1. fejezet- Velence

Párizsban az előkelő üzleti negyed egyik hatalmas irodaházának ablaka előtt egy fekete öltönyös férfi nézelődött, miközben kihangosítva telefonált. Sejtelemes szürke tekintete olyan volt, mint a fátyolos téli hajnal. Gyönyörű kristálytiszta, de rideg és kegyetlen is egyben. Fagyos és nyugodt volt egyszerre, veszélyes és ellenállhatatlan, mint egy gleccser. Nők millióit vonzotta hűvös eleganciája, a lábai előtt hevertek a szebbnél szebb modellek, színésznők, de ő ennél sokkal többre vágyott. Szemei ábrándosan kémlelték a párizsi naplementét, miközben hallgatta ügyvédje kissé ideges beszámolóját. Nem igazán foglalkozott a férfi aggályaival, már elhatározta, kiterjeszti a szállodaláncot Amerikára is. A lemenő nap utolsó sugarai óarany glóriát vontak hófehér haja köré. Tekintetében, mint ezernyi apró gyémánt, tükröződtek vissza a sugarak. Megunva a meddő tárgyalást, ridegen közbevágott ügyvégje okfejtésébe.

-       Nézze Monsieur LaForet, nem érdekel az a kis amerikai-japán lánc, ha kell, megveszem, vagy elhetetlenítem, de akkor is meg lesz a piacbővítés. Remélem, elég világosan fogalmaztam.

-       Igen Monsieur Oswald, de az nem lesz egyszerű…-azonban magyarázkodását egy pillanat alatt beléfojtotta Leon.  Igen Leon Oswald a hírhedt párizsi üzletember már meghódította Európát, s most célkereszt alá vette Amerikát. Több száz szállodát, szórakoztató központot üzemeltet Európa szerte az Oswald Konzorcium. A vállalat pályája úgy ívelt felfelé, mint egy üstökös, mióta Leon megörökölte apjától a vezérigazgatói széket. S most megunva az olcsó kifogásokat, értelmetlen sopánkodást félbeszakította ügyvédjét.

-       Azt hittem az előbb elég világosan fogalmaztam, Uram- mondta halkan, tagoltan, de mégis hangja semmi jót nem ígért. Monsieur LaForet szaporán vette a levegőt a vonal másik végén, s várta a megsemmisítő szavakat.

-       Nos, zárjuk le ezt a témát. Majd hétfőn elutazom Maiamiba és tárgyalok ezzel a bizonyos vállalattal. Addig kérem, gyűjtsön össze mindent, amit csak tudni lehet a tulajdonosokról, és részvényesekről.

-       Értem Monsieur Oswald! Jó utat kívánok! Apropó hova küldjem az anyagokat? Haza jön még Velencéből az amerikai utazása előtt?

-       Nem küldje át e-mailben! Au Revoire, Monsieur LaForet!- azzal megnyomta a villogó piros gombot, és végleg belefojtotta a szót a túlbuzgó ügyvédbe. Lassan újból az ablak felé sétált, vetett még egy utolsó pillantást Párizsra, majd fogta fekete, bőr aktatáskáját és kilépett a párnázott fekete ajtón.

Ezalatt egy lilás hajú nő várakozott a reptéren. Meleg, mogyoróbarna tekintete most csak úgy izzott a kíváncsiságtól, a felfedezés izgalmától. Még sosem járt Velencében, pedig mennyit álmodott róla, s most végre itt van. Bár lemondóan sóhajtott, hiszen tárgyalni jött, de elhatározta este mindenképpen megnézi a híres Velencei Karnevált. Lassan végig nézett még utoljára a csarnokon, majd megigazította tejeskávé színű kosztümjét, és elindult a taxik felé. A férfiak szeme megakadt a csinos térdígérő, enyhén fodros aljú szoknyába bújtatott hosszú formás lábakon, az enyhén ringó csípőn, s természetesen a feszes kerek melleken, melyet fehér topja, még jobban kiemelt. Amint kiért a hatalmas csarnokból, hirtelen hűvös fuvallat csapta meg. Számított, hogy itt hidegebb lesz elvégre február van, de mediterrán ország lévén úgy gondolta 10-15 foknál biztos nem lesz hűvösebb. Lassan fázósan összehúzta kosztüm kabátkáját, s várt a szabad taxira. Öt perc elteltével rá is akadt egyre, dideregve sietett a hátsó ajtóhoz, kinyitotta és beült az ülésre. Egy fiatal tipikus olasz férfi volt a sofőr, aki visszapillantó tükrén keresztül bámulta a szépséget. Majd bohókás Casanova módjára feltette a kérdést:

-       Hová lesz a fuvar, Bella?

-       A Piazza di San Marco-ra, és ha kérhetném nem bellázon!- mondta puhán, még is megrovóan a fiatal nő.

-       Igen is asszonyom!- nyomta meg gúnyosan az utolsó szót a férfi.

-       Sokkal jobb! Induljunk kérem sietek!- sürgette a sértett olaszt, aki hatalmas csikorgások közepette elszáguldott a reptér mellől. A nő út közben a gyilkos tempó ellenére is elengedte magát, és lazán hátra dőlt az ülésben, miközben nézte Velence hangulatos macskaköves utcáit, reneszánsz, barokk épületeit. Amerika után olyan volt, mintha a történelem elevenedne meg előtte, mintha egy gigantikus múzeumban autózna. Örült tempójuknak, hamar vége szakadt, megérkeztek a térre. A lilás hajú fiatal nő elegánsan kiszállt a taxiból, majd 5 eurót nyomot a férfi kezébe. Lassan keresztül sétált a téren, s élvezte ahogyan a hűvös fuvallat cirógatja angyal arcát, ahogy bele-bele kap derékig érő selymes fürtjeibe. A tér végénél a parkolóban egy sötétbarna, göndör hajú férfi várakozott fekete sport kocsijának dőlve. Vállig érő fürtjeit meglobogtatta a szellő, napbarnította arcán vakítóan fehér mosoly terült szét, csokoládé barna szemei felcsillantak. Lassan ellökte magát a kocsitól, és néhány lépést tett a kecses gazella felé. Mikor már csak karnyújtásnyira álltak egymástól, barátságosan üdvözölte a nőt.

-       Ciao, Sora!

-       Szia Dante!- majd végigmérte a férfit, akinek izmos, kisportolt testét egy krémszínű öltöny rejtette. Kreol bőre éles kontrasztot alkotott ruhájával, és vakítóan fehér mosolyával. Jóképű, sármos arcát göndör fürtjei barátságossá tették. Sora elismerően elmosolyodott, s huncut mosollyal közölte:

-       Te semmit sem változtál Dante!

-       Ellenbe te, ha lehet még szebb lettél Bella!- kontrázott rá a mosolygós olasz. Érdekes módon, most abszolút nem zavarta Sorát a megszólítás, sőt bókként kezelte. Bár nem is csoda, hiszen több mint három éve jó barátok az olasszal.

-       Na gyere, mert a végén itt fagysz meg, és akkor ki tárgyal azokkal a hiénákkal!- azzal kinyitotta Sora előtt a fekete Lambogini anyósülés felöli ajtaját, hogy nyomatékosítsa kérését. Mire a lány mosolyogva biccentet és elegánsan helyet foglalt a vajszínű bőrülésben. Dante is beült a volán mögé, majd bekapcsolta a rádiót, amiben éppen egy dallamos lassú szám szólt. Útközben csak néha-néha szóltak egymáshoz inkább a rádiót hallgatták. Bő negyed óra múlva megérkeztek Dante szállodája a La Speranza elé. A szálloda egy eklektiktius épületben kapott helyet. Homlokzatán a vaskos aranybetűk hirdették a négy csillagos szálló nevét. Dante leparkolt a leálló sávban, majd intett az ajtóban álló libériás boynak, hogy parkoljon be a kocsijával. A fiú átvette az autócsoda slussz kulcsát és eleget tett Romolli Úr kérésének. Sora ezalatt kézi poggyászával elindult a recepció felé. A hatalmas impozáns előtérben a bordó és barack színek uralták a falakat. Fényűző kristálycsillárok világították meg a helyiséget, puha krémszínű bőrfotelek voltak kihelyezve a hallba, és csontszínű márvány padló csillogott talpa alatt.

-       Van, ami a jó öreg Európában is ugyan olyan, mint a világon bárhol- gondolta mosolyogva. Majd hirtelen egy erős meleg kezet érzett a vállán, tekintetével lassan követte a krémszínű zakó vonalát, egészen a mosolygós, élet vidám arcig.

-       Dante, azt akarod, hogy szívrohamot kapjak- mondta évődve, csilingelő hangon Sora.

-       Ugyan Bella, csak gondoltam szólok, fölösleges a recepcióban sorba állnod, már előkészítettem számodra a harmadik emeleti lakosztályt- vigyorgott kajánul a lányra az olasz, majd halkan közelebb hajolt és a csábító angyal fülébe suttogott- Nos, milyen jutalmat ajánlsz fel számomra, Sora Naegino?- Mire Sora óvatosan eltolta magától az önjelölt csábítót, és ravasz félmosollyal kívánatos ajkain közölte:

-       Nos Mr. Romolli, azt hiszem ez egy szamaritánus jó tett volt az Ön részéről ugyanis semmit sem ajánlhatok cserébe.- majd lassan felmutatta az ujján csillogó eljegyzési gyűrűt. A kis bohózat végére már mindketten küszködtek a visszafojtott nevetés ellen, ugyanis számos érdeklődő szempár fordult feléjük. Majd közelebb hajolt az olasz füléhez, s halkan mintha csak egy szerelmes vallomást rebegett volna el közölte:

-       Menjünk, mert a végén még az összes vendégedet elijesztjük, te Casanova!- Sora lehelete melegen simogatta Dante nyakát, aki beleborzongott az apró kis érintésbe. Nem tehetett róla, de kívánta a lányt. Tudta, hogy mennyasszony, ráadásul a legjobb barátjáé, de egyszerűen nem tudott ellenállni a csábító angyalnak. Bár azt is tudta ez a vonzalom egyoldalú, hiszen Sora szerelmes a választottjába, és nem az a könnyűvérű nőcske, akit csak úgy le lehet venni a lábáról. De nem is akarta hiszen, egyszerű kalandnál sokkal többre tartotta az angyalt, tisztelte az erejéért, kivételes bátorságáért. Lusta mosollyal fordult a várakozó nő felé, majd folytatva játékot, évődő hangon válaszolt.

-       Ugyan, Bella! De menjünk, mert a végén még elkésel az ülésről.- s közben Sora mogyoróbarna tekintetébe nézett, s huncutul kacsintott, de keze már a lány derekán pihent vészesen közel a formás fenékhez. Majd a bohózat zárásaként kivonultak a színről, mintha csak egy szerelmes pár lennének, akik éppen egy röpke pásztorórára készülnek. Amint becsukódott mögöttük a lift ajtaja elengedték egymást, és hatalmas nevetésben törtek ki. Vidám hangok töltötték be a kis helységet.

Az idő gyorsan repült Sora számára. Az egyik pillanatban, még Dantéval nevetgélt a liftben, a másikban pedig egy komor tárgyalóteremben próbált meggyőzni, egy csapat pénzéhes hiénát, hogy igen is van jövője a kis otthonos, egyedi szállóknak a standardizált nagy láncokkal szemben. Bár a részvényesek arcára csak unott közöny ült ki, mint akik alig várják, hogy vége legyen a kis előadásnak, és mehessenek dolgukra, de látta a szemükben a csillogást, mikor megemlítette a várható profit nagyságát. Igen ezzel megfogta a hallgatóságot, s egy halovány mosollyal nyugtázta, hogy ismét sikerült meggyőznie egy konzervatív bagázst. Elégedetten távozott a teremből, izgatott üzletembereket hagyva maga után. Amint belépett a lakosztálya ajtaján egy hatalmasat sóhajtott, majd arcára ismét kiült a felfedezés izgalma. Szemeiben az öröm apró lángjai lobogtak, ajkain egy kalandor mosolya játszott. Gyorsan az ágyhoz lépett, ahol egy hatalmas téglalap alakú doboz várta, egy apró kártyával. Leemelte a papírdoboz tetejét, s meglepetten szemlélte a gyönyörű fekete nadrágkosztümöt, majd tekintete a kis vajszínű kártyára siklott.

Azt hiszem ez praktikusabb lesz estére! Sajnos nem tudlak elkísérni,

de kérlek, érezd jól magad a Karneválon!

Dante

Sora csak mosolyogva tette le a kis kártyát, s figyelme ismét a kosztüm felé fordult, mely az egyik legrangosabb olasz divat cég emblémáját viselte: Gucci. Óvatosan kiemelte a finom anyagot. A gallérját és kézelőjét gyönyörű fekete selyem díszítette, melyen sok apró fehér virág tündökölt. A nadrágja csinos egyenes szabású, élére vasalt fazon volt. Pont olyan, amilyet szeret. Már alig várta, hogy belebújhasson a ruhakölteménybe. Egy gyors zuhanyzást, hajmosást köbvetően magára is öltötte a csodát. A karcsúsított blézer kiemelte keskeny derekát, a nagy kivágás pedig telt kebleit hangsúlyozta. A hatást csak tovább fokozta a hófehér csipke blúz, amely bár magas nyakú volt, de áttetsző anyaga látni engedte a formás melleit. Egyenes szabású nadrágja is pontosan követte Sora fenekének, hosszú formás combjainak vonalát egészen térdig. Elégedetten forgolódott a tükör előtt, az eredményt szemlélve. Lassan végigmérte magát, majd pajkos fények gyúltak tekintetében, s a fésülködő asztala elélépett. Haját kifésülte, szemét fekete tussal emelte ki, szájára pedig rózsaszínes szájfényt kent fel. Az összhatás tökéletes volt, egy csábító szírén mosolygott vissza rá a tükörből, de valami hiányzott. A maszk! Ismét a doboz felé fordította figyelmét, s meg pillantott az alján egy újabb kártyát és egy kisebb csomagot. Izgatottan emelte ki a kártyát, szemei mohón falták a sorokat:

Ez elengedhetetlen a Karneválon, Bella!

Rejtsd arcodat, szürke hétköznapjaidat az álarc mögé,

és fedezd fel a varászt!

-       Dante, Dante te csirkefogó! De miért is ne… Rám férne már egy kis kikapcsolódás!- tekintette elkomorult egy pillanatra, majd elszántan felszegte fejét s hangosan ennyit mondott: Varázsolj el Velence, ma éjjel egy életre. Majd kibontotta kis selyem táskát, amiben egy csillogó éjfekete maszk lapult. Sora feltette az álarcot, mögé rejtve hétköznapjait, gátlásait, szabályait, s nem maradt más csak a csábító angyal. Egy utolsó pillantást vetett tükörképére majd sietve elhagyta a lakosztályt. Amint kilépett a szálló ajtaján megcsapta a Karnevál vidám, bohókás szele. Maszkák vonultak el előtte, csillogó ruháikkal, maszkjaikkal, olyanok voltak mintha egy barokk estélyről léptek volna ki. Utána gólyalábas bohócok forgataga hozott önfeledt jókedvet. Sora csodálattal figyelte a színes forgatagot, majd egy határozott lépéssel bele vetette magát a velencei éjszakába, a Karbeválba. Körülbelül félórája élvezhette az utcabál hangulatát, amikor egy erős, durva kéz fogta be a száját, majd egy másik kar kulcsolódott bilincs módjára derekára.

Hirtelen mintha a félelem megfagyasztotta volna, földbe gyökeredzett lábbakkal várta a folytatást. Szíve közben hevesen dobogott, mint egy riadt madárka, aki el akar szökni a ketrecből. Lassan támadója vonszolni kezdte egy sötét sikátor felé. Sora amint észhez tért egy kissé, s rájött mire megy ki a játék, hevesen ellenkezni próbált.

-       Na mi van, Bella? Vagy mondjam inkább Kisasszony!- súgta kéjesen a férfi a riadt angyalka fülébe a szavakat.- Most miért nem oktat ki a magaslóról, Kisasszony?- folytatta az indulatos monológját a támadó. Sora hirtelen felismerte, a nyers hangot, a közönséges stílust: a taxisofőr!

-       Ne ficánkoljon, Bella!- súgta kéjesen Sora fülébe, aki undorodva próbálta eltaszítani az erőszakos férfit. Hirtelen tömény alkohol szaga csapta meg a lány orrát.

-       Úgy csak tovább, fog tartani. De mindenképpen az enyém leszel.- folytatta elszántan a támadó.

-       Részeg!!... Ez egy erőszakos részeg!- jutott el Sora agyáig a pánikszerű felismerés. Majd megpróbálta kibillenteni ingatag egyensúlyából a férfit, de nem ment. A részeg, olasz sofőr maga felé fordította Sorát és megpróbálta erőszakosan megcsókolni, ami majd nem sikerült is neki, a lány legnagyobb elkeseredésére, de az utolsó pillanatban valaki lerántotta róla. Lassan kinyitotta szemeit az angyal, s éppen látta, amint a megmentője egy hatalmas jobb egyenessel józanítja ki támadóját. A kétségbe esett részeg férfi megkerülve védelmezőjét ismét Sora felé vette volna az irányt, ám a titokzatos idegen gyorsabb volt. Egy könnyed mozdulattal elkapta a támadó karját, s a háta mögé csavarta. Majd halkan, de annál fagyosabb hangon utasította:

-       Most pedig, tűnjön el, ha jót akar! Különben a hölgy feljelenti!

A lámpák gyér fénye világította meg a két alakot, Sora pedig összeszedve magát közelebb lépet. Majd nyugtató, csendes hangon megszólította támadóját.

-       Kérem, menyjen el, és ígérem nem fogom feljelenteni. Csak menyjen haza! Kérem.- a férfi lassan Sorára emelte az alkoholtól ködös tekintetét, s csigalassúsággal biccentett. Fokozatosan enyhült az idegen szorítása karján, míg végül elengedte. A megalázott férfi, pedig komótosan elballagott, s alakja hamarosan elveszett a sötét sikátor árnyai között. Sora miután egy kissé megnyugodott, szemügyre vette megmentőjét. A férfi magas volt, és jóképű. Izmos, kisportolt testét fekete öltöny, és ballonkabát takarta. Nyakában egy fényes, fehér selyemsál pihent, mely most is tündökölt a gyér fényben. Hófehér hosszú haja éles kontrasztot alkotott sötét öltözékével. Arca klasszikus, nemes vonásokkal megáldott volt, melynek felét most egy ezüstösen csillogó maszk takarta. Szemei úgy csillogtak, mint két gyémánt. Rideg, kemény, még is nemes volt a szürke tekintet. Sorát megbabonázta a titokzatos szempár, s miközben elmerült a jeges csodában közelebb lépett a férfihoz.

-       Köszönöm!- suttogta halkan Sora, miközben teljesen elveszett megmentője sokat ígérő, veszélyesen csillanó szemeiben. A férfi szemérmetlenül végig mérte az angyalt. Vizslató tekintete elismerően pásztázta végig a formás hosszú combokat, a kerek, telt melleket, míg végül az angyali arcon pihent meg. Füst szürke szemein átsuhant az elismerés, vágy árnya, majd halk, mély, bársonyos hangon megszólalt.

-       Semmiség volt, de legközelebb ne kószáljon egyedül a velencei éjszakában, főleg karnevál idején ne!

-       Nos, megpróbálom. De engedje meg, hogy meghívjam egy italra, vagy egy vacsorára, hálám jeléül.- próbálkozott Sora, mire a rejtélyes férfi csak bólintott, majd elindult vissza a forgatagba. Sora tekintete elkalandozott a formás fenéken, az izmos test könnyed játékán, s csak arra kapott észbe, hogy a férfi a válla fölött hátra szól.

-       Nem jön?- Sora, pedig egy kecses mozdulattal felszegte fejét, s méltóságteljesen, elegánsan a férfi után sétált, mintha nem is támadták volna meg párperccel ezelőtt, mintha nem is arcpirító dolgokon fantáziált volna.

-       Menjünk! Elvégre elrejtettem az énem e parányi maszk mögé a gondjaimmal, szabályaimmal, a szürke hétköznapokkal együtt! Hát csábíts el Velence! Csábíts el titokzatos idegen!...