Lassan a lánynak biztonságot nyújtó erős karok tehetetlenül omlottak le Sora bársonyos karján. Nem elsietve a dolgot néha még egy- egy pillanatra megállva gyönyörködtek az éj mámorító szépségében majd visszatértek a bálterembe ahol mindenki lágyan ringatózott az édes dallam hatására. A terem varázslatos gyertyafénnyel ragyogta be Sora őzike szemeit. Leon a terem egyik végébe ahol a fény hatalma már nem ért el meghúzta magát elbújva a külvilág és az égetően fájdalmas érzéstől, ahogy vágyakozott az Angyal után. Mélyeket lélegzett és tekintete többször is végig siklott a tökéletes teremtésen. Majd finoman odaült a zongorához és mikor a mámoros zene elhalkult ő elkezdett egy szomorú, de mégis édes dallamot játszani szinte kínzó lassúsággal. Ujjai táncot jártak a fehér billentyűkön. Feltekintett a körülötte álló emberekre, de csak egyetlen egy szempárt keresett kétségbeesetten. Majd mikor megtalálta mézédes érces hangon megszólalt:

-          Sora kérlek, táncolj nekem…

Az Angyal hirtelen megdermedt a lágy tekintettől, ami most nem is volt oly hűvös, mint eddig. Szíve összeszorult, ahogy hallgatta a csodaszép zenét, ami most csak neki szólt. Leon ujjai finomabbnál finomabb dallamot kezdtek el játszani mire az Angyal lágy léptekkel elkezdett táncolni. Tollpihe könnyűséggel suhant a padlón. Kecses, nőies mozdulatokkal mozdult minden egyes hangra. Teljes összhangban volt a szomorkás dallammal. Majd a férfire nézett. Arra a férfire, aki eladta a lelkét csak is azért, hogy őt érintse. Sora pilláin apró cseppek jelentek meg. A zongora dallamos játéka lassan elhalkult, mintha meghalt volna benne az, ami eddig oly hevesen éltette. Egy pillanatra megállt és figyelte a Herceget és végre megértette. Megértette az ő érzéseit és, hogy mit miért tesz.  Lágyan odalépett mellé majd suttogta, hogy csak is ők ketten hallják és senki más számára ne legyen elérhető az a pár szó mit most teljes őszinteségben a szívéből hangzott.

-          Nem kell tovább játszanod…

Leon ujjai hirtelen merevek és hűvösek lettek, nem játszották már azt az édes dallamot. Felállt a zongorától és angyalkáját szorosan magához húzta. Sora kezeit végig simította az ezüst hajzuhatagon majd Leon nyaka köré fonta őket. Szavak nélkül megértettek egymást, teljes összhangban voltak. Sora elfogadta Leont úgy, ahogy volt oly démonian és hűvösen ezért kérte tőle, hogy többet ne játssza meg magát adja azt az énjét, ami benne lakozik. Ő is tudott az átokról miszerint, ha Leon fagyos szíve valaha is szeretni lesz képes akár egy pillanatra is, akkor lelke nem lesz már többé szabad. Háromszor érintheti szeretve kedvesét és utána életével kell fizetnie, csupán azért mert valakit szívből szeretett…

Sora mosolyogva pillantott a viharos tekintetbe nyugtatgatva kedvesét nem lesz semmi baj. Leon szíve körül a jég elolvadt az angyali mosoly láttán. Ő is követve angyalkája példáját, mosolyt varázsolt arcára majd kézen fogta a szépséget és kéz a kézben felsétáltak az aranyszínű lépcsőkön az emeletre elbújva a bálterem összes kíváncsi tekintete elől. Kisétáltak az erkélyre és onnan figyelték, ahogy a hold táncot járt a tükör sima tengeren. A szél még lágyan cirógatta arcukat. Milliónyi csillag tündökölt fürödve a mélykék égbolt selymébe. Apró fények szűrődtek ki az épületből, azon kívül már minden fény kialudt. Békére találva nyugovóra tért…

Folytatása következik…