- Semmi. – válaszoltam nyugodtan. – De kérdezhetek valamit?

- Mond, ne kímélj cukorfalat! – mosolygott rám Ryan. Amire felvontam a szemöldökömet.

- Kinyitom nektek, ha soha többet nem hívsz így! – ajánlottam alkut.

- Felejtsd el! Megoldjuk magunk! – jelentette ki büszkén Alex.

- Igen, nem ér ennyit Modemoiselle. – pillantott rám Leon hamis mosollyal az arcán. 

- Ti tudjátok. – mosolyogtam, majd elindultam, eredeti célom, az erdő felé. Amikor is váratlanul megszólalt a telefonom. Előkaptam a zsebemből, majd megnyomtam rajta a zöld jelet.

- Tessék itt Sora. – köszöntem vidáman.

- Szia, itt Ken. – köszönt, egy kissé ideges hang.

- Szia, miért hívtál? Csak nincs valami baj? – kérdeztem aggódva.

- De van. Te vagy a színpad sztárja, és érkezett egy amerikai csitri, kissé May stílusú. De annál sokkal rosszabb, a neve Winry Rocbell és most éppen… - kezdte, de ekkor egy fülsiketítően magas hang kezdett ordítozni.

- Jól figyelj Sora Naegino!!! Ha beteszed a lábad a színpadra, akkor kegyetlenül porig alázlak, megértetted!!! – ordította magából kikelve.

- Ha nem fejezed be, eltöröm a nyakad!! Hijááá!! – hallottam May sikoltását, majd csak egy puffanást.

- Lányok, jól vagytok? – kérdeztem kissé hangosan.

- Igen, ne aggódj élünk. – szólt bele egy lány hang, akit rögvest felismertem.

- Mia, kérlek, próbálj kitartani, csak egy hét, és ott vagyok.

- Oké, most mennem kell, mert szegény Ken, lassan megbolondul. Neki kellett elszállásolnia Winry-t. – sóhajtott.

- Hát, akkor kitartás, szia. – búcsúztam.

- Szia. – köszönt le Mia is, majd bontottuk a vonalat. Ahogy visszatettem a telefont a zsebembe, észrevettem, hogy a tőlem nem messze álló hármas, engem figyel. Nem törődtem volna velük, ha nem hallom meg osztályfőnököm, amint a nevemet kiáltja. Mélyet sóhajtottam, majd mosolyt varázsoltam az arcomra, és odamentem hozzá. Michelle tanárnő, éppen a fiúknak próbált segíteni, az ajtó kinyitásában, de nem járt sikerrel.

- Miben segíthetek tanárnő? – kérdeztem segítőkészen.

- Segíts bejutni a fiúknak, mert már 15 perce szenvednek. – kért kedvesen a fiatal nő.

- Ha nem utálnám őket, annyira, talán megtenném. – válaszoltam unottan.

- Légy szíves, különben, lekésik az ebédet.

- Így is késni fognak, de rendben. – adtam meg magam, majd odaléptem a fiúk mögé.

- Most had próbáljam meg én! – nyúlt a kulcs felé Leon. Látszott, hogy már ő is igencsak ideges. De mielőtt megfoghatta a kulcsot, kikaptam Alex kezéből, majd kinyitottam az ajtajukat. A kulcsot, pedig odavágtam az ezüsthajúhoz.

- Már rossz volt nézni, ahogy szenvedtek. – közöltem, majd visszamentem a faházunkba. Addigra barátnőm is végzett a fürdéssel, és felöltözött. Egy csinos, világoskék térdig érő, nyári ruha volt rajta, hozzáillő szandállal.

- Na, milyen a tábor?

- Semmilyen, Oswald-ék, ott szerencsétlenkedtek a kulccsal, segítenem kellett nekik. Így még a közeli erdőt sem tudtam megnézni. – sóhajtottam unottan.

- Ez kár. – sóhajtott Kaori is.

- Igen, de menjünk, mert nemsokára ebéd. – válaszoltam mosolyogva, majd kiléptünk a faházból és bezártuk. A kulcsot eltettem a farmerem zsebébe, majd a főház elé mentünk, ahogy a tanárnő kérte.