Folytatódik a játszma!

Amint leértünk a földre Sora eltűnt mindenki számára, ahogyan a vakító fény is. De már nincs is rá szükségünk. Mindenki, aki itt van látta, hogy mi történt. Látta, hogy a Kaleido Csillaggal együtt repültem a trapézok világában, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. ~Lent a döbbent és meglepődött tekintetek vártak rám. Jeksonnak és Krissynek a szemében még félelmet is láttam. Nick meg… Hát nem is tudom… Lehet, hogy azt hiszi valamilyen kivetítővel csináltam, vagy nem tudom, de nem látszik a tekintetében, hogy nagyon meglepődött volna.~ ~ Nem csoda, hiszen vele is kapcsolatban vagyok, ne lepődj  meg ezen, rendben?~ ~MI?~ ~Azt mondtam, ne lepődj meg!~

-         A… az… S… Sora v… volt??? – Kérdezte Jekson dadogva és úgy láttam reszket is…

-         Miről beszélsz?! Sora meghalt te is tudod!

-         De… De akkor is őt láttam veled, amikor lefelé szálltatok és szárnya is volt!

-         Beszívtál, vagy mi van veled? – Kérdeztem miközben felhúztam a szemöldökömet. ~Nem tudom sokáig húzni még az időt, mert mindjárt elnevetem magam.~ Gondoltam így Sora tisztán értette és szólt Nicknek hogy, csináljon valamit erre ő odajött hozzám és elkezdett csikizni, így úgy tűnt mintha attól szakadtam volna a röhögéstől, pedig most szinte meg sem éreztem. Már folytak a könnyeim, amikor abbahagyta.

-         Ez nem volt szép dolog! – Mondtam neki és közben még néha-néha elnevettem magam.

-         Még mindig csikis vagy? – Kérdezte Jason miközben nevetett rajtam.

-         Úgy látom még nem nőttem ki… - Mondtam mosolyogva.

~Jó voltál Sora!~ ~Nem! Mindketten azok voltunk!~ Jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, amit Nick is hallhatott mivel elismerően bólintott. ~Én azért dolgoztam ennyit, hogy jobb legyek nálad Serill! Lehet, hogy szerinted kettőnk közül én voltam a jobb és még mindig az vagyok de, szerintem meg te mindig is jobb voltál nálam…~ Hallottam barátnőm hangját, amitől könnyek gyűltek a szemembe és végül el is sírtam magam és lerogytam a földre. Partnerem azonnal mellettem termett és vígasztalt, amíg meg nem nyugodtam. Persze Jekson is ott volt mellettem és próbált nyugtatni de rajtam Nick sokkal jobban tudott segíteni… Krissytől nem is vártam mást, minthogy a lehető legmesszebbről figyelt minket miközben majdnem felrobbant a dühtől, amiért Jekson velem, és nem pedig vele foglalkozik. Igazából most nem is értem miért borultam ki, de az biztos, hogy nem a miatt hogy most bosszantsam a szőke libát… mivel már abbahagytam a sírást feltápászkodtam a földről és megkértem tőlük hogy folytassuk a színpad körbejárását. Lassan visszatért belém az élet és ott folytattuk, ahol abbahagytuk kis játékunkat. Többször összebújtunk és folyton fogtuk egymás kezét. Jason feje amikor összebújtunk mindig megközelítette a lilás-kékes szín amin mindig el tudtam volna nevetni magam de sikerült visszatartanom. Miután megmutattuk nekik a színpad minden egyes részletét elmentünk ebédelni… Sajnos voltam olyan barom hogy hagytam Jasoéknak hogy válasszanak… Adtak nekünk egy órát hogy átöltözzünk valami elegánsba és pakoljunk össze magunknak estére és holnap reggelre egy-egy ruhát és szóljunk valakinek hogy csak holnap reggel jövünk vissza. ~Vajon mire készülnek ezek ketten?~ Tettem fel magamban az engem leginkább foglalkoztató kérdést. Összepakoltam a létszükséges cuccokat és a puccos ruhát vettem fel ami a térdem fölé ért fodorral az alján és nem volt pántja és ugyanúgy a felső részét is egy kicsi muszlin anyagból készült fodor díszítette. Az egész barack színben pompázott. Nem szeretem fényezni magam, de ez a ruha nagyon jól állt nekem. Úgy tettük, ahogy kérték és egy óra múlva és ők is átöltözve kisseb csomagokkal felszerelve jöttek értünk. Már Jason kocsijában száguldtunk, ami egy vadi új cabrio volt. Fekete színével nagyon jól nézett ki és kényelmes is volt. Bár nem tudom honnan szedett össze ennyi pénzt…

-         Most azon gondolkozol ugye, hogy honnan szedtem erre a csodára össze a pénzt össze igaz Serill?

-         Mond csak átmentél gondolatolvasóba, vagy mi van? – kicsit meglepett a dolog, mert ha a gondolataimban olvas, akkor azt is kellett volna tudnia, hogy nem vagyok együtt Nickel… Ami lehetetlen ugyanis látom a szemében, hogy meg tudná fojtani a drága bátyámat. Néha jól jönne ez d mivel imádom inkább megvédeném.

-         Nem. Nem lettem gondolatolvasó csak láom a szemedben a csodálkozást és csak erre gondoltam… Rosszul sejtem?

-         Nem. Tényleg ezen gondolkoztam. Honnan szerezted egy ilyen drága kocsira pénzt?

-         Sokmindent nem tudsz rólam drága Serill! – Mosolyodott el gonoszan, amitől megborzongtam. Nick észrevette és szorosabban ölelt meg.

-         Áruld el kérlek! – Néztem rá boci szemekkel, amik általában be szoktak válni… Nem is várt sokáig a válasszal és elkezdett mesélni.

-         Tudod két éve, leszerződtettek engem Amerikába egy kosár csapathoz és elég sok nyereség, ütötte így a markom…

-         Mégis merrefelé van ez a híres csapat? – Kérdeztem szórakozottan, de legbelül féltem hogy Cape Mary közelében… ~Az nem lenne a legjobb…~ Aggódtam.

-         New Yorkban. – Jelentette ki én meg megnyugodtam.

Többet nem is beszéltünk az út folyamán s én meg nem is figyeltem merre megyünk. Sorával társalogtam. ~Megkönnyebbültél, amikor kiderült nem ott dolgozik ugye?~ Kérdezte a jól ismert hang nevetve a fejemben. ~Nem is tudod mennyire~ Nevettem én is de csak magamban. ~Szerinted hogy fogadnak majd minket a barátaid?~ Kérdeztem témát váltva. ~Az attól függ milyen hangulatban lesznek. De szerintem kedvesen fogadnak majd. Többjük már ismernek titeket, ha futólag is, de igen.~ ~Köszönöm. Tudod mit sajnálok legjobban?~ ~Mit?~ ~Azt hogy mi ketten nem adhatjuk elő a Legendás Ugrást.~ Majd szerintem lesz majd alkalmad megcsinálni, lehet, hogy nem velem de hiszem, hogy végig fogod csinálni!~ ~Én is reménykedek benne.~ Többet nem tudtunk beszélni mert megérkeztünk utunk végéhez. Eltátottam a szám.

-         Ez most komoly? – Kérdeztem még mindig leesett állal.

-         Igen. Remélem örültök. – Közölte vigyorogva az arcomat fürkészve. ~Itt legalább nem tudsz elbújni előlem drága Serill!~ Vigyorodott el magában gonoszan, amit én nem láthattam. – ja és nincsenek két szobás hálók és egymás mellett sem voltak már szobák így egy kicsit elszórtan leszünk.

-         Az baj. – Mondtam de lekötött az, hogy az előttem magasodó hajót figyeltem.

Igen. Egy hajó volt. Nem is kicsi. Biztos jó sokba került…

-         Ingyenes kuponjaim vannak rá és kérdeztem van e négy hely… - Közölte.

-         Ezt nem hiszem el! Leszállnál a gondolataimról?!

-         Kitaláltam? Nem hittem volna…

-         Nem megyünk? Kezdek éhes lenni… - Kérdezte Nick mosolyogva.

-         Te mindig éhes vagy… - Jelentettem ki.

-         Nem is igaz! – Kezdett el tiltakozni, amikor vissza akartam vágni megszólalt Jason.

-         Na jó menjünk, mielőtt megölitek egymást…

-         Lassan elegem van, hogy folyton a sípolását hallom, úgyhogy benne vagyok…

-         Némá! Megszólalt a Barbie baba… Kicsi Krissy én nem sípolok… Az a te stílusod…

-         Miket beszélsz te fruska!!! – Kezdett el visítani, amitől szegény Nick majdnem megsüketült.

-         Jó! Elég! Menjünk és foglaljuk el a kabinjainkat. És miután ezzel végeztünk, találkozunk fent a fedélzeten fél óra múlva, ahol az étterem van.

-         Rendben. Akkor majd ott találkozunk.

Mondtam, amikor megkaptam a kártyám a szobához és indultam is.~Hát mit ne mondjak belülről se kicsi…~ Közben megérkeztem a szobámhoz betettem a zárba a mágneses kártyát és benyitottam. Itt is csak ámultam, mint a ma született bárány. ~A szoba jó nagy volt ahhoz képest, hogy csak egy egyszemélyes ágyat tettek bele… Nem értem milyen felindulásból, de a szoba méreteihez ez elég kicsinyes volt… De annyi biztos, hogy ezt a szobát nőknek adják ki… A barack szín nem igazán megy egy férfi színvilágához…~ A szobából még nyílt két ajtó az egyik a fürdőbe a másik pedig a gardróbba. Úgy gondoltam miután kipakoltam azt a kevés ruhát is amit magammal hoztam elindulok és megkeresem a fedélzetet. ~Könnyű dolgom lesz… Hiszen nem lehet olyan nagy ez a hajó, mint amekkorának látszik.~ Gondoltam könnyelműen, amit fél óra bolyongás után kezdek megbánni… ~Hol a fenében van az, az átkozott fedélzet?~ Mérgelődtem magamban, amikor megláttam egy pasit. Utas lehetett ugyanis csak egy szimpla ing és gatya volt rajta. És eléggé helyes is.

-         Elnézést merre találom a fedélzetet?

-         Ha itt elmegy balra és utána fel a lépcsőn rögtön meg fogja látni…

-         Nagyon szépen köszönöm! – Hálálkodtam, amit csak egy szívdöglesztő mosollyal jutalmazott. Amint éreztem, hogy pír lepi el az arcom rögtön el is húztam a csíkot és rohantam a fedélzetre ahol már vártak engem.

-         Késtél. – Jelentette ki Jason.

-         Kössz az információt, egyébként magam is észrevettem…

-         Jó… Menjünk és együnk valamit, mert morcos leszek.

Jelentette be Nick, amit én személy szerint, már ismerek ezért gyorsan az egyetlen négy személyes asztal felé vettem az irányt. Amint oda értem levágtam magam az egyik székbe partnerem segítségével majd ő is mellettem elfoglalta helyét mellettem. Velem szemben, mint tegnap is Krissy foglalt helyet, bal oldalamon pedig Jekson kapott helyet. Miközben arra vártunk hogy megkapjuk a megrendelt ételeinket elkezdtünk beszélgetni és nem is tudom, hogy hogyan de az lett a téma hogy miért késtem.

-         Egyszerűen eltévedtem… Semmi különös…

-         Ez emlékeztet az első találkozásunkra…

-         Jaj ne! Csak azt ne meséld el! – Könyörögtem, hiszen az eléggé gázos eset volt…

-         Ott kezdődött az egész hogy én már ötödikes voltam Serill meg akkor került felsőbe és kezdték meg a termek közötti vándorlást… Én az egyik órámat úgy döntöttem kihagyom és elindultam a tetőre hogy kiszellőztessem a fejem…

-         Olyan gonosz vagy! – Durciztam be és elfordultam.

-         Na szóval. Ekkor hallottam, hogy valaki dühében elkiáltja magát. Úgy gondoltam elmegyek és megnézem mi is történt pontosan. Ekkor valaki éreztem, hogy nekem fut és legurultunk a lépcsőn. Kitalálhatjátok hogy ki volt az… Ez után az incidens után feltápászkodtunk és még bocsánatoz se kért! Ezek után meg követelte hogy mondjam meg neki merre van az ének terem… Itt már szabályosan röhögött amikor visszaemlékezett arra a bizonyos napra, de már én se bírtam és elnevettem magam.

-         Á! Látom megtalálta, amit keresett kisasszony…

Folyt köv…