Döbbenten álltak, én meg karba tett kézzel álltam előttük.

-         Nálam fogtok aludni.

-         De, Sora, azért... inkább valahogy hazatévedünk. - mondta szerényen Sophie.

-         Ugyan, nyugodtan aludhattok nálam...

-         De...

-         Na jó! Két lehetőség közül választhattok: egy; kisétáltok ezen a fekete ajtón, ki az ítéletidőbe, és max. elkaptok egy jó nagy tüdőgyulladást, vagy fölmentek a negyedik emeletre, a kényelmes otthonba, isztok egy forró kakaót, és bebújtok a jó meleg, ágyba. Az elsőhöz az a véleményem, hogy nem akarok ápolónősdit játszani, a másodikhoz meg hogy az nekem, és nektek is egyszerűbb.

-         Jól, van, győztél! - adta meg magát a kislány.

-         Pedig szívesen megnéztem volna, hogy hogy ápolsz... - húzta kaján vigyorra Leon puha ajkait.

-         Majd meglátod, hogy foglak ápolni, amikor két szép púp fog virítani a fejeden... de abban nem lesz köszönet! - majd hátat fordítottam, és fölballagtam a lépcsőn.

-         Javíthatatlan vagy. - sóhajtotta a kisebbik lány, s utánam indult.

-         Most mit vétettem? - tárta szét a karjait.

-         Azt, hogy férfi vagy! - ért utol, én meg benyitottam ajtómon.

-         Az előbb itallal kínáltalak titeket... Esetleg kértek valamit enni? Van - majd kinyitottam a hűtőt. - egy kis sütim, de ha egy szendvicset kértek, akkor csak szóljatok. - Sophie leült az egyik konyhaasztali székre, ahogyan Leon is.

-          Én szendvicset kérek. - felelte Sophie.

-         És te, Leon?

-         Jó lesz az. - A férfi egész végig engem figyelt, miközben megfogtam a kenyeret, s vajat kentem rá. Miután kész lettem, tálra tettem, és odaadtam a két vendégemnek. Leon egybeforrasztotta tekintetünket.

  ~     Hmm… Ilyen az élet, hogyha egy emeletes házban laksz, egyedül, segítség nélkül. Bezzeg én gazdagabbnál gazdagabb helyeken voltam. Elég volt a zsebembe nyúlni, mely telis tele volt pénzzel, és máris megkaptam mindent. Erre itt ülök, ennek a forróvérű lánynak a konyhájában, és azt kívánom, bárcsak itt maradhatnék vele, és bárcsak nem lennék egy grófnak a fia. Még… el se mondtam neki, hogy gróf vagyok. Vajon hogy fogadja majd? Nem... nem mondhatom el. Nem akarom, hogy megtudja! Biztosan megváltozik majd a véleménye. És azt nem akarom.  Amikor megtudtam, hogy nincsenek szülei, sajnáltam. De mért, hisz nem az én dolgom... Nem is ismerem. De mégis...  A rengeteg nő között Ő teljesen más...  Olyan gyönyörű… Meg akarom ismerni... És meg is fogom.

-         Öö... Sophie, van egy pizsamám, azt majd kölcsönadom Neked. - vettem le róla szememet. - Emellett, Leon - néztem végig rajta. ~ Vajon mért néz így? - húztam fel egyik szemöldökömet. -, van egy nagy pólóm, az biztosan jó lesz majd rád. - próbáltam mosolyogni, de az a tűz, ami a szemében égett, idegesített.

Nem csak én vettem ezt észre, hanem Sophie is. A kislány túl jól ismerte ezt a nézést. Egyetlen egy nőre nézett így: a volt szerelmére, Jerainne-re. A lány csodaszép volt: hollófekete haj, és hozzá páratlan gyöngyházfény színben pompázó tekintet. Leon halálosan szerelmes volt belé. Ám a lány mindenkit megtévesztett. Csak kihasználta a pénze, és a rangja miatt. Több férfival is megcsalta. S amikor ezt Leon megtudta, teljesen összetört. Ezért nem volt képes szerelemmel szeretni. Ezért tekintette a nőket csak a vágya tárgyaiként. Ezért használta ki őket, szerelmet nem keresve. Pedig, nem egy nő ajánlotta föl neki szívét. Mégis, Sophie látta, hogy úgy néz rám. S éppen ezért, elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, mi egy pár leszünk. - Ha fürdeni szeretnétek, ott van az ajtó. - hoztam vissza a valóságba őket, miközben egy fehér, faajtóra mutatta.

-         Rendben, akkor én kezdem is! - mondta a kislány, aki - mily meglepő -, gyorsan befejezte az étkezést.

-         Adok ruhát. - ajánlottam, majd berohantam a szobámba. Mély levegőt vettem, s a szekrényemben kezdtem keresgélni. - Hmm, ez jó lesz. - gondoltam, majd kisétáltam. - Tessék! - nyújtottam át neki egy mentaszínű nagy pólót.

-         Köszönöm! - felelte kedvesen mosolyogva.

-         Törölközőt találsz majd. - kacsintottam, majd a konyhába igyekeztem, ahol Leon még mindig szendvicsét ette.

A mosogatóhoz sétáltam, hol forró vizet engedtem, miközben mosogatószert tettem bele. Szép, sorjában minden tálat elmosogattam. Kisebb mocorgást hallottam, majd egy kezet éreztem derekamon. Beleremegtem. Egy erős mellkas préselődött hátamhoz, s másik karjával a mosogatóba rakta tányérját. Szívem a torkomba dobogott. A pokolba, megőrjít ez a férfi! Kezét lassan végighúzta az oldalamon, miközben hajamat arrébb söpörte, szabaddá téve nyakamat. Előrehajolt, és egy forró csókot lehelt rá. A vágy hulláma járta át testemet, s éreztem, a levegő szinte perzselően meleg. Kissé följebb haladt, s a fülcimpámat kezdte becézgetni. Halk sóhajok hagyták el ajkaimat. Ekkor ajtónyitódást hallottunk.

-         Megyek fürdeni... - suttogta, majd elengedett, s eltűnt. Még mindig úgy álltam ott.

-         Sora, minden rendben? - hallottam egy csilingelő hangot.

-         Persze, Sophie. Minden, a legnagyobb rendben... Egy pillanat, hozok ágyneműt, meg takarót.

-         Jó, rendben. - felelte kedvesen. Besétáltam a szobámba, hol kerestem egy párnát, meg egy takarót.

-         Hol szeretnél aludni?

-         Nekem itt a kanapén tökéletesen megfelel. - mutatott a kényelmes pihenőhelyre.

-         Öö... nem akarsz inkább velem aludni? Jó nagy az ágyam, és...

-         Nem, szeretem, hogyha enyém az egész hely. Nekem ez jó lesz! Köszönöm!

-         De akkor én...

-         Te?

-         Semmi... - feleltem, majd szobámba sétáltam. Ott a hatalmas franciaágyamra néztem. - Nyugi, Sora. - elővettem még egy nagy párnát, és az ágyra helyeztem.

Szépen kisimítottam a ráncos lepedőt, a takarót pedig visszahajtottam. Az időjárás még mindig szörnyű volt odakint. Dörgött, villámlott, széllel párosulva. Azt kívántam, bárcsak egy másik földrészen lehetnék, hol kellemesen meleg van. De nem... Ajtónyitódást hallottam. Megfordultam, és a lélegzetem is elakadt. Istenem, ha te most büntetni akarsz, nagyon jól csinálod! Leon állt ott, egy szál törölközőbe. Haja vizes volt, s kövér vízcseppek folytak végig izmos, kidolgozott mellkasán. Az egyik cseppet követtem, mely a derekára csavart törölközőn halt meg. Nagyon nyeltem.

-         Én hol fogok aludni? - kérdezte, miközben magában mosolygott, hogy terve sikerült.

-         I... itt.

-         És Te? - nyalt végig száján.

-         É... Én is. - majd összeszedtem magamat, és a szekrényemhez sétáltam, hol ismét keresgélni kezdtem. - Tessék, ez a póló tökéletesen illik majd rád.

-         Hmm... Azt hittem, rózsaszín pólót fogsz adni, mindenféle fodrokkal.

-         Ó, mily nagy fantáziád van. De két dolgot szeretnék közölni: egy, utálom a rózsaszín, fidres-fodros ruhácskákat. Kettő, nincs is ilyen ruhám. Elmegyek fürdeni. - Azzal elmentem mellette, s éreztem szappanos testének illatát.

Gyorsan bevágtattam a fürdőbe, ahol választhattam, hogy veszek egy forró, nyugtató fürdőt, vagy inkább egy jéghideg zuhanyt. Az utóbbinál döntöttem, hogy lehűthessem dühtől - s némi vágytól -, perzselő testemet, így levetkőztem, s beálltam a hideg zuhany alá. Halkan dúdolni kezdtem. Ám, a víz csobogása mellett nem hallottam, hogy valaki besurran. Bekentem testemet egy kókusz illatú tusfürdővel, majd a zuhanyrózsa hideg cseppjeit élvezve le is mostam magamról. Elzártam a csapot, majd egy törölközőt magamra csavarva kiléptem a kabinból. S mikor kiléptem, a tekintetem kétszer akkora lett. Ajkaimat egy apró sikítás hagyta el. - LEON OLDHAM!

-         Tessék? - fordult felém, miközben végignézett rajtam.

-         M... Mit csinálsz Te itt? - terítettem magamra még vagy két törölközőt.

-         Fogat akartam mosni, de rájöttem, nincs itt a fogkefém. Amúgy meg szép a hangod.

-         T... Te most... most gúnyolódsz? - szorítottam ökölbe kezemet.

-         Nem, ez csak egy bók volt. De ne beszélj ilyen hangosan. Sophie már elaludt. - Ó, dehogy aludt el a kisasszony. Helyette jót röhögött rajtunk. - Követem húgom példáját, így én megyek aludni. - kedvességből, vagyis inkább dühből kinyitottam az ajtót. Gúnyosan, és elégedetten kisétált rajta.

-         Gyűlölöm! Utálom! Idióta! - fortyogtam, majd megmostam fogamat, és fölvettem egy egyszerű pólót, meg egy rövidnadrágot. Miután végeztem, kiléptem a fürdőből, de ahhoz végig kellett mennem a nappalin, hogy a szobámba érhessek. Ez még nem is volt gond, csakhogy... elment az áram. Az eddig világos szoba sötétbe borult. És én, mivel baromi ügyes vagyok, elestem valamiben, s igen meghúztam a bokámat. Úgy, hogy nem tudtam fölállni. - Á... Au! - fogtam meg. - Leon! - suttogtam. - LEON! - próbáltam egy picit hangosabban mondani, nehogy fölébresszem Sophie-t.

-         Mi van? - lépett ki. - Kapcsold már föl a villanyt, nem látok semmit. Hol vagy?

-         Fölkapcsolnám, te lökött, hogyha lenne áram, de elment... Egyébként meg itt vagyok. - a férfi lassan elkezdett felém jönni. - Vigyázz, mert... - késő, megbotlott ő is valamiben, s egyenesen rám esett. Perzselő lehelete csiklandozta arcomat. Keze a fejem mellett volt, miközben testével az enyémhez simult.

-         Mert elesek. - fejezte be mondatomat.

-         Igen! Gratulálok!

-         Legalább jó helyre estem. - haja az arcomba omlott.

-         Nekem is nagyon kényelmes... hidd el...

-         Akkor maradjunk még így. - felelte, miközben egy puszit nyomott arcomra.

-         Szállj le rólam! - löktem le magamról. - Azért hívtalak, mert nem tudtam felkelni. Bevertem a lábam.

-         Ó, és én ez ellen mit tehetek?

-         Talán segíthetsz fölállni, vagy mit tudom én.

-         És mit kapok cserébe? - kérdezte, miközben ismét fölém mászott.

-         Két nagy pofont! - feleltem gonoszan.

-         A-a! Inkább egy csókot! - suttogta, mielőtt megkereste ajkaimat, hogy egybe forrassza az övéivel.

Hosszan, lágyan, és szenvedélyesen csókolt. Végignyalt rajtuk, ezáltal akaratlanul is szétnyíltak. Majd az alsó ajkamat fogai közé vette, s szívni, harapdálni kezdte. Magam sem tudom mért, de kezeimet a nyaka köré fontam, hogy még jobban mélyítsem a csókot. Ő sem maradt tétlen, átölelt, szorosan, magához préselve. Nyelve táncot járt az enyémmel. Arcom kipirult, szívem vad vágtába kezdett. S csókunknak a visszatérő áram vetett véget. Pár percig csak egymás, vágytól fátyolos tekintetébe néztünk. Az övé most nem hamuszürke, hanem vihar sötét volt. Szaporán vette a levegőt, arcába rakoncátlan tincsek szöktek. De én sem néztem ki máshogy. Hosszú hajam szétterült a szőnyeggel borított padlón. Mellkasom fel-le járt, tekintetem csokoládébarna színben pompázott.

-         Á... Álmos vagyok... szeretnék lefeküdni.

-         Rendben. - bólintott, majd mellém térdelt, s gyengéden karjai közé vett. Fölemelt, s szobámba vitt, hol ágyamra tett. Nehezen bár, de elengedett, megkerülte az ágyat, és befeküdt mellém. Háttal nekem, gondolataiba merülve.

  ~     Még mindig ég a szám. Még mindig pezseg a vérem. Mit teszel velem, Sora? Ki vagy te? -         Jó éjt, Leon. - suttogtam, s átléptem az álmok birodalmába.

-         Neked is, Sora. - egy kicsit várt. - Sora? - kérdezni akart valamit, de egyenletes szuszogásomat hallva rájött, hogy már alszom. Másik oldalára fordult, így láthatta, hogy vele szemben alszom. Hajam szépen bekeretezte puha arcomat, ajkaim még mindig duzzadtak voltak csókjaitól. Nem bírta megállni, hogy ne szedjen ki egy tincset belőle. Közelebb kúszott, s maga sem tudta mért, de átölelt, jól eső érzést keltve. Egyik kezét derekamra, míg másik kezét hátamra helyezte, miközben én vállán pihentem. - Jó éjt, Sora Valentine. - illatomat beszívva Ő is elaludt.