11. fejezet: Fényűzés

A városba indultam, majd megálltam az első újságárusnál és megvettem az első olyan újságot, ami horoszkóppal foglalkozik. Leültem a padra, és belemélyültem. Megtaláltam a nekem való cikket: „E jegy szülöttje bátor, erős, nagyvonalú, kezdeményező, és sokszor lusta, zsarnokoskodó. Szereti az életet, éppen ezért erős életerő jellemzi. Szeret szerepelni, és középpontban lenni, lételeme, hogy elismerjék, és felnézzenek rá. Társaságban általában kedvelt személy, és sokan szeretik. Hatalmas optimizmussal és bizalommal viseltetik minden és mindenki iránt. Fontos számára, hogy vezető szerephez jusson, és néha hencegővé és fellengzőssé is válhat. Ez azonban csak a kisebbrendűségi érzésének tudható be. Céltudatos, szereti maga irányítani a dolgokat. Ha egy Oroszlán lecsúszik pozíciójából, nem mindig képes talpra állni, és elölről kezdeni. Tanulni nem szeret, de ha a szükség megkívánja, hogy életét jobbá tehesse, vagy magasabb pozícióba jusson, hatalmas akaraterővel veti bele magát a továbbképzésbe.
Sokan szeretik, érzelmi kapcsolataiban azonban csak ritkán találja meg a harmóniát. Általában több válás és házasság van az életében, és inkább az élettársi kapcsolatot tartja megfelelőnek. A párkapcsolatban nem jellemző rá a kitartás és a hűség, imádja a kalandokat, és amolyan „trófeákat” gyűjt. Barátai mellett azonban kitart, de csak addig, amíg nem érzi magát sebzettnek. Ha ugyanis nagyon megbántják, képes arra, hogy sohasem bocsát meg többé.”

Vannak részek, melyekben nem értettem egyet, de ez vele jár. Eltettem az újságot, majd elindultam egy szimpatikus irányba. Jobbról ismerős hangok törtek rám. A szavak gazdája egy kislányé volt, Melindáé. Úgy döntöttem, hogy bemegyek az iskolába.

Kiszúrtam magamnak a játszóteret, ahol érdekes előadásra lehet szert tenni. Ugráltam, pörögtem, közben hibáztam is. De nem törődtem vele, mert a gyerekek imádták. Nem érdekelte őket a technikai bakik. Jól érezték magukat és ez volt a fontos. Ők az igazi közönség. Tudják, hogy a mutatványnak szívből kell jönnie. Nem érdekes hányszor hibázol, hányszor szédülsz el, vagy hányszor esel el. A legfontosabb, hogy tudjunk szórakozni, értékelni a mosolyt. Mert ez az igazi csillogás. A csillogás szó hallatán mindenkinek fényűzés jut eszébe, de nem gondolnak bele: mit ér a fényűzés, hogy ha nincs kinek megmutatni? De ha van, és őt nem köti le? A csillogás valójában egy olyan mutatvány, legyen az ugrás, tánc, vagy simán egy mosoly, mely képes megnevetetni, elkápráztatni a közönséget. A ragyogó ember számára a közönség az élete. Nem képes egyedül élni, muszáj neki valamit nyújtani.