|
Tangó mennyen és poklon át
2008.08.13. 10:53
Vihar előtti csönd
A konditerem luxusfelszereltsége még a legelvetemültebb fantáziájú fitneszguruk képzelőerejét is felülmúlta, Sorát azonban nem nyűgözte le. Már késő délutánra járt az idő, a leszálló nap halvány rózsaszínes-narancsos érzéki hangulatot teremtett, ő pedig szakadatlanul hajtott az egyik csúcsminőségű szobabiciklin. Nem lassított, nem érdekelte, hogy patakokban csorog az arcán a verejték, úgy döntött, az összeesésig hajtja magát. Nem akart kettesben maradni a saját gondolataival, annál még a zsibbasztó kimerültségre is kellemesebb volt koncentrálni. Tervében azonban végül is megakadályozták.
Fél szemmel követte végig a férfit, ahogy belépett az ajtón. Ebédnél is látta már, egyszer véletlenül összetalálkozott a tekintetük, majd tovább is vándorolt azonnal, nem tartotta túl lényegesnek. Nem vágyott társaságra, de egyedül sem akart maradni. Minden apró érzelmet annyira kétértelműnek érzett önmagában, hogy legszívesebben azt kívánta volna, bár ne kellene éreznie semmit se. És tudta, a legnagyobb, legrejtegetettebb érzés még lapul. Bárcsak örökre lapulhatnak...
Arra eszmélt fel, hogy a férfi mellette áll és épp megszólítja. Abbahagyta a biciklizést, de abban a pillanatban megfordult a világ, a tárgyak egy pillanatra összemosódtak a szemébe és csak azt érzékelte, hogy oldalra esik, de valaki megtartja.
- Csak óvatosan, miss, ha így túlhajszolja magát, az nagyon megárthat... - a férfi kellemes, érdekes angol akcentussal beszélt, Sorának az jutott eszébe, talán ausztrál, és ahogy később kiderült, nem is tévedett, George Gerace-nak hívták és Sydney -ből jött egy céges konferenciára.
- Semmi bajom, már hozzászoktam...
- Ha gondolja, úgyis mindjárt vacsoraidő, ehetnénk együtt...
- Kedves, de inkább később szeretnék enni, még le kell zuhanyoznom... -próbálta Sora valami egyszerű indokkal lerázni a férfit, akit inkább nevezett volna srácnak, úgy 22-23-ra saccolta a korát.
- Ha gondolja, megvárom, hisz ha jól feltételezem, úgyis egyedül jött.
- Honnan gondolja?
- Onnan, hogy ebédnél sem láttam maga mellett senkit.
Sora végül rájött, hogy semmivel sem fogja tudni lekoptatni, így aztán kelletlenül is, de elfogadta a „vacsorameghívást”.
- És először van Hawaiin?
- Igen, még nem jártam itt, de nagyon szép.
- És hogyhogy egyedül jött?
- Csak... úgy. Nincs semmi oka. -válaszolta Sora zavartan, és elfordította a fejét, hogy megnézzen egy érdekes dísznövényt, ami furcsa virágával tarkállott a hatalmas étkezőben.
- Ugyan, felesleges titkolóznia. Egy ilyen csinos, fiatal nő nem jön csak úgy minden ok nélkül Hawaiire és egyedül.
- Magának meg hízelegnie felesleges. Magánügy. Egyszerűen levegőváltozásra volt szükségem, azért jöttem el nyaralni egy kicsit. És most ha megbocsát, megígértem az egyik barátomnak, hogy felhívom. A minél hamarabbi viszontlátásra. - azzal felállt az asztaltól.
- Viszlát. Remélhetem, hogy holnap velem ebédel az Aloha Tower Marketplace-nél?
- Ez most randimeghívás?
- Veheti annak, vagy egy szimpla baráti ebédmeghívásnak is. Szeretném jobban megismerni. 11-kor találkozhatunk itt, ha nem tudja, hol van. -tette hozzá a bizonytalanságot látva a lányon, amit ő annak vélt, hogy nem tudja, hol van az étterem.
- Rendben. - egyezett végül bele Sora és elhagyta a termet.
- Hééé, emberek, egy kicsit halkabban, ha kérhetném! Hálás köszönet! Igen... tehát nincs... nagyon köszönöm a segítségét, viszlát... -tette le végül a kagylót csüggedten Mia majd elkiabálta magát! - Csöööööönd!!!!
A társaság végre tényleg elnémult. May eddig teljes hangerővel veszekedett a lányokkal, mert nem találta a fogkeféjét, amit saját állítása szerint a fürdőszobapolcon hagyott, Ken pedig fel alá járkált idegességében, mert ő már régen úton lett volna Sorát keresni.
- Sora az információk szerint nincs a város egyik hoteljében sem, tehát vagy más névvel jelentkezett be, vagy tényleg nincs itt. Nem tehetünk mást, minthogy egyszerűen elindulunk holnap megkeresni. -jelentette be a beálló csendben a rendezőlány.
Este volt, sötét késő este, és rajta a legszebb estélyiruhája virított, cafatokban, szétszakadva több helyen is. Nem értette, hogy került oda, mintha az előzmények egyszerűen kiestek volna az emlékezetéből, csak azt tudta, menekülnie kell, valaki elől, akit ismer, aki jól ismeri őt, de nem tudta ki elől. Lenézett a mélységbe és elfogta a félelem. Mélyen, valahol a gigantikus épület tövében jól látszottak az elsuhanó autók fényszórói, ő pedig ott állt a felhőkarcoló tetején, és tudta, innen nem tud tovább menekülni. Érezte a támadóját maga mögött, érezte, hogy egy pár kéz rákulcsolódik a nyakára, és lehúzza a mélybe és zuhant, zuhant megállíthatatlanul. Még akkor is érezte a zuhanás jegesen bénító érzését, amikor rádöbbent, hogy ott fekszik az ágyában és egy szobalány éppen a reggelijét hozza.
Az ijesztő álom mozzanatai még akkor is a fejében villogtak, amikor George-dzsal az oldalán megérkezett az étteremhez.
Az Aloha Tower Marketplace tulajdonképpen megfelelt egy terebélyes szórakoztató-központnak, lenyűgöző kilátással a ragyogóan kék tengerre. A komplexum mellett hatalmas luxushajó várta dúsgazdag utasait, a kialakított strand vizének kékje még a tengerével is versengett. Középen üveg felhőkarcoló magasodott, mögötte pedig már a város szintén üvegmonstrumai virítottak. Sorát ha más nem, de ennek a helynek a látványa lenyűgözte.
Turistaszezonon kívüli munkanap révén az étterem néhány tárgyaló üzletembert és -asszonyt leszámítva majdnem üres volt, így mikor Sora sűrű bocsánatkérések közepette kirohant ebéd közben a női vécébe, hogy megpróbálja eltüntetni a hófehér blúzára csöppent paradicsomszószt, amit akkor szerzett, amikor George véletlenül megfogta a kezét, ő elkapta és ezzel együtt magára borította az ételt, szerencsére nem ütközött neki senkinek és a mosdót is üresen találta.
- Pedig már tegeződtünk is... - sóhajtott lemondóan és elkezdte kis vízzel kimosni a vörös foltot. Majd felpillantott saját tükörképére és megrázta a fejét. Nem akarok George-tól semmit, gondolta és egyetlen másik férfitól sem. És egy bizonyos férfitól sem.
- Jobban tennéd, ha hazamennél és lecserélnéd a blúzodat. Ez a folt így nem fog eltűnni.
Összerezzent a hangra, főleg mivel férfié volt női vécében, majd egy másodperc múlva fel is fedezte tulajdonosát. Normális esetben vadászrepülőt meghazudtoló sebességgel hajította volna ki az ablakon a kis alakot eget rengető visítás kíséretében, most azonban meglepődött.
- Fantom? Már nem láttalak egy ideje...
- Ami azt illeti, azon is csodálkozom, hogy most látsz. Melletted vagyok, amióta Hawaiire jöttél.
- Igen, még fürdés közben is?!?!?!
- Ne várd, hogy elmondjam.
- Pedig több üzenetet rejthet, mint gondolnád.
- Szóval most már nem csak jósolsz kártyából és gömbből, hanem már álmokat is fejtegetsz? Egyáltalán honnan tudsz te a rémálmomról?
- Onnan, hogy forgolódtál és motyogtál álmodban.
- Hát jó. Szóval...
Fantom szavai még akkor is zakatoltak a gondolataiban, amikor már majdnem folt nélküli blúzával visszaült George-hoz.
- Menekülsz, pont ezt tetted álmodban is, nem mersz szembenézni a Kaleido Színpaddal és a barátaiddal sem. A legszebb ruhád szakadtan csüng rajtad, az álca, amit magad köré építettél, szertefoszlóban van, ha így folytatod, lezuhansz a csúcsról, ahova kemény út vezetett fel és örökre vége annak, ami most az életedet jelenti.
Badarság – próbálta elhitetni önmagával is, csakhogy ne kelljen beismernie, amit lelke legmélyén érzett, hogy... igaz lenne?
Elsápadt, mintha a szíve is kihagyott volna egy dobbanást a rémülettől.
Az egyik távolabbi asztal mellett Leon ült és egyenesen a szemébe nézett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
