Anna már közel járt a szállásokhoz. A színpad falának dőlve haladt idáig, de most a fal elkanyarodik. Tudta, hogyha tovább megy a fal mellett, akkor biztonságban lehet, viszont visszajut oda, ahonnan indult. Aminek nem sok értelme van. Így elengedte a falat, és vaktában ment tovább a kitaposott úton a szállása felé. Gyorsan haladt, ám ha rálépett egy vékony fadarabra, és az kettétört a cipőtalpa alatt, akkor lassabbra fogta a lépteit. A sötétben, már látta kibontakozni a szállás épületének körvonalait. Ennek nagyon megörült, hiszen, eddig egyetlen lélekkel sem találkozott. Mondjuk annak örült, hogy a gyilkossal nem futott össze, de annak nem, hogy senki mással sem. Anna is hallotta a néhány perccel ezelőtt eldördült lövéseket, ezért azonnal irányt váltott. Először úgy tervezte, hogy az edzőtermek mellett halad végig, de miután meghallotta a lövéseket, azonnal sarkon fordult, és visszatért a színpad falához. Onnan haladt végig, egészen idáig. Ahogy körül nézett látta maga előtt a bozótost, ami körbeveszi a szállást. Tudta, ha igyekszik, akkor hamar a meleg, békés és biztonságos szobájában lehet. Egy pillanatra megállt, majd továbbindult előre. Szívében rengeteg érzés kavargott. Félelem, bánat, rettegés és még valami. Ez a valami, a hiányérzet volt. És ő azt is tudta, hogy mi hiányzik neki. A lányt Mia Gulliam-nek hívták.
Rozetta és Marion kicsit lassabbra vette a tempót. Már nem jártak messze a medencétől, de a figyelmük nem lankadhatott. Rozetta tudta, hogyha sikerül reggelig elbújniuk, akkor segítséget tudnak hívni. Miután felkel a nap, annak az elmebetegnek is nehezebb dolga lesz elrejtőzni pont, mint nekik. De akkor, már nem számít, mivel holnapra várják a színpad szponzorát Keneth urat, hogy megbeszéljék a következő darab költségvetését. Így biztos, hogy megmenekülnek, mivel az öreg, biztosan észreveszi, hogy valami nem stimmel. Vagy ha mégsem, ők ott lesznek a vaskapunál és szólnak neki, hogy hívja a rendőrséget. Rozetta megtorpant, észrevett egy magas alakot feléjük közeledni, majd egy dörrenést hallott, és furcsa égető melegséget érzett a hasában. Nem bírt talpon maradni, összeesett.
- Rozetta!!- sikította Marion, majd letérdelt a diaboló sztár mellé.
- Menekülj... gyorsan, siess. - nyögte a lány, de hirtelen még egy dörrenés hallatszott, és Marion fejének jobb oldala darabokra repült. A véres agyvelő Rozetta arcára potyogott .A szeme a döbbenettől nyitva maradt. Rozetta szemei is kitágultak, most életében először érzett ilyesfajta félelmet. Ám pillanatok alatt rájött, hogy ez nem is félelem, hanem rettegés. De nem volt ideje megpróbálni felállni. Agya lázasan dolgozott, kiutat keresve a helyzetből. ,,Fel kell állnom! El kell innen tűnnöm, különben én is meghalok. Sietnem kell és figyelmeztetni Sora-t és....." Rozetta gondolatai itt félbeszakadtak, mert a fegyvert ismét elsütötték, és ezúttal a lány a fejébe kapta a golyót. Az egykori diaboló sztár szemei lassan lecsukódtak, ezzel búcsút véve, az általa annyira szeretett világtól.