Kényszer, rejtek, félelmek

- Sora, nyisd már ki azt az ajtót, hallod?! - Mia lassan már öt perce dörömbölt az ajtón, de válasz nem érkezett. - Sora, ez nem vicces, próbán kéne lenned már két órája, reggelire sem jöttél!!! Gyere ki azonnal!!!
Lassan egyre többen kezdtek el szállingózni arrafelé, Mia pedig kitartóan dörömbölt az ajtón, majd végül feladta és leült az ajtó elé.
Fél óra múlva már mindenki tudta, hogy Sora eltűnt.
Az ajtót végül egy határozott mozdulattal Leon bírta jobb belátásra, a szoba azonban üresnek bizonyult néhány félredobált ruhán és használati tárgyon kívül, amiket a gazdájuk nem tartott fontosnak, hogy elvigyen. Az asztalon pedig egy levél hevert. Egy levél, ami mást mondott, mint amit jelentett. Vendégszereplésre hívtak egy távoli társulathoz, ne aggódjatok, ne keressetek, majd visszajövök. Sora. A hír futótűzként terjedt el: Sora megszökött volna?
A társulat tagjai mind mély letargiába zuhantak.
Nyilvánvaló volt mindenki számára. Ezzel a Tangó mennyen és poklon át előadásának lőttek. Legalábbis a premiernek biztosan, hiszen már csak alig egy hét maradt addig.
A társalgóban ott ült a teljes szereplőgárda, Kalos, Yuri, még a technikusok is, a világosítók, a díszlettervezők... Az gyűlés eredeti oka a továbbiak megbeszélése lett volna, ezzel szemben azonban mindenki csak ült és némán meredt maga elé.
- Na ebből elég volt, nem bírom ezt tovább! - állt föl végre Mia, megtörve a súlyos csöndet. - Cselekednünk kell valamit, de most azonnal! Ha a rendőrség nem törődik az üggyel, nekünk kell tennünk valamit!
- Rendben, de akkor mondd is meg, mit, hisz úgyis te vagy a rendező. - mondta May, miközben rá se nézett.
- Meg kell keresnünk Sorát. Nincs más lehetőség.
- És azt kifejtenéd, hogy mégis mi alapján induljunk el?
- Biztos hagyott valami nyomot, csak meg kell találnunk.
- Például?!
- Az Isten szerelmére, miért csak én veszem arra a fáradtságot, hogy gondolkodjak, vagy hogy egyáltalán megpróbáljam?!?! Nem én vagyok az egyedüli tag a társulatban, akinek van esze és képes használni, vagy aki aggódik Sora miatt!!! Emberek! Fel a fejjel, azzal, hogy csak itt ülünk keseregve, nem érünk el semmit sem! Sora már rég árkon-bokron túl lesz, ha késlekedünk, de most még van esélyünk a nyomára bukkanni.
- És ha szabadna kérdeznem, kedves Nyomozókisasszony, legalább arra van ötleted, hogy hol induljunk el?
- Képzeld el, hogy van.
- Nyugodj le végre, May. Mondd, Mia. - csitította a kínai lányt Rosetta.
- Akármilyen lelkiállapotban is van Sora, azt kizártnak tartom, hogy stoppolt volna, vagy gyalog, netán biciklivel indult volna el. Repülővel kellett, hogy menjen, mégpedig az éjszaka közepén. És ha jól feltételezem, nem lehetett valami kellemes hangulata, a jegyeladó vagy valaki más a személyzetből remélhetőleg megjegyezte.


- Ismételjük át a haditervet! - nézett végig a kis csapaton Mia. A reptéri váróteremben ültek. - A jegyeladó azt mondta, hogy éjjel az 1 óra 23 perces Honolului járatra szállt fel. Az út 5 óra 49 percet vesz igénybe, tehát itteni idő szerint 7 óra 12 perckor ért földet Hawaiin.
- És miért vagy abban olyan biztos, hogy az tényleg Sora volt, akit a nő látott?
- Felismerte a fényképről, a személyleírás teljesen stimmelt, még az időpont is.
- De mért pont Hawaii?
- Szerintem ez volt a leghamarabb induló gép, és egyszerűen felszállt valamire.
- Ez annyira nem vall Sorára.
- Mi volt az, amit mostanában tett és rá vallt?
A válasz egyöntetűen a néma csönd volt.
- Nos, akkor mindenki kész?
Végignézett a kis csoporton, miközben a hangosbemondóban épp az ő gépüket mondták be. Anna, Hannah, Barbara, May és Rosetta lelkesen – vagy éppen nem annyira lelkesen, de elszántan – bólogatott, Ken a gondolataiban merült, Leon pedig látszólag nem is figyelt rájuk. Senki sem értette, minek jött ő is velük, talán csak Mia volt az egyedüli, akinek az eszébe jutott, hogy talán nem is hátrány, még hasznos lehet a jelenléte. Talán rájött arra, amire a férfi már rég, talán rájött, hogy ő is arra gondol, amire ő. A probléma gyökerei...
- „Sora álarc mögé bújt, hogy elrejtse a valódi érzéseit. De mért akarná elrejteni? Szégyellné? De miért? Lehet... hogy fél valamitől? Ha igen, akkor ezt kell kiderítenünk, hogy segíteni tudjunk, és talán Leon többet tud a dologról, mint hinnénk.”



- Isten hozta önöket Hawaiin! - zengte egy dallamos hang különös angol kiejtéssel, majd lágy zene hangjai ütötték meg a csapat tagjainak füleit, majd pár fűszoknyás, vékony, napbarnított bőrű nő lépett elő, és virágfüzéreket aggattak a meglepett vendégek nyakába. Sora inkább elhúzódott a többi utas közeléből, gyorsan áthaladt a csomagellenőrzésen – még szerencse, hogy útlevélvizsgálat nem kellett, mert az Államokon belül utaztam... - majd elindult hogy keressen egy szállodát.
Hiába volt több mint 3600 kilométerre a színpadtól, fellélegezni azonban nem tudott, habár az az erős, kellemetlen, szorongó és ijesztő érzése, amit már pár napja – a Rosettával való párbaja óta – folytonosan érzett, egy kicsit lecsökkent, ahogy önkéntelenül is hamis biztonságérzetben kezdte magát ringatni.
A szálloda egyszerűen lélegzetelállító volt, bár ez igazából nem izgatta. Reggel fél 7 felé járhatott az idő, - Los Angelesben most 8 óra körül lehet... - amikor elfoglalta a szobáját, lenyűgöző kilátással, luxusfelszereléssel, ám annak ellenére, hogy egy percet sem aludt a majdnem hat órás úton, nem érezte fáradtnak magát. Inkább kényelmes testhez simuló edzőruhát vett és úgy döntött, megnézi a szálloda konditermét.

- Isten hozta önöket Hawaiin! - búgott fel újra a dallamos, akcentusos hang, de mintegy 11 órával később. A fűszoknyás nők újra előtáncoltak a zene hangjaira, a nap folyamán már sokadszorra és virágfüzérekkel aggatták teli a kedves utazóközönséget. Ken idegesen lerázta magáról az illatozó növényeket és szemével nyugtalanul kutatni kezdte a tömeget, mintha azt várta volna, hogy meglátja valahol Sorát. Anna és a bohóclányok heves visítozásban törtek ki, mikor az ő nyakukban is kisebb virágparádé került, May leállt velük veszekedni, miközben az ő nyakát is felvirágozták, Rosetta higgadtan csitítgatni próbálta az örömükben sikoltozó és balhézó lányokat, Mia pedig gondterhelten sóhajtott egyet, mint aki legszívesebben mosolyogna a többiekkel együtt, de a probléma, ami a lelkét nyomja, nem hagyja, hogy mosoly kússzon az arcára.
- Mehetünk végre? - hallott egy higgadt, örömmentes, abba a környezetbe éppen annyira nem illő hangot. Megfordult, majd a tökéletes higgadtság mintaképével találta szemben magát, Leon csak állt, robusztus de mégis arányosan, férfiasan és – valljuk be, jó néhány nő számára igen – csábítóan izmos, artisták artistájához, sztárok sztárjához méltó termetével, széles vállain, fekete rövid ujjú felsőjén pedig ott díszelgett a frissen ráaggatott tarkálló virágkoszorú. Mia csak nézte az abszurd összhatást, majd makogott valami egyszerű választ és belőle is kitört az őszinte nevetés. A csapat lassan elindult, hogy ők is keressenek maguknak egy szállodát, miközben annyira nem is messze, valahol a város szélén, egy tengerre néző hotelban egy lány épp vacsorázott egy kedves idegen férfival.

(Időeltolódás Hawaii és Los Angeles között: körülbelül 1 óra 40 perccel kel fel előbb a Nap Los Angelesben. Lényeges tényező.)