|
Az utolsó tánc
2008.08.27. 11:52
Nélküled-második rész
Sorát lassan elnyomta az álom. Álmaiban a fellegekben szárnyalt és rózsaszirmok simogatták arcát. Szíve mélyén még mindig ürességet érzett Leon elvesztése miatt.
Másnap reggel az ablakon bevilágító napfény cirógatására ébred kissé kótyagosan.Lassan nyitogatta szemeit és úgy nézett körbe a kis szobában mintha egy
idegen helyen ébredt volna. A szeretett férfi illata még most is kábította a lányt. Kissé meginogva állt fel a földről, majd a fürdő felé vette az irányt. Megállt a zuhanyfülke
előtt és lágyan lehúzta a ruha cizárját. A finom anyag lesett az Angyal testéről némán. Forró fürdőt vett ami kissé elűzte belőle a kótyagos érzést. A vízcseppek versenyt futva
szaladtak le Sora bőrén. Egy puha törölködzőbe csavarta magát és így a cseppek eltűnni kényszerültek. Lilás haja nedves volt és csapzott. A csillogó hajtincsek érzékien
tapadtak a lány vállaira. Szemei még vörösek voltak és égtek a könnycsepp zuhatag ostromától. Lassan elsétált a tükör előtt és a törölközőt elengedte. A lágy pamut a
földre zuhant felfedve Sora mezítelen testét. Sárgás egybe szoknyát vett fel és a haját kissé összekötötte,ne látszódjon, hogy még vizes. Keserűséggel az arcán ürességgel
a szívében és mérhetetlen fájdalommal a lelkében elindult sétálni a vakítóan fényes napsütésben. Hosszú órákig sétált a tengerparton a lágy homokban. Tegnap esti lábnyomukat
már rég elemésztette a hullámok hada, megőrizve az éj minden egyes percét. A vízben arca elmosódva tükröződött vissza némi reménnyel megcsillantva a barna szempárt.
- Talán még is él? Nem halhatott meg így...De ez...ez...nem...lehet...-suttogta remegő hanggal.
Egy nagyobb kőre ült le. Szeme elé tárult a végtelennek tűnő mély kékség. A sima felületet néha egy rakoncátlan hullám zavarta meg. Csend volt...Még a szél se susogott
és a madarak is pihentek. Festőien szép volt a táj és töretlen volt a csend. Sora léptek zajára lett figyelmes. Szíve egyre hevesebben kezdett dobogni. Tenyere izzadt és szemei csillogni kezdtek.
A remény apró szikrája most erdőtűzként perzselte az Angyalt. Ajkai elmosolyodtak majd szemeit lehunyva lassan felállt és szembe nézett a léptek gazdájával. Az őzike szemeket már nem fedték a
púderes szemhéjak. Sora végig pillantott az előtte álló magas férfin míg nem a tekintetük összekapcsolódott. Egy jég kék szempárral szembesült és egy csalfa mosollyal. A férfi homlokát arany
szőke tincsei koronázták meg. Izmos testén fehér színű ruha feszült. Kellemesen elmosolyodott a lányra és bájos hangnemmel köszönt neki. Sora tüzes reménye egy szempillantás alatt
kihült parázzsá változott. Szíve ritmusta újra felvette a szokásos ütemet és már nem érezte azt a kellemes érzést a lelkében. Titkon remélte, hogy Leon él és épp érte jött, hogy mondja neki: Nincs semmi
baj kedvesem már itt vagyok. Most már minden jó lesz! Pilláin gyémánt cseppek jelentek meg és ajkait résnyire nyitva üdvözölte a férfit:
- Jó reggelt...
- Örülök, hogy látom. Hogy érzi magát? Kissé sápadtnak tűnik kegyed.
- Köszönöm kérdését Yuri jól vagyok nincs semmi baj. Mi járatban erre fele?
- Csak gondoltam sétálok egyet a gyönyörű partszakaszon, de még gyönyörűbb okot találtam a sétálásra...
- Igen? És mit?
- Hát magát kisasszony! Nem lenne kedve meginni egy frissítő teát?
- Az most nagyon jól esne...
- Akkor jöjjön kérem! Szomorúnak tűnik...Baj van?
- Leon Oswald tegnap este életét vesztette...
- Tudom, de nem igazán érdekel egy érzéketlen féreg volt!
- Nem volt az! Én szerettem!- kiáltott rá Yurira.
- Elnézést, hogy felzaklattam! Hadd engeszteljem ki valamivel!
- Nem kell...Csak ne avatkozzon bele az életembe!
- Tudja hasonlít nagyon valakire. Kegyed pont olyan, mint a húgocskám...-s ismét bájos mosolyt varázsolt arcára.
Sora egy pillanatig elgondolkozott az imént elhangzott szavakon majd fejét lehajtva lépkedett Yuri után séta szerű illúziót keltve. Ahogy a nap egyre inkább feléledt úgy aranyozta be a lány arcát és az egész
testét. Haján már a cseppek eltűntek, mint a remény tüze az angyali lelkében. Az idilli környezetben való sétálás hamar véget ért. Egy apró, de még is kifinomult, elegáns teázó tárult a szemük elé. A pincérek
villámgyors léptekkel terítették meg az apró két személyes kis asztalkákat a teraszon. Arany színekben pompázott az egész épület a nap ragyogó varázsától. A szorgos emberek mosolyogva kísérték az egyik szépen
megterített fehér asztalkához a vendégeket. A csipkés terítővel fedett bútorokon egy apró váza díszelgett pár finom illatú jázminnal. Leültek egymással szemben. A férfi mosolygott a lányra, de nem viszonozták a gesztusát
Yuri meghívta Sorát egy menta teára. Csendben ülve elfogyasztották a frissítő nedűt. Az angyal még ajkain érezte Leon csókját még arcán égett a férfi forró, szenvedélyes érintése és szemében tükröződött álomszerűen
a viharszürke szempár.Lelkében egy dallam játszódott le az a dallam amit a zongora sírt a bálteremben és oly hamar abbahagyta megölve a varázslatos pillanatot. Sora megköszönte a meghívást majd otthagyta a férfit.
A háborítatlan égbolt most sötétedni kezdett. A nap aranyfényét szürke felhők ejtették rabul. Hirtelen beborult az idő. A lány csak sétált a parton csak sétált a bánatával kézen fogva. Az angyalok sírni kezdtek. Az égből
esőcseppek hullottak. Jéghideg cseppek. Sora egy ideig rohant az érzései elől s egyszer csak térdre rogyott. Feladta a küzdelmet túlságosan magányos volt az érzelmi háborúhoz. Szemei kétségbeesetten néztek körbe az eső által összemosott tájban.
A víz a Világ kontúrjait eggyé olvasztotta.
- Csak még egyszer néznél rám úgy...csak még egyszer simogatnál szenvedélyesen...csak még egyszer mosolyognál rám...hogy érezzem a szereteted!
Hangosan zokogott a puha homokot markolva. A nap ismét kisütött, de az angyalok még mindig könnyeztek. Szivárvány rajzolódott az égen utat törve a sötétségbe. Sora felnézett az égi csodára majd megtörölte szemeit.
- Azt akarod, hogy ne sírjak? Ne hulljon könnyem akárhányszor érzem az illatod, akárhányszor meglátom az arcod a képzeletembe? Mosolyogjak mintha mi sem történt volna? Nem tehetem...Oly nehéz nélküled...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
