A pisztoly eldörrenésének hangjai elérték a diákszálló környékét is, ahol most három artista húzta meg magát a bokrok között. A lövések hangjára a két lány összerezzent. Ahogy Leon is, de ő nem mutatta ki.
- Ez mi volt??- kérdezte idegesen May.
- Valakit lelőttek. -mondta Leon, majd lehajtotta a fejét.
- Ugye, ugye nem....- kezdte Sora, de nem tudta folytatni.
- Nem tudom. - válaszolta Leon.
- Akkor menjünk vissza, és nézzük meg. - ajánlotta May, de Leon nemet intett.
- Killian azért vállalta a dolgot, hogy mi le tudjunk lépni. Ha most visszamegyünk mindhármunkat kinyír, de még a jobbik esetben is, csak az egyikünk tud elmenekülni. -mondta Leon.
- Akkor visszamegyek egyedül. - jelentette ki Sora, majd fel akart állni, de Leon visszahúzta.
- Ha visszaengedlek, akkor Killian, még a pokolból is visszajön, hogy megöljön. Azért maradt, hogy mi életben maradjunk. Ezért kérlek, hogy maradj itt.
- Jó. -mondta kurtán Sora, majd visszaült és felhúzta a térdeit. Rajta csak a fehér tornadressze volt, ezért igencsak fázott. May-en egy meleg pulóver volt, és egy hosszúnadrág, így ő nem fázott. Sora pont Leon és May között ült. Leon észrevette, hogy az angyal fázik, ezért elővette a táskájából a kabátját, és ráterítette a lányra.
- Köszönöm. - mosolygott erőtlenül Sora.
- Szívesen. De ez a kabát sem melegít sokat. - itt odanézett May-re. - Gyere ide te is, és bújjatok össze Sora-val, különben megfagytok. -mondta a férfi. May odacsúszott a lány mellé és átölelték egymást. May néhány perc múlva, már el is aludt. Sora azonban még ébren volt és szomorú tekintettel kémlelte az eget, a holdat és a csillagokat. Mikor Leon ezt észrevette, nem tudta hova tenni a lányt, de megszólalt.
- Aludd ki magad, mert később nem hiszem, hogy alkalmad lesz rá. -mondta neki.
- Jó. - bólintott Sora. Tudta, hogy a férfinek igaza van, de valahogy nem jött álom a szemére. May néhány pillanattal később elnyúlt a bokrok alatt, így Sora, most szabadon oldalra dőlhetett, Leon-hoz. A férfit, némileg meglepte a közeledés, de átölelte az angyalt. Sora-nak jólesett a kedves ölelés, és hamar elaludt.
Egy férfi hagyta el a sötétségben a nem használatos edzőtermet. Kezében egy pisztoly csöve lógott, még némileg füstölögve. A férfit Tony Dovel-nek hívták. Ez a férfi, most a szállások felé igyekszik. Az édesanyja pékségben dolgozott, ám édesapja artista volt, egy színpadon. Sokszor elvitte a fiát az előadásokra, és annak ellenére, hogy remek artista volt, ő volt az igazgató is. A színpadának a maga idejében nem akadt olyan versenytársa, ahol többen néztek előadásokat, mint nála. És kevés olyan artista volt, aki jobb volt nála. Ezt nemcsak egyetlen fia, de a sajtó is így gondolta. De történt valami. Egy napon 3 személy úgy döntött valóra váltja az álmát, és megalapítják a saját színpadukat. Amely a legjobb artistákkal fog előadásokat alkotni, és minden életszerű lesz csak a látvány technikák, lesznek a látványelemek, a mutatványokban viszont semmi illúzió nem lesz. Először mind az újságírók, mind az akkori színpad tulajdonosok kinevették őket, de tévedtek. A mesés színpad, amiről ők 3-an álmodoztak megszületőben volt.