|
Tangó mennyen és poklon át
2008.08.10. 12:35
Múzsa és ihlet
A kihalt folyosó néma csöndjét egy pár láb lépteinek zaja verte fel. A nap hét ágra sütött odakint, a társulat tagjai jórészt kint mulatták idejüket a tengerparton. A lány végül megállt egy ajtó előtt, megigazította a haját, felvette szemüvegét, majd bekopogott. „- Vajon miért hívathatott?”
- Tessék! - hallatszott bentről egy mély férfihang.
- Jó napot, főnök. - lépett be a lány.
- Szervusz, Mia. Foglalj helyet. Nos, szeretném hallani az új műsor részleteit.
- Hogy micsoda?!!??! -visított fel hirtelen a lány. - Vagyis akarom mondani, milyen új műsor?
- A Hattyúk Tava utolsó előadása holnap lezajlik. Amint vége, szeretnék azonnal a következő színdarabbal foglalkozni, éppen ezért feltételeztem, hogy már kész terveket fogok látni. Vagy talán rosszul gondoltam?
- Nem, vagyis i... vagyis az az igazság, hogy éééééén...
- Tehát még nem elég kidolgozott, értem. Holnap visszatérünk erre.
- Igen, főnök... viszlát... -kullogott ki a lány az irodából.
Visszaindult a szállásra, majd inkább lesétált a tengerpartra, leült egy sziklacsoport mögé, és a túloldalon éppen önfeledt játékba merült barátaira nem figyelve elővette laptopját és bámulni kezdte az üres képernyőt.
- Reménytelen... nincs ihletem, és egy nap alatt képtelen leszek összehozni egy teljes műsort...
***
- Kapd el!
- Nem tudom!
- Áh, béna vagy! Hogy nyerjünk így, ha még egy normális passzt sem vagy képes összehozni?!
- Nem tehetek róla, May, hogy én nem vagyok olyan profi röplabdában, mint te!
- Hé, lányok, csak nyugi! Ne kapjátok fel a vizet egy kis játékon...
- Ezt mondja az, aki nyerésre áll!
- Játsszunk tovább, mindjárt belejövök... -tápászkodott fel a homokból Sora, majd feldobta a labdát, és „nem lecsapni, hanem magasra. De azt hogy a csudában kell???” beleütött. -Ez az!
A labda magas ívben túlrepült a hálón, át az egész játékpályán, végül pedig egy kisebb sziklacsoport mögött ért földet.
- Hé!- hallatszott egy dühös kiáltás a sziklák mögül.
- Jajj, bocsi, véletlen volt, jól vagy, Mia? -rohant oda Sora. - Nem láttam, hogy itt vagy...
- Csak az előbb jöttem ide, mert azt hittem, legalább a tenger ad egy kis ihletet, de nem sok sikerrel... -felelte letargikus hangulatban a lány.
- Ihletet? Mihez? -tömörültek oda a többiek is.
- Az új műsorhoz, mi máshoz. A főnök behivatott, és közölte, hogy szeretné látni a részleteket úgy, hogy még egy betűt se írtam. Most kaptam egy nap haladékot.
- Egy nap?! Az alatt lehetetlenség összehozni egy teljes forgatókönyvet!
- Ezzel nem mondtál újat... de muszáj lesz...
- Na és... mi a címe?
- Nem tudom...
- Gyerünk, emberek, ötletbörze! -kiáltott fel Anna, majd Hannával és Barbarával együtt teljes gőzzel belemerült a gondolkodásba. Csak meg ne ártson... ^^”
- Köszi, srácok, de ez így nem fog menni... - állt fel a lány, majd hóna alá csapta laptopját és visszasétált a szállóba.
Lassan estefelé járt az idő, és a képernyőn már órák óta ugyanaz a három szó díszelgett csak: Menny és pokol.
- „Nem tudom, lehet, hogy ez az angyalos-démonos sztori egy kicsit már unalmas. De milyen szerepet tudjak kitalálni Sorának és Leonnak? És persze ott van May és Rosetta, Anna és a bohócok. Hajjaj, ez még annál is nehezebb, mint eddig gondoltam... úgy látszik, cserbe hagyott a múzsám...” borult az asztalra Mia, mintha már a puszta gondolkodástól is fáradt lenne. Majd mobilja után nyúlt és tárcsázott egy számot.
- Igen, rendben, egy pillanat, folytassátok, tessék! -szólt bele egy női hang a telefonba.
- Szervusz, Cathy, Mia vagyok...
- Mia! Micsoda micsoda meglepetés, mi a helyzet?
- Hát, az az igazság, hogy...
- Héé, figyelj már oda egy kicsit jobban!!! -kiabált ki a telefonból a nő. -Százszor megmondtam, hogy bal lábbal lépj, ne jobbal! Ha nem tudnám, hogy egy profi táncos vagy, azt mondanám, hogy most szalajtottak az utcáról! Frank, szedd össze magad te is, ezt a kalimpálást nevezed te táncnak? Layla, te pedig végre méltóztathatnál visszajönni a színpadra, az 5 perc szünetnek már 10 perce vége!
- Úgy látom, megzavartam a próbát, bocsi...
- Rá se ránts, már úgyis kellett egy kis szünet. Front lehet, mert ma senki se képes felfogni azt, amit csak egyszer mondok el... szóval, miért is hívtál?
- Az igazat megvallva, tanácsot szeretnék kérni. Kalos kijelentette, hogy holnapra várja az új műsor terveit, és én még egy normális címet se hoztam össze...
- Na idefigyelj, kislány, ha most azt várod, hogy az öledbe ejtek egy teljes forgatókönyvet, akkor csalódni fogsz.
- Nem Cathy, félreértesz! Csupán... azt szeretném megkérdezni, hogy... hogy szerinted miből tudnék a legkönnyebben ihletet meríteni?
- Tudod, ha nekem nincs ötletem, fogom magam és egyszerűen lelépek.
- Megszöksz?!
- Dehogy. Csak elmegyek sétálni egy nagyot lehetőleg jó messze minden ismerősömtől. Otthon hagyok minden jegyzetfüzetet, ilyesmit, aztán persze a vége mindig az, hogy rohanhatok haza, hogy leírjam, ami eszembe jutott.
- Aha, köszi... lehet, hogy kipróbálom.
- Rendben, sok sikert, szia!
- Szia... hát akkor vágjunk neki! -állt föl, majd hagyva csapot-papot, lekapcsolta a villanyt és kilépett az esti félhomályba.
Lassan rótta az utakat. Itt-ott benézett egy kirakatba, kikerült egy-két embert, majd átsétált egy parkon és leült egy padra. Egy gondterhelt sóhaj kíséretében elkezdte figyelni a játszótér mellett álló pantomimest. Majd keze egy tárgyba ütközött.
- Hát ez meg mi? -emelte fel, és ahogy az utcai lámpa fénye rávetült, egy szemüveget fedezett fel.
- Elnézést, az az enyém... -állt meg egy idős férfi a pad mellett.
- Oh, bocsánat, tessék.
- Nem, én kérek elnézést és köszönöm. Úgy öt perce hagyhattam itt, és reméltem, hogy még meglesz, mire visszajövök. Ha szabad a hely...
- Tessék... -húzódott félre Mia.
- Tudja, kisasszony, a kor már csak ilyen. Az évek folyamán az ember egyre több és több dolgot felejt és hagy el.
- Ez nem csak idős korban van így. Ha az ember fejéből kimegy valami, utána hiába bosszankodik, a levét kénytelen meginni...
- Nyomasztja valami, kisasszony? Persze, csak ha óhajt erről beszélni...
- Tulajdonképpen... ihletet kéne nyernem, hogy holnapra megírjak egy teljes forgatókönyvet... ó, igen, nem tudom, hallott-e már a Kaleido Színpadról...
- Ami azt illeti, ha tehetem, megnézek minden új előadást. Már az első alkalommal elragadott a hangulata.
- Igen, ezzel én is pont így voltam... valójában, én vagyok a rendező, és meg kéne írnom a következő előadás forgatókönyvét. De bármilyen erősen is töröm a fejem, nem sikerült ihletet kapnom eddig.
- Talán éppen ez a baj. Mint a fizika is kimondja: amekkora erővel hat egy test egy másikra, akkora ellenállásba is ütközik.
- Ezt hogy érti?
- Ha mindenképpen erővel töri a fejét a történeten, azzal az ihlet csak elszáll. Próbáljon meg nem gondolni rá, és meglátja, hamar támadni fog egy-két jó ötlete.
- Talán... igen, biztosan.
- Nekem azonban most indulnom kell. Köszönöm, hogy megtalálta a szemüvegem. Viszlát!
- Viszlát! Én pedig köszönöm a tanácsot! Egyébként... maga fizikus?
- Fizikatanár voltam, amíg nyugdíjba nem mentem... -felelte mosolyogva az öregúr, majd botorkáló alakját lassan elnyelte a sötét. Mia még egy ideig nézett utána, majd tekintete visszavándorolt a játszótéren nyüzsgő alakokra.
- „Ne gondoljak rá, és akkor be fog villanni valami jó ötlet? Nem tudom... amikor a Szabadságot találtam ki, az más volt. Kényszeredett, de mégis spontán, és... vagy a Drakula. Milyen kár, hogy már nem emlékszem, hogy is kell ihletet nyerni. De talán erre nincs is képlet. Áh, a fizika sosem volt az erősségem. Hacsak..." - tekintete a pantomimesre vándorolt, aki épp komor arccal egy latin táncosnőt imitált. - Ez az! Megvan!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
