Leon visszavette a fekete edzőruháját, majd rámosolygott a még mindig döbbent partnernőjére. Sora már a bordó dresszben volt, haját felkötötte, és hitetlenkedve nézte a fésülködő asztal tükréből a férfi önelégült arcát. Leon mosolygott, nevetett. Sora mégis érezte, tudta, hogy a Halálisten nem éri be ennyivel. Elégtételt akart. Ezért a kellő időben neki is a legdrasztikusabb módszert kell választania. Visszamosolygott a partnerére. Leon elégedett volt, és boldog. De érezte magában, hogy még van valami, ami nem hagyja, hogy felhőtlen boldogsághoz jusson. És ez, ez az apró maradék, talán örökre tönkre teszi az életét, hacsak a Démonhercegnő nem segít neki. Sora gesztenye szemeiben megértés csillant, és gyengéd mosolyt engedett meg neki. Együtt léptek ki az öltözőből, majd az edzőterem felé vették az irányt. Leon, Sora derekán nyugtatta a kezét, ám ahogy megálltak az ajtóban, az lecsúszott onnan. Szemei újra kifejezéstelenek lettek, és arca már újra régi hideg álarcát viselte. Sora szíve fájdalmasat dobbant. Majd a harag szikrái jelentek meg a tekintetében. Belökte az ajtót, és meg sem várta, hogy a férfi mondjon valamit. Odabent egy egész sereg gyűlt össze. A társulat minden dolgozója. És az összes ember a trapézok felé nézett. Ám, amikor kinyílt az ajtó, minden szempár rájuk szegeződött. Leon hideg közönnyel hárította őket, és lassan, elegánsan besétált. Sora mélyet sóhajtott, majd mosolyogva bólintott. Odasétált Layla mellé, és a Főnix érdeklődő szemeibe nézett.

- Mi történt, Layla? - kérdezte Sora, kitérve.

- Felszerelték az új trapézrendszereket. - válaszolt a szőkeség. - May már fent is van, hogy kipróbálja. - ám ebben a pillanatban a kínai lány a hálóban landolt. - Na igen, még be kell járatni. - szisszent fel.

- Na szeretné valaki még kipróbálni? - fordult az artisták felé Kalos. - Senki? Sora? - nézett a lányra.

Sora nem válaszolt. Tekintete a még mindig mozgásban lévő bonyolult trapézszerkezetet vizsgálta. A gesztenyeszínű szempár démoni tűzben égett. Leon nyelt egy nagyot. Ismerte már Sora ilyesfajta nézését. És ez semmi jót nem jelenthetett. Sora lassú, elegáns léptekkel indult a trapézok felé. Majd tekintete a hálóra siklott. Végül a válla felett ránézett az érzelem nélküli ezüst szempárba. Határozott. Ha Leon nem teszi azt, amire számít, akkor valóban semmi remény nincs. Kenre nézett.

- Ken, kérlek, húzzátok le a hálót! - majd útját folytatta az emelvények felé.

- Sora! - nyögött fel Layla.

- Nagyon bátor a kislány. - mosolygott elégedetten Cathy. - Sora, figyelj oda a mozgásodra, hogy teljesen összhangban légy a trapézzal. Ez nem játék. Ha nincs alattad háló meg is halhatsz. Arra nagyon figyelj, hogy teljesen engedd el magad, hadd röpítsen. És soha ne engedd el!

- Rendben. - bólintott Sora, majd az emelvényre ugrott.

A trapézszerkezetet igen jól elkészítették. Hisz milyen távolság az a negyven méter. De azzal mindenkinek számolnia kellett, ha onnan leesik, azonnal meghal… Sora is tudta, de bízott is a képességeiben. Hisz Kalos nem véletlenül akarta, hogy ő próbálja ki. Azt akarja, hogy ez a trapéz benne legyen a manőverben. És akkor nem csak negyven méter magasan lesz, de legalább kilencvenöt méteren. Nem félt. Hisz mi veszteni valója lehet? Ha nem sikerül, amit akart, akkor már úgysem számít semmit. Ahogy az állvány felért a kellő magasságba, Sora egy tripla csavarral ugrott át a speciális trapézra. Az azonnal belendült vele, de a lány leállította. A trapéz rúdja olyan volt, mint egy normálisnak, csupán valamivel hosszabb. A döntő különbség az volt, hogy ezt csak a közepén tartotta egyetlen kötél. És valahol a kötél középtáján egy rúgó volt. Ugyanis ez arra szolgált, hogy az artisták fel tudják emelni magukat. És miközben a trapéz lendült, az egész szerkezet forgott. Sora figyelmesen végignézte a szerkezetet, majd hallotta, amint Cathy azt mondja neki, hogy lendítse be. Eleget tett a kérésnek, és belendült. A trapéz abban a pillanatban forogni is kezdett. A következő utasításra figyelve, Sora elengedte az egyik kezével a rudat, ami egy kicsit félre billent. Majd forgott, lendült tovább. A lány teljesen ellazította az izmait, hogy a trapéz akadály nélkül lendíthesse. Elképesztő magasságokba emelkedett, s közben a teste egy vonalba került a rúddal. Nem csak függött a trapézon, vele szállt. Majd az újabb utasításra figyelve fellendítette magát egészen a rúd fölé. És azt fogva forgott körbe, miközben varázslatosabbnál varázslatosabb pózokat, csavarokat hajtott végre. Leon egy lépéssel közelebb ment és ámulva figyelte partnernőjét. Milyen ismerős ez a legyőzhetetlen bátorság, ez a páratlan kecsesség, ez az egyedülálló kivitelezés. Nem ismert félelmet, és lehetetlent. Ám ő, ő sem ismerte a félelmet? Sora egy rántással visszaengedte a trapézt, miközben kecsesen hátra fordult. És máris siklott tovább. Tekintete találkozott egy ezüst színű szempárral, melyben csodálat, szerelem villant. Ám neki ez nem volt elég. Ennél többet akart Leon Oswaldtól. Újra fellendült. Amint kellően belendült elengedte a trapézt…

Odalent Layla döbbenten sikoltott fel, vele együtt még jó néhány nő. Leon szemei összeszűkültek. Fogait összeszorította, majd a trambulinhoz ugrott. Egyetlen szaltóval, a speciális trapézzal egyvonalban lévő rúdra ugrott.

- Leon! - kiáltott fel Sophie.

A férfi koncentrált. Csak nézte a páratlan kecsességgel szálló Démont. Sora lelassította a mozgását. Páratlan csavarokat, pózokat mutatott be. Leon elengedte magát, és a lábaival fogta meg a rudat. Nagyon figyelnie kellett, ugyanis Sora nem egy vonalban közeledett felé. Olyan volt, mintha spirálban forgott volna. Bámulatos, de így hogyan fogja meg? Belendítette a trapézt, s egészen leengedve magát, kicsit felemelte a testét. Odalent mindenki feszülten várt. Már csak egy méter választotta el őket. Majd a két kéz egyszerre érintette egymást. Sora lihegve és mosolyogva nézett fel Leon ezüst szemébe, melyben érzelmek egész sora áramlott. Aggodalom, megkönnyebbülés, csodálat, rajongás és… düh? Áh tehát Leon Oswald dühös. Nagyon helyes. Sora egy egyszerű mozdulattal fellendült a férfi trapézára. És onnan figyelte, amint partnere is utána lendül. Leon szemei iszonyatos dühről árulkodtak, de Sora már nem várta meg. Felhúzták a hálót, és ő hátra lökte magát. Leon még utána akart kapni, de már nem érte el. Sora a hálóból nevetve ugrott ki. Majd szembe találta magát May mérges tekintetével.

- Gratulálok igazán sikerült feltűnést keltened. - mondta gúnyosan.

- Féltékeny vagy? - kérdezte Sora. - Valld csak be. Téged nem az bánt, hogy én nem estem le a trapézról, hanem az, hogy Leon elkapott. Mi az, téged nem szokott?

- Hallgass… - sziszegte a lány. - Nem tudsz te semmit. Már öt éve vagyok Leon partnere, és nem adom át a helyem.

- Igen? - lépett közelebb Sora. - Mondjak még jobbat? - kérdezte kárörvendve. - Leon Oswald 16 évig volt a partnerem. És lám csak, még mindig az.

- Elég! - hallatszott egy dühös, nyers hang. - Sora Naegino! - indult hosszú léptekkel a lány felé. - Mégis, hogy képzelted, hogy ezt megteszed? Mi lett volna, ha nem érek oda időben?

- Nem, drágám. - válaszolt gúnyosan. - Itt az a kérdés, mi lett volna, ha nem ugrasz fel értem. És ha nem tetted volna, akkor sem halok meg. Nagy csalódást okoztál volna nekem. És akkor már semmi értelme nem lett volna, hogy maradjak.

- Szóval próbára akarsz tenni? - sziszegte dühösen a férfi. - Velem ne próbálkozz! - majd sarkon fordult és kifelé indult.

- Ez az! Fuss el! - emelte meg Sora a hangját. - Mond csak, valóban te vagy a Halálisten? Vagy csak könnyebb ezt hinni? Jobb az ő védő karjai mögé bújni, ugye? - sétált lassan a férfi felé. - Kellemesebb, könnyebb, mint megoldani a problémát. Elfogadtad azt a csábító ajánlatot. Mert féltél. És most, most amikor újra találkozunk, nem tőle félsz. Oh nem. Végre rájöttem én is. - mosolyodott el gonoszan, miközben folyamatosan felé közeledett. - Te nem tőle, nem az érzéseidtől félsz… Te tőlem félsz. - s ez az utolsó mondat visszhangot vert minden falról. Leon szemei döbbenten rebbentek meg. Talán… - Nem kell félned tőlem. - állt meg Sora a férfitől egy méterre. - Tudod, hogy jobban szerettelek, mint bárki mást. És nem hagytalak volna el, ha nem lett volna muszáj. - majd gyengéd mosolyt engedett meg. - Szerinted idejöttem volna, ha nem szeretnélek még most is?

Leon döbbenetében még levegőt is elfelejtett venni. Sora minden szava tökéletesen igaz volt. Miért jött volna vissza, ha nem miatta? Hisz nem kellett volna megtennie. De… akkor miért nem jött hamarabb? Most már túlságosan is nehéz lesz újra szeretnie. De… Sora szemei olyan őszintén csillogtak. Őszintén, kedvesen, gyöngéd szerelemmel, és szeretetre való éhséggel. Igen… Szereti, ez már biztos. Szereti őt. És ő maga is végtelenül szerelmes volt… Sorába. Érzései a felszínre emelkedtek. Láncai szétszakadtak. Szívén keletkezett jég felolvadt…

Tekintete gyöngyházfényűvé vált, s már nem érezte az őt körülvevő láncokat. Hevesen rántotta magához a lányt, s szorosan átölelte. Mohó szenvedéllyel ostromolta partnernője ajkait. És érezte… érezte a belőle áradó meleg szeretetet. Érezte a testének feszülő formás, érzéki testet, ami mindig feltüzelte a vérét. És csókolta- csókolta. De ennél már jóval többre vágyott. Oh igen, Sora Naegino démoni csábítása. Mikor megérezte, hogy a lány karjai a nyaka köré kulcsolódnak, még inkább szorította. Ám egyszer csak Sora elkapta a fejét. Mire Leon észhez tért, Sora már a trapézokon állt nevetve. Leon döbbent arcát látva a társulat tagjai felnevettek. A férfi rájuk kapta a tekintetét, mire mindenki elhallgatott. Azt várták, hogy majd dühöngeni kezd, vagy jeges gúnnyal intéz hozzájuk néhány félvállról odavetett szót. Valóban, a Halálisten ezt tette volna. De ő, a Démon csak lusta, gonosz mosollyal az artistákra kacsintott, majd partnernője után ugrott. Layla és Sophie cinkosan összemosolygott, és nézték az ugráló párost. Két Démon, kiknek megadatott a remény… de vajon meddig…

Két napjuk volt már csak hátra… S ebben a három napban Leonon lényeges változások mentek végbe. A jégálarc, végleg szertefoszlott. Nevetett, mosolygott, és nyilvánosan megcsókolta Sorát. Szinte olyan dolgokat művelt, amibe többen belepirultak. Sophie azonban végtelenül boldog volt, hogy bátyja és Sora végre újra együtt van. Laylán pedig egyre jobban eluralkodott a félelem… már csak két nap. Sora naponta eltűnt egy- egy órára, és olyankor Leon majd” belehalt az aggodalomba, amin mindenki csak jót mosolygott. Kezdett már megnyílni mindenki felé. S a régi idők láncainak még a maradványai is eltűntek róla. De azért még volt mit fejlődnie e téren.

Sora és Leon éppen a színpadon gyakorolták a közös manőverüket, melybe tettek egy- egy apró változtatást. Hihetetlen volt, hogy ennyi idő után is tökéletes volt közöttük az összhang, és ezt Cathy is jó néhányszor megjegyezte. Sora éppen elugrani készült a trapézról, amikor hirtelen éles fájdalom hasított bele a mellkasába. De olyan, hogy még levegőt is elfelejtett venni. Leon a másik oldalon aggódva nézett rá. Amint a fájdalom kezdett alábbhagyni, Sora zihálni kezdett. Majd a trapéz kötelébe kapaszkodva felegyenesedett és partnerére mosolygott.

- Szóval be szeretnéd tenni a speciális trapézt a végére is? - kérdezte Leontól.

- Sora jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel.

- Persze, csak az lehet a baj, hogy ma még nem ettem. - Pedig tökéletesen tudta, mi a baja.

- Mi az, hogy nem ettél? - nézett rá szigorú szemekkel. - Akkor indíts! - majd átugrott Sora trépára, és magával rántotta. Úgy estek a hálóba, hogy Leon alulra, Sora pedig felülre. A lány hangosan felkacagott.

- Te nem vagy normális, esküszöm. - Az egész termet betöltötte a nevetése. Ám a pillanatot Sora telefonja zavarta meg. - Azonnal jövök.

- Persze. - mondta durcásan a férfi. De azonnal megenyhült, amint Sora egy csókot adott neki.

- Tessék? - vette fel mosolyogva a telefont, majd a mosoly azonnal le is fagyott az arcáról. - Két nap? Ez biztos? - majd szomorú mosoly jelent meg ajkain. - Köszönöm, Kate. Mindent. Igen megpróbálom kibírni. Viszlát. - majd miután összeszedte magát a partnerére nézett. - Mehetünk?

- Nem. - hangozott az ajtó felől a válasz. - Először szeretnénk megtudni valamit. Miért azt a címet akartad a műsornak, Sora? - kérdezte Kalos.

- Mégis milyen címet? - kérdezte gyanakodva Leon.

- A Démon születése és a Démonhercegnő halála. - válaszolt Mia félénken.

- Mit jelentsen ez? - fordult lendületesen Sora felé.

- Úgy döntöttem, hogy vízbe fojtom magam. - jelentette ki ironikusan - Nyugi már, egy ártatlan cím. Ne húzd fel magad!

- Rendben, a másik. - kezdte az igazgató. - szeretnénk látni a manővert, és szeretnénk megtudni a nevét.

- Addig nem, amíg meg nem etettem ezt a makacs nőszemélyt. - nézett megrovóan Sorára. - Az előbb majdnem leszédült.

- Ugyan már. - legyintett Sora és már az ugróasztalon volt. - Milyen magasan lesznek a trapézok Kalos?

- Amiről indultok, nyolcvanöt- kilencven méter. - kezdte az elemzést a férfi. - Aztán, Leon azt kérte, hogy közvetlenül az üvegbúra felett egy méterre legyen egy másik, az olyan tizenöt méter. És azt hiszem ennyi is.

A két fiatal bólintott, majd a trapézokra ugrottak. Bólintottak egymásnak, majd elkezdték a manővert. Az összhang teljes volt. A manőver tökéletes és felemelő. Szinte egymás tükörképeként mozogtak. Fordultak, lendültek, ugrottak. És ezt olyan szenvedéllyel, amilyet az ember még nem látott. Majd a végén Sora megtartotta a Főnixpózt, Leon pedig a Hattyút. Majd mind a ketten a trambulinra érkeztek. A jelenlévő összes artista feszült csöndben várakozott, majd hangos tapsban és füttyögésben törtek ki. Sora, Leonra mosolygott. Ez még a közelében sem volt a manővernek. Ugyanis nem volt olyan magasan, mint az előadáson lesz, és a kellő effektek sem voltak meg. De majd minden kiderül. Kalos elismerő mosollyal lépett eléjük.

- És mi a neve? - kérdezte. A két sztár egymásra nézett, és elmosolyodtak.

- Kék dália… - ejtették ki egyszerre a szavakat.

Folytatása következik…