Megcsókolt... Ennek az idegennek az ajka meleg volt, íze izgalmas, odaadása csábító. Kezét hátamra tette, s közelebb húzott, csakhogy mélyíthesse a csókot, ezzel a következő állomáson megállva, ugyanis végignyalt ajkaimon, bebocsátást kérve számba. Nyelvünk vad, mohó táncot járt. Szinte megszűnt körülöttem a világ, ám mikor végigsimított oldalamon, s kezét fenekemre helyezte, szemeim kipattantak, és teljes erőmből ellöktem magamtól.

-         Mégis... Mégis... H... Hogy képzeli ezt? - tettem pár lépést hátra, miután egy hatalmas pofont adtam neki. Arcát tapogatva lépett hátra, majd rám tekintett. - Maga öntelt, bunkó!
-         Bocsásson meg, hölgyem, de az Ön ajkai valami mesések!
-         Mi van? - tekintettem föl, ugyan is lehajoltam, hogy fölszedjem a csók közben elejtett táskámat.
-         Azt mondtam, hogy az Ön ajkainak az íze mesések, sőt, már-már csodálatosak.
-         Hát... persze, még mit nem... - de azért végigsimítottam számon. - Idefigyeljen, ha még egyszer meg mer csókolni, én... - de már megint ott állt előttem. - N... Nem tudom, ki maga, de kérem, szálljon le rólam. - erre csak furcsán mosolygott.
-         Hogy hívják, kegyedet?
-         Mi köze hozzá? - kérdeztem. - Egyébként Sora Valentine. - majd leesett, hogy épp most mondtam el nevemet.
-         Sora... Valentine. - ismételte. - Gyönyörű név, akárcsak a viselője.
-         Nézze, ne bókoljon itt nekem. És, ha most megbocsát, ezer, meg ezer dolgom van még! - majd ki akartam kerülni, de keze megakadályozott.
-         Hol lakik?
-         Persze, telefonszám, e-mail cím, mit kér még? - akadtam ki.
-         Per pillanat, magát.
-         Maga perverz idióta! - löktem el újból magamtól.
-         Perverz idióta, mi? - kérdezte hangosan gondolkodva.
-         Tudja mit? Viszlát! - fölkaptam a cuccomat, és elrohantam mellőle.
-         Sora... Van egy olyan érzésem, hogy mi még sok mindent át fogunk élni...  

Öntelt, idióta, beképzelt, perverz... Helyes, füstszürke tekintetű férfi... És olyan jól csókol... Nem, Sora, verd ki a fejedből! Bolond lány! Egy fiú, aki megcsókol, közben azt se tudja, ki vagy... De akkor is. Á!

-         Su! - üvöltöttem el magamat, mire kiskutyám labdával a szájában odafutott hozzám. - Bocsánat, hogy csak így eltűntem... - erre csak megnyalt.
-         Vau!
-         Gyere, menjünk haza... - mondtam, majd elindultunk a 7 emeletes ház felé.  

Fölballagtunk a 4. emeletre, a 407-es szobába. Táskámból előkotortam a kulcsomat, beillesztettem a zárba, és elfordítottam. A kilincset lenyomtam, majd benyitottam. A kutya azonnal berohant, és elterült a puha párnák közt. Ezen halkan nevettem, majd besétáltam a konyhába, megfogtam a széket, fölálltam rá, és a szekrényből előkotortam egy bögrét.  

-         Azt hiszem, itt is rendet kellene tennem... - gondolkodtam el, miközben szétnéztem az itt-ott fül nélküli csészék között. - Hjaj... 

A hűtőhöz sétáltam, kivettem a tejet, és öntöttem egy pohárral. Betettem a mikróba, miközben kakaó után kutattam. Mikor jelzett, tettem bele pár kanál kakaóport, és összekevertem. A szobámba siettem, hol bekapcsoltam a Tv-t és az ágy szélén fölhúztam lábaimat, és szürcsölni kezdtem italomat.  

Egyfolytában csak a csókon járt az eszem. De hát mért? Ez csak egy egyszerű csók volt. Csak... Egy... Egyszerű. Hjaj. Hát persze, csakhogy nem mindenki találkozik egy ilyen férfival, és nem mindenkit csókolnak meg. Volt már egy-két pasi az életemben, de hozzá fogható. Nem, soha!

Úgy éreztem, le kell vezetnem feszültségemet, így hát elővettem a rajzeszközömet, no meg egy rajzlapot, és elkezdtem rá halvány vonalakat firkantani.

*

A Dream Hotelben, egy ezüsthajú, s tekintetű férfi nézett ki hatalmas ablakán. Azt a helyet nézte, hol nemrég még rajzoltam.

  
-         Sora... Valentine... - suttogta halkan nevemet.
-         Ő ki?
-         Sophie? Itt vagy?
-         Igen, miután félúton leráztál. Na de halljam, ki az új lány, akit ágyba akarsz vinni?
-         Nem biztos, hogy ágyba akarom vinni, bár amilyen tüzes, és gyönyörű, és...
-         Állj! - tette fel kezét a kislány. - Ne is folytasd, Leon, Ő lesz a következő trófeád.
-         Nem hiszem, Sophie.
-         Úristen! Ki vagy Te, és mit csináltál a bátyámmal, a világ legnagyobb nőcsábászával? - térdelt fel a kisebbik Oswald.
-         Nem tudom... de érzem, ez a lány teljesen más, mint a többi... Ő... Ő nem csak egy egyéjszakás kaland...
-         Hogy ismerkedtetek meg? - húzta föl a kislány egyik szemöldökét.
-         Elesett, én meg segítettem neki...
-         És?
-         És... megcsókoltam. - tette kezét feje alá, miközben elterült szállodai ágyán.
-         Hogy mit csináltál? Egyből letámadtad? - dobott felé egy párnát.
-         Nem támadtam le, csak... olyan közel volt. És Istenem, Sophie az ajkai valami csodálatosak voltak. Soha, senki nem csókolt így. Ez a lány meg egyetlen csóktól fölkorbácsolta a vágyamat. -         Ti férfiak, nem értetek a nők érzéseihez! - sóhajtott fáradtan a fiatal lány.
-         Ezt meg hogy érted? - ült föl.
-         Úgy bátyuskám, hogy ti, csak a szexet akarjátok, míg egy nőnek fontos a romantika. A becézgetések, a szerelmes szavak. Hogy elhívják egy moziba, vagy valami meglepetést, például egy szál vörös rózsát, adjon neki. Vagy akár egy szerelmes SMS. De nem, ti egyetlen csók után máris azon gondolkodtok, hogy hogyan szerelmeskedjetek. Ó, látszik, hogy férfiak vagytok! - dobott még egy párnát bátyja felé.
-         Ez nem igaz, én... igen is tudom, mi az a romantika, és igen is tudom, hogy kell egy lányt levenni a lábáról.
-         Hányszor randiztál már?
-         Öö... - majd erősen gondolkodni kezdett.
-         Mármint normális randi, és nem csak „Hello, mi a telefonszámod, hol laksz? Gyere, pont ráérek!”, hanem egy normális, romantikus randi, vacsorával?
-         Hát, ott volt Chantel. Meg Annalise, de Ő nem is volt olyan jó... akkor ott van még.
-         Á, fárasztó vagy! - mondta, majd bekapcsolta a Tv-t.   

*

Már legalább a harmadik papírlapot dobom arrébb. Mindig csak az Ő tekintetét rajzolom le. Ó, Istenem, csak nem belészerettem?

Nem, nem szerethetem. Hisz nem is ismerem!! De mégis, ajkaim még mindig bizseregni kezdenek, akárhányszor eszembe jut.

 
-         Á! - dőltem hátra. - Ő is csak besétál az életembe. Pont, mint Jason. Ha nem jövök rá, hogy csak azt akarja, akkor máris megkaphatott volna. Ch. Ez az ismeretlen is csak ezt akarja. Ó, Istenem. Én bolond meg elmondtam neki a nevemet. Ezt egyszerűen nem hiszem el. Azt hiszem egy kád, forró fürdő majd csak segít orvosolni a problémámat.   

Nagy nehezen fölálltam, majd besétáltam a fürdőbe. Megengedtem jó a meleg vizet, odakészítettem egy törölközőt, és levettem ruháimat. De a magnómat is beállítottam egy jó, nyugtató zenére. Habfürdőt tettem a vízbe, majd beleléptem a kádba. Ó, de jó! - gondoltam magamban, s elnyúltam a vízben.

Körülbelül fél órát áztattam magamat, majd mivel a víz már teljesen kihűlt, kijöttem belőle, és nedves bőrömet törölközőmmel megszárítottam. Elővettem hajszárítómat, és megszárítottam vele lilás fürtjeimet. Eztán fölvettem pizsamámat, és visszasétáltam nappalimba, hol ledőltem kanapémra.

Su vágtatott mellém, és tette fejét lábaimra.

 
-         Jaj, Su. Olyan helyes volt... - mondtam hűséges barátomnak, miközben megvakargattam fejét. Nagyot ásítottam. - Gyere, ideje eltenni magunkat holnapra.  

Fölálltam, s besétáltam ágyamba, hol álomra hajtottam fejemet.

Másnap reggel, a Nap verőfényesen sütött Cap Mary városa felett, egy hétfői napon.

 
-         Ó, a csudába, 7:05 van!  

Mint valami félőrült, úgy kezdtem el rohangálni házamban, tornádót hagyva magam mögött. Gyorsan fölkapkodtam ruhámat, mely egy egyszerű farmernadrágból, egy sportcipőből, fekete pólóból, és egy tört-fehér pulóverből állt, melyet derekamra kötöttem. Gyorsan bele tettem iskolai felszerelésemet táskámra, s gyorsan átdobtam vállamon. Su-nak tettem tálkájába ételt, és italt, majd rázártam az ajtót, és elkezdtem rohanni az iskola felé.

 
-         Maddy! Brianna! - futottam két barátnőm után.
-         Sora! - álltak meg. - Jó reggelt, Mrs. Művész.
-         Haha, köszi, Brie, neked is. Hogy telt a hétvégétek?
-         Ó, tökéletesen.  

Maddy és Brianna Blaker egy ikerpár volt, és egyben a legeslegjobb barátnőim.

Maddy-nek, azaz Medaline-nak, szőkésbarna, rövid haja volt, és kékeszöld tekintete. Magas, jól edzett lány volt, ki imádta a vízi sportokat. Úszott is, rengeteg versenyt megnyerve. Egy farmernadrágot viselt, egy toppal párosítva.
Brianná-nak vele ellentétben hosszabb haja volt, de neki is szőkésbarna színben pompázott színe. Ő egy hosszú, farmernadrágot viselt, fekete, nyakba kötős toppal, derekán egy pulcsit viselve. Brie nagyon szeretett táncolni, neki ez volt a szenvedélye.

 
-         És neked, Sora?
-         Öö... Fogjuk rá, jól. Nagyon jól! - bólintottam.
-         Hogy megy a rajzolás? - karolt belém Maddy.
-         Jól, nagyon jól! De most menjünk be, nehogy elkéssünk! - mosolyogtam rájuk bátorítóan, majd besétáltunk iskolánkba.   

A földszinti folyosó igen nagy volt. Amint beértünk, Mr. Craven kedves mosolyával találkoztunk. Ő volt itt a portás, és igen régóta volt a szakmában.

Egy hatalmas lépcsőhöz értünk, melyen itt-ott fiatal tinédzserek lepték be, miközben beszélgettek. Természetesen a tanárok is megérkeztek már, rendet téve a csókolózó párok közt.    

Végighaladtunk megannyi terem előtt, köztük a könyvtár, és az igazgatói iroda mellett is, majd végre fölértünk a 3. emeletre, hol besétáltunk az osztályterembe.

Megkerestük helyünket, majd miután lecuccoltunk, szép lassan beszélgetésbe bonyolódtunk.

Elővettem rajzaimat, s néhol finomítottam rajta.

 
-         Ez itt ki? - kérdezte Maddy, miközben elővett egy rajzot, hol egy férfi arcképe pillantott vissza rá.
-         Ki? - kérdeztem, miközben kitéptem kezéből, és gondosan a helyére tettem, vagyis a mappa legaljára.
-         Sora... - mondta sürgetően Brie.
-         Jól van... találkoztam egy fiúval, és... őt rajzoltam le.
-         Tényleg, és ki a szerencsés?
-         Hát ez az... mivel se a nevét nem tudom, se azt, hogy honnan jött, melyik suliból...
-         Ó, a Rejtélyes Idegen... - nevette Maddy.
-         Ez egyáltalán nem vicces! - kaptam föl a vizet, majd a csengő fülsüketítő hangja megmentett a további faggatózásoktól. Tanárunk, Mrs. Bergeron lépett be. 

Mrs. Bergeron-nak vöröses tincsei voltak, nagy vastagkeretes szemüvege. Imádta a kémiát, szerinte a nélkül nem is lehetett élni. De csak szerinte... Szoknyát viselt, egy nagy, mély bordó szoknyát, melyhez fekete, felsőt viselt, egy aranykereszttel a nyakában.

  
-         Jó reggelt, diákok!
-         Jó reggelt, Mrs. Bergeron! - búgta az osztály, miközben vigyázzba kapta magát.
-         Nos, ezen a szép, hétfői napon egy új osztálytársat köszönthetünk, aki két hétig fog itt lenni, bátyával együtt. Megkérhetném a kisasszonyt, hogy fáradjon be?

Azzal egy gyönyörű, halványszürke hajú, s tekintetű leány lépett be az ajtón. Stílusából ítélve igen jó módú családból származott. Kedves, mosolygós tekintete volt, mely per pillanat kíváncsian csillogott. Egy menta zöld szoknyát viselt, egy fehér oldaltáskával. Aranyos lány, gondoltam. De amikor a következő személyt megpillantottam, azt hittem, szívbajt kapok...