Martha ott állt. Vérző fejjel, és könnyes szemekkel. Igen zaklatottnak tűnt, miközben a két őr a kezét fogta. Aztán nagy nehezen kinyögte azt a két szót.

-         Hanát elrabolták! - sírta a nő, miközben térdre rogyott. Hanát elrabolták... Elrabolták... Elrabolták... - visszhangzott ez a mondat a fülemben.

A szívem környékén fájdalom, félelem és keserűség uralkodott. Mintha elvettek volna énem egy részét. Ez... Ez csak egy rossz álom! Valaki ébresszen már fel!

-         Nem!! NEM! - keservesen sírni kezdtem.

-         Ezt meg hogy érted, Martha? - kérdezte Leon, de Ő is félt. Élete másik részét elvették tőle. Döbbent volt, de ugyanakkor sírt is. Igen, Ő is sírt. - Ez nem lehet igaz!

-         Leon! - öleltem át, s kapaszkodtam meg benne, mint egy mentőövbe. De sajnos ez sem segített. Nem láthattuk Vanessa és Samantha gúnyos mosolyát.

-         Ez az, Adam... Most már csak valahogy ki kell innen jutnunk... - gondolta magában, majd anyjára pillantott.
-         Dean! I... Ismersz egy jó magánnyomozót? - kérdezte idegesen Leon.
-         Igen... Leon, sajnálom!
-         Itt most nincs helye a sajnálatnak! Meg kell keresnünk a kislányomat!
-         Vanessa... - néztem rá. - Ugye neked ehhez nincs semmi közöd?? - sírtam.
-         Nekem? Hogy lenne, hisz börtönben voltam, vagy nem? - kérdezte „ártatlanul”.-         Megteszünk mindent, hogy előkerítsük a lányukat! - állt fel a bírónő. - A tárgyalást berekesztem! Ha megtalálták a kislányukat, folytatjuk! - s kiment a teremből, én pedig még jobban zokogni kezdtem.
-         M... Martha? H... Hogy történt? - szipogtam, miközben Leon szorosan, nyugtatóan átölelt.
-         Nem is tudom... először is... F... Fönn voltam a kicsi szobájába, épp... elaludt. É... És aztán - könnyei folyamatosan kibuggyantak. - bejött egy férfi... - Vanessa egy picit idegesen nézett ránk. - Az arcára már nem emlékszem, de leütött. Mire fölkeltem, Hana... már... nem volt ott. Annyira sajnálom! Ez az egész a... az én hibám!
-         Nem, Martha! Az a férfi meg fogja kapni a neki járó büntetését!
-         Sora... - felelte Leon halkan, szomorúan. - Kicsim, gyere, menjünk haza.
-         Sora, kislányom! - jött oda Sarah, s Kalos. - Segíthetünk valamiben?
-         Az egyetlen, ami most kell nekem, az Hana... ki tudja, mi van vele? Hisz még pici... Alig pár hetes... Leon, ha valami baja esik, én azt nem fogom kibírni!! - zokogtam.
-         Css... - ölelt át, s ringatni kezdett.
-         Máris felhívom Mr. Darby-t - kezdte Dean. -, és minél előbb elkezdhetjük a kislány keresését. 
-         R... Rendben.  

Nagy nehezen fölálltunk, és egy taxit fogtunk. Fél órával később hazaértünk. A kapuban viszont lefagytam. Nem mertem bemenni. Leon megértően átölelt, s egy puszit nyomott arcomra.

-         Drágám, minden rendben lesz. Ígérem, megtaláljuk.

-         A... Annyira félek!

-         Főzök egy teát. - ajánlotta Martha szomorúan.

-         Oké.

A nő szomorúan besétált a konyhába, hogy a teafőzőbe vizet tegyen, és valami nyugtató teát keressen. Nem sokkal később elővett három csészét, és töltött bele vizet, bele tette a tea filtereket, és némi cukrot is. Összekeverte, s az egészet egy tálcára helyezte, majd a nappaliba sétált.

-         Tessék... - felelte halkan, miközben letette a tálcát, s mindenki elvett egy-egy csészével. A feszültség, a félelem, és a keserűség keveréke érezhető volt a levegőben. Ekkor kopogtattak. - Majd én nyitom! - azzal föl is pattant. - Dean.

-         Jó napot! Ő itt Mr. Darby - mutatott a mellette álló, magas, szőke hajú, kékeszöld szemű, 30-as év körül járó, igen helyes férfira.

-         Jöjjenek beljebb!

-         Mr. Oswald, Miss. Naegino. Örvendek. - nyújtotta a kezét felénk.

-         Szintúgy.

-         Nos, először is szeretném, ha leírást adnának róla. Hogy néz ki, stb.

-         Apró, rózsaszín haja van szürkésbarnás tekintettel. Körülbelül ekkora. - nyújtottam ki kezemet a méretnek megfelelően. - Kérem, találják meg. - sírtam, miközben fehér selyemtakarójába temettem arcomat.

-         Megteszek minden telhetőt, hogy megtaláljam. De még szükségem lesz egy-két információra. Emellett hívom a helyszínelőket, hátha találok valami újlenyomatot.

***

Eközben Vanessá-t és Samanthá-t az új cellájukba viszik. A bírónő még nem mondott végleges választ büntetésükkel kapcsolatosan. A két biztos úr lánccal a kezükön vezették börtönük felé.

De volt egy tervük. Ugyan is, az imént itt volt Adam egyik bajtársa, Red, kivel beszélgettek.

 -         „Red, micsoda meglepetés. - ült le Vanessa az egyik székbe. A vele szemben ülő vöröses hajú férfitől egy vastag üveg választotta el. Telefonon beszélgettek, de úgy, hogy a rendőrök semmit nem értettek. - Akkor, mikor is találkozunk?
-         Amint vissza akarnak vinni benneteket a cellátokba, két társam várni fog ott. Gyorsnak kell lennetek, különben bukhat az egész. Valahogy el kell terelned az őrök figyelmét. Te értesz ehhez...
-         Az biztos.
-         Rendben. Átnéztük a börtön alaprajzát, meg a biztonsági rendszereket is. És azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon könnyű dolgunk lesz. Ugyebár, ez egy ideiglenes elhelyezés. Csak holnap akarnak titeket átvinni DEWQ Prisonba.
-         Ahogy mondod.
-         Nos, minden órában lesz őrváltás. Vagyis - húzta fel ruha ujját, hogy megnézhesse mennyi az idő. -, 12 perc múlva. A biztonsági rendszert egy kicsit megbütyköltük. Ezalatt azt kell értened, hogy mindent rendben fognak találni, egészen addig, ameddig nem jönnek újabb őrök. Az őrváltás előtt 5 perccel ott leszünk majd, és ameddig te eltereled az őrök figyelmét, mi leütjük őket. Tehát 5 perc áll a rendelkezésetekre, hogy eltűnjetek onnan. Szerencsére a cellátoktól nem messze, úgy két folyosónyira van egy vészkijárat. Ott majd elintézzük a biztonsági őröket, és egy fekete kocsi fog titeket várni, ahonnan egyenesen Adam-hez mentek. Értetted?
-         Hát persze.
-         Lejárt a beszélési idő. Kérem, távozzanak. - lépett mögénk egy őr.
-         Remélem, mihamarabb szabadulsz! Nagyon hiányzol, Vanessa... - színészkedett a férfi.
-         Te is, nekem, Red.”  

Vanessa a falon lévő órára figyelt. 6 perc múlva három óra. Az anyja bólintott.

-         Elnézést, biztos úr. - kezdte mézes-mázas hangon. - Tudja, nekem sürgősen ki kell mennem...

-         Hová? - ekkor megpillantotta Red két társát.

-         Hát ki, a szabad levegőre. - majd egy nagy koppanás, és az őr ájultan esett össze.

-         Igyekezzetek! - felelte az egyik nagydarab, fekete szemüveges férfi.

A két nő futott, s itt-ott ájult cellaőröket láttak.

-         Vigyenek ki! - rángatta az egyik rab a cellát.

Ők nem is figyeltek erre, csak rohantak, majd láttak egy szürkés ólomajtót, melyre ez volt írva: Vészkijárat. Gyorsan kirohantak rajta, hol újabb két őrt láttak a földön fekve. Pár másodpercig vártak, majd láttak egy éjfekete autót. Odarohantak, és beültek.

A két nő... megszökött.

***

 Az Oswald villa előtt kíváncsi emberek gyűltek a rendőrautók láttán. Leon és én a gyerekszobában álltunk. Kezeimet összekulcsoltam, miközben imádkoztam, hogy ne legyen semmi baja. Leon mögöttem állt, miközben átölelt. Nem messze tőlünk Martha és Yume.

A helyszínelés folyt. Fekete ruhás rendőrök sétálgattak a szobába, újlenyomatokat, vagy egyéb ismeretlen bizonyítékokat keresve.

Egy nő a bölcsödét vizsgálgatta.

-         Nem tűnt el semmi fontos, igaz, Mr. Oswald? - kérdezte. A szíve fölötti azonosítón egy kép, és egy név állt: Kyle Knies.

-         Semmi. Csak Hana... - a nő szomorúan felsóhajtott, majd tovább pásztázta a bölcsödét.

-         Mondja, Mrs. Williams. - fordult Martha felé.

-         Igen?

-         Mivel ütötte le a férfi?

-         Valami... fekete tárggyal. - a nőnek be volt kötve a feje. - De igen fájt.

-         Értem. Kérem, fáradjon oda Mr. Bollwans-hez, Ő majd kihallgatja magát. - még pár percig vizsgálgatta a kis babaágyat, majd talált egy ujjlenyomatot. - Sands! Találtam valamit! - erre mindenki odanézett. A remény apró szikrája felgyulladt. Egy kis speciális ragtapaszt vett elő, majd rányomta az ágykeretre, és eltette. Emellett talált egy sötét színű hajszálat is. - Ezeket most bevisszük a laborba. A megvan az eredmény, értesítjük.

-         Köszönjük szépen!

-         Ne hálálkodjanak! Ez a munkánk! - azzal a szőke hajú nő kisétált a szobából, utána a többi rendőr is.

***

Egy öreg, lepukkadt raktárház előtt egy fekete színű kocsi parkolt le. Belőle két szőke hajú nő szállt ki. Sietve belépett az ajtó nélküli bejáraton, ahol egy férfival találkoztak.

-         Vanessa, Samantha! Hát épségben ideértetek.

-         Igen!

-         Hol az a gyerek? - kérdezte Vanessa undorodva.

-         Ott, abba a bölcsőben. - a nő odament, és kiemelte belőle Hanát.

-         Tiszta anyja ez a fattyú! - mondta undorodva. Kislányunk elkezdett sírni. - Most meg mért bőg?

-         Nem tudom...

-         Adam, hallgattasd el, mert a végén megfájdul a fejem.

-         Mért én hallgattassam el? Ott van Samantha. Ő úgy is jártas ebben.

-         Ne rám kend... Te raboltad el, tehát te is fogod gondozni. Engem aztán nem érdekel a sorsa... csak a váltságdíj érdekel.

-         Ha meggazdagszunk, eltakarodunk ebből a mocskos országból, de előbb... - kezdte Adam.

-         ... előbb a pénznek kell lennie... utána majd megtalálhatják a drága Hanát... aki már nem fog többet sírni... de nem is fog mosolyogni... - nevetett ördögien Vanessa. - De most, Adam! Írd meg a levelet, amit majd pár nap múlva postázunk...

***

Egy hét telt el keserűséggel, fájdalommal, és félelemmel. Ez alatt az egy hét alatt megtudtuk, hogy Vanessa és Samantha Onigean megszökött. És kiderült, hogy Adam Hill rabolta el Hanát, kiről később az is kitudódott, hogy Vanessá-ék közeli barátja. A rendőrök minden nap ott voltak nálunk. A magánnyomozók nyomoztak, és igen jól végezték munkájukat.
Most is, mint eddig minden nap, itt voltak. Csak a mai napban az volt más, hogy egy levelet kaptunk.

-         Miss. Naegino. Olvassa fel hangosan. - utasított Kyle.

„Drága Sorácska!

 Remélem, szépen telnek a napjaid. Az enyémek csodásan. Részvétemet nyilvánítom, hogy a pici Hana eltűnt. Szomorú dolog nem? Bár igen életerős, de azért éhes is a drága. Nagyon sokat sír. Valahogy el kellene hallgattatni nem? Tudod, kezd már fájni a fejem. Ha este 8 óráig nem hoztok nekünk ide 10 000 000$-t egy aktatáskában, akkor a pici szeme fényeteknek annyi lesz! A találkozó hely Rosewell tér. Ha rendőrt mertek hívni, a gyereketek életével játszotok. És ne késsetek! 

Vanessa”  

-         E... Ezt nem hiszem el! Most mit csináljunk? - kérdeztem könnyes tekintettel. - 10 000 000$??

-         Nem érdekel, Sora. A pénz soha nem fontos. De a lányunk élete annál inkább! Hány óra?

-         18:59. - adta a választ Kyle.

-         1 óránk van, hogy odaérjünk! - feleltem, majd fölrohantam a szobánkba, hol kinyitottam az ágyamat, ahonnan egy ládát vettem elő. Onnan kivettem 10 000 000$-t. Majd amilyen gyorsan fölrohantam, olyan gyorsan visszaértem. - Milyen messze van a Rosewell tér?

-         Alig 20 percnyire! Talán 30. - adta a választ Kyle.

-         Akkor induljunk!

-         Várjon! Ezt nem lehet csak úgy! Mi van, ha csapda?

-         Hát nem érti? A kislányunk a tét! - üvöltöttem. Elővette rendőri telefonját, és beleszólt.

-         Itt Kyle hadnagy! Figyelem mindenkinek! Kettes fokozat lép érvénybe! Ismétlem, kettes fokozat! - a kettes fokozat egy igen magas rangú álcázási taktika volt. Úgy kellett az egészet megcsinálniuk, hogy senki ne vegyen észre semmit. - Minden járőr, rendőr, hadnagy a Rosewell térre menjen!!

-         Értettük! - szólt egy rekedtes hang.

-         Induljunk, Mr. Oswald, Miss. Naegino. - adta ki az utasítást, majd a nő beszállt a saját kocsijába, mi pedig Leon-nal az éjfekete Mercedesé-be.

Röpke fél óra múlva ott is voltunk. 19:35. - mutatta az óra. Remegni kezdtem. És hihetetlenül félni. A háttérben egy raktár volt. Igen öreg, poros, és alig használt ház. Ez a röpke 25 perc hamar eltelt. Majd láttunk egy női alakot, egy babakocsit tolva.

-         Hana! - ordítottam, majd Vanessá-t láttam, miközben egy fegyvert ránt elő.

-         Előbb a pénzt, Sora! - utasította majd a pisztolyt a babakocsira helyezte. Onnan elővette Hanát.

-         I... Itt van, Vanessa, csak... csak ne bántsd!

-         Dobd ide a pénzt! - én így is tettem. A nő visszatette Hanát a babakocsiba. - Hmm... mintha egy kicsit hideg lenne itt, nem?

-         M... Mire akarsz kilyukadni, Vanessa?

-         Én? Semmire... - felelte ártatlanul, majd a babakocsi csomagtartójából egy benzines ládát vett elő.

-         VANESSA! - ugyan is unokatestvérem ráöntötte a kocsira az olajt. - NEEE!

-         Hupsz! Szerintem még mindig hideg van! Jó éjt, Hana! - majd egy gyufát vett elő... és az olajos kocsira dobta...