Vége 

Vanessa ott állt. Egyik kezében a táska, a másikban egy égő gyufaszál. És azt az égő gyufaszálat az olajos babakocsira dobta, mely pillanatok alatt lángra lobbant.

-         NEEEEEE!!! - üvöltöttem.

-         Hahaha!! - nevetet dögien, majd befutott a raktárba.

-         Ne! - rohantunk oda Leon-nal a babakocsihoz. Benne volt egy baba... egy... játék baba. - Hana!

-         A kettes álcázási terv, vége! Hármas én négyes csoport, befelé! Két tag maradjon a szülők mellett!  Indulás! - parancsolta Kyle.

Kezeimet összekulcsoltam, gyomrom reszketett, arcomat könnyek mosták.

-         Leon, ha Hanának valami baja lesz... Én... én nem fogom kibírni! - Leon óvón átölelt, de arcát neki is könnyek áztatták.

-         Maradjanak itt... - két fegyveres őr lépett mellénk, a többiek pedig a raktár felé indultak.

Benn, az öreg épületben három felnőtt, s egy gyermek volt.

-         Anya! Megvan a pénz! - felelte elégedetten Van, miközben anyja kezébe nyomta a táskát. - Adam, a kölyköt intézd el! - utasította.

-         Lehetőleg gyorsan! - szólt oda Samantha. Ekkor betörték az ajtót.

-         Kezeket fel! - ordította Kyle, miközben a fegyverét a bűnözőkre helyezte.

-         Nocsak, Kyle! - mondta gúnyosan nagynéném.

-         Samantha... - felelte gyűlölködve. - Most megbűnhődsz, amiért megölted Alden-t!

-     Ó, igen? - felelte ártatlanul.

-         Nem fogsz még valakit megölni, aki fontos a számomra!

-     Netán Alden is az volt? Ó, majd elfelejtettem, hogy legjobb barátok voltatok...

-         Ne mozdulj, vagy az lesz az utolsó lépésed! - ebben a pillanatban elővette fegyverét, és kitépte Adam kezéből a kicsit.

-         Samantha! Mit csinálsz? A terv szerint...

-         Hahaha! Adam, te tényleg azt hiszed, osztozni fogsz majd a pénzben? Hogy majd velünk jössz? - a férfi arca falfehér lett, miközben döbbenten nézett.

-         Hát nagyon tévedsz, Adam baba! - csatlakozott Vanessa.

-         Ti... ti csak...

-         Kihasználtunk! - mondta ki nemes egyszerűséggel unokatestvérem. - Tényleg azt gondoltad, hogy egy semmirekellő, idióta majd csatlakozik hozzánk? Ugyan, szállj le a fellegekből! - nevetett.

-         És most, dobjátok el a fegyvereket! - rakta pisztolyát Hana fejéhez. - Vagy a kölyök meghal! - Kyle és a többiek ledobták. - Ez az... és ha most megbocsájtotok, mi most megyünk! Vanessa! - a nő megfogta a pénzt, és szép lassan elindultak kifelé, a hátsó járaton. Csakhogy Adam észbekapott, és utánuk rohant.

-         Ti mocskos csalók, ti...- ugrott Vanessá-ra.

Egy hatalmas nagy durranás. Mindenki döbbenten nézett. Adam hasából vörös patak folyt. Vanessa kikerekedett szemekkel figyelt. A férfi vért köhögött fel, miközben a nő szemébe nézett.

-         Ez olyan... hideg... - köhögött.

-         Adam!

-          Találkozunk... a... Pokolban... - mondta szaggatottan, miközben letérdelt, s elfeküdt a piszkos, poros földön.

Egy durranás... ezt hallottuk kint.

-         Leon! - sikítottam, miközben kikerültem az őröket, és egyenesen befelé futottam.

-         Sora, állj meg! - rohant utánam, én meg beértem az öreg házba.

-         Úristen! - tekintettem szörnyülködve.

-         Sora! - mondta Kyle, miután elém jött.

-         Hana! - ordítottam, miközben előrébb mentem, a hadnagyot kikerülve. - Könyörgöm, Vanessa, engedd el! Engedd el! - sírtam. - Már megkaptad, amire vágytál! Ott van a pénz! Tudod jól, hogy nekem nem számít, csak Hana! Kérlek!! Könyörgöm, ne bántsd!

-         Hah! A szegény Sorácska megint szerénykedik! Ó, úgy tudom sajnálni. Csak tudod, ettől felfordul a gyomrom! Akárhányszor rád nézek, elfog a hányinger! Undorodom tőled! Utállak! - köpte a szavakat. - Még mindig nem érted? Nekem az a jó, ha szenvedni látlak! Ha látom, hogy majd meghalsz a fájdalomtól!

-         Mivel ártottam én neked, Van?

-         Ne nevezz, Vannak! És hogy mivel? A létezéseddel! Az ártatlan tekinteteddel! Hogy inkább mindent megcsináltál, inkább vállaltad a büntetést, minthogy a kishúgod szenvedjen! Hogy sokkal szebb voltál mind én, még akkor is, amikor kék-zöld foltok borították a testedet! És most is sokkal boldogabb vagy, mint én! - nézett gyűlölködve. - Hát képzeld, nekem is kijár a boldogság! És most azt akarom, hogy Te is úgy szenvedj, ahogy én! - mutatott Hana felé.

-         Vanessa, kérlek! Inkább engem bánts, mint Hanát! Könyörgöm! - Leon tehetetlenül tekintett rám. Lassan elindultam felé, kezemet kinyújtottam, miközben kedvesen mosolyogtam rá. - Kérlek! Én megbocsájtok Neked! Mindenért! Kezdjük újra! Legyünk boldogok... együtt. - Vanessa is elmosolyodott, és felém nyújtotta bal kezét. Már majdnem elértem, amikor a jobb karját kinyújtotta és...

Egy újabb hatalmas nagy durranás. Fegyvere ismét elsült, és engem talált el. A vállamat. A fájdalomtól felordítottam, miközben térdre rogytam. Vanessa idegesen lélegezni kezdett, majd anyjára nézett.

-         Hagy itt a gyereket, és indulás! - utasította, majd rohanni kezdett. Az anyja lerakta, de nem épp a leggyengébben, majd lánya után indult.

-         Sora!! - rohant felém Leon, miközben átölelt. Arcomon éreztem könnycseppjeit.

-         Leon... ne... sírj! - emeltem fel jobb kezemet, s letöröltem szomorú kristályait.

-         Már hogy ne sírnék! Istenem! VALAKI HÍVJON MENTŐT!!! - üvöltötte. Az egyik rendőr észbe kapott, és hívta is őket.

-         Nem lesz... semmi baj. Hana? - fordítottam el fejemet.

-         Ott van. - állt fel, s hozta ide kislányunkat.

-         Nincs semmi... baja.

-         Nincs, de Sora!

-         Kibírom! Csak... olyan... álmos... vagyok...

-         Ne, Sora, ne hunyd le a szemed! Sora!! - én meg szép lassan lehunytam tekintetemet.

-         Sora! SORA!

   ***  

Az idő egyet értett a mai nappal. Szomorú, és komor volt. Az égboltot fekete viharfelhőzet fedte be. Itt-ott egy pillanat erejéig vakító villám jelent meg, melyet egy hatalmas nagy dörgés kísért.

Egy sötét kocsi rótta az utat. A vezető egy szőke, középkorú nő volt. Mellette, az anyósülésen szintén szőke hajú nő ült. Már több órája járták az utakat, erdei, titkos lakásuk felé sietve.

-         Biztos jó ötlet volt ott hagyni Hanát?

-         Elég gondot okoztunk nem? - vágott vissza flegmán Vanessa. - Emellett, most jól érzem magamat, hogy szenvedést okoztam annak az idiótának.

-         Igazad van. És most, hogy jön a terv?

-         Új személyazonosság, új élet, sok pénzzel!

-         Jól hangzik! Már nagyon vártam erre. - a fiatalabbik lány elővett egy cigit. Igazság szerint, nem sokszor gyújtott rá, csak akkor, amikor nagyon ideges, vagy dühös volt. És most mindkettő érzés kavargott elméjében.

-         Ez a rohadt idő! - mondta gyűlölködve. Ekkor szirénaszót lehetett hallani. A visszapillantó tükörben látta, hogy rendőrautók követik. - A kurva életbe! Anya taposs bele! - az idősebb Onigean rátaposott a gázra.

Eddig csak dörgött, s villámlott. Ám most már az eső is szakadni kezdett. A két nő egy szakadék mellett haladt el, gyorsan, mit sem törődve, hogy ez egy igen veszélyes hely.

Ebben a pillanatban egy hatalmas nagy villám szelte át az eget, s az út menti hegy kemény sziklái közé csapott. Kisebb kőzuhatagot indított meg, mely egyenesen a rendőrök, és a menekülők közé esett.
Samantha és Vanessa elégedetten nézett hátra, látva, hogy üldözőik csapdába estek.
Ám, mikor előre tekintettek, egyenesen a halál kapujába sétáltak: egy kanyar következett, melyet hatalmas szikladarabok fedtek be.  
A kanyart lehetetlen volt bevenni, s fékezni se tudtak. A fekete kocsi egyenesen a mély szakadékba esett, ezzel a két nő életét kioltva...

  ***  

Egy lilás hajú nő ébredezett másnap délelőtt...
Mikor körbepillantottam rájöttem, hogy egy kórházi ágyban feküdtem. A szoba átlagosan volt berendezve. Nagy, kényelmetlen ágy, mellette egy éjjeliszekrénnyel, tele gyógyszerekkel. Volt itt még egy szekrény, emellett egy Tv is elhelyezkedett a hozzá tartozó állvánnyal.

Mikor föl szerettem volna ülni, bal vállamba fájdalom nyílalt. Gyorsan odakaptam, hogy ezzel is nyugtassam.

-         Sora! - jött be Dr. Kate. - Ó, hál’ Istennek felébredtél! Fáj még a karod?

-         Igen, fáj.

-         Megvizsgállak, rendben?

-         Oké!

A nő odasétált hozzám, hogy elvégezhesse feladatát. Az eredményeket egy papírlapra írta fel. Egy tincset simított ki hajából.

-         Sora - kezdte gondterhelten. - Nem akarok keríteni... fölírok neked egy igen erős fájdalomcsillapítót. Ha ez sem segít, akkor... le kell mondanod az artistaságról.

-         De... én arról képtelen vagyok lemondani! Hisz az az életem!

-         A golyó, mellyel megsebesítettek igen fontos helyen találta el a válladat! Emellett, egy szalag el is szakadt benne, és egy csontod, igaz nem nagyon, de megrepedt. Ezt a tegnapi műtét során sikeresen helyreállítottuk, akárcsak a szalagszakadást. De ha a fájdalmaid nem múlnak el, többet nem léphetsz színpadra.

-         Értem. - hajtottam le fejemet.

-         Behívjam?

-         Hmm?

-         Leon-t. Itt van kinn. Az a pasi tényleg beléd esett! - erre elmosolyodott.

-         Igen, szeretném!

-         Oké. Akkor mindjárt jövök. Amúgy, éhes vagy?

-         Egy picit.

-         Rendben. - azzal kilépett az ajtón. - Bemehetsz hozzá. - mondta a férfinak.

Amint becsukódott az ajtó, ismét kinyílt, s egy Francia Démon lépett be, kezében egy apró csodával. Tekintetem ellágyult, s megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Éreztem, szívemről hatalmas nagy kő esik le.

-         Szerelmem! - mondta, miközben leült, s egy csókot lehelt ajkaimra. - Én... úgy féltem... Istenem! Annyira szörnyű volt!

-         Css! - tettem kezemet ajkaira. - Minden rendben van! - mosolyodtam el.

-         A vállad.

-         Kate azt mondta, ha nem múlik el a fájdalom, lemondhatok az artista létről.

-         Minden rendben lesz! Erős nő vagy! - felelte, miközben homlokát az enyémhez illesztette. - Szeretlek! Ha valami bajod esett volna... - szerelmes csókommal elhallgattattam. Egy szőke hajú nő arcképe kúszott szemeim elé.

-         Vanessa?

-         Meghalt. Egy szakadékba esett, anyjával együtt.

-         Meghaltak? - kérdeztem kissé szörnyülködve.

-         Igen. - hajtotta le a fejét.

-         Olyan jó lett volna, ha meg tud javulni. Ha nem lett volna ennyire hatalomvágyó!

-         Igen. De azok után, amit tett... nem kívánom senkinek sem a halált, de ő megérdemelte.

-         Azt hiszem, igazad van... - feleltem szomorúan. Az alvó Hana most kinyitotta tekintetét, és egyenesen rám tekintett. - Szia, picim! - adtam neki egy csókot puha babaarcára, majd Leon-ra pillantottam. - Leon?

-         Hm? - nézett rám gyengéden.

-         A feleséged akarok lenni! - tekintetében meglepettséget láttam.

-         A feleségem? - erre össze-vissza csókolgatni kezdett.

-         Igen! - öleltem át. - Hogy többet ne válhassunk el! S hogy együtt legyünk... örökké!

  Folytatása következik...