Hirtelen feltámadt a szél és rémisztően nagy lett a csend. Csupán egy lány keserves zokogását lehetett hallani a sötét bálteremben. Aki hallotta annak a szíve összeszorult és mintha neki is sírni támadt volna kedve. Könnyes pillái mögül nézte kedvesét, arca körvonalait elmosta a könny. Nem látta tisztán a Herceg arcát, de még is oly fájdalmasan pillantott rá, hátha viszonzásul egy mosolyt kap, de hiába. A sötétség elragadta tőle a Démont, akit szeretett. A szíve majd megszakadt. Rohanni kezdett, ahogy csak a lábai bírták. Egészen a tengerig rohant könnyeit hullatva majd a víz fodros hullámaiba vetette magát. Szemeit lassan lehunyta és érezte, ahogy a hűs tenger megfolytja. Eszméletét vesztette.
Sora lábnyomait sebesen követve rohant a vízbe a szőke idegen. Ő is a tengerbe vetette magát megmentve ezzel a cselekedettel a lányt. Óvatosan karjaiba vette az Angyalt és a homokba fektette. A lány egész testén vízcseppek cikáztak. A sötétben épphogy látni lehetett Sorát és a megmentőjét. Yuri pár percig nézte, ahogy a fény körberajzolja a lány arcát és vizes ruháját. Sora lassan kinyitotta őzike szemeit és félve pillantott Yurira. Azt hitte, hogy Leont látja, de hamar rájött, hogy mégsem. Keserves tekintettel nézett a vele szemben ülő férfire.
-          Örülök, hogy minden rendben és, hogy még időben megtaláltalak! Kisasszony hazakísérjem?
-          Hagyjon békén! Ne érjen hozzám! Menjen el! Takarodjon!- kiabált s közbe szemeit szorosra zárva sírt tovább.
-          Rendben. Ha szüksége van, rám csak szóljon!
Sora faképnél hagyta Yurit és ismét esze veszett menekülésbe kezdett. Egészen az otthonáig rohant. Kinyitotta az ajtót, majd hirtelen megcsapta egy kellemes illat. Mély erdő illata. Az a kesernyés illat, ami úgy megbabonázta akárhányszor érezte. Démoni illat. Leon kellemes illata járta körbe az apró szobát. Sora becsukta maga után az ajtót majd neki dőlt. Szemeit lassan lehunyta és szinte érezte, ahogy Leon megérinti. Elkezdett esni az eső. Az ablakon kopogtak az apró vízcseppek szívdobbanás szerű hangot idézve. Ahogy az eső esett, és ahogy Sora ruhájáról lehulltak a vízcseppek mind a szívverésére emlékeztette a lányt. A hangulatos kis szoba illúziókba ringatta az Angyalt. Szinte érezte, ahogy a Herceg átfogja derekát. Hallotta érces hangját suttogni. Ajkain még égett az utolsó csókjuk heves tüze. Hirtelen beleborzongott ebbe az illúzióba. Lassan leült a földre. Körülötte a ruhája fodrosodott. A vízcseppek csillogtak a finom selymen és a lilás hajzuhatagon. Kezével végig simított arcán, úgy ahogy Leon tette majd ajkait résnyire nyitotta. Halkan sóhajtott egyet és kinyitotta szemeit. Az álomvilág egy szempillantás alatt semmivé lett, az asztalon lévő gyertya elaludt, ami eddig bearanyozta a lány angyali arcát. Igen kialudt a láng pont, úgy ahogy az élet abból a férfiból, akit úgy szeretett… Folytatása következik…