Meglepetés?!

Este volt. Sok-sok világító éggömb borította be a fekete égboltot a nagy, és fehér mosolygós Holddal párhuzamban.
Cape Mary lakossága álomra hajtotta a fejét. Csak a szél susogását, és a tenger halk morajlását lehetett hallani. No meg egy-két disco lármáját, hol fiatalok táncoltak.
Immár egy hete élvezhetjük Leon-nal, és a kicsi Hanával az otthon meleg szeretetét. Ő a szobájában volt, a kis bölcsőjében, ahol édesen aludt. Mi pedig hatalmas franciaágyunkon pihentünk. Leon egyik kezét vállamon, míg másikat derekamon hagyva szuszogott. Én, pedig szorosan védelmező karjaiba bújtam. Az idő 2:18-at mutatott, s ekkor babasírást lehetett hallani. Nagy nehezen kinyitottam fáradt pilláimat, s Leon-ra tekintettem, ki mosolyogva figyelt rám.

-         Hagyd, majd én megyek. - suttogta, miközben egy édes csókot lehelt ajkaimra.

Fölkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő olvasólámpát, kitakarta magát, és átsétált a másik szobába. Hana ott sírt a kis ágyikójában, azt hitte, egyedül van. Leon odalépett a fehér keretes ágyhoz, és gyengéden kiemelte szemünk fényét.

-         Css! Nincsen semmi baj! - Hana azonnal abbahagyta a pityergést, s nagy szemekkel nézett édesapjára. - Itt vagyok... - ölelte át, és lassan dédelgetni kezdte, miközben egy altatódalt dúdolt, és a ritmusnak megfelelően táncolni kezdett. Én meg az ajtótámlának dőlve, meghatódottan, mosolyogva néztem ezt a kis jelenetet. - Nézd, ki van itt! - fordult felém. - Sora... a leggyönyörűbb nő, akivel valaha is találkoztam. Ugye Te is ilyen szép leszel? - erre csak gügyögött egyet. - Ezt igennek veszem.

-         Drágám, Hanának aludnia kell. - léptem oda melléjük.

-         Aludni akarsz, drága? Nem, nem akarok! - mondta elváltoztatott hangján, mire Hana nevetni kezdett.

-         Jaj, de bolond vagy... - kacagtam én is.

-         Nem, nem bolond, hanem boldog. De az nagyon is.

-         Leon!

-         Mamának egy-null. Jó éjszakát! - azzal, kislányunkkal átsétált a másik szobába, ahol gyengéden betakargatta a fehér selyemtakaróval. Én is átmentem, és befeküdtem melléjük. Hana immár szuszogva aludt Leon hasán, ami igazán meghitt pillanat volt. Kinyújtotta karját, hogy vállára tehessem fejét, én, pedig örömmel így is tettem.

-         Jó éjt, Leon.

-         Neked is, szerelmem.

***

Másnap reggel, az Onigean villában három alak szövögette terveit: Vanessa, Samantha és Adam. A lány idegesen szívott cigarettájából, miközben díványán ülve nézte az előtte ülő férfit.

-         Mikor fogjuk véghez vinni a tervet? - türelmetlenkedett Vanessa.

-         Vanessa, kérlek, nyugodj meg! Még nem jött el az idő! - felelte nyugodtan Adam.

-         De akkor is... Ők tökre boldogok, meg minden, én meg majd szétrobbanok.

-         A türelem rózsát teremt, drágám! - mosolyodott el ördögien anyja.

-         Anyuci! Nem láttad a naplómat? Már egy csomó ideje nincs meg!

-         Azt, amit már 9 éves korod óta írod?

-         Azt is.

-         Te naplót írsz? - nevetett Adam.

-         Igen... tudod, jól jön, ha ki akarja adni az ember az érzelmeit. Egyébként meg semmi közöd hozzá.

***

-         Jó reggelt, szerelmem! - nyomott egy csókot Leon ajkaimra, miközben Hanával bohóckodott.

-         Neked is. - simogattam meg a kicsit fejét. - Úgy látszik, Hana szerint a 2 és 5 óra közötti idő nem alvásra való.

-         Eleven a kislány. Látszik, hogy a te lányod. - mosolyodott el sejtelmesen.

-         Látszik, hogy az én lányom? - húztam föl szememet.

-         Már most olyan makacs, és gyönyörű, mint te. Igaz, kicsim? - simogatta meg, majd felém fordult, s ismét csak megcsókolt. Erre Hana nagy kacagásban tört ki. - Na mi van? Tetszik, ha a papa megcsókolja a mamát? - kérdezte nevetve. Én, pedig elgondolkodtam. - Hol jársz? - ölelt át egyik kezével.

-         Csak... azon gondolkodtam, hogy mennyi mindenen mentünk már át... A - majd elmosolyodtam. -, bankrablás, meg amikor először repültünk fölfelé, a hidegebbnél hidegebb megjegyzéseid, a gyönyörű tekinteted, Párizs, Cirkuszfesztivál, és, azaz este... - itt mélyen elpirultam.

-         Ez mind a múlt...

-         A közös múltunk. És most itt tartunk. Van egy gyönyörű szép lányunk, és itt vagy Te nekem. - adtam egy puszit arcára. - És boldogok vagyunk. Pedig én soha nem voltam boldog... legalább is a szüleim elvesztése óta. Mondtam már, hogy amikor... amikor az előadás volt, az Angyalok Tánca közben láttam őket?

-         Láttad Őket?

-         Igen. Fantom mellett álltak.

-         Mintha valaki a nevemet mondta volna... - lebegett elénk a kis lény.

-         Szia, Fantom. Rég láttunk. - mondta Leon kitörő boldogsággal.

-         Néha nekem is kell egy kis szabadság.

-         Fantom, kérdezhetek valamit?

-         Mondd.

-         Mért láttam azon az estén a szüleimet.

-         Szellem vagyok, nem? - kérdezte nemes egyszerűséggel. - Megadatik nekem az a szerencse, hogy a kiválasztottak pár másodpercre láthassák elvesztett szeretteiket. És az Angyalok Tánca megfelelő esemény volt ehhez. De, persze ez nem azt jelenti, hogy most én leszek a „Halott lelkek Expressz”!

-         Értem. Mindenesetre köszönöm szépen, Fantom.

-         Szívesen. - majd Hanára nézett. - Ó, hát itt a Halak jegyében született sztárgyermek. Szia pindur, á! - Hana elkapta, és elkezdett vele játszani, mivel azt hitte, hogy egy Barbiebaba. Kitört belőlünk a nevetés. - Leon! Sora! Segítsetek!

-         Haha!

-         Akkor nem mondom el, hogy mit jósoltam az este. - fenyegetőzött.

-         Ezt hogy érted Fantom? - vette ki Leon Hana kezéből a lebegő szellemet.

-         Úgy, ahogy. - durcizott.

-         Jó, vagy rossz? - kérdeztem.

-         Ez attól függ.

-         Jaj, Fantom ne titokzatoskodj! Mondd már!

-         „A Nyilas fénye hamarosan megtudja múltja titkát, mely egy tárgyban van elrejtve.”

-         Mi? Milyen titok, és milyen tárgy?

-         Hamarosan meg fogod tudni, Sora. - azzal szép lassan eltűnt szemünk elől.

-         Igen, ez tipikus Fantom: soha nem mond el semmit! - dühöngtem.

-         Css, majd hamarosan így is meg fogjuk tudni, legalább is, ahogy mondta.

-         Sora!

-         Yume! Hát, te?

-         Gondoltam, benézek hozzátok.

-         Nézd, ki van itt! A te nagynénéd! - fogta meg Hanát, miközben egy puszit adott fejére. - Jaj, olyan aranyos.  

-         Ugye? - öleltem át Leon-t, miközben babázó kishúgomat néztem.

-         Amúgy hogy vagytok?

-         Köszönjük, tökéletesen. - felelte Leon, miközben megpuszilta arcomat.

-         Reggeliztetek már? - kérdezte Yume.

-         Nem, nemrég keltünk.

-         Értem, és nem akartok reggelizni? Utána bemehetnénk a színpadhoz... - mondta, miközben oldalra sandított.

-         Yume, miben sántikálsz? - húztam föl egyik szemöldökömet.

-         Én? Én semmiben. - felelte ártatlanul. - Na, megyünk reggelizni?

-         Elkészülünk, és utána. - sóhajtottam, miközben kikeltem ágyamból.

***

Eközben, a Kaleido Színpadon Mia Guillem és a többiek sürögnek-forognak. A mai nap egy szombati nap, így ma nem lesz semmilyen előadás. Mégis, a Kaleido Színpad kapuja nyitva van, de csak a dolgozók számára.
Mia és Yume felvetette azt az ötletet, hogy mi lenne, ha szerveznénk egy kis bulit Hana érkezésére. Természetesen, senkinek nem volt ellenvetése, így hát mindenki segített megszervezni a kisebb partit. Az egész a Nagyszínpadon volt. Sok-sok finom étel, és ital, temérdek lufi, és egy nagy selyemanyag, melyre ez volt ráírva: Üdvözlünk, Hana Elizabeth Oswald. A kisebb bulira az összes artistacsoport meg volt hívva.

-         Azokat a lufikat egy kicsit magasabbra. - utasította Mia. - Ételek rendben?

-         Igen, Mia kisasszony. - felelte az egyik fiú a háta mögött.

-         Ken, hjaj, Ken, csakhogy előkerültél. Már mindenütt kerestelek.

-         Nyugi, édesem! - ölelte át. - Csak szóltam Kalos-nak.

-         Rendben, csak egy kicsit ideges vagyok, hogy...

-         Sora és Leon mindenképpen örülni fognak! Ne félj! - puszilta meg.

-         Köszönöm.  

-         Vajon Yume sikerrel jár?

***

Leon, Hana, Yume és én sétáltunk megnyugtató utcákon. A vállamon egy nagy babatáska volt, melyben a legszükségesebb dolgokat rejtettük el. Leon kezében volt pici kislányunk, míg Yume előttünk vígan fütyörészett.

-         Hát nincs szép időnk? - kérdezte Yume csillogó szemekkel.

-         De... - majd Leon felé fordultam. - Szerintem, valamiben sántikál.

-         Hagyd, csak növésben van... - majd orrát összeérintette Hanáéval.  

-         Öö... bocsássatok meg, de a reggeli előtt be kell mennünk a Színpadhoz.

-         Yume? - néztem rá gondolkodó tekintettel.

-         Bent hagytam a táskámat.

-         Rendben, akkor menjünk.

Pár perc múlva már a Színpadhoz vezető hídon sétálgattunk.

-         Jönnek! - futott be Ken.

-         Jól van, emberek, mindenki a helyére! - utasította Mia.

-         Azt hiszem, az edzőterembe hagytam. Gyertek! - „gondolkodott” el kishúgom.

-         Oké.

Besétáltunk, de Yume arcán virító mosolyt nem láthattuk. A kislány kinyitotta a nagy kékes ajtót, és...

-         MEGLEPETÉS! - mondták kórusban.

-         E... Ez! - lepődtem meg, miközben Leon átölelt.

-         Köszönjük! - felelte Leon helyettem is.

-         De mért...?

-         Ez egy üdvözlő parti a kicsi Hana tiszteletére, meg hogy Ti is végre boldogok vagytok.

-         Ó, nagyon szépen köszönjük! - a meglepetéstől néhány könny szökött szemeimbe.

-         Hanára! - vettek pezsgőt, s mindenki mindenkivel koccintott.

Lágy muzsika szólt a háttérben, mindenki repesett az örömtől, és az elégedettségtől. De... Minden jó után jön a rossz.

-         Ezt a tiszteletlenséget! Minket már meg sem hívtok? - lépett be Samantha és Vanessa.

-         Ó, ne! - öleltem szorosabban Hanát, miközben Leon is mögénk lépett. Hana pityeregni kezdett.

-         Had nézem, azt a drágalátos tüneményt! - mondta Samantha.

-         Ne merj a közelükbe jönni! - sziszegte fenyegetve Leon.

-         Merthogy? - kérdezte Vanessa.

Ekkor három rendőr jött be, May-jel.  

-         Elnézést, Mrs. Onigean? Miss. Onigean? - kérdezte az egyik biztos úr.

-         Igen, én vagyok az. - mondta döbbenten.

-         Fogják el! - utasította.

-         Mi? Engedjenek el! - mi meg meglepetten, kikerekedett szemekkel néztünk.

-         Letartóztatási parancsunk van emberölés, és gyermekbántalmazás miatt!

 Folytatása következik...