Nos ehhez már tényleg nem tudtam mit hozzáfűzni, ha ellenkeztem volna, akkor azt úgyse hitte volna el, helyeselni pedig eszem ágában sem volt, szóval ezután csak csendesen haladtunk a házunk felé. A másnap reggel hamarabb elérkezett, mint hittem ráadásul jó korán keltem fel, ezért volt időm rá, hogy elkészüljek és, hogy jóval a találka előtt a helyszínre érjek. A pláza környékén szombat lévén rengeteg ember nyüzsgött, szerencsére nekem mégis sikerült találnom egy szabad padot, ahová leülhettem. Miközben ücsörögtem eléggé elbambultam így csak akkor vettem észre, hogy valaki leült mellém.

 - Szia. – köszönt rám Leon.

 - Oh, szia. – viszonoztam én is.

 - Hogy hogy már ilyen korán itt vagy? – érdeklődött az ezüsthajú.

 - Hát én csak... izé...  és te? – kerültem ki a válaszadást, igazából nem tudtam volna értelmes feleletet adni.

 - Tudod, hogy utálok késni. – magyarázta.

 - Igen, tudom. – bólogattam ez után jó néhány percig feszült csend uralkodott közöttünk.

 - Olyan hülye vagy. – mosolyodott el végül a szürkeszemű és megborzolta a hajamat.

 - Tessék? – értetlenkedtem.

 - Képes vagy olyasvalakivel randizni, akit nem kedvelsz csak, hogy féltékennyé tegyél, ez igazán imponáló. – fejtette ki Leon közben pedig még mindig vigyorgott.

 - Honnan tudod, hogy nem kedvelem? Végül is a vőlegényem, nem utálhatom.– akadékoskodtam.

 - Szóval... – kezdett bele kissé búskomoran.

 - Szóval te is randevúzni akarsz valaki mással. – világítottam rá.

 - De csak, hogy féltékeny legyél. – súgta a fülembe a fiú, mire elnevettem magam.

 - És velük mi lesz? – böktem a távolból közeledő Anthony és Colette felé.

 - Még van időnk elfutni. – vetette fel Leon.

 - Te képes lennél ilyet tenni velük? – háborodtam fel.

 - Simán. – rándított vállat a szépfiú, de addigra már késő volt, mivel már mindketten odaértek.

 - Hát ti? – nézett ránk Anthony.

 - Korábban jöttünk. – felelte egyszerűen az ezüsthajú.

 - Azt látom, de... – kezdett bele vőlegényem.

 - Mára fegyverszünetet kötöttünk. – jelentettem be.

 - Nagyszerű, úgy zavart, hogy haragban vagytok. – lelkendezett Colie, bár nem hiszem, hogy valóban ezt gondolta.

 - Akkor indulhatunk? – nyújtotta a karját felém Anthony én pedig némi habozás után belekaroltam.

 - És mit csináljunk először? – csicseregte Colette, miközben elkapta Leon kezét és maga után húzta a srácot. Persze ez a kis jelenet az én figyelmemet sem kerülte el és nagyon kellett igyekeznem, hogy ne lövelljek feléjük gyilkos pillantásokat.

 - Mozi. – vetette fel iskolánk szépfiúja, mi pedig jobb ötlet híján beleegyeztünk és nem sokára már a vetítőteremben ücsörögve bámultuk a vásznat. A fiúk ránk, hölgyekre bízták a filmválasztás lehetőségét, mondanom sem kell, hogy a babaarcú lányzó egyből lecsapott és mielőtt egy szót is szólhattunk volna ellene berángatott a legújabb nyálmozi premierjére. Félreértés ne essék, szeretem a romantikus filmeket, de van különbség a romantika és a tömény giccs között. Az általunk látott alkotás pedig inkább az utóbbi kategóriába tartozott, nem is tudom szegény srácok, hogy bírták végigülni, mert ez már nekem is sok(k) volt.

 - Na, hogy tetszett? – interjúvolt meg minket a világoskék szemű lányzó miután végre vége lett a filmnek.

 - Őszinte legyek vagy kedves? – kérdezett vissza Leon.

 - Mért kedves is tudsz lenni? – kaptam a szón.

 - Képzeld. – húzta el a száját.

 - Lássuk. – bíztattam.

 - Szóval azt akarod, hogy kedves legyek veled? – ismételte.

 - Ne velem, vele. – mutattam Colette-re.

 - Biztos? – kérdezte az ezüsthajú.

 - Persze, hiszen az a természetes, hogy ha valakit elhívsz randizni, akkor kedves vagy vele. Vagyis ez lenne a normális, bár tapasztalataim szerint te máshogy gondolkodsz erről. – ecseteltem.

 - Te meg miről beszélsz? – értetlenkedett Leon.

 - Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy ezúttal ne legyél BUNKÓ. – feleltem.

 - Ugyan mikor voltam én veled bunkó? – kapta fel a vizet az ex-barátom.

 - Azt egyszerűbb lenne kiszámolni, hogy mikor nem. – válaszoltam.

 - Ha ennyire rühellsz, akkor miért vagy itt? – piszkálódott a szürke szemű srác.

 - Mert, ha nem tűnt volna fel most nem veled, hanem Anthonyval vagyok. – vágtam vissza.

 - De feltűnt és kifejezetten örülök, hogy végre nem kell elviselnem téged. – emelte fel a hangját.

 - Tényleg, akkor nyilván most is nagyon kellemetlen lehet számodra a jelenlétem, de tudod mit kell tovább megerőltetned magad! – kontráztam rá, de nem sikerült olyan határozottra, mint szerettem volna, mert közben valamiért eleredtek a könnyeim.

 - Menjünk Ant! – húztam magam után vőlegényem, miközben igyekeztem minél távolabb kerülni Leontól és a mellette értetlenül álldogáló Colietól.

 - Ha tudtam volna, hogy ennyire utálod őt, akkor sose vetettem volna fel ezt a duplarandi dolgot. – szólalt meg halkan a halványkék szemű leányzó, mikor már jegyesemmel együtt eltűntünk a tömegben.

 - Én nem utálom őt, csak... – szólalt meg Leon, aki addig utánunk bámult.

 - De nem is vagy már belé szerelmes igaz? – vágott a szavába a babaarcú kishölgy.

 - Na és mit szeretnél csinálni most? – csicseregte Colette, mielőtt még a fiú válaszolhatott volna az előzőleg feltett kérdésre.

 - Hazamenni. – felelte az ezüsthajú.

 - Rendben már úgyis régóta szerettem volna látni, hogy hol laksz. – lelkesedett az elsőéves.

 - Úgy értettem külön, te a te otthonodba én pedig az enyémbe. – magyarázta Leon.

 - Szóval akkor vége a randevúnknak? – meresztett nagy szemeket Colie.

 - Igen. – bólintott a szürke szemű és már indult is hazafelé.

 - Holnap megint találkozunk ugye? – tudakolta meg a lány.

 - Nem. – felelte egyszerűen a kérdezett.

 - Oké, akkor majd hétfőn a suliban, szia. – integetett buzgón Colette, a fiú azonban ezt már észre sem vette. Mikor haza ért kishúga egyből letámadta őt kérdéseivel.

 - Hogyhogy ilyen korán itthon vagy? – kíváncsiskodott a húgocska mikor testvére belépett az ajtón.

 - Úgy, hogy haza jöttem. – felelte egykedvűen a báty.

 - Mi az talán nem volt jó a randi? A kiscsaj kiakasztott igaz? – érdeklődött Sophie, de fivére nem válaszolt csak leült a kanapéra és nézett maga elé.

 - Nah, azért ennyire nem lehetett rossz, mondj már valamit! – nógatta bátyját osztálytársnőm.

 - Sophie te komolyan vennéd, ha valaki azt mondaná neked, hogy örül, hogy nem kell már téged elviselnie? – szólalt meg alig hallhatóan az idősebbik tesó.

 - Hát persze, ilyet az ember általában nem mond csak úgy. – válaszolta a húgi.

 - Várjunk csak, te azt mondtad Colettenek, hogy... – kezdett bele a fehér hajú lányzó.

 - Nem, nem neki, hanem Viviennek. – magyarázta a bátyus.

 - Hogy micsoda???!!! Mit mondtál Vivnek? Te teljesen meg vagy húzatva???!!! – kiabált barátnőm magából kikelve.