|
In the school
2008.03.24. 15:29
Hétfőn megint kezdődött a suli. Matt még előtte lévő nap visszahurcolkodott, így ezúttal ő keltett. Mindig is korán kelő típus volt, ezért megint nagyon hamar beértünk a suliba.
- Hát te? Nem szoktál ilyen korán bent lenni - szólt oda Brian, amint beléptünk az épületbe.
- Ő keltett - mutattam kómásan Mattre.
- Meg akarod ölni? - nevetett Brian. - Mindjárt állva elalszik.
- Nevess csak! - mondtam és fejemet ráhajtottam a vállára. - De tényleg fáradt vagyok.
- Hát itt meg mi folyik? - kérdezte Keyra.
- A húgom mindjárt elalszik, Brian meg próbál bele életet verni - felelt Matt.
- Hánykor keltetted fel szerencsétlent? - sajnált meg a lány.
- Hajnali negyed 7-kor! - válaszoltam elkeseredetten.
- Arról nem én tehetek, hogy 2-ig telefonáltál - vonta meg a vállát Matt.
- Ki a franccal beszéltél te addig? - kérdezte Keyra.
- Ha jól sejtem, ez én volnék - szólt Brian.
- Na, jó, megyek aludni angolra - mondtam és elmentem az osztálytermünkhöz.
Meglepő módon, egyik órán sem aludtam el. Ebédszünetben Dan már ott ült a szokásos asztalunknál, így leültem vele szembe.
- Mostanában feltűnően jóban vagy Briannel - állapította meg.
- Zavar? - kérdeztem vissza cinikusan.
- Csak érdekel miért, újrakezditek?
- Végre sikerült megbeszélnünk a dolgokat - feleltem.
Ekkor ült le hozzánk Michael és Matt.
- Miről van szó? - érdeklődött bátyám.
- Brianről és Jennyről - válaszolt Daniel. - Nektek nem tűnt fel, hogy megint nagyon jóban vannak?
- Szerintem teljesen normálisak - szólt közbe Matt.
- Akkor is úgy néz ki, mintha épp az újrakezdést fontolgatnák - védte saját igazát Dan.
- jaj, hagyd már békén... Ha féltékeny vagy, inkább mondd a szemünkbe! - mondta Brian, aki a lányokkal és Jackkel érkezett le.
- Dan, Brian, kérlek! - állítottam le őket. - Ne veszekedjetek mát, főleg ne miattam!
- Hozzászokhattál volna! Ez a kettő, amióta ismerik egymást, rajtad veszekednek - célozgatott Nessa.
- Most már csak az kéne, hogy Michael is beszálljon, és teljes lenne a létszám - tette hozzá Keyra.
- Jó lenne, ha leállnátok - figyelmeztettem a két lányt.
- Jól van, bocsi - válaszolt Vanessa.
- Hol van Leon, Sophie és Jason? - kérdezte Jack elterelve a szót.
Fogalmam sem volt, hol lehetnek, így megrántottam a vállam. A három érintett a nap hátralévő részében hozzám se szóltak - nem mintha, előtte nagyon beszéltek volna -, csak épp azt nem értettem, miért. Suli végére már nagyon elegem volt az egészből, így edzés után nem tudtam türtőztetni magam.
- Elárulnátok, mi bajotok van?! - kérdeztem már az iskola előtt.
- Hazudtál - felelt fojtott sírással a hangjában Sophie. - Azt mondtad, Dan volt az egyetlen... pedig Brian...
- Tudom, de nem tehettem mást. A Briannel történtekről senkinek nem beszélek... soha.
- Mi olyan állati titkos azon, hogy jártatok?! - háborodott fel Leon.
- Nem az, hogy jártunk, hanem, hogy miért szakítottunk - válaszoltam halkan.
- Félsz kimondani, hogy mindenkit magadba bolondítasz és ezt Brian végre észrevette? - vette oda gúnyosan az ezüsthajú srác.
- Nem vagyok kurva - mondtam teljes megvetéssel.
- Pedig úgy viselkedsz - vágta még a fejemhez Leon, majd elmentek.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Jason végig csendben volt, tehát vagy nem értett egyet Leonnal, vagy csak nem merte a szemembe mondani. Őszintén reméltem, hogy inkább az első tippem a helyes.
A próbára eljött Matt és Daniel is. Utóbbi egy kicsit korábban érkezett, így mi hárman - bátyám, én és Dan - már lent voltunk a garázsban, mikor a többiek jöttek.
- Mutatnom kell neked valamit - szólt nekem volt barátom.
- Lássam! - feleltem, majd leültem a dobok mögé a székre.
Dan elkezdett gitározni, majd hamarosan ehhez ének is társult.
Hello, hello, újra itt vagyok,
Vissza kellett jönnöm hozzád, és lehet, hogy maradok.
Tudom, tudom, nem láttál rég,
Bármit is mondasz, szemedben a megértés tüze ég.
Én szóra váltanám a gondolatot,
De félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
Azt, hogy minden bűnöm megbocsájtható.
...
Hello, hello, én a régi vagyok,
Tévedésből jöttem a Fölre és félek, hogy itt ragadok.
Hiszed, vagy nem, egyszer haza jutok,
Nem látsz majd többé, hiányozni fogok.
Én szóra váltanám a gondolatot,
De félek, hogy nem érdekel,
Sajnos nem állnak össze a mondatok,
Én nem ide jöttem, nem ezt akartam,
Reményt kaptam csak az útra, én az örök átutazó,
Azt, hogy minden bűnöm megbocsájtható.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
