Tétségek tengerén

Kalos irodájához tartok, most dől el, hogy mi lesz a következő darab sorsa. Illedelmesen kopogtam, majd belépek. A szobában szép kis csapat gyűlt össze: Sora, Yuri, Leon, May és persze a főnök.

-         Jó reggelt! – köszöntem illedelmesen. – Miről van szó?

-         Egy kis időre elutazok Európába, mert egy vándorcirkusz felkért rá – közölte velem Sora a hírt.

-         Értem, mennyi az a kis idő?

-         3 hónap. Azt szeretném, hogy ha te vezetnéd a gyerekszínpadot.

-         Persze szívesen, megbízhatsz bennem.

-         Én most elmegyek csomagolni. Viszlát!

-         Szia – köszöntünk el egyszerre.

-         A következő darab főszerepe May és közötted fog eldőlni. Arra gondoltam, hogy egy tánc lehetne a trapézon – közölte Mia. – a történet dióhéjban: egy lány, aki a Mennyben lakik, beleszeret az ördögbe. Az ördög viszonozza az érzéseket, de az angyalt kirekesztik otthonából, mert már nem tartozik oda. A pokolba sem engedik be, de a gonosszal megalakítják a saját birodalmukat.

-         Mayé lehet a szerep – közöltem idegesen.

-         Más szóval feladod?  Kérdezte hidegen Leon.

-         Ha így tetszik!

-         De miért? – érdeklődött May.

-         Mert nem nekem való darab. Viszlát.

Na még csak ez hiányzott! Nagy nehezen begyógyultak a sebeim és most újra véreznek. Nem tudom, hogy fogok majd rendbe jönni. Miért történik velem ennyi szörnyűség? Még én mondtam a fiúknak, hogy a jelenben éljenek. A múlt örökké kísérteni fog. Én ezt nem akarom! Egyszer már lezártam, de úgy látszik, hogy nem volt rendesen. A Ragyogó oroszlán végrehajtása csak egy ajtó volt a szörnyűségek folyosóján. Amikor azt hittem, hogy vége, kiderül, mégsem. Bármennyire iparkodtam, végül vesztettem. A démoni árnyak átvették felettem az irányítást. Géppé lettem. A létezésem oka, hogy megnevettessem a közönséget, nem a manőverek tökéletes megformálása. Leszek – e még ember? Fogok tudni még önzetlenül szeretni?