|
Édes méreg
2008.07.03. 19:33
6 fejezet: Meggyalázva
Álomba sírtam magam. Tudtam, hogy Leon milyen, de hogy ennyire? Képes volt keresztül gázolni rajtam, eltaposni. Nem ez volt a legjobb dolog, amit cselekedtem. Önmagamat adtam fel. Önszántamból lettem trófeájává. Bele kell törődnöm. Üres és kihűlt lettem. Könnyeim végigfolytak arcomon. Éreztem, hogy egy ismerős kéz letörli lázas arcomról szomorúságom jeleit.
Tia, Tia mi a baj? – az ismerős hangra szép lassan kinyitottam a szemem.
Yuri…
Láttalak rohanni tegnap éjjel, ezért utánad jötted. Mondd, mi a baj? – kérdezte aggódóan.
Hát… - elmeséltem történetem töviről – hegyire. Nagyon fájt, de muszáj volt valakivel megosztanom.
Az a szemét Oswald, képes volt veled ilyet tenni? – szállt ki tejesen magából Yuri.
Ne hibáztasd őt. Én akartam, ő nem hitte, hogy megteszem, de megtettem. Önszántamból lettem áldozat – zokogtam.
De ez egyáltalán nem vall rád. Habár az első darab… - nem fejezte be mondatát, mert látta rajtam, hogy bármit mondd, nem segít.
Ezért lehajolt hozzám, és átölelt. Jó volt tudni, hogy van valaki, aki mellettem áll. Kiáll és megvéd engem.
A beszélgetést egy harmadik személy is halotta.
Mit tettem? Meggyaláztam testét – lelkét. Pedig azt hittem, hogy végre megtörik álarcom, de ez után a tett után soha nem fog szóba állni velem, még rám sem fog nézni. Bocsánatot kell kérnem tőle, tudnia kell, hogy érzek valamit iránta. Hallottam, hogy Killian nemsoká kilép az ajtón, eltűnök innen.
Tia, annyi szabadidőd adok neked, amennyit csak akarsz. A Ragyogó oroszlán, már majdnem tökéletes, nincs szükségünk olyan sok gyakorlásra – Yuri az égszínkék szemeivel belenézett az enyéimbe, majd egy puszit adott az arcomra.
Köszönöm, de kérlek, ne bántsd, Leont – kérleltem őt.
Egy láthatatlan bólintással kilépett a szobából. Sötét démonaimmal maradtam. A fejemben hangokat hallottam, a démonok hangját. Tudtam, hogy most nem menekülhetek a büntetés elől, szenvednem kell. Lehet, hogy a boldogság helyett a szenvedés a sorsom? Akkor mi ez az érzés bennem? Bánat, szomorúság, megbánás? Nem! Ez gyalázat. Feladtam a harcot, teljesen behódoltam a hatalomnak. Kigáncsoltam magam, tehát elveszítettem a stafétabotot. Kíváncsi voltam, hogy milyen érzés, hogy ha legyőznek. Már bánom döntésemet. Csalódtam magamban, és talán soha nem leszek képes megbocsátani. Egy gép leszek, melyet keserű árnyai hajtanak előre, nem több. Képes leszek – e még érezni? Fogok tudni újra szívből nevetni, uralni a színpadot? Repülésre vágytam, sikerült is, de nem kapott el senki. Lezuhantam, és még jól belém is rúgtak. Ez hazugság, én kértem meg őket, hogy rúgjanak belém. Túl sokat akartam, de a helyzet csak rosszabb lett. Azt hittem, hogy olyan lesz, mint a táncnál, tévedtem.
Leon Oswald – szólalt meg fenyegetően Yuri. – Villámokat szórtak egymásra, természetesen csak a tekintetükkel.
Mit akarsz Killian? – sóhajtott Leon.
Legszívesebben megölnének, de Tia megkért rá, hogy ne tegyem. Hogy tehettél ilyet egy szegény ártatlan kislánnyal?
Nem én akartam, hanem ő.
Te meg simán belementél. Nem számoltál a következményekkel. A mostani állapota szörnyű, csoda, hogyha újra szerepelni akar majd. Lehet, hogy te vagy a Halálisten, de ezt nem kellett volna. Legalább jól érezted magad? – kelt ki magából Yuri, végül otthagyta a férfit.
,, a mostani állapota szörnyű, csoda, hogyha újra szerepelni akar majd”. Rettegve ismételte magában ezeket, a szavakat. Mi van, hogyha Tia nem jön vissza, akkor én abba belepusztulok.
,, legalább jó volt?” képzeld Killian nem. Szörnyű volt Tiát, ilyen szörnyű állapotban látni. Bocsánatot kérek tőle, remélem sikerrel, járok.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
