|
Tangó mennyen és poklon át
2008.08.12. 09:34
Amire a tangó képes
Mia elgondolkodva ült a sarokban, miközben tekintetét a táncoló párosra szegezte. Gondolatai azonban teljesen máshol jártak, valahol a az épület másik részében, vagy még távolabb, a szállások melletti gyakorlóteremben. Gondterhelten sóhajtott egyet.
- És egy, két, fordul és lép, le, hat, körbe és nyolc. Emel, le, csúszik és négy, fordul, lép, hajlít és vissza. - dirigált Gloria Sorának és Leonnak, ám a rendezőlány fejében a vezényszavak csak elmosódtak, beleveszve a legutóbbi próba képeibe, ami után majdnem sírva menekült ki a gyakorlóteremből.
- „De csak majdnem. Csak egy hajszálnyi választott el attól, hogy ott helyben sírni kezdjek, de szerencsére sikerült megfékeznem magam. És a véleményemet se mondtam meg Maynek és Rosettának, mert azzal biztos, hogy teljesen letaglóztam volna őket, akkor pedig akár az előadásnak is lőhettek volna, és azt meg végképp nagyon nem szeretném. Bár ha így halad a dolog... nem tudom, mit tudnék tenni, de ez így nem állapot.”
- És ennyi! Remek volt, Mia, mi a véleményed?
- Oh, elnézést, igen, nagyon jó, remekül haladtok, csak így tovább! Jól lesz... -próbált mosolyt erőltetni az arcára, több-kevesebb sikerrel. - Bocsi, még van egy kis dolgom a színpadon, adódott a díszlettel valami probléma, sziasztok... -mondta, majd elhagyta a termet. - „Baj van. És nem tudom, hogy oldjam meg. Bárcsak valaki más megtenné helyettem, hisz nem is az én feladatom lenne.”
***
- Tessék Mia, a díszlettervek. -Adta a lány kezébe a papírokat Jin.
- Köszönöm.
- A táncteret a levegőben alakítanánk ki, három szinten. A színpad közepére felemelnénk egy leereszthető rúdszerkezetet, köré pedig egy forgótrapézrendszert gondoltam, ami alkalmas lenne az ugrásokra, amiket mondtál. A trapézt forgásba tudják hozni a mutatvány közben, vagy akár központilag vezérelve, ahogy szükséges. A rúd lenne a tengelye, de a trapézokat a tetőről engednénk le. A táncterek kör alakúak, de megoldható félkörben, háromnegyedben vagy akkorában, ahogy szükséges.
- Ez még a tangókoreográfiáktól függ.
- A táncjelenetek fokozásához gondoltam a három szintet, amik egymástól függetlenül emelhetők vagy süllyeszthetők. Az árnyak számánál használt köteleket és szalagokat pedig használhatjuk itt is, közlekedni a 3 szint között.
- Remek, akkor kidolgozom a tánctanárokkal a koreográfiát.
Mia elrakta egy mappába a terveket, majd újra gondolataiba merült.
- „Az egész... annyira hirtelenül történt. A tánc ritmusa egyre fokozódott, miközben mi csak táncoltunk és táncoltunk. A nyári kánikulával együtt. A nap utolsó, lenyugvó sugarai narancs sávot írtak le a táncterem padlójára, amit mi újra és újra megtörtünk árnyékunkkal, a nyitott ablakon pedig bekúszott az a kínzó, kora esti fülledtség. Már az új, kész koreográfiát próbáltuk, ami akár fellépésre is alkalmas lenne, Mia dolgozta ki Gloriával és a többi tánctanárral együtt.
Gloria most már egyre kevesebben korrigált. A megjegyzései főleg szépítések, finomítások voltak, például hogy hol feszítsem vagy nyújtsam a lábaim és a karjaim, az arckifejezés, még az ujjak tartása is...
Annyira melegünk volt, hogy legszívesebben fehérneműre vetkőztünk volna, de ez sajnos a kulturális és egyéb morális viszonyok miatt nem igazán lett volna előnyös. Bár... ha Gloria nincs ott, így utólag visszagondolva nem tartom elképzelhetetlennek. De most őszintén... mi az, amit most, ebben a pillanatban elképzelhetetlennek tartok? Semmi. Nincs ilyen.
Könnyed nyári toppot vettem fel, hogy azért mégse süljek meg a tornadresszemben. Még Leon is visszavett az öltözködésében, és egy testhezálló, fekete ujjatlan felsőt vett föl. A hőmérők 41 fokot mutattak. Ideális hőmérséklet, hogy elszabaduljanak az indulatok.
Azt már az elejétől fogva sejtettem, hogy fog olyan történni, amire nem számítok. A tangó már csak ilyen, mondta Gloria a kis affér után, ami ráadásul nem is az utolsó volt.
Leonnak háttal kezdtem. Ahogy felhangzott a zene, felemeltük oldalt a karjainkat, lassan, lazán, érezve a zenét. Majd felpörgött a ritmus, szenvedélyesre váltott, olyannyira szenvedélyesre, hogy egyszerűen nem bírtam nem táncolni, szívből, vagy talán még mélyebbről jött ez a késztetés. De nem csak engem, Leont is elragadta. Lépés, majd hátracsúsztunk, mindketten azonos lábban, ellentétes formát alakítva, majd azonnal vissza is, mert a zene haladt tovább, mi pedig kimért lépéseket tettünk, láblendítések, majd átfordultam a másik oldalra és fellendítettem a lábam. Majd lépések, forgások, lendítés, lecsúszás... Majd jobb térdemet hajlítva félspárgáig csúsztam, Leon pedig kezével követte a nyújtott lábam vonalát, míg én elfordítottam arcát. Majd újabb lendítések, hisz ez adja a tangó jellegét, magasra, hátra lendítettem a lábam. Lépések... valahol itt térhettünk el a koreográfiától, amikor egyik irány helyett a másikba fordultunk. De ez egyikünket sem zavarta, annyira természetesnek tűnt. A tangó improvizatív tánc. Láttam, ahogy Gloria közbe akart szólni, de a döbbenet, ami kiült az arcára, nem engedett ki hangot az ajkai közül. Mi meg csak táncoltuk és táncoltuk. Majd kiperdültem, vissza, és Leon hátradöntött, egészen vízszintesig. Láttam, ahogy azalatt a másodperc alatt, amíg a póz tartottuk, miként gördült le egy izzadtságcsepp a homlokán, és indul el le az arcán, végig, egészen a nyakáig. Majd a dőlésből, ahogy jött, átcsúsztam a lábai között, kezemmel irányítva a mozdulatot, végigcsúsztatva a lábán, majd megfogta a kezem és felhúzott, és álló helyzetben oldalra lendítettem lábam, de szinte függőlegesig. Majd kilendített és forogtam párat, míg ő táncolt tovább. Újabb lendítések, keresztbe, szembe, forgással... csak néztünk egymás szemébe és táncoltunk, forogtunk, lendültünk, majd haladtunk a lépésekkel előre-hátra. Újra fellendítettem a lábam, majd hátra, és Leon röpített a magasban, a karomnál fogva több mint egy fér környit, majd le, tovább lendültünk, aztán pedig egy Sacada... ez volt az első alkalom, hogy ott, akkor felfedeztem egy konkrét elemet, amit tanultunk, de mégis annyira, de annyira nem számított...
A zenének hirtelen lett vége, és mi a végső pózunkban álltunk. Hátradöntött, bal lábam félig a magasban, karjával tartott a vállamnál és fölém hajolt, úgy néztünk, csak néztünk egymás szemébe. Aztán... annyira természetes volt. Jött, mintha ez is a tánc része lenne, mert valahogy tényleg az volt. De csak annyi. Semmi több, tudom, mert nem lehet több. És biztos, hogy nem volt igaza Leonnak, amikor a fejemhez vágta, hogy csak magamat akarom meggyőzni. Kár, hogy csak túl későn eszméltem föl, elvette az eszemet, ahogy ott álltunk és csak öleltük egymást és... ahogy megcsókolt. Aztán meg mit csinált? Önmagához méltóan egyszerűen csak kisétált a teremből. Kedves, mondhatom, még a kabátját is ott felejtette. Egyáltalán minek hozta, hisz akkora kánikula volt. Igen, a kánikula. Az is csak közrejátszott. Végül is elvittem a kabátját, gondoltam, majd holnap visszaadom neki. De nem, ő nem tudott várni, már ma kellett neki, ezért beállított este, amikor már épp készülődtem fürödni, úgy kaptam magamra egy pólót a melltartó fölé. A szoknyáról nem is beszélve.
Odaadtam a kabátját, és már azzal a mozdulattal készültem is kifelé terelni, de persze arra nem számítottam, hogy a kezem hozzá fog érni az övéhez. Ő pedig nem vesztegelt, megfogta és magához húzott. Engem pedig másodszorra kapott el az az érzés. Nem tudom, szerelem-e ez, mert még sosem éreztem úgy szerelmet, hogy arról tudtam is volna, hogy igen, ez az az érzés. De nem, ez nem az. Tudom. Biztos vagyok benne. Ez az egész csak a tangó műve, annak a táncnak van ilyen átkozottul nagy szenvedélye. Ezt megmondtam neki is. A falnak szorított, én pedig megint elvesztem a karjaiban, ajkaim csak az övéi voltak, majd lassan elindult lefelé, hogy kisajátítsa a nyakamat is, és a szobát újra ellepte az a füllesztő kánikula, ami lassan, fokozatosan, szinte kínozva lepte el, mint köd az elmémet, nem hagyva lehetőséget arra, hogy gondolkozzak. Csak csókolt és ölelt és én viszonoztam. Kezei lassan a sebtiben felkapott ruháim alá kalandozott, érzékien, izgatóan, csábítóan. Én azonban ellöktem. Tudtam, ha ott, akkor nem parancsolok megálljt, akkor már semmi se, és olyan dolgot teszünk, amit mindketten megbánunk később, egy hamis érzelmeken alapuló tettet. Miért?! Miért teszi ezt velem a tangó?!?!
Csak állt, tekintete inkább értetlennek tűnt, talán csalódottnak. Megmondtam neki, hogy nem képes különbséget tenni az érzelmei között, nem képes felfogni, hogy az, amit érez, az csak a tangó műve, de nem, ő a szemembe olvasta, hogy ezzel kizárólag önmagamat próbálom meggyőzni a saját, mentséget nyújtó kis ideálommal és ismerjem be, félek szerelmes lenni.”
Csöngettek. Leon dühös arccal felkapta a földre csúszott kabátját, majd köszönés nélkül kiviharzott az ajtón. Sora bizonytalan tekintettel nézett utána, nem úgy az ajtóban álló May, akinek a tekintete meglehetősen döbbent volt.
- Hát ezt meg mi lelte? És mi van a blúzoddal? -nézett rá Sorára.
- Semmi. Nem érdekes. Az egész nem ér egy percet sem.
- De, mondd csak, látom hogy bánt valami.
- Mondom, hogy nem érdekes! -förmedt rá a kínai lányra gorombán.
- Oké, én nem firtatom...
- Bocsi, egy kicsit zaklatott vagyok. De mondd csak, miért jöttél?
- Ja... - a kínai lány szájáról rögtön eltűnt a mosoly, illetve minden érzelem, és enyhe pániknak, vagy inkább kétségbeesettségnek adta át a helyét.
- Ajjaj, valami baj van?
- Jajj, Sora!!! Kérlek, segítened kell!!! Segíts nekem angyallá változni!!!!!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
