1. fejezet

1802, Anglia

Egy hatalmas, csillogó bálterem telis-tele vendégekkel, a parketten elegáns ruhakölteményekbe bújtatott párok keringőznek, a székeken pedig számos gardedám és matróna figyel árgus szemekkel. Majd egy pillanatra elhallgat a zene, az emberek suttogni kezdenek és a tekintetek egyetlen pontra szegeződnek. Még pedig a belépő házigazdára, aki magas, atletikus termetével, hűvös eleganciájával egyébként is kitűnt a tömegből.  A nők férfias vonásait, szoborszerű klasszikus nemesi arcát, és igéző füstszürke szemeit csodálták, míg a férfiak a veszélyes politikai manővereit taglalták. Egyszóval senkit sem hagyott hidegen.

Kedves Hölgyeim és Uraim köszönöm, hogy megtisztelték szerény hajlékomat ma este- emelte fel bársonyos hangját a házigazda. A mai bálon fontos bejelentést szeretnék tenni! Mához két hétre egy újabb bál keretében végre bemutathatom Önöknek a jegyesemet Lady Sora Naegino Harringtont.- majd elégedett mosollyal nyugtázta magában, hogy megint sikerült hatalmas port kavarnia ebben a kétszínű bigott társaságban, de érzelmeit, elégedettségét arca nem tükrözte. Csupán az arisztokratikus közöny jelent meg rajta.

Ezalatt Harringtonban egy vöröses-lilás hajú, gesztenye szemű, angyalarcú szépség bosszankodott.

-   Miért kell nekem hozzá mennem Blackheat hercegéhez?! Soha életemben nem is láttam, és különben is biztosan öreg vagy reménytelenül buta és csúnya. Nekem sosincs szerencsém! Ezt nem teheted velem apu!

-    Dehogyis nem! Sora be kell látnod én sem élek örökké, és csak szeretnék gondoskodni a jövődről. Nyugodt lélekkel szeretnék e világból távozni úgy, hogy tudom, hogy az én kicsi kincsem biztonságban, jó kezekben van a férjénél. Különben is Blackheat nem csak tehetős, de fiatal és jóképű is. Egyszóval pont neked való.

-   Ehhez természetesen semmi köze a nemrégiben vásárolt szomszédos birtokának, ugye papa!

-   Ez csak egy újabb jó pont, egyébként sem sirathatod örökké azt a mihaszna Killien kölyköt, Sommerfield earljét.

-   De apám én szerettem Yurit!

-   Igen, de Ő elment, ha jól emlékszem éppen a legjobb barátnőddel szökött el!- mondta egyre ingerültebben Lord Harrington. De Sora nem adta fel.

-   Nem Layla hibája, hogy el kellett szökniük, ha az öreg báró nem lett volna, olyan makacs és engedélyezte volna a frigyet, ez nem történt volna meg. Különben sem sajnálom Layla boldogságát!- Egyszerűen csak szabad akarok lenni, kötelezettségek nélkül akarom élvezni azt, ami osztályrészemül jutott. No meg a titkos hóbortomat is szeretném még egy ideig űzni. Nem derülhet rá fény, ami viszont egy férj jelenlétében lehetetlen.- gondolta szomorúan Sora.

-   Nem baj két hét múlva hivatalosan is bejelentjük az eljegyzést a Blackheat kastélyában rendezett bálon.- zökkentette ki apja bejelentésével Sorát a mélázásból.

Mivel Sora semmit sem tehetett, kelletlenül beleegyezett. Bár valóban fájt neki, még mindig nagy szerelme elvesztése, de egyben nem tudott nem örülni Layla boldogságának. Átkozta magát, amiért mégis vágyat érzett, ahányszor eszébe jutottak a szenvedélyes csókok, melyeket Yurival váltott.

A két hét hamar elrepült. Sora mindent összecsomagolt, amire szüksége lehet, Mia a szobalánya segítségével. Már bent ültek a hintóban, ahol a következő röpke két és fél órát is töltötték néma szótlanságban. Ez alatt az idő alatt Sora különféle menekülési útvonalakat tervezett meg, és azon tűnődött vajon hogyan tarthatná hóbortját továbbra is titokban. Egyetlen szenvedélyét a táncot. Miközben így mélázott eszébe jutott egy régi fellépése, s egy csodálatos füstszürke szempár, ami akkor és azóta is teljesen elbűvölte. Egy tüzes latin tánccal, talán tangóval léptünk fel, de már nem is nagyon emlékszem rá, nem ez volt a lényeg. Akkor Lucien volt a partnerem, aki erős szenvedélyes, latinos típusú férfi. Azután kezdtünk el együtt táncolni, miután Yuri végleg kilépett az életemből. Tulajdonképpen, most így visszagondolva lehet, hogy csak a tánc szenvedélye ragadott el minket Yurival? Nem is szerelem volt? Mindegy akkor is egy csodás románc volt.- nosztalgiázott Sora.

A hintó egy gyönyörű ódon régi kastély parkjába gurult be. Inasok vártak rájuk az ajtóban, de Őfőméltósága Blackheat hercege sehol sem volt. Csak egy szőke hajú, tengerkék szemű inas lépett a kocsi mellé, hogy kisegítse onnan Sorát. Csinos mély dekoltázsa miatt egy kicsit el is vörösödött az inas, pajzán gondolatai miatt, de egy hatalmasat nyelt, és próbálta leplezni zavarát. Majd így szólt:

-   Az úr csak a bálra ér haza, mivel fontos elintézni valója akadt a városban. De az inas felkíséri Önöket a szobáikba, ahol bátorkodtam előkészíttetni egy jó fürdőt. Gondoltam jó fog majd esni a kimerítő utazás után.- hadarta el egy szuszra a fiú

-   Köszönjük kedves…

-   Ken, Ken Robbins kisasszony.

-   Szóval köszönjük, Ken!

Fél óra múlva Sora már a jól megérdemelt meleg fürdőjében pihent. A szobában a megnyugtató fürdő olajok illata terjenget. Miután végzett a fürdéssel Mia segített, neki felöltözni, és elkészíteni a toalettjét. Egy gyönyörű halványrózsaszín ruhát választott ki az alkalomra, melynek szabása tökéletesen kiemelte Sora kecses vonalait, keskeny derekát, és telt kebleit. A haját egy művész kontyba csavarták fel félig, míg másik fele hullámosan omlott alá a háta közepéig. Végül sok kis apró margarétával tették teljessé a frizurát. Az összhatás, pedig lélegzetelállító volt.

Este nyolc óra volt. A bálterem már vendégek seregével telt meg, és a waltzer ütemei hangzottak fel. Sora az édesapjával, Harrington büszke hercegével méltóságteljesen vonult le a terembe vezető lépcsőn. Egy pillanatra minden tekintet rájuk szegeződött, majd a táncosok forgatagában egy gyönyörű füstszürke szempár tekintett vissza rá. Sora megdöbbenten nyugtázta, hogy ezt a csábító, rideg szempárt ismeri. Igen akkor is így nézet végi, és most felém tart. Mit tegyek?- esett kétségbe a lány miközben szíve egyre hevesebben dobogott, és megint azt az őrült vágyat érezte, mint akkor. Mire feltekintet a férfi már előtte állt.

-   Jó estét, Madamoiselle!- üdvözölte az idegen, s közben egy lágy kézcsókot lehelt, az apró kesztyűvel borított kacsóra. Majd kérdés nélkül szemtelenül, mint ha a világ az övé lenne, a parkettre vezette Sorát. De ahogyan hófehér hosszú tincsei repültek, teljesen megigézte a lányt és minden nemű ellenkezést elfojtott benne. A keringő dallamai felcsendültek és Sora már csak arra eszmélt fel, hogy egy hihetetlenül jóképű férfi tartja határozottan, mégis gyengéden a karjaiban. Szinte szálltak a parketten testük észrevétlenül simult egymáshoz és távolodott el. A láng fellobbant, s Sora már csak azt a rejtélyes szempárt látta, melyben most különös tűz égett. A mámorból taps riasztotta fel a párt. Ott álltak, a zene véget ért, de tekintetük még mindig összekapcsolódott. Majd Harrington hangja hozat őket végérvényesen vissza a valóságba.

-   Blackheat, látom időben visszaért a bálra.- üdvözölte barátságosan a férfit.- Látom már a lányomat is megismerte. Sorát az előbbi név hallatára düh fogta el.

-   Hogy merészelnek játszadozni velem! Nekem senki se mondta, hogy ez a görög isten, mit is beszélek ez a felfuvalkodott hólyag Blackheat. Az én Blackheat-em, de miket is beszélek!- gondolta mérgesen Sora. A férfi látva a lány zavarát, meghajolt és illendően bemutatkozott.

-   Leon Oswald, Blackheat hercege szolgálatára kisasszony!- de ezek már csak üres szavak voltak a szeméből eltűnt a lángolás, mely élettel töltötte meg. Sora már csupán a jeges tekintetet és a közönyt vélt felfedezni arcán, így hát akaratlanul is hasonló hangnemben válaszolt.

-   Örvendek, Őfőméltósága!