Mindennek a kezdete

A történetünk kezdetén egy baleset helyszínén járunk… Nem más szenvedett balesetet, mint a Kaleido angyal… A feszültség levezetéseként háló nélkül kezdett el gyakorolni az edzőteremben… A korházban súlyos dolgokra derült fény. Már senki nem tudott segíteni a világhírű angyalnak… Leon baráti ölelésében halt meg, pont, úgy ahogyan annak idején Sophie Oswald… A színpadok hercege ettől összetört és ugyanúgy viselkedett, mint annak idején, ami előtt Sorával végrehajtották az Angyalok Táncát. Rideg és elutasító természetét nem tették szóvá. Megértették, hogy min megy keresztül a fiú. De nemcsak Leon szenvedett… az összes ember egyként gyászolta szeretett angyaluk halálát. Legfőképp családja… a szülei és barátai törtek össze. A színpad már nem visszhangozta Sora nevetését és hangját… Már nem ugyanaz a színpad volt, mint előtte. Karlos az összetörés szélén ált… de nem tette tudta, hogy ha ő összetörik, akkor mindennek vége és a Kaleido Színpad örökre bezárhatja a kapuit.

Egy lány messze semmit sem tudott… Az amerikai hírek még nem értek el hozzá… Sem más országba… még csak Cape Mary gyászolt… Ő viszont Argentínában volt vendégszereplésen, messze barátaitól és otthonától… Japántól.

Igen… Ez a lány is japán akárcsak Sora… A szereplés a mindene… Nem kevesen mondták neki, hogy valami emlékezteti őket az angyalra… Nem véletlenül találkozott ilyen emberekkel… Soraval a legjobb barátnők voltak az osztályban… Néha együtt is gyakoroltak, bár neki nem a Kaleido volt az álma… csak vágyott oda… elvégre nem kis dolog a világ leghíresebb színpadánál szerepelni. Két órával később megszólal a mobiltelefonja… Sora édesanja hívta fel, hogy közölje vele a híreket…

-         Serill… azért hívtalak, mert erről neked is tudnod kell… kérlek, ülj le valahova, mert lehet, hogy rosszul fog érni… nem szeretném, hogy neked valami bajod essen.

-         Mi az hogy nekem ne essen bajom…mindegy leülök. Mit szerettél volna elmondani?

-         Soranak balesete volt… Meghalt… Háló nélkül ment fel a trapézok közé… Nem értem mi ütött belé… Ott vagy még? Serill?! Serill!! SERILL!!! Kérlek ne csináld ezt! Szólj bele! Hallod?

-         Bocsáss, meg itt vagyok csak… nem értem, ez hogy történhetett…

-         Ne sírj Sora nem akarná hogy miatta szomorkodjunk…

-         De ez akkor is… Bocsáss, meg leteszem a telefon…

-         Megértem de ne csinálj örültséget!

-         Rendben ígérem… Most megyek, szia…

-         Szia.- Rögtön el is tettem a telefonom és kirohantam az öltözőmből nem érdekelt hogy még a fellépő ruhámban vagyok… Gondolkodni akartam… és sírni…

-         Serill hova rohansz?!- Kiáltott utánam valaki de nem figyeltem ki volt az…

~Csak el innen… el messzire valahova ahol nem látnak sírni. Miért történt ez? Miért pont vele? Miért ő halt meg? Szívesen adnám oda az életemet, hogy őt megmentsem. Mond istenem mért őt bünteted és miért nem engem? Ha bármit tehetnék érte gondolkozás nélkül, belevágnék. Várjunk csak! Ha Sora meghalt, akkor mi van az álmával, mi van a színpaddal? Most valószínűleg mindenki gyászol de, mi lesz utána? Megint csak csaták, amit annyira igyekezett teljesen eltüntetni? 2 éve a nagy része eltűnt az Angyalok Táncánál… Ott voltam láttam a csodát, ahogy nemcsak minket de a partnerét azt a valamilyen Oswaldot is sikerült megváltoztatnia… Én erre biztos nem lennék képes kötelesség ide vagy oda… Áhh… mindegy felhívom Midorit és elkérem tőle a színpadigazgató számát…~

-         Szia én vagyok bocs az előbbiért… csak olyan mintha az énem egyik felét most elvették volna tőlem…

-         Nem csodálom ti ketten ha tehettétek folyton sülve főve együtt voltatok…

-         Csak azért hívtalak, mert el szerettem volna kérni Sora főnökének a telefonszámát…

-         Ohh… rendben, amíg én megkeresem addig te, szerezz papírt és ceruzát, aztán majd visszahívlak rendben?

-         Igen… Szia.

-         Szia

~Most már csak a főnökkel kell közölnöm…~

Ekkor meghallottam, hogy valaki fut felém… Nem tudtam h félelemből vagy csak simán megijedtem, mert már sötét volt de egy hatalmasat húztam be az illetőnek… Csak azután ismeretem fel az illetőt… A legjobb barátom volt az Nick Andrew. Kicsit meglepődtem, hogy egyetlen ütésemmel képes voltam kifektetni de a következő másodpercben már bocsánatkérések közepette segítettem felkelni neki a földről. Kicsit morcosan de elfogadta a segítő jobbom.

-         Ez most mire volt jo?- Kérdezte miközben a pofikáját simogatta én meg nem tudtam megállni nevetés nélkül akármilyen rossz hangulatban voltam is most…

~Igazából ő a partnerem is… Igazán jó artista… A legjobb barátom Sora után… ohh… Sora nincs többé… Sora meghalt… de nem tudom tőle elvenni az elsőnek járó helyet… egyszerűen még nem állok készen rá…~

-         Mi a baj?- A kérdés az igen jóképű barátom intézte nekem…

Igen… Nem tagadom… Igen jól nézett ki… Sok lány akart tecceni neki, mert igen izmos jó testalkatú férfi volt fekete hajjal és tengerkék szemmel… Mindig mellettem állt amióta megismertük egymást… De mi csak BARÁTOK vagyunk…

-         Semmi…

-         Látom rajtad, hogy nyomja valami a szívedet… nekem elmondhatod…- Nézett rám barátságos tekintettel és tovább nem tudtam visszatartani… Az elmúlt 20 percben még sikerült visszatartanom… De most már nem tudtam magamban tartani… Kitőrt belőlem a zokogás és nem tudtam abbahagyni… Lerogytam a földre, de még mindig csak sírtam, sírtam és sírtam… Mellém térdelt és átölelt. - Add csak ki… jól van most már szép, lassan nyugodj, meg mert rohamod lesz…

Én meg szépen lassan abbahagytam a bőgést és elmeséltem neki, hogy mi történt Sorával… Már bemutattam őket egymásnak a Hattyúk tava után. Már mindenki lassan elment, mi akkor köszöntünk neki… és láttam, hogy a drága angyalnak sikerült még az én Házbohócomat is elvarázsolnia… Ők is barátok lettek de nem annyira, mint mi Sorával. Őt is meglepte a dolog  neki is kellett egy kis idő mire felfogta hogy mit hallott majd belőle is kicsordult néhány könnycsepp az angyal gyászolásaként… Ekkor csörrent meg a telefonom… Midori ígéretéhez híven kikereste a színpad igazgatójának számát. Beírtam Nick telcsijébe a számot és elmagyaráztam neki, hogy mit szeretnék csinálni…

-         Ugye tudod, hogy ebből a buliból nem hagyhatsz ki?!- Kérdezte mosolyogva én meg döbbenten néztem rá. ~Most mit is akar?~ - Ne nézz ilyen hülyén…Veled leszek akárhova mész vagy akármit csinálsz én ott leszek melletted… Ne is álmodj róla hogy elengedlek oda egyedül…- Mérhetetlenül hálás voltam neki… ezt nem is tudtam volna neki jobban bebizonyítani minthogy jó szorosan átölelem… Ő meg csak nevetve visszaölelt.

Mindezek után felhívtuk főnökünket…igen valami ilyen reakcióra vártam…

-         Igen tessék itt Alberto Jukimura miben segíthetek?

-         Heló főnök csak mi vagyunk… Szeretnénk kérni valamit…

-         Áhh sziasztok gyerekek mi a helyzet ott? Hogy megy a szereplés?

-         Nagyon jól de nem ezért hívtunk, hanem mert mi emlékszünk, arra hogy azt mondtad jóban vagy a Kaleido színpad igazgatójával… nos mit tudod Sora a barátnőm volt…

-         Mi az hogy volt?

-         Sora meghalt… leesett a trapézról… Midori Sora mamája hívott fel hogy elmesélje mi történt…

-         Ohh… szerencsétlen kislány… mit tehetnék értetek?

-         Azt szerettük volna megkérdezni hogy fel tudná –e hívni a Kaleidót hogy szüksége van e artistákra?

-         Oda akartok menni?

-         Tartozunk neki ennyivel…

-         Értem de a vendégszereplésetek befejezitek még ugye?

-         Igen úgyis a jövő héten lesz vége a szereplésnek, ezt befejezzük, és ha a Kaleidonak szüksége van ránk, akkor odamegyünk…

-         Rendben felhívom Karlost és megkérdezem hogy érdekli e az ajánlatotok…

-         Köszönjük szépen főnök!!!

-         Rendben akkor a jövő héten, sziasztok!

-         Viaszhall!

-         Na látod?!

-         Igen ez annyira jó! Most talán én is tehetek valamit Sora érdekében…-Mosolyogtam de amint kimondtam a nevét már megint csak elszomorodtam és leperegtek előttem a legszebb pillanataink. Amikor elősször találkoztunk… még csak 6 évesek voltunk… amikor 15 évesen meghalt az édesanyám és ő vígasztalt minden nap. Az első gyakorlásunk, amit közösen összehoztunk. és az utolsó. Az Angyalok Tánca és az utána lévő buli amikor szórakoztunk és nevettünk mint annak idején amikor közelebb laktunk egymáshoz…

A merengésemből pedig az hozott vissza hogy megérkeztünk a szállásunkhoz… Nem volt kedvem egyedül lenni ezért ezen az estén barátom szobájában voltunk és beszélgettünk… Igazából nem tudom hogy mire volt jó ez az átéjszakázott este de végül rájöttem… Ez is a gyászhoz tartozott amit a legjobb barátnőm elvesztése hozott ki belőlem. Nick ott volt mellettem és ez jól esett ő nem dobott el maga mellől, mint a múltamban néhányan, hanem megvigasztalt, ha kellett és erre legfőképp most volt szükségem. Majdnem az egész estét végigsírtam, aminek a következménye a vörös szemeim és az alattuk lévő táskák lettek, amik igazán nem mentek kék szemeimhez és mogyoróbarna hajamhoz. Csak az öltözőmben lévő tükörbe kellett nézzek és elfintorodtam. Sokan mondják, hogy szép vagyok de, én csak egy átlagos magasságú lány vagyok az átlagnál kicsit hosszabb lábbakkal feszes fenékkel vádlival és combbal  rendelkező lány, vagyok a hasam, pedig feszes…hála az artistaéletmódnak… A mellem hát… jó bevallom nem éppen kicsik, de nem is akkorák, mint a tejcsárdák… vékony nyak… jó jó jó…egy szép arccal. Igazából talán lehet szépnek mondani (persze nem északázás és bőgés után) de én nem vagyok hercegnő típus… Nem istenítem magam úton útfélen, és nem fekszek le minden szemben lévő sráccal. Igazából még ne volt senkim és egyenlőre nem is szeretnék senkivel járni de, majd ha megtalálom azt, akivel úgy érzem, hogy igen ő az, aki mellett le szeretném élni az életemet akkor majd még meggondolom hogy mi lesz…

Az egy hét a vendégszereplésből gyorsan eltelt elbúcsúztunk új barátainktól és elindultunk hazafelé Sora, Nick, az én és még sok más ember otthona felé…

Folyt köv…