Párizs. A szerelem édes városa. Sok, megnyugtató utcákkal, kellemes vendéglőkkel, ruhaboltokkal, s megannyi látnivalóval megajándékozva. Az idő meleg volt, pedig még csak március elején járunk. Madarak dallamai lopták magukat az emberek szívébe. A Nap fényesen sütött a kékes égbolton, olykor-olykor belerohanva egy-két rakoncátlan fehér bárányfelhőbe. Néhány párizsi gyermek futkározott a folyópart mellett, anyjuk, s apjuk idegességére. Az Eiffel-tornyot sok turista lepte be, miközben fényképeztek, vagy esetleg felmentek rá, hogy láthassák Párizs egész gyönyörű terét. Nem messze, egy festő örökítette meg ezt a jelenetet, ki majd valószínűleg jó pénzért eladja művét.

Emilyvel már jó régen elhagytuk otthonomat, hogy valami jó kis ruhát szerezzünk a ma esti buliba. És, no, meg hogy kiválaszthassuk álarcunkat is.

Tudjátok, én nem nagyon szeretek vásárolni. Igen érdekes, hogy Párizsban élek, ahol a divat igen fontos, de mégis, nekem tökéletesen megfelel egy póló egy farmernadrággal, s egy tornacipővel. A kényelmet, és az egyszerűséget szeretem. Persze, néha, mikor anyáék egy-egy híres partiba hivatalosak, akkor ki kell öltöznöm. De ne úgy képzeljetek el, mint valami tollászkodó pávát! A sminket is csak módjával szeretem. A természetességet, és a lágyságot keltő kellékeket szoktam használni. Így is elég kencefice szokott rajtam lenni előadások alkalmából.

-          Nézd, csak, ehhez a bolthoz mit szólsz? - mutatott szőke barátném az előttünk tornyosuló, több emeletes, „La Lora” nevezetű ruhaboltra.

-          Nem lehetne egy egyszerűbb boltot választani? - kérdeztem unottan, miközben zsebre vágtam kezemet.

-          A-a, drágám! Ez egy fontos buli lesz, és annak a bizonyos álarcos lánynak jól kell kinéznie, nem? - húzta fel szemöldökét.

-          Jó, rendben, meggyőztél! - sóhajtottam, majd mikor az önműködő ajtó elhúzódott, beléptünk rajta.

A bolt igen jó sok ruhával volt felszerelkezve. Néhány helyen műbabák voltak, melyek a legújabb, s legdrágább ruhákat öltötték magukra. Minden szinten volt egy eladó- és egy segítőnő. Az első emeleten voltak a gyerek ruhák, a másodikon a női, a harmadikon a férfi. A negyediken cipőbolt, és az ötödiken az akciós ruhák. Egyszóval volt egy pár választásunk.

Emily kézen ragadott, s a mozgólépcső felé vonszolt. Egyenesen a második emeletre mentünk. A miniszoknyáktól, egészen a fürdőruhákig, a szőrméken át, minden ruhafajta volt itt. A tini részleghez mentünk, hol ismételten csak bő választék tárult szemünk elé. Emily rögtön levett három felsőt, melyeket a kezembe nyomott. Igen, ha valaki, az biztos másod unokatestvérem, aki ért a vásárláshoz.

-          Ezeket próbáld fel! - utasított.

-          Rendben! - forgattam meg szemeimet.

Bementem az egyik próbafülkébe, s felpróbáltam a fekete színű, mély dekoltázsú toppot. A hasam kilátszott, és vállamat csak egy vékonyka pánt takarta. Sokáig néztem magamat a tükörben, majd úgy döntöttem, kimegyek. Emily méregetett egy ideig, majd fejével nemet intett, megmutatva nemtetszését. Visszamentem hát, s a következő, kék színű ruhát vettem fel.
Ennek is mély dekoltázsa volt, hátam kilátszott belőle. Nyakba kötős volt, és egy „Hello” felirat volt ráírva fehér színnel. Ez se tetszett annyira, de hát ismét csak kimentem. Emily - akárcsak előbb -, nemet intett. Ha a következő sem nyeri el tetszését, én feladom, gondoltam magamban.

A ruha könnyedén, és lágyan ölelte körbe karcsú derekamat. Bő ujjai a könyököm alá, a felső vége egészen ágyékomhoz leért. És ami a legkülönösebb, hogy az egész sárga színben pompázott, s a közepén apró gyöngyökből egy liliom rajzolódott ki. Liliom, hiszen az a kedvenc virágom, elmélkedtem el. Mit is jelent a sárgaliliom? A narancs a gyűlöletet, a fehér az ártatlanságot, a sárga... A fellegekben járást, az álmodozást. Azt hiszem, ez tökéletesen illik hozzám. Nagy mosollyal léptem ki. A szőke hajú lány tetőtől-talpig végigmért, majd elmosolyodott.

-          Tökéletes! - bólintott Emily.

-          Akkor most te jössz! - kacsintottam, majd a nadrágokhoz sétáltam, hogy egy megfelelő, kényelmes alsórészt is találhassak öltözékemhez.

Választásom egy szintén sárga színű, vászonnadrágra esett. Két zsebe volt, és nem is volt szűk, jól lehetett benne mozogni, táncolni.

Eközben, Emily is megtalálta a számára megfelelő ruhát. Páva kék színű volt, szinte ugyan olyan, mint az enyém, még a virágminta is megfelelt, csak az övé nyakba kötős volt. Ő, egy egyszerű, szintén kék színű nadrágot választott alsórésznek. Mikor megvettük, fölmentünk a negyedik emeletre, hogy valami cipőt is keressünk magunknak.
Az én választásom egy citromsárga, kényelmes tánccipő volt, nem volt sarka, olyan tipikus „belelépek” cipő. Emilyé egy kékes színű tornacipő volt.

-          Akkor, már csak az álarcok kellenek... - mondtam el gondolatmenetemet.

-          Ahogy mondod! Gyere!

***

Már bőven három óra is elmúlt, mikor fáradtan levetettük magunkat egy parki padra. Gyerekek vihogását vitte messzire a messzi, tavaszi szél. Szerelmespárok sétálgattak, fiatal tinik bicikliztek, vagy esetleg beszélgettek.
Miközben a padon ültünk, Emily büszkén nézegette a megvásárolt ruhákat. Én meg elővettem álarcomat.

Szénfekete színű volt, és csillámportól csillogott. Egész arcomat elrejtette, kivéve államat, s ajkamat. Egy kis rés volt szürkésbarna tekintetemnek, mely biztos látást nyújtott. Az álarc úgy volt kialakítva, hogy hátul a hajamat is bele lehetett tenni, így végképp tudatlanságot biztosítva egy ismeretlennek. De, mondjuk ezt a hátsó anyagrészt le lehetett venni, és egy egyszerűbb fonállal rögzíteni eme kiegészítő kelléket. Kényelmes volt, és egyszerű. És épp ezért tetszett meg.

-          Na, megyünk haza? Kissé megéheztem. - panaszkodott Emily.

-          Rendben, én is éhes lettem. - fölálltunk, csomagjainkat kezünkbe rejtve, s sétálgatni kezdtünk.

Már vagy tizenöt percnyire voltunk otthonunktól, amikor egy nő hangja állított meg bennünket.

Öreg volt, arcán látszottak már, hogy sok utat járt már meg az Élet terén. Sötét szemei méregettek bennünket. Ajkai vastagon voltak kikenve, vérvörös színnel. Fülében nagy aranyfülbevaló pihent, melyet hosszú, koromfekete haja kissé eltakart. Karján - akárcsak fülében -, arany ékszerek csillogtak a Nap fénynyalábjaitól. Ruhája komor, cigány viseletet tükrözött. Felső része bő volt, mely eltakarta kissé duci testét. Szoknyája leért bokája vonaláig, cipőt nem láthattunk lábán. Virslis ujjai egy kártyalapot szorongattak.   

-          A Halak jövője fényben úszik, a dicsőség és a siker fényében. - mondta rekedtes, öreges hangján, miután felmutatta kártyáját, melyen egy üveggömb volt, s mögötte egy Nap, mely a fényt jelentette. - Nem akarod megtudni, milyen jövő vár reád? - nézett tekintetembe.

-          Ó - mértem végig, majd kedvesen elmosolyodtam. - Bocsásson meg, de nem hiszek a jóslásokban. - zsebre vágtam szabad kezemet, majd ki akartam kerülni, de barátnőm hangja megállított.

-          Hé, gyere már be! Tök muris az egész! Mindig is kíváncsi voltam ezekre a hókusz-pókuszos dolgokra.

-          Emily! - mondtam türelmetlenül.

-          Kér érte valamennyi pénzt? - kérdezte, figyelembe se véve kérlelő szavamat. A nő elnézett egy irányba, melyet igen sokáig bámult. Em is körülnézett, akárcsak én, de semmit nem láttunk.

-          Nem, nem kérek! - rázta meg aprón fejét.

-          Na látod, gyere már, te lány! - könyörgött. - Minden ilyen boszorkaféleség egy vagyont kér, de Ő még ingyen is jósol! Na, gyere! - fogta meg kezemet.

-          De...

A nő sarkon fordult, majd belépett háza ajtaján.

A szoba öregesen, és félelmetesen volt berendezve. Poros, régi könyvek sorakoztak egy könyvespolcon, az ablakok be voltak sötétítve. Középen, a kör alakú asztalon, a lilás színű selyemterítőn egy üveggömb pihent, előtte kártyák, és egy gyertya, melynek fénye bevilágította a félhomályban úszó szobát. A bordó színbe burkolódzott díványon egy éjfekete macska lustálkodott. Amint megérezte, hogy gazdáján kívül mások is vannak a szobában, fölemelte fejét, s kinyitotta szemét. Érdekes volt, hisz nem a megszokott sárga színű macskatekintet nézett vissza ránk, hanem egy zöldes szempár. Leugrott a kanapéról, egyenesen az öregasszony elé. Dorombolni kezdett, miközben lába körül járkált. Majd tekintetét az enyémbe fúrta, és felém közeledett. Lehajoltam hozzá, s megsimítottam fekete szőrét.

-          Kedvel téged... - hallhattam a cigányasszony hangját.

-          Hm?

-          Éjfél... - tekintett a macskára. - Kedvel téged - ismételte magát. - Pedig ez nem sokakkal történt meg. Úgy tűnik a Halak fénye igen sok mindenkit beragyog.

-          Bocsánat, de én ezt tényleg nem nagyon értem...

-          Ne nyúlj hozzá! - szólt Emilyre, aki egy könyvet akarta levenni. - Idegen, hitetlen emberek nem érhetnek ahhoz a könyvhöz, különben örök életükre átok száll reájuk. - figyelmeztette utasítóan, vészesen.

-          É... Értem... - felelte ijedten barátnőm, s kezeit háta mögé tette. A nő bólintott.

-          Üljetek le. Teát? - kérdezte, miközben valamilyen zöld löttyöt töltött egy csészébe. - Nem kell aggódnotok, nem mérgező. - villantotta ki sötétsárgás fogait, mikor meglátta gyanakvó arcunkat. - Egyszerű cigány tea.

-          Én kérek! - mosolyogta Em, én csak egy aprót bólintottam, miután leültem egy szépen faragott székre.

-          Mondja, mért mondta, hogy „A Halak fénye dicsőségben úszik”?

-          Mert ez így is van! A kártyák nem hazudnak!

-          Úú, ez olyan izgi! - súgta oda Em.

-          Elmondaná, hogy ez mit jelent? - érdeklődtem.

-          Add ide a tenyeredet, Hana!

-          H... Honnan tudja a nevemet?

-          Te vagy a kártyák által leírt Halak, Hana Elizabeth Oswald. Mondtam már, jósnő vagyok. - hitetlenkedve pillantottam rá. - Add ide a tenyered! - lassan, vonakodva kinyújtottam kezemet, mely hamarosan az Ő, öreg, s ráncos tenyerébe ült. Hüvelykujjával végigsimította a rajta fekvő vonalakat. - Igen, nem csak a kártyák, de a tenyered is ezt bizonyítja. Leányom, te hamarosan újjászületsz, akár a Főnixmadár szürke poraiból. - értetlen pillantásokkal ajándékoztam meg. - Egy új sztár van születőben. Egy új, ki táncával elkápráztatja az emberek szívét, megbabonázza az eszüket, s akik imádni fogják őt. Liliom.

-          Liliom? - kérdeztem nagyra tágult szemmel. - A kedvenc virágom...

-          Ahogy mondod, a kedvenc virágod, mely téged szimbolizál. Erős vagy, akár a virág illata. Álmodozó, ugyanakkor ártatlan, és szűzies. Szabad, és vágyakozó, de mikor egy kellemetlen csapás ér téged, gyűlölködő. A háromszínű liliom téged szimbolizál, Hana. Éppen ezért leszel Te, Liliom! Nem tagadhatod, hisz a véredben van! - felállt, én meg kérdőn pillantottam rá, majd meglepetten Emilyre. - Tessék! - nyújtotta felém kedvencemet, a sárgaliliomot.

-          Ez...

-          Tökéletesen illeni fog a mai ruhádhoz.

-          Honnan tudja ezeket? - álltam fel, s az ölemben pihenő fekete macska ijedten ugrott le. - Mégis ki maga? - kérdeztem hangos hangon. - Honnan tudja, hogy ma egy buliba megyünk? Hogy a kedvenc virágom a liliom? És hogy mi a nevem? Csak nem kémkedik utánam?

-          Nem kémkedek utánad, Hana! A kártyák és a Sorsod mindent leírt nekem. - felelte nyugodtan.

-          A kártyák, és a Sors! Hát tudja, én egyáltalán nem hiszek ezekben! Ezek csak sületlenségek! Badarságok! - fordultam meg. - Viszlát! - léptem ki. Emily döbbenten állt fel, majd miután elköszönt, utánam rohant.

-          Hidd el, Liliom, hamarosan meglátod, hogy ez tényleg nem sületlenség, vagy badarság. Hamarosan Te leszel az, aki sok ember példaképe leszel! - egy kis lény repült mellé. - Téged meg nem igazán értelek! Idejössz, több mint húsz év elteltével! Csak így beállítasz, és azt kéred, jósoljak ennek a kislánynak! Pedig én egyáltalán nem szoktam már jósolgatni embereknek! Manapság már senki sem hisz a kártyáknak. - panaszkodta.

-          Magda... Bocsánat.

-          Bocsánat, bocsánat! - tárta szét karjait. - Tökre idiótának néztek, amikor elbambultam, mert a te szavaidat hallgattam. De abban igazad van, hogy ez a lány teli van tűzzel. A szenvedély, és a vadság tüzével. Bár, egy valamit, még mindig nem értek. - a lény várakozóan tekintett rá. - Mért nem te jelentél meg előtte? Mért engem használtál tárgyalási tárgynak, Fantom?

-          Engem csak akkor láthat meg, hogyha a Színpadhoz jön. Ott is csak akkor, hogyha a Halak választ a két ösvény közül: vagy meghátrál, és gyáva marad, vagy pedig előrelép, a sztárság felé, álmait megtalálva. Érzem, hogy az utóbbit fogja választani. És biztos vagyok, hogy olyan lesz, mint Ő.

-          Ő? Vagyis... Helen Bennet? Én még mindig nem értem ezt az egészet. Az édesanyja is megérdemelte volna ezt a Liliom címet.

-          Ez több mint kilencven éve így van. És hidd el, Ő méltó a Liliom címre. Méltó arra, akárcsak az ősei, hogy sztár lehessen.

-          Én bízom benned, Fantom. De remélem, nem fog meghátrálni, ha megtudja a múltja titkait. Még túl fiatal. Bár, ahogy így elnézem, tényleg hasonlít Őrá.

-          Ebben biztos lehetsz, Magda. - bólintott.

-          Van egy olyan érzésem, hogy ez a kislány még visszajön hozzám. - mosolyodott el. - Na de, gyere, Te vén csirkefogó! Jósolgassunk egy kicsit! - fordult meg, s ült vissza helyére.

-          Ahogy mondod, Magda... visszajön még... vissza...