|
...és egy piros masnival
2008.07.31. 15:43
Végre eljött ez a nap is. Ma este lesz a Fehér rózsa premierje. Nagyon vártam erre a napra, hiszen ez életem első nagy előadása, de szerencsére nem vagyok lámpalázas. A jelmezes főpróba délelőtt volt, a délutánunk szabad volt. Így ebéd után elmentünk Lorával sétálni.
- Hogy vagy? -kérdezte- nem izgulsz?
- Csak egy kicsit- válaszoltam mosolyogva.
- Nem kell aggódnod- biztatott-, a mai próbán mindent tökéletesen csináltattok- megálltunk egy korlátnál a tengerparton. Csendben néztük, ahogy a tenger hullámokat kisebb-nagyobb hullámokat vet és a gyerekek önfeledt kacagást hallgattuk. Hirtelen egy bizonytalan érzés fogott el. Nem tudom, hogy mi. Éreztem, hogy ma valami megváltozik, minden felborul a megszokott kerékvágásból. A magány lett úrrá rajtam, fejemet Lora vállára döntöttem. Megérezte, hogy valami megváltozott az elmúlt percek alatt.
- Furcsán érzem magam- kezdtem el halkan-, mintha ma minden megváltozna...
- Leonnal kapcsolatban?- kérdezte mosolyogva.
- Vele is...mindenkivel...- ama nevezetes próba óta nem történt nagy, falrengető esemény, de Leon azért lassan, de biztosan változni kezdett. Ha velem volt, néha mosolygott, a többiekkel sem volt annyira durva...csak néha.
- Minden rendben lesz- mondta magabiztosan.
Eljött az este, de én még mindig nem tértem magamhoz teljesen. Az öltözőben aztán végül rám ragadt a többiek jókedve, izgatottsága és elfelejtettem a délutáni gondolataimat. A ruhám alapja barna volt. A felsőjén drapp minták voltak, ami bal oldalt ágaztak szét. A szoknya pedig combközépig ért, sok helyütt fel volt vágva, de mindenhol különböző hosszban. Volt még egy térdig érő barna csizmám, meg egy övem. Layla öltözéke annyiban tért el az enyémtől, hogy az övé fekete volt és a tűz lángjait mintázták ruhájába. A fiúk ruhája egy ujjatlan pólóból, egy nadrágból, egy csizmából és övből állt. Yurié barna volt, Leoné pedig fekete.
Mosolyogva álltam Yuri mellé, meg egy kissé szorongva is, de ez rögtön elmúlt mikor a trapézokra értem. Csodálatos volt egyik trapézról a másikra szállni. Éreztem a nézők izgatottságát, mikor a Fehér rózsa fénye eltűnt. S hallani véltem fellélegzésüket, mikor a rózsa bejárta a világot, de könnyek is folytak az arcokon Ashley és Carl halála miatt. Az Angyalok Tánca végén hatalmas tapsot kaptunk. Leon meleg szemekkel és őszinte mosollyal nézett rám, majd ott, mindenki előtt megcsókolt.
Egy órával később egy fogadáson vettünk részt, ahol ott voltak a támogatók és még néhány befolyásos érdeklődő.
- Sok szeretettel köszöntök mindenkit- kezdte beszédjét Kalos-, úgy gondolom, a mai nappal egy új korszak köszönt a Kaleido színpadra, köszönhetően annak, hogy most már nem egy, hanem két tehetséges sztár párosunk van- Kalos először rám és Leonra nézett, majd Laylára és Yurira. Kalos folytatta volna beszédjét, de ekkor a terembe ismeretlen emberek jöttek. Mind fekete egyenruhában voltak...és japánok. Kellemetlenül éreztem magam, de nem tudtam miért. A vezetőjük odament Kaloshoz, és elkérte a mikrofont.
- Sora Naeginot keresem- mondta határozott, szenvtelen hangon. Lassan elindultam feléje.
- Én vagyok Sora...- a döbbenettől nem tudtam folytatni, mivel ez a fickó meg a többi is fejet hajtottak és azt mondták:
- Úrnőm- még levegőt is elfelejtettem venni, kétségbe esetten néztem Kalosra, de ő is csak csodálkozva nézett rám.
- Úrnőm, őszinte részvétemet fogadja el elhunyt ikernővére...
- ...nekem nincs is testvérem- szóltam közbe-, itt valami félreértés lehet.
- Nem, úrnőm- válaszolta teljesen nyugodtan-, mától ön a mi klánunk feje és ha megkérhetem, jöjjön velünk, mert a szomszédos klánok támadást indítottak ellenünk...
- ...nem értem- válaszoltam elgyötört hangon.
- Jöjjön velünk és útközben mindent elmondunk- ezzel megfogta a könyökömet és elkezdett kivezetni a teremből, nem tudtam tiltakozni. Leonra pillantottam....a tekintete...pofonként ért...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
