Egy csodálatos esemény…

Péntek reggel… Eléggé rosszul ébredtem de nyugalom volt a szívemben. ~Megint azt álmodtam… Egyre gyakrabban látom ezt… Nem értem. Ez valami előjel lenne vagy csak valami vágy a jövőre tekintve? Hát, igen inkább a második, hiszen a szüleim halottak… Remélem, vigyáznak Sorára és segítenek neki… Annyira bánt hogy az elmúlt időben nem beszéltünk annyit, amennyit kellett volna… Annyira hiányzik a hangod… Szeretném befejezni, amit te elkezdtél. Igen segíteni akarok! Bárcsak itt lehetnél mellettem… Hogy megmond pontosan mit is kell tennem, hogy angyal legyek…~

-         Én mindig melletted leszek… Ígérem neked…

-         Ki van itt?

-         Már hallod a hangom? Ez jó jel… Én vagyok, Sora…

-         Ez egy nagyon rossz vicc Eric… - Itt már sírtam. – Gyere elő, vagy ezért még megöllek! – Ekkor gyenge fuvallat keletkezett a szobában és tollak lengtek körül engem. – Ez egy nagyon jó trükk de nem tudsz vele meghatni ne, hogy azt hidd… - Ekkor egy kis fény jelent meg és megláttam ŐT. ~Sora!~ Az arcomon már nem a fájdalom, hanem a boldogság könnyei folytak lefelé… Elkezdtem felé menni, mert azt hittem még mindig álmodok és ha hozzáérek, akkor eltűnik mintha nem is lett volna ott.

-         Ne sírj, itt vagyok… - Lebegett oda hozzám szárnyaival… Csodálattal és enyhe döbbenettel néztem hófehér szárnyait és szintén fehér, lenge ruháját, ami a hátán ki volt vágva így kényelmesen bújtak ki alatta a szárnyai.

-         Gyönyörű vagy… - Suttogtam és boldogan a nyakába ugrottam. Sírtam de ezek nem a szenvedő könnycseppjeim voltak, hanem a boldogságé.

-         Nyugodj meg, itt vagyok… Halod, ne sírj, most már akármikor tudunk beszélni…

-         Most örömömben sírok! – Úgy szorítottam hogy már azt hittem összetöröm a csontjait. – Sajnálom, hogy az elmúlt időben nem beszéltünk csak mind ketten teljesen el voltunk foglalva…

-         Semmi baj én is hívhattalak volna, de nem volt öt perc nyugtom se Leon miatt. Teljesen megőrült az elmúlt másfél hónapban… Nem bírtam tovább és egyedül elmentem gyakorolni és akkor történt, ami történt… Az után meg csak arra emlékszek, hogy ebben a ruhában szárnyakkal egy városban voltam ahol mindenki ugyanígy volt öltözve és szárnya volt. Azt mondták nekem vigyáznom, kell rád, hogy minden rendben legyen… Hogy ne légy magányos…

-         Most hol vagyunk? – Néztem körbe, mert végig csak fehér mindenséget láttam.

-         Hát… Ezt én sem tudom… Azt mondták nekem, hogy ez egy másik sík és csak itt tudunk fizikálisan is kapcsolatban lenni… Én meg semmire nem vágytam jobban, mint hogy beszélhessünk…

-         Én is örülök hogy megint itt vagy… - Sírtam el magam. – Annyira sajnálom hogy nem voltam melletted… Tényleg! Találd ki, kivel találkoztam tegnap és, hogy kivel volt!

-         Attól még, hogy angyal vagyok, nem tudhatok mindent! – Fújta fel magát drága angyalom… Nem tudok minden egyes másodpercben veled lenni akkor, sem hogy ha megkérsz rá! Mással is kell beszélnem, hogy ne essen össze!

-         Jól van, nem kell kiakadni! És a válasz, pedig az hogy Jasonnel! És nem találod ki, hogy kivel volt randija! Krissyvel!

-         Az a Jason és az a Krissy!? Te jó ég! Ezek együtt vannak? Szét kell szednünk őket, mert ha nem összedől a világ! – Ironizált Sora én meg nem tudtam megállni nevetés nélkül… ~Régen nevettem ilyen őszintén…~

Még fél órát beszéltünk, amikor úgy döntöttem mennem kéne fogadni a „barátainkat”

-         Képes voltál őket meghívni?!?!?! – Szörnyülködött Sora nekem meg eszembe jutott valami…

-         Tudnál nekem egy kicsit segíteni? Olyan bosszúféle… - Néztem rá cinkosan de, olyan angyalian amennyire csak tudtam. Viszonozta a pillantásomat és tudtam ez a beleegyezés jele. Elmagyaráztam neki, hogy mit kéne tennie… - Csak egy kis szellemesdi, hogy rájuk ijesszünk kicsit… - Vigyorodtam el…

-         Benne vagyok de, csak akkor, ha nem raksz a fejemre valami paplant!

-         Ne már! Lelőtted a poént! – Kámpicsorodtam el, amin ő kezdett el nevetni… Annyira hiányoztál… - Lettem újra komoly, amin kicsit meglepődött de odajött hozzám (kivételesen lábon) és megölelt. ~Olyan jó ez így… Sosem akarok elmenni innen…~ Ekkor dörömbölést hallottam. Halványulni kezdett a kép, majd Sora alakja teljesen eltűnik a szemem elől. Megint hallottam a kopogást, de már közelebbről… ~Szóval csak álmodtam az egészet? Pedig olyan szép volt, biztos nem volt igazi…~

-         Gyere csak be…

-         Ne feledd én mindig itt leszek veled… - Hallottam újra barátnőm hangját. ~Szóval csak álmomban találkoztunk, de tényleg megtörtént? Olyan boldog vagyok!~

-         Ébren vagy már? De jó! Fél óra múlva itt lesznek Jeksonék, ha lehet, akkor kapd össze magad… Addig én megvárlak itt. – Leült a kanapéra ezzel jelezve addig nem mozdul, amíg el nem készülök.

-         Jól van, jól van, de ismered a mondást… Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt! -

Vigyorogtam rá és láttam megfeszül. Ismer már ilyenkor mindig gyötrelmes edzésben részesül… Nem szoktam kegyelmezni neki… Főleg most nem fogok mivel Sorával voltam. Ezt ő nem tudhatja de, akkor is megfizet érte, hogy felébresztett! Csak ki kell találnom mit is kell pontosan csinálnia. Á meg is van! – Vigyorogtam, miközben már zuhanyoztam. Amint kész lettem felkaptam a magammal bevitt ruhákat és fogat mostam. ~Legalább most választottam a ruhát és nem csak kikaptam a szekrényből…~ Sóhajtottam mélyen majd kiléptem a fürdőből egy enyhén miniszoknya és egy topp összeállításában…

-         Meg ne kérdezd… Csak azért választottam ezt, mert azt akarom, hogy Krissy megpukkadjon, amikor látja, hogy Jason engem bámul.

-         Értem én! Nem, kell magyarázkodnod. De ugye tudod azt is hogy ezzel az összeállítással minden pasi le tudsz venni a lábáról? – Kérdezte vigyorogva.

-         Ó igen? Téged is? – Léptem hozzá közelebb.

-         Kipróbálhatjuk. – Simította meg az arcomat, amikor már nem bírtam tovább és elnevettem magam. – Így nem lesz hiteles, ha elneveted magad. – Mondta rosszallóan.

-         Bocs de olyan édes voltál… Nem tudtam megállni… D esküszöm, meg fogok komolyodni, amikor már ők is itt lesznek, ne aggódj!

-         Rendben de most menjünk le mert hamarosan itt lesznek és megígértük hogy mi fogjuk őket várni a kapunál… Nem lenne tanácsos ezt kihagyni, ugye drágám?

-         Nem, ezt kár lenne kihagyni szívem. – Mosolyogtam rá kacéran. Már tegnap eldöntöttük, hogy amikor megérkeznek akkor úgy fogunk tenni, mintha csókolóznánk… Azt hiszem egyfajta robbanás szélén állunk. Vigyorogtam.

-         Most min vigyorogsz? – Kérdezte egy kicsit félve.

-         Semmin. Csak annyi történt hogy elképzeltem Jekson képét, amikor meglát minket, de semmi komoly. – Nevettem el magam. ~Sora ugye te is tudod mi a feladatod?~ Kérdeztem és reménykedtem benne, hogy hallja, amit gondolok. ~Tudom és megpróbálom olyan hitelesen eljátszani, hogy halálra ijesszem.~ Hallottam én is barátnőm hangját a fejemben. ~Rendben akkor terv szerint!~Adtam ki az utasításomat barátnőmnek. – Menjünk, mert a végén még ők érnek a kapuhoz hamarabb és akkor nem tudjuk eljátszani a kis jelenetünket!

-         Oké menjünk!

Ezzel indultunk is ki a szobámból, hogy előkészüljük az átverés első felvonásához. A kapu mellett vártunk, amikor észrevettük, hogy közelednek. Ekkor közelebb léptünk egymáshoz úgy, hogy én háttal álltam a megérkező autónak, amikor kiszálltak Nick résnyire nyitotta a szemét, de persze mi nem csókolóztunk, csak mozgattuk a fejünket, hogy úgy tűnjön. Nick meg informált.

-         Úgy látszik Jekszon mindjárt megőrül.

-         Ennek örülök.

Ezzel folytattuk a játékunkat és amikor partnerem jelzett, hogy közel vannak, kicsit eltávolodtunk és úgy tettünk, minta beszélgetni kezdtünk volna.

-         Sziasztok! – Köszöntek kórusban.

-         Á! Sziasztok! Végre megjöttetek!

-         Mi már kb. öt perce itt vagyunk…

-         Akkor… - Kérdeztem elvörösödve. ~Nem hiába dolgozok színpadon…~

-         Igen… Mindent láttunk. – Jelentette ki mintha a világ legalapvetőbb dolgáról beszélne.

-         Sosem hittem volna, hogy a kicsi Serillnek lesz komoly udvarlója is Brendon után.

-         Jobb lenne, ha inkább csukva tartanád a szád kicsi Krissy, mert még bele repül valami! – Figyelmeztettem lobbanékonyan.

-         Ó! Szóval ez még mindig a tabu kategóriába tartozik? Bocsáss meg nekem… Egyébként Nick… Ugye tudod ki volt az a Brendon ugye?

-         Persze! Mesélt már a múltjáról. Nincs egymás előtt titkunk.

-         Az jó… - Láttam rajta hogy mindjárt megpukkad, amiatt hogy nem tud olyat mondani, ami szétrobbantana minket. De nem értem, hiszen akkor lehet, hogy lenyúlnám a pasiját. Látszik hogy szőke a csaj…

-         Na akkor meg szeretnétek nézni a színpadot a kulisszák mögött vagy álljunk itt egyhelyben?

-         Persze menjünk csak…

Az egész délelőttünket a színpad megmutatásával és beszélgetéssel töltöttük. Kérdezgettek Sora felől is, de nem tudtam pontos választ adni mindenre… Persze azt nem mondtam el nekik, hogy ma találkoztam vele, mert eléggé hülyének néztek volna. Ez a kettőnk titka marad! Amikor beértünk az edzőterembe én gondolkodás nélkül felugrottam a trapézok közé, még Nick sem reagált időben, de amikor nemet intettem a fejemmel akkor már nem is jött utánam. ~Ahogy megbeszéltük!~ ~Rendben csajszi! Irány a trapéz!~ Szebbnél szebb páros ugrásokat hajtottunk végre, ami a lent lévők számára érthetetlen volt, mivel egyedül mentem fel oda. De ekkor egy erős fény világított be mindent és elvakította őket. De én mindent tisztán láttam. Sora alakja látható lett mindenki számára. Ezt nem bizonyította semmi jobban, hogy Nick, aki elsőként nyitotta ki a szemét tátott szájjal figyelt minket, hogy nevetve szállunk fent a magasban… ~Minket semmi sem zavarhat most… Olyan jó így együtt nem gondolod?~ Kérdeztem magamban, hiszen tudtam barátnőm így is meghall engem. ~De! Sehol máshol nem lennék most jobban, mint itt veled! Most is akkora nyugalom van a szívemben, mint a Legendás Manővernél, pedig nem nyújtok akkora teljesítményt, mint akkor Laylaval, de felér vele!~ ~Ennek én örülök a legjobban!~ Mosolyogtunk egymásra, miközben lassan szálltunk lefelé szárnyai segítségével…

Folyt köv…