Azonban a következő pillanatban váratlan dolog történt; Sora ellökte magát a hetvenöt méter magasan függő trapézról…

Döbbent sikolyok és nyögések hangzottak fel mind a közönség soraiból, mind az artisták szájából. Hát igen. Nem sokan mernének leugrani hetvenöt méter magasról. Jószerével csupán ketten… Leon előre mozdult, ám egy gyengéd kar lefogta. Szembe nézett Layla Hamilton bíztatóan csillogó óceán tekintetével. A nő lágyan mosolygott, és megrázta a fejét. Leon aprót biccentett, majd újra a porond irányába fordult. Ahogy Sora ellökte magát, ugyan azzal a lendülettel egy fél fordulatot tett. Majd kecsesen hátra dőlt és úgy siklott a levegőben. Majd lefelé hajolt, és fejjel lefelé fordult. Egy újabb félszaltó következtében már hason volt, és körbe- körbe forogva zuhant. A kivetítő tökéletesen mutatta minden mozdulatát, és több ember a szája elé kapta a kezét és felállt. A Hold fénye tükrözte minden mozdulatát. Leon összehúzott szemekkel, feszülten figyelt. Majd Sora újra fejjel lefelé fordult, és úgy zuhant tovább. Arca tökéletesen nyugodt volt, teste tökéletesen kecses, és erőteljes. A tartása fenséges volt. Már csak két méter választotta el az aranyszínű, kivilágított üvegkupolától. Majd lelassítva a zuhanását, a hátára fordult. A Főnix pózt megtartva zuhant bele az üvegfalba, ami szilánkokra tört. Fenséges látványt nyújtott, ahogy az üvegdarabok szétrepültek körülötte, pont úgy, mintha virágszirmok lettek volna. Az ugrás maga is ilyen volt. Kecses, fenséges, merész… Maga a Démon vetette le magát onnan a magasból. S élvezve az emberek feszült figyelmét, és csodálatát, újra fejjel lefelé fordult, és belezuhanta medence kék vizébe. Az emberek katarzis állapotban voltak. Majd Sora lassan, kecsesen emelkedett a felszínre. És egyetlen könnyed mozdulattal a partra ugrott, guggolva. Az emberek összeszorított fogakkal figyelték, ahogy a démoni szépség lassan felemelkedik. Sora hátra dobta a haját, miközben a szilánkok és a víz lassan vette körbe. Megállt és felnézett a közönségre. Mind csendben voltak… Majd felcsattant egy taps. Egyetlen taps… Ám az nem a közönség soraiból, hanem a porond mögül. Leon… Sora gesztenye szemei elsötétültek. Ez a férfi összezavarta. De ő azért jött, hogy visszaadja neki azt, aki valaha is volt. Azért jött, hogy utoljára azt a Démont lássa, akit ő ismert. És erre nem maradt több ideje, mint egy hét. Egyetlen hét… Vajon elég lehet ez? Elégnek kell lennie, mert nincs több idő. Sok manőver megtanult már kevesebb idő alatt is, és nem éppen a könnyű utat választotta. Vérbeli profi volt. Akárcsak Leon. És neki sikerülnie kellett. A tömeg felzúgott. És a katarzis állapota után beálló döbbent csöndet felváltotta az őrjöngés. A nézők tombolva éljenezték Sorát. A fiúk a nevét kiabálták, a nők sírva- nevetve tapsoltak. Sora pedig lusta, démoni mosollyal nézte őket. Szóval tetszett nekik? Nem is kicsit. Látva a tombolásukat. És a porond mögül hangzó füttyök, és kiabálások is azt sugallták, hogy még a színpad dolgozóit is megnyerte. Kecses mozdulattal meghajolt, majd sarkon fordult és a színfalak mögé ment. Ám a taps és a tombolás továbbra sem maradt abba. Még jó tíz percig. Kalos és Kenneth úr már várt rá, és ott volt Ő is.

- Nahát Sora. - lépett oda az öreg. - Vérfagyasztó volt. Vérfagyasztó, veszélyes bolondság, de káprázatos és szemet gyönyörködtető.

- Nagyon köszönöm. - bólintott mosolyogva a lány.

- Egyet értek én is. - lépett oda Kalos. - Felemelő volt. Minden felett álló.

- Gratulálok drágám. - állt mellé Layla mosolyogva. - Tíz perc volt. Nagyon ügyes.

- Köszönöm. - mosolygott barátnőjére. - Tiéd a terep, világsztár. - nézett játékosan Leonra. Ám ő csak hidegen bólintott, majd kilépett a fénybe. A tömeg felordított. Leon Oswald a Francia Démon.

Sora kimért léptekkel a színfalhoz sétált és felnézett. Leon ugyan arról a trapézról készült leugrani, amin még húsz perce ő állt. A lánynak nagyot kellett nyelnie, hogy fel ne kiáltson. Ez az ember megőrült. Ehhez egy jól begyakorolt manőver kellett. De hát pont ő beszél? Hisz ezt az ugrást ő maga is csak a repülőn találta ki. Nem volt begyakorolva, nem volt megtervezve. Csak spontán ötlet volt. Aztán vagy sikerül, vagy nem alapon ment az egész… De ha nem sikerült volna, és lezuhan… nem tudta volna megvalósítani, amiért idejött. És akkor mi értelme lett volna az egésznek. Nem… Tudta, hogy sikerülni fog. Erre már csak ők ketten voltak képesek. Csak ők ketten, akik ilyen magasságokba emelkedtek. Ő, Leont követte, amikor ilyen életveszélyes őrültséggel próbálkozott. Már évek óta kísérletezett ilyenekkel, és csak az volt a csoda, hogy épp nyakát nem szegte. Mindent kipróbált, ami csak eszébe jutott. Hideg nyugalommal, jeges kitartással, tökéletesen tudva, ha lezuhan… nem számít.

Leon felállt a helyére, majd lenézett. Látta a gesztenyebarna tekintetet. És tökéletesen tisztában volt azzal is, hogy Sora nem gyakorolta be a manővert. Nem az előadáson látszott, hanem onnan, hogy még egy újságíró sem írta meg ezt a szenzációt, pedig lett volna rá keret. Így csak az maradhatott, hogy nem rég jutott eszébe. Miért csinálta? Mi a fenéért csinálta? Hisz bele is halhatott volna, ha nem jó a számítása. Mégis olyan fegyelemmel, tartással, és kecsességgel vitte véghez a manővert, amilyet más még nem produkált… rajta kívül. Ezért úgy illett, hogy viszonozza a szívességet, és ő is hasonló bolondságot vigyen véghez. Jeges tekintettel nézett végig a közönségen; milyen szánalmasak voltak. Izgatottan várták, hogy mit lép ezek után az Artista herceg. Azt hiszik, nem közelíti meg Sora mutatványát? Ostobák, hisz Sora Naegino magának a Halálistennek volt a partnere. Az egyetlen és örök partnere. Leon a mélybe nézett. Lehunyta a szemét, majd lelépett a trapézról. Az emberek felsikoltottak. A férfi a trapézon függeszkedett, majd hátra lendítette magát. Fellendült a rúd fölé, majd elengedte azt. Őrületes magasságban kezdett hátrafelé szállni. Egy dupla csavart vitt véghez, majd egy újabb trapézt kapott el. A rúd fölött ugrott át, kecses tartásban, miközben tőle egy méternyi távolságra hatalmas lángcsóva robbant fel. A közönség egy emberként ugrott fel. Sora pedig döbbenten kapta fel a fejét. Ez az ember valóban őrült volt. Hetven méter magasan repült a semmiben, és még mögötte lángok voltak. Szenvedélyt, veszélyt nyújtva. Simogatva, hódolva a Démonnak. Leon tartása kifogástalan, és fenséges volt. Akárcsak a manőver. Vaktában repült, mögötte hatalmas lángokkal. Majd hirtelen zuhanni kezdett. Fejjel lefelé fordult, és őrületes gyorsasággal kezdett zuhanni, de csak akkor, amikor ő úgy akarta.  Mögötte a lángok is lefelé fordultak. Leon forgás közben egy szaltót tett a sorba. A közönség hangosan felnyögött. Sora pedig veszélyes mosolyra húzta az ajkát. Leon átfordult a hátára, majd megállt a zuhanásban. Egyetlen kimért, és pokolian nehéz pózt tartott meg. Egyik lábát kicsit felhúzta, majd maga mellé engedte mind a két kezét. Nem zuhant, és nem repült. A lángok pedig a teste körül játszottak. Majd ismét hátra fordult, és egy gyönyörű ugrás után a vízbe zuhant. A lángok pedig követték őt. Majd amikor a tűz eloszlott, egy tripla szaltó kíséretében a partra ugrott. Kiismerhetetlen, és halvány mosollyal nézte, amint a közönség tátott szájjal, döbbenten ül. Majd sikítva, a nevét kiabálva álltak fel. A közönség tombolt, őrjöngött. Legalább annyira, mint Soránál. Leon hátra kapta a fejét, és mélyen a gesztenye szemekbe nézett. Az ezüst tekintet könyörtelen és hideg volt. Nyers vágyat tükrözött, és semmi gyengédséget. Őt akarta… Mint egy veszedelmes, éhes ragadozó, egy zsákmányára vadászó nagymacska, és nem tanúsított semmilyen könyörületet. Fel akarta falni, meg akarta kapni. És nem válogatta meg az eszközeit. Az ezüstszín tekintet elsötétült. És hideg érzelmek villantak benne. Sora pedig lassan, megadó mosolyra húzta az ajkait; az övé volt…

Leon, immár felöltözve indult el a sötét folyasókon. Sora öltözője elé ment, és neki dőlt a falnak. Várt… Öt évet várt, akkor már teljesen mindegy volt, hogy vár még fél órát. Hamarosan a vele szemben lévő ajtó kinyílt. Során egy pánt nélküli narancsságra ruha volt, mely a fenekéig ért, s lassan csapott át citromsárgába. Egy könnyű, fehér papucsot vett fel, a haját pedig felkötötte. Éles tekintettel nézett a vele szemben álló Démonra. Nagyon is tudta, mi következik most. Látta Leon tekintetében. Az acélszürkévé sötétült tekintet pont olyan hideg volt, mint maga a fém. Kemény, szilárd, megingathatatlan. Leon ellökte magát a faltól, majd Sora felé lépett. A lány nem hátrált. Okos… A férfi felhúzta a szemöldökét, és átvette a fekete sporttáskát, majd kezét a lány derekára helyezte. Tökéletesen tudták, hogy odakint újságírók, és rajongók hada várja őket, ezért a hátsó bejáraton angolosan távoztak. A többit, az artistákra bízták. Leon fekete sportkocsijához mentek, majd beszálltak. Mire a tömeg feleszmélt, ők már az úton haladtak. Leon tudta hová kell mennie. Sorának volt egy szép villája Párizs nyugodt felén. Csendben voltak, és mérlegeltek. Átgondolták, mit veszthetnek, és mit nyerhetnek azzal, amit tenni készülnek. De már egyiküknek sem engedte a büszkesége, hogy visszalépjen. Leonnak azért, mert már túlságosan fájt, amit érzett az ágyékában. Sorának azért, mert tudta; ennyivel tartozik. Hamarosan az éjszaka sötétjében felhajtottak egy akácfa soron, és megálltak az óriási, homályba bújó villa előtt. Mind a ketten gondolkozás nélkül kiszálltak és felmentek a lépcsőn. Ahogy az üvegajtó bezáródott mögöttük, Leon Sora ajkai után kapott. Hevesen magához rántotta, és mohón, durván csókolni kezdte. Őrült módon szorította magához. És Sora már csak azt vette észre, ahogy a vágy lassan elnyeli minden erejét, és teljesen átadja magát ennek a férfinak, akit mindennél jobban szeretett, akire mindennél jobban vágyott, s aki maga volt… a Halálisten.

Sorának fogalma sem volt, hogyan jutottak fel a szobájába. Csak arra emlékezett, amint Leon felkapja, mintha nem is lett volna súlya, s mikor feleszmélt már az ágyában feküdt. Hevesen, mohón csókolóztak, próbáltak minél többet elnyelni a másikból. Leon könyörtelen, hideg énje nem hagyta felül kerekedni a másikat, aki mindennél jobban akarta az alatta lévő lányt. A Halálisten is akarta, de úgy, hogy neki legyen jó. A vágy az ágyékában feszítő volt, de nem hagyta, hogy egy ilyen érzés legyűrje őt. Kezét a lány háta alá simította, és megkereste a ruha cipzárját. Hamarosan a ruha suhogva repült a földre. Leon felkelt, és levette magáról az inget. A bordó anyag a földre hullott. A kidolgozott, istenhez méltó felsőtestet megvilágította a Hold fénye. De bár ne tette volna. Sora nagyot nyelt, amikor a vágy átáramlott a testén. Ám a férfi közönyös tekintete sértette. Ott feküdt előtte meztelenül, teljesen kiszolgáltatottan, és Leon Oswald szemében semmilyen érzelem nem volt. Hideg volt és kemény, mint a legnemesebb fém. És Sora tudta, ez miatta van. Egy forró könnycsepp csordult ki a szeméből, mikor lehunyta.

Leon szemei döbbenten villantak, Sírt… Sora sírt… Miatta… És ő nem tehetett semmit, hisz a büszkesége, a Halálisten nem engedte. Csak az járt a fejében, ő is bántotta. Nem tehetett semmit, de talán… Levette a nadrágját, és az alatta lévő fekete alsót is. Nem tudta megállítani magát, és nem is akarta. Öt éve vágyakozott a lány után, és most végre megkapja. Hisz beleegyezett. Nagymacska kecsességével nyúlt el Sora mellett. Az idő kerekét, nem lehetett visszaforgatni… Sora teste forró volt. Szinte égette az oldalát. És olyan… gyönyörű volt, annyira kívánatos. És ő nem bírta tovább. Lágy, forró csókokat hintett Sora testére. Egy nedves csókot fújt a mellbimbójára, amitől a lány felnyögött. Majd bekapta, és keményen megszívta. Sora teste felfelé ívelt. Leon keze egyre lejjebb siklott. Majd megtalálva, amit keresett, becsúszott a combok találkozásához. Sora forró volt, és nedves. Csak rá várt. Éppen érintve, végigsimított a lány csiklóján, majd két ujjával behatolt a hüvelyébe. Sora felsikkantott, és keze megmarkolta az ágyneműt.  Férfi mozgatni kezdte az ujjait. Pokoli érzés volt. Kéjes hullámok szántottak végig az egész testén. A lassan mozgó ujjak végtelen gyönyört okoztak neki. Teste egyre többször vonaglott meg, egyre nagyobbakat nyögött. Rendkívüli érzés volt. A hasa remegett, és érezte a benne keletkező gyönyört. Nem sok hiányzott a beteljesülés tetőfokához, de ekkor a férfi minden kényeztetést abbahagyott. Sora lábai közzé helyezkedett. Teste, a lányéra nehezedett. És élvezte, ahogy a formás, telt mellek kemény mellkasához préselődnek. Egy pillanatig lehunyta a szemét, és örült, hogy a sötétben a lány nem veheti ki a boldogság érzését az arcán. Már fájdalmasan feszülő férfiassága a lány nőisségének feszült. Leon végighúzta Sora csiklóján, mire felnyögött. Neki sem sok hiányzott, hogy végtelen boldogságának hangot ne adjon, de a Halálisten ismét győzött, azonban nem teljesen…

Leon, durva mozdulattal behatolt - de nem teljesen -, mire Sora felnyögött. Az a Démon, aki öt évvel ezelőtt szerette, imádta őt, még benne élt. S talán a Halálistent is bűvkörébe vonta ez a csodálatos lány. Leon lehajolt, és arcát Sora nyakához illesztette, majd beleharapott a bársonypuha bőrbe. Sora felsikkantott, s mire észre vette, Leon már mélyen benne volt. A férfi azonban nem adott ki semmilyen hangot az élvezetének jelzésére. Viszont Sora érezte, milyen kemény benne. Nem várt tovább. Vágya már őt is legyőzte. Durván mozogni kezdett, most már a Halálisten diktált. Kemény volt, és vad. Sora felnyögött, és érezte, amint egy kis vér folyik ki a combjaira. Szúró fájdalmat érzett. Mégsem szólt. Büszkesége nem engedte, és tudta; jogos. Leon hamarosan elvesztette az irányítást maga fölött. Kemény, mély hangokat adott ki, miközben mozgása még inkább durvult. Sora szeméből kristálykönnycseppek folytak ki, forrón, égetve minden részét. Ölében a tüzes Pokol izzott fel. Egyrészt a fájdalom, másrészt a gyönyör. Leon lehajolt és ajkai mohón kaptak Sora szája után. Csókja éhes volt, könyörtelen. Nem voltak becéző szavak, sem kedves ígéretek. Sem puha érintések. Csak könyörtelen, nyers vadság, a Halálisten tempója szerint. Sora végigszántott a férfi hátán. Mind a kettejükről folyt a veríték. Leon zihálása egyre inkább átcsapott nyögésbe. A Démon könyörtelen volt, mélyen hatolt a lányba, teljes hosszában mozogva. És közben egyszer- egyszer mohón, mélyen megcsókolva őt. Sora is nagyokat nyögött. Fájdalmasan édes volt. De nem tudta megállítani, nem is akarta. Könnyei forrón folytak le. És ha Leon észre is vette őket, nem szólt. Mozgásának ütemén nem lassított. Könyörtelenül hajtotta az eksztázisba, ami egyszerre hozza el neki a fájdalmat, és a gyönyört. A férfi megfeszült. Éhes vad módjára falta fel Sorát… az övé volt… teljesen. Leon felhördült. Mélyen, élvezettel, majd a lányba engedte a magját. Sora hátra vetette a fejét, és felsikított. Körmei élesen szántották fel partnere hátát. Elöntötte a fájdalmas kéj… Együtt szálltak fel a fellegekbe, együtt repültek fent. Mint két Démon. Az élvezet mind a kettőjükön hevesen, erőteljesen vágtatott át. Az érzés maga is olyan volt, mint amilyenek ők ketten. Felemelő, fenséges, veszélyes… De onnan fentről újra le kellett szállniuk a Földre, vissza a valóságba. Vissza a kegyetlen valóságba, ahonnan már csak egy helyre vezethet a Sors…

Mind a ketten lihegve szedték a levegőt, amint a kéj mámora lassan csillapodott éhes testükben. Szívverésük hamarosan külön ütemre dobbant. És Leon kicsúszott partnernőjéből. Sorát hirtelen szomorúság, üresség érzése fogta el. Tudnia kellett volna. A Halálisten már nem ismer olyan érzéseket, melyek egykor Leon Oswaldban voltak. A férfi felkelt. Könnyeden, puhán mozdult. És újra hűvös lett. Megkapta, amit akart. Mégis csalódás fogta el. Azt hitte… ő azt hitte, hogy a lány már volt valakivel. Erre kiderült, hogy érintetlen volt. Neki adta magát, őrá várt oly sok évig. Lassan öltözni kezdett. Fájdalom élesen marta a torkát, de a Halálisten nem engedhetett. Már nem volt visszaút. Ők ketten elvállalták a Sorsukat, melyen már nem lehetett változtatni. Összetartoztak. És ez így is fog maradni mindig. A Démonhercegnő… és a Halálisten. Egymás méltó párja. De vajon lehet e Leon Oswald kedves ezzel a nővel, aki minden feltétel nélkül neki adta magát? Hosszú addig az út. De már nem lehetetlen… Mikor begombolta az ingét, Sora felé fordult, aki felvett egy rövid hálóinget. Leonban újra feltámadt a vágy. De ennél többet, már nem akarhat. Hideg, acél szemeit Sorára emelte, majd jeges bársony hangján megszólalt:

- Holnap reggel találkozunk, és elkezdhetjük az edzést. - majd sarkon fordult. - Jó éjszakát, Démonhercegnő! - majd az ajtó bezáródott mögötte, és Sora hangosan felzokogott.

Folytatása következik…