„Köszönöm” 

Egy gyönyörű, májusi nap a mai nap. Május 3.-a. Három hete volt már, hogy Leon-nal kitűztük esküvőnk napját, mely május 7.-re, azaz péntekre esett.


Az előkészületeket elkezdtük már: az esküvői meghívókat kiküldtük, a templomot kiválasztottuk. A meghívók ezüstszínűek voltak, és mindenki nagy örömmel vette tudomásul, hogy Leon Oswald és Sora Naegino össze fog házasodni. A Saint Peter templomban, mondjuk majd ki a híres „Igen”-eket. Kedves vőlegényemmel úgy döntöttünk, hogy az azt, követő partit majd otthonunkban, és annak kertjében fog lezajlani, mivel igen tágas, és száz ember kényelmesen el fog férni benne. Mia volt olyan rendes, s lelkes, hogy vállalta a dekorációkat. 

Egyszóval, minden megvolt már. Vagy... Majdnem minden? Á, egy valami még hiányzott: az én menyasszonyi ruhám!

 A nappalimban ültem, miközben egy esküvői ruhakatalógust vizslattam. Szebbnél szebb, ruhaképek voltak benne, a fehértől, egészen a lángvörösig. Én inkább maradok a fehér színnél. Szerintem, sokkal szebb egy esküvő, miközben fehér színbe öltözik, minthogy zöldbe, vagy esetleg kékbe.
Leon épp elment valamit intézni, ha jól emlékszem a pappal volt egy találkozója. Hana most Sarah-nál, és Kalos-nál van, Yumé-val együtt.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Az újságot letettem, s fölálltam, hogy kinyithassam az ajtót. Kissé meglepődtem, mikor két ismerős arccal találkoztam, kik May és Layla mögött álltak.

-         Liz! Grégori! - öleltem át őket. - Hát ti?

-         Na de, Sora! Azt hiszed, nélkülünk elkészülsz az NN-re? - mondta a férfi tettetett felháborodással.

-         NN?

-         Nagy Nap! - nevette Liz.

-         De hogyhogy itt vagytok?

-         Leon hívott, moedmoiselle! Meg amúgy is rég találkoztunk! - lépett előrébb a lány.

-         Indulhatunk, Sora? - ölelt át May.

-         Öö... Hova?

-         Jaj, hát ruhát venni, drága! - felelte Layla.

-         Ó, hát... most megyünk? - vakartam meg fejemet. - Hozom a tatyómat! - futottam be. Gyorsan fölkaptam a táskámat, majd visszarohantam a kis csapat felé. - Mehetünk! - feleltem nagy mosollyal.

Végigsétáltunk Cape Mary kedves, fényes városán, miközben boldogan hallgattam Liz és Grégori beszámolóját, hogy mi-minden történt velük otthon, Párizsban. Amikor megérkeztünk a Mina Esküvői Ruhaboltja elé, besétáltunk.

A bolt stílusosan, mégis családiasan volt berendezve. Főként a barackszín volt a döntőszín. Rögtön mellettünk egy fekete színű baba volt, krémszínű ruhába öltöztetve. Bal oldalt volt egy kis pult, ami mögött az eladónő üldögélt.

-         Jó napot! - köszöntünk.

-         Jó napot! - felelt ugyan olyan nagy mosollyal egy középkorú, vörös hajú nő. - Mina vagyok! Miben segíthetek?

-         Egy esküvői ruhát szeretnénk kérni, ennek a kedves, boldog lánynak! - tolt elé engem.

-         Layla! - motyogtam mosolyogva.

-         Tehát, menyasszonyi ruhát szeretnél, kedvesem?

-         Igen. - bólintottam. - Valami szépet, ugyanakkor nem túl csicsásat, de kényelmeset. És lehetőleg fehéret! - mondtam el kívánságaimat.

-         Gyere! - fogta meg a kezemet, s a választék felé húzott.

Rengeteg csodaszép hófehér ruha volt egymás hegyén-hátán akasztókra akasztva. Mina odasétált az egyikhez, és leszedte.

-         Próbáld fel ezt. - nyújtotta oda. - A próbafülkéket ott találod! - mutatott abba az irányba.

-         Köszönöm! - vettem el, s léptem be az öltözőfülkébe.

Pár perc múlva, egy fehér színű hosszú, vékony szoknyájú ruhába léptem ki, mely egyrészes volt. Pántjai a vállamon pihentek, középen egy kis virág volt található. Egy csuklódísz, és egy nyaklánc adtak hozzá. Az egész csillogott villogott.

-         Na, milyen? - kérdeztem. A lányok, és Grégori méregettek, majd mind egyszerre szólaltak meg:

-         Nem! - sóhajtva visszaléptem a fülkébe. Mina újabb ruhát adott.

Ennek a szoknya része immár bő volt, és rengeteg fodor, illetve gyöngy díszítette., felső része testemhez simult. Hosszú ujja lágyan ölelte körbe karomat.

-         Ez?

-         A-a. Túl csicsás!

Még vagy öt ruhát felpróbáltam, mindenféle stílusban, amikor Grégori lépett oda mellém.

-         Sora? Mit szólnál ehhez? - adta oda a választott ruhát.

-         Megnézem!

Ismételten csak beléptem az öltözőbe, hol fölvettem. Mikor a tükörbe pillantottam nem hittem el, hogy én álltam ott. A ruha egyszerűen... Meseszép volt!

Hófehér színű volt. Bő, hosszú szoknyája eltakarta lábamat. Fodrokkal volt díszítve, és selyemből készült. A felső része egybe volt az alsóval, és csillogott. Pánttal nem ajándékozta meg a készítő. Tökéletesen kiemelte alakom karcsú vonalát. A hozzáillő nyakéken egy apró virág tartozott, és a fátylat tartó tiara is csodálatosan nézett ki. Ez lesz az, gondoltam magamban.
Kiléptem, s a többiek kikerekedett tekintetével találkoztam.

-         Na, milyen? - kérdeztem bátortalanul.

-         Csodálatos! - felelték kórusban.

-         Kérlek, gyere, állj fel erre a székre! - mutatott Mina a kis, fehér tárgyra, mely egy hatalmas tükör előtt volt. - Igen, igen! - sétált körbe, miközben alaposan méregetett. - Nagyon szép darab! Alvina Valenta! - mondta meg a márka nevét.

-         Szerintem, ez lesz az! Mondjátok, Leon-nak tetszeni fog? - tettem fel kérdésemet reménykedve.

-         Leon? Ha nem fog elájulni, akkor valami baja lehet... én majdnem dobtam egy hátast! - kacagta Grégori.

-         Gyönyörű vagy, Sora! - fogta meg kezemet May.

-         Azért, látszik, hogy én választottam a ruhát! - mondta „szerényen” Grégori.

-         Ó, micsoda megtiszteltetés, hogy én fogom a hajadat, és a sminkedet csinálni! - áradozott Liz. Erre csak nevettem.

-         Nézd csak - nyújtotta felém Mina a cipőt. -, ez illik hozzá. - a cipő fehér színű volt, apró ékkövekkel díszítve, melyek megcsillantak a lámpa fényében. Magas sarkú volt, a felső részét meg kellett kötni. Nagyon szép darab.

-         Igen, tényleg illik hozzá! Azt hiszem, ez lesz az! - mosolyogtam.

-         Rendben. Akkor, a smink, és a haj majd meglesz? - kérdezte.

-         Igen, bízza csak ide! - kacsintott Liz.

-         És, mikor lesz a nagy nap? - fordult felém.

-         Május 7.

-         Május 7.? - kiáltott fel. - De hiszen az négy nap múlva lesz!

-         Igen, ahogy mondja! - bólintottam.

-         Hát, sok boldogságot kívánok! - fogta meg kezemet.

-         Nagyon szépen köszönjük! Lányok! Nektek megvan már a ruhátok?

-         Nekem még nincs! - intett nemet fejével Layla, ahogy May is!

-         Akkor mire vártok? - tapsoltam egyet kezemmel. - Válasszatok!

***

El sem tudom mondani, mit érzek ebben a pillanatban... Pillangók repdesnek a gyomromban, reszket a kezem, akárcsak a lábam. Egy fehér limuzinban ülök, mellettem Kalos mosolyogva. Ajkaimat harapdálom, miközben virágcsokromat babrálom.

-         Sora, kislányom! Minden rendben lesz! - nyugtatott.

-         Tudom...

-         Hát akkor meg mért izgulsz?

-         Komolyan, előadás előtt nem izgultam még ennyire! Pedig akkor lenne rá okom, de most! - majd elbambultam. - Hamarosan feleség leszek! - suttogtam. - Leon felesége!

-         Gyönyörű vagy! Boldogok lesztek, hidd el! - fogta meg kezemet. A kocsi lelassult. - Itt vagyunk!

A templom lépcsőjét vörös szőnyeg borította be. A hatalmas nagy tölgyfából készült, barna ajtó előtt koszorúslányok álldogáltak, Marion, Pamela, Dana, és May személyében. Mindegyik kezében egy ezüstös rózsakosár volt, hófehér rózsaszirmokkal tele. Krémszínű selyemruhát viseltek. Mosolyogtak, akár a vadalma. Mellettük egy fényképész foglalt helyet, kinek gépe folyamatosan kattogott.
Keresztapámba, és rózsacsokromba kapaszkodva fölsétáltam a lépcsőn. Fátylamat lehajtottam, ezáltal elejtve arcomat.

-         Mehetünk, Sora? - kérdezte Pamela. Nagy levegőt vettem.

-         Igen! - bólintottam.

Az ajtó kinyílt, a megszokott esküvői zene dallamát hallhattuk. A koszorúslányok lassú léptekkel az oltár felé mentek, miközben fehér szirmokat szórtak a vörös szőnyeges útra.

A templom gyönyörű volt. Mia tökéletesen eltalálta ízlésemet. A padokon fehér rózsák, illetve liliomok voltak akasztva fehér anyaggal körbevonva. Fehér... A fény, a jóság, az ártatlanság, az egyszerűség, és a szüzesség jelképe, ugyanakkor a béke, a jóakarat, a biztonság és a tisztaság kifejezője.
 
Barátaink, ismerőseink, és munkatársaink most mind fölálltak. Az oltárt meseszép, hófehér virágok borították be.

Az eddig idegeskedő, és várakozó Leon most az ajtó felé fordult, ajkai elváltak egymástól, és nem hitt a szemének. Mintha egy álomba lenne... Lennénk.

Lassan elindultam, mosolyogva, és némileg könnyezve. Majd mikor az oltárhoz értem, Kalos elengedte kezemet, és fölsétáltam a két lépcsőn, s szerelmem kezébe illesztettem enyémet.

Leon egy halványkrémszínű öltönyt viselt, a hozzá illő nadrággal. Szíve fölötti zsebben egy fehér rózsa volt illesztve. Arcáról lerítt a boldogság, és az öröm keveredése. A pap elmosolyodott, majd kezeit összekulcsolta, s elkezdte mondanivalóját, miután vele szembe fordultunk.

-         Kedves egybegyűltek! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk Leon Oswald, és Sora Naegino házasságkötésének...

Leon egyfolytában engem nézett, s várta azt a bizonyos mondatot. Várta, hogy leszedhesse arcomat eltakaró fátylamat.

-         ... Leon Oswald! Akarod-e hites feleségedül az itt álló Sora Naegino-t? Hűséges leszel vele, kitartasz-e mellette jóban, rosszban, egészségben, betegségben, amíg a halál el nem választ?

-         Igen! - bólintott mellé.

-         És Te, Sora Naegino, akarod-e hites férjedül az itt álló Leon Oswald-ot? Hűséges leszel vele, kitartasz-e mellette jóban, rosszban, egészségben, betegségben, amíg a halál el nem választ?

-         Igen! - hallhatták válaszomat.

-         Kérem a gyűrűhordozót! - emelte fel tekintetét a pap.

Yume fülállt, és egy díszes, ezüstös párnán, lassan odasétálva nyújtotta oda a kis tárgyakat.

Leon fölemelte jobb kezemet, és gyűrűsujjamra helyezte a csodálatos aranygyűrűt. Majd én is így tettem.

-         Csókoljátok meg egymást!

Leon démonian elmosolyodott, majd végre fölemelte a fátylat. A szeme kétszer akkora lett arcomat látván.

Sminkem könnyed, egyszerű volt, de mégis ragyogó, s ártatlan. Szemem környékét Liz halványan kifestette pilláimat szempillaspirállal, választotta szét. Ajkaimat csábító szájfénnyel kente ki. Hajam kontyként volt feltűzve, melybe apró, csillogó gyöngyök foglaltak helyet.

Szám egy mosolyra húzódott, majd átöleltem Leon nyakát, és egy lágy, szerelmes csókkal fölébresztettem a kisebb sokkból. Mikor el akartam húzódni, ismételten magához vont. Többen nevetni kezdtek, köztük én is.

-         Hé! Lesz még időnk folytatni!

-         Lesz! Egy életen át! - suttogta.

Kezemet megfogva az emberek felé fordult, miközben elindult a kijárat felé. Közben folyamatosan rózsaszirmokat, és rizst dobáltak. Védekezően felemeltük kezünket, miközben boldogan kacagtunk.

A templom előtt egy fehér limuzin állt meg, melyen egy csokor virág volt, azt hiszem rózsa, és liliom keverékével. Hmm... A mai napon csak rózsát és liliomot lehetett találni, gondoltam mosolyogva.

-         Kérem a hajadon lányokat, álljanak a templom elé! - utasítottam. - Virágdobás! - az összes lány gyorsan odasietett, én meg megfordultam. - Egy, kettő, három! - majd eldobtam virágcsokromat, egyenesen Dana kezébe, aki fülig elpirult. A fényképész jól végezve dolgát, ezt is megörökítette.

-         Úgy látszik, szívem, mi leszünk a következő páros! - ölelte át Easy szerelme derekát.

Mi ketten, férjemmel lesétáltunk a lépcsőn, egyenesen a limuzin felé. Amikor megláttam az esküvői rendszámtáblát kitört belőlem a nevetés: Leon & Sora, mellette két szív, alatta esküvőnk napja.

A sofőr kipattant, és mosolyogva kinyitotta nekünk az ajtót. Megfordultam, s kivettem Hanát Sarah kezéből, aki könnyektől ázott arccal tekintett rám.
A kicsi Hanán egy fehér selyemruha volt, szíve fölött egy aranyos művirággal. Hajában egy kis sapka, mely eltakarta lilás fürtjeit. Boldog, szürkésbarna tekintetével nézett rám.

-         Találkozunk a partiban! - szóltam oda mindenkinek, mielőtt elfogadtam Leon várakozó karját. Beszálltunk a limuzinba, mely miután elindította motorját, eltűnt a násznép szeme elől.

-         Hogy érzi magát, Mrs. Oswald? - kérdezte Leon, miközben magához vont, s átölelt.

-         Hmm... Előtte igen izgultam, de most... Felhőtlenül boldog vagyok!

-         Egyszerűen gyönyörű vagy! - tette fejét az enyémre. Hana felkacagott, mire mindketten elmosolyodtunk. - És, hova szeretnél menni nászútra?

-         Jó kérdés! Te gondolkodtál már róla?

-         Én valami meleg, tengerparti helyet szeretnék...

-         Mexikó? - néztem rá.

-         Jó! És menjünk, mondjuk... - majd elgondolkodott. - Cacúnba.

-         Tökéletes választás! - mondtam elégedett arccal.

-         Foglaltatok is valami kényelmes lakosztályt... nászutas lakosztályt! - csókolt bele nyakamba.

-         Rendben! - állát megfogva egy hosszú csókot leheltem mézédes ajkaira. - Mostantól feleség, és anya is vagyok!

-         Szép is lenne, ha Te lennél a férj, és az apa! - viccelődött, mire nevetni kezdtem.

-         Na, meg is érkeztünk.

***

A kert csodálatosan volt feldíszítve. Rengeteg asztal, illetve szék volt ott, melyet fehérkés székhuzatok borítottak. Az asztalokon lévő díszek igen mutatósak voltak. A tányérok porcelánból készültek, melyek mellett evőeszközök sorakoztak. Előttük, kis tartókban ültető kártyák pihentek.
Hátul volt a mi asztalunk, szépen feldíszítve.

Mielőtt bejöttek volna, egy kis állványon ott volt az emlékkönyv, mely nyitva volt, várva, hogy valaki kedves szavakat írjon belé, a friss házasok számára. Nem messze tőle szintén egy asztalt láthattunk, melynek neve: ajándékos asztal, amit a nászajándékoknak hagytunk fenn.

Oldalt egy kisebb sátor volt, hol a felszolgálásra váró előétel illetve ital, a főétel, s a desszert foglalt helyet. A pincérek már megérkeztek, kik vendégeikre vártak.

Zenekar is egy kisebb helységben húzta meg magát, miközben hangszerüket hangolták be.
Egyszóval, csodálatos volt az egész.

Lassacskán a vendégek is megérkeztek, a pincérek, és a zenészek munkába láttak, folyamatosan felszolgáltak, illetve zenéltek. Mi meg jól éreztük magunkat, iszogattunk, eszegettünk, no meg táncoltunk! Sokan szerettek volna a menyasszonnyal táncolni, de természetesen szeretett férjem ezt, csak kevés ideig engedte.
Az előétel, a főétel s a desszert is ínycsiklandozó ételekből állt össze. Majd egy nagy gurulós asztalon meghozták a tortát. Mindenki tátott szájjal nézte a nyolc emeletes tortát.

-         Kérjük a friss házast ide! - mosolyogta Mia, miközben mi ketten Leon-nal fölálltunk, és odasétáltunk. Ketten megfogtuk a nagy kést, és belevágtunk. Minden embernek szedtünk. A torta íze valami fantasztikus volt!

Ezután éjfélkor egy kis meglepetéssel készültek nekünk. Miközben azt akarták, hogy Leon-nal ketten táncoljunk a zene lágy, és lassú ritmusára, pontban, mikor tizenkettőt ütött az óra, a fekete, csillagos égbolt, különböző színekbe öltözött: tűzijátékok hada lepte meg a mulatozókat.

A parti egészen hajnalig tartott, mikor már mindenki fáradt volt, így hát szépen hazasétáltak. Jól éreztük magunkat, sokat ettünk, ittunk, táncoltunk.

Azt hiszem, tényleg ez volt életem legcsodálatosabb napja!

Pár nappal később, ez után a csodálatos nap után, Leon lefoglaltat egy luxuslakosztályt Cancúnban, ahol majd nászutunkat töltjük, kettőnk gyermekével együtt....

***

  
4 évvel később... 

Egy hosszú hajú, tündéri kislány szalad a csillagokat bámuló édesanyja felé.

-         Anya, anya! - mondta lelkesedve. - Anya, képzeld, apa azt mondta, hogy majd holnap fölvisz a trapézok közé!

-         A trapézok közé? Igaz ez, Leon? - néztem szeretett férjemre, ki épp akkor jött ki hatalmas villánkból.

-         Igen, szerelmem! - jött oda hozzám, és csókolt meg.

-         Hallod, anya! Én mondtam Neked, de te nem hittél nekem!

-         De csak akkor mehet fel Hana kisasszony, ha megeszi a vacsoráját, és hogyha szót fogad!

-         Igen, apa! - bólintott.

-         Na gyere! - fogta meg szeretett kislányának kezét. - Jössz, drágám? - fordult még meg.

-         Igen, csak egy pillanat!

-         Köszönöm, apa! - ölelte át Hana Leon lábát, majd gyorsan befutott.

Miközben a csillagokat bámultam, lejátszódott előttem egész történetem, hogy mennyit kellett szenvednünk, küzdenünk, dolgoznunk ezért a boldogságért. És hogy most már nem csak egy nő, vagy egy előadó vagyok... Hanem egy családját szerető anya, s feleség.

-         „A Nyilas s Skorpió fénye minden csillagképnél jobban ragyog. Szívük révbe ért, végighaladva a kaland tengerén. De a történet itt még nem ér véget... Hisz kettejük szerelméből született Halak előtt még ott állnak a felfedezésekre váró ösvények. Sora, én most rád bízom a Színpadot! Rád bízom életed alakulását, élj boldogságban, élj dicsőségben, mint egy Igazi Sztár! Mert te, a szíved döntései szerint cselekedtél, s emiatt lettél Igazi Sztár!” - Fantom lassan meghajolt, körvonalai halványodtak. Fölemeltem kezemet, megérintve apró álarcát, mely abban a pillanatban eltűnt. - „Viszlát, Kiválasztottam!” - s egy csillagként tűnt el szemeim elől.

Nagyot sóhajtva megfordultam, miközben befelé indultam. De mielőtt beléptem volna, egy szót suttogtam:

-         Köszönöm...

Vége