|
Édes méreg
2008.07.04. 19:50
8. fejezet: jégbezárva
Forog körülöttem a világ, testem izzadságban úszik. Ezerszer végigálmodtam azt a szörnyű éjszakát, ami a lakásban majd a parton történt. Egy halk sikollyal nyitom fel pilláim. Bár ne tettem volna! Olyan érzés fogott el, szédültem, szinte már – már remegtem. Egy ismerős borogatott, és ápolt.
Yuri… - mondtam, de inkább nyöszörgésre hasonlított.
Tia felébredtél? Pihenésre van szükséged, rendkívül magas a lázad.
Yuri… miért ápolsz engem?
Azért mert te a partnerem vagy, és ha nem gyógyulsz, meg nem teljesülhet az álmod. Soráék már nagyon aggódtak érted! Azt mondtam nekik, hogy belázasodtál, Leonról nem mondtam semmit.
Hogy tudom neked meghálálni ezt, amit teszel értem? – kérdeztem rekedten.
Csak egy módon: ha végrehajtod a Ragyogó oroszlánt.
Yuri…
Tia figyelj, tudom, hogy most mélyponton vagy, ezt elfogadom, de nem add fel az álmod. Tudom, hogy milyen küzdeni, és akkor mit fogsz tenni, mikor belátod, hogy tévedtél? Nem szeretnélek úgy látni téged, mint egykor magamat.
Köszönöm Yuri. – ezzel átöleltem. Olyan jó volt valahol védelemre találtam a sok kegyetlenség után.
Pihend ki magad, legalább az utolsó napon átismételhetnénk – bontakozott ki az ölelésemből Yuri.
Yuri távozása után a szobám kongott az ürességtől. Meg kell találnom azt az ösvényt, ahol harmóniára lelek. Nem tudom, hogy hol vagy mikor, de meg kell keresnem. Erre van még 5 napom. Az álmomnak valóra kell válnia. A pofon miatt bocsánatot kel kérnem Leontól, az én hibám volt. Az internetről megtudtam, hogy merre felé találom a villát. A táskámba még elrejtettem egy kis jeget, az biztos jó lesz.
Miért megyek Leonhoz? Nekem van lelkiismeret furdalásom? Le kell zárnom ezt az ügyet, amilyen gyorsan csak lehet.
Csöngetek. Most nem remegek, akkor, ami a parton történt azt mi okozta?
Leon kinyitotta az ajtót, és meglepődött. Nem számított rám, én meg csak az arcán lévő piros foltot néztem.
Szia, Leon – üdvözöltem őt egy kicsit félénket. – Hoztam a sebedre egy kis jeget. – lesütött szemmel átnyújtottam neki a kis ajándékomat.
Miért segítesz? – kérdezte ridegen Leon.
Mert még soha senkinek nem kevertem le ekkorát – leült, majd az arcára helyeztem a jeget. Észrevettem, hogy a válla tele van az én karmolásaimmal.
Megérdemeltem őket, és a pofont is.
Belenéztem a szemébe. Most az egyszer nem fogott el semmiféle vágy. Pulzusom nyugodt volt, nem remegtem. Remélem, hogy ezzel lezárt ez a korszak, annyira szeretnék végre a célomra koncentrálni.
szeretlek, szeretlek gyűlölni – idézte Leon a szavaimat.
Igen, és ez még fennáll.
Akkor most miért segítesz nekem?
Mert még nem kevertem le senkinek ilyen nagyot – ismételtem meg önmagamat.
Sikerült megbocsátani magamnak. Túlestem az első kiégésen, már tele vagyok erővel és tűzzel.
Leon karjai a derekam köré fonódtam, de most nem azzal a kegyetlenséggel. Óvatosan magához húzott, és ismét megcsókolt. Csókja már közel sem hasonlított ahhoz a férfihez, aki eddig vad volt és durva. Mozdulatai óvták testemet minden bajtól.
Leon. Kérlek, hagyd ezt abba! – kértem őt. - Ez nem helyes. Nem áll szándékomban becsapni téged, én nem vagyok beléd szerelmes.
Tia, sajnálom. Elragadtattam magam.
Jó éjszakát. – köszöntem el tőle. Már minden rendben volt. Nem akarom őt megbántani.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
