A rózsa egy szirma




Sora egész nap gyakorolt, amíg délután meg nem látogatták Mia és Anna. Fél órába beletelt, mire mindent megbeszéltek, és a két lány végre kibékült egymással. Anna megértette, hogy a barátnőjének csak Leon kell, és Ken egyáltalán nem érdekli ilyen szempontból. Sora végül még mosolyogva meg is jegyezte:
- Nem ilyennek ismertelek meg, Anna! Nincs szomorúbb látvány egy sértődött bohócnál.
Ezen mind a hárman elnevették magukat. Utána viszont, amikor Sora elmesélte, hogy mi történt közte és Leon között, hirtelen elszállt az összes jókedvük. Mia csodálkozva nézett rá:
- De hát az előbb láttam. Még üzent is neked, hogy fél hét után menj el pihenni.
- Valóban ezt mondta? Akkor ezek szerint nem zaklatta fel nagyon magát.
Anna elvigyorodott.
- A nagy Leon Oswald nem szokta magát olyan könnyen felzaklatni. Bár azt tényleg nem élvezi, hogyha nem veszik komolyan.
- Nem érdekel. Be fogja látni, hogy semmi oka nincs haragudni.. Méghozzá holnap este.
- Mit akarsz csinálni?
- Majd meglátjátok. De először is... a segítségeteket szeretném kérni...


Eljött az előadás estéje. Természetesen teltház volt, mivel mindenki kíváncsian várta a sztár legújabb előadását. Sora most már kezdett ideges lenni. Mellette ált Leon, a falnak dőlve. Egy szó nélkül bámult rá, rezzenéstelen tekintettel. Eljött a pillanat, és Sorának mennie kellett. Első felvonás: a rózsaszirmok befeketítése. Megmarkolta a trapézt, és elrugaszkodott. Minden úgy ment, ahogy el volt tervezve. Most jött May. Sorának elkerekedett a szeme, olyan gyönyörű volt a hófehér, csillámló ruhájában. Sokkal szebb, mint a már megszokott sötétekben.
Harcolni kezdtek, persze csak színpadiasan. Miután May úgy tett, mintha lezuhanna, megjött Leon is. Végigcsinálták Sorával a már jól begyakorolt részeket (érdekes módon ez most igazi harcnak tűnt), majd May egy szépen sikerült ugrással úgy tett, mintha megsebezné szerepbeli húgát. Fehér köd szállt fel a színpadon, és May eltűnt. Sora kecsesen szállt Leon felé, de a férfi nem kapta el. Zuhanni kezdett, majd miután visszapattant az ugróasztalról, olyan könnyedén emelkedett, mint egy tollpihe.
Amikor egy magasságba került párjával, érezte, hogy lassan csúszik róla lefelé a fekete jelmez. És most jött a meglepetés. Során nem volt más, csak egy hófehér lepel, és a nyaklánc. Persze ezt a közönség nem láthatta, de Sora ezeken kívül semmi mást nem viselt, vagyis Leon szemtől szembe találta magát a lány fedetlen testével. Meg se mert szólalni, csak a száját tátotta némán. Elveszítette az irányítást. Magához rántotta, és ölelni, csókolni kezdte. Nem zavarta, hogy mindezt több százezren látják, hiszen az egész élő adásban ment. Egyre hevesebben csókolgatta és simogatta, Sora pedig tűrt neki. Lassan ő is felemelte a lábát, és körbefonta Leon csípőjénél. A közönség lélegzetvisszafojtva figyelte az előadást. Mielőtt még túl messzire mentek volna, Sora elszakadt tőle, összehúzta magán a leplet, és halkan szerelme fülébe súgta:
- Eszedbe ne jusson utánam ugrani, mint a múltkor! Megértetted?!
Mielőtt válaszolni tudott volna, Sora elrugaszkodott, és már csak a sokadik trapézon állt meg. Leon üldözőbe vette. Már nem is a forgatókönyvre hallgatott, hanem a saját ösztöneire. Pár perc múlva összeölelkeztek, és megcsókolták egymást, ezzel befejezve a történetet. Hogy amiatt-e, hogy a valóságot látták, vagy csak a látványosságért, de a közönség őrjöngött. A hatalmas tapsvihartól, és egymás közelségétől megrészegülten néztek egymás szemébe. Sztárok voltak. Hatalmas és felülmúlhatatlan hírességek. Abban a percben úgy érezték, ettől nem is kell több. Sora próbálta minél jobban összehúzni magán a leplet. Magában mosolygott: sikerült a terve, és már csak Leon tekintetéből is látszott, hogy ez elég meglepetés volt.


Persze akkor még nem is sejtette, hogy a lány hamarosan szolgál neki egy még nagyobb, még gyönyörűbb meglepetéssel...