Send Me an Angel
2008.06.19. 20:12
Kis csoda
Ha egy nő anya lesz, az lesz a legeslegcsodálatosabb élmény az életében. És az, mikor először a kezében tarthatja azt a pici életet, mely belőle, és szerelméből született, leírhatatlan. Én is így voltam vele. Nevethetnékem, ugyanakkor sírhatnékom is volt. Ahogy azzal a szürkésbarna tekintetét rám emelte, a pici kezével az ujjamat szorította...
- Nézd, milyen pici! - tekintettem Leon-ra. - Gyönyörűek vagytok. - Fogd meg... - ültem egy picit följebb, és adtam a kezébe. Láttam, hogy tekintete könnyes volt. - Apa lettem... - mondta, miközben egy csókot nyomott kislányunk arcára. - Igen... szülők vagyunk... - majd Kate-hez fordultam. - Kate, mikor lehet hazamennünk? - eközben Leon visszaadta a kezembe szerelmünk gyümölcsét. - Ó, még pár napig benn kell tartanunk... Elvégezni a papírmunkát, meg megnézni, hogy minden rendben van-e Hanával...
- Értem. - feleltem.
- Nos, most már el kell vennem...
- Jaj, ne, még egy picit had maradjon! Még csak most fogtam meg először... Ne vigyétek még el! - kérleltem.
- Sora, el kell végeznünk néhány vizsgálatot. Emellett, neked meg pihenned kellene. Hosszú, és kimerítő szülésen vagy túl. - utasított kedvesen.
- Rendben. - feleltem szomorúan.
- Nyugi, hamarosan újra láthatod majd... elvégre, meg kell majd etetned is... - mosolyodott el, mikor az arcom felragyogott. - Addig is, a szobád majd a harmadik emeleten lesz, 331-es, megfelel?
- Persze... - mondtam, majd Leon-ra tekintettem, ki fölém hajolt, és megcsókolt. Szenvedélyesen, és szerelmesen, ugyanakkor büszkén.
- Annyira, de annyira szeretlek, Sora! Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel a pici csodával!
- Én is, Leon.
- Kérsz valamit? Enni, esetleg inni?
- Haha. Először is öltözz át, hercegem. - vettem le róla a zöld kórházi ruhát. - El sem hiszem, hogy jelmezben jöttél el.
- Ne tudd meg, hogy amikor Kalos bejelentette, mit éreztem...
- Mért? Mit éreztél? - fogtam meg kezét.
- Hát, az agyamat valami rózsaszín köd borította el, és egyfolytában arra gondoltam, hogy ott kell lennem melletted, hogy együtt szenvedjük végig a szülést. És végül is itt voltam, melletted... Mellettetek! Sora, olyan gyönyörű kislányunk van.
- Igen! - öleltem át.
- Jöjjön, kisasszony, átvisszük a szobájába. - jött be egy nővér.
- Rendben! Leon, te meg menj, egyél valamit... Fönt leszek.
- Oké! - csókolta meg a kezemet, majd kisétált az ajtón, ahol szinte a fél társulat ott volt.
Mindenki köré gyűlt, miközben mindenféle kérdésekkel halmozták el szerelmemet. Mikor született, én hogy vagyok, milyen a kislányunk, hogy neveztük el... És miegymást.
- Tehát... 5:20 perckor született meg, 2 kg 80 dkg-mal, és 49 cm. Olyan kis pici!
- És mi lett a neve?
- Hana Elizabeth Oswald.
- Sora és a Te édesanyádnak a neve után... - mosolyogta Martha.
- Igen. Olyan... gyönyörű. Istenem, nem gondoltam volna, hogy leszek még ilyen boldog.
- És a nővérkém hogy van?
- Jól, kicsit fáradt, de nagyon jól.
- Alig várom már, hogy láthassam a kislányotokat! - mosolygott Pamela.
- Hát, igen. Pici kezei van, és... - maga elé nézett. - Apa lettem... - erre a kijelentésére elkezdett könnyezni.
- Üdv az Apák társaságában, Leon! - ölelte át Yuri a férfi vállát.
- Szerintem, már ott van a babalátogatóban... - ragyogott fel az arca. - Gyertek, nézzük meg! - ajánlotta, majd elindult oda, ahova az újszülött csecsemőket helyezik. A többiek nevetve követték őt.
Végighaladtak megannyi folyosón át, mikor egy nagy ablakhoz értek, ahol sok-sok kis ágyikóban kisbabák pihentek. Voltak, akik sírtak, de voltak, akik békésen aludtak. Ekkor egy nővér lépett be, egy rózsaszín hajú kislánnyal a kezében, gondosan beletéve a saját inkubátorába, ahol egy jól olvasható kártyán ez a név állt: Hana Elizabeth Oswald.
- Ott van! - mutatott vőlegényem kislányunkra.
- Jaj, de pici. - csillogott Rosetta szeme.
- Hát madárkám, szép kislányt hoztatok össze! - kacsintott Sarah.
- Igazad van, Sarah! - nézte Marion is, Jonathan-nel a fején.
- Ó, Leon! Gyönyörű! - felelte könnyezve Pamela.
- Mondd csak, Sora jól van? - kérdezte Dio.
- Igen, nem rég vitték föl a szobájába. Eléggé fáradt... De legszívesebben most is mellette lennék.
- Leon! - jött mögé Kate. - Hana teljesen egészséges kisbaba. Sora pedig azt szeretné, ha bemenne hozzá valaki. Nem akar egyedül lenni. Szívem szerint nem engednék be senkit hozzá, de tudjátok milyen. Kettesével be lehet menni...
- Köszönjük, Kate. - felelte Leon, majd fölrohant a 331-es szobába. Halkan bekopogott, hol engem talált, miközben ágyamban fáradtan pihenek.
A szoba igen igényesen, és otthonosan volt elrendezve. A falak barackszínűek voltak, nagy ablakok az ajtóval szemben, fehér függönyökkel megajándékozva. Az ágyammal szemben - mely a szoba bal oldalán volt -, egy Tv állvány volt, rajta a hozzá járó készülékkel. Mellette egy ruhásszekrény, hova a cuccaimat pakoltam. Emellett, volt még a szobában sok-sok virág, és kedves képek, plüssállatok.
- Leon... - mosolyodtam el.
- Jól vagy, drágám?
- Persze.
- Képzeld, itt van a fél társulat. - nevette. - De neked viszont pihenned kellene...
- Ha akarnék, se tudnék elaludni...
- Nővérkém!
- Yume, kishúgom! - öleltem át.
- Nagynéni vagyok! - adott két cuppanós puszit arcomra. - Olyan gyönyörű lett Hana.
- Ugye? - kérdeztem lágyan mosolyogva, miközben elbújtam Leon óvó karjai között.
- Gratulálok! - mondta. - Nos, majd még jövök, nem csak én szeretnék a nyakadban lógni.
- Te sosem lógsz a nyakamban! - feleltem.
- Képletesen mondtam! Na, de most jönnek a többiek is...
- Oké! - nevettem, majd a többiek is bejöttek, s szép sorjában, mindenki gratulált nekünk. Mikor kimentek, fáradtan feküdtem Leon mellkasára, ki mosolyogva ölelt át, és simogatta hátamat.
- Jó éjt, szerelmem.
*
Eközben egy fekete ruhás alak sétált ki a kórházból. Beszállt autójába, majd egyenesen az Onigean ház felé hajtott.
Az út sebesen haladt, és a férfi nem törődött a sebességgel: tövig nyomta a gázt. Hamarosan behajtott a villa kapuján.
Kiszállt járműjéből, majd fölrohant a lépcsőn, hol két álmos, ugyanakkor türelmetlen tekintettel találkozott.
- Nos? - kérdezte Samantha.
- Megszületett... - felelte Adam.
- És? Milyen? - tette fel az újabb kérdést
Vanessa.
- Nem mondom, de tényleg szép a tünemény.
- Ezt fejezd be! Most inkább azon gondolkozzunk, mi legyen a következő lépés? - ült le Vanessa. - Nem szeretném, ha Sora boldog lenne.
- Kislányom. Egy ideig hagyjuk őket. Majd csak kitalálunk valamit...
- Ami azt illeti, nekem van egy tervem...
*
Másnap reggel, Leon karjai közt ébredtem, ami nagy boldogsággal töltött el. Ő már fönn volt, és engem nézett. Lassacskán én is ráemeltem tekintetemet.
- Jó reggelt! - köszönt egy kedves mosollyal.
- Neked is, apuka. - nevettem. - Olyan boldog vagyok!
- Én is, drágám!
- Már csak azt lenne jó, hogyha Hana itt lenne...
- Akkor nézz balra.
- Hmm? - majd így is tettem. - Leon! - csókoltam meg. - Idehoztad?
- Igen... Kate volt olyan kedves, és megengedte. - fölpattantam, miközben a picihez sétáltam.
- Szia, kicsim! - emeltem ki, mire halkan nyöszörögni kezdett. Gyengéden dajkálni kezdtem, s visszaültem az ágyamra. Óvatosan letettem az ágyra, s kényelmesen elhelyezkedtem. Ekkor sírni kezdett. Leon nevetett egy picit, én, meg gyorsan, ugyanakkor vigyázva egyik kezemet a feje alá, a másikat a háta mögé illesztettem, s ismételten karjaimba zártam, de a sírás nem maradt abba.
- Nem lehet, hogy éhes? - kérdezte Leon, miközben fölém hajolt.
- Lehet... - majd kigomboltam ruhámat, és kislányom egyből megtalálta mellbimbómat, ezáltal enni kezdett.
- Mondtam én... - mosolyodott el elégedetten.
- De furcsa érzés... Tudod, mit Leon?
- Hmm?
- Te fogod meg büfiztetni...
- Öö... Oké... - felelte zavartan, mire egy mosolyt csalt ki belőlem. Pár perc múlva, Hana kisasszony úgy döntött, jól lakott, így odaadtam Leon-nak. Ő egy ruhapelenkát tett a vállára, és óvatosan odaemelte a picit, lassan és gyengéden simogatva a vállát. Egyszer csak egy nagyot büfizett, Leon kikerekedett szemmel nézett, én belőlem meg előtört a nevetés.
- Ezt le kellett volna fényképezni, és a következő újság főcímlapjára tenni! - viccelődtem.
- Ó, igen? - kérdezte, miközben megtörölte szemünk fényének száját. - Kicsim, mentsd meg apádat a szégyenkezéstől! - Hana kacagni kezdett, ami mindkettőnk szívét ellágyította. Leon átölelt, miközben a pici hasát simogatta. - Ti vagytok az én életem... - csókolt homlokon, majd arcon, végül szájon. Hana nagy szemekkel nézett minket, mire Leon abbahagyta a csókot. - Na mi van, kisasszony. Ennyire tetszett, hogy megcsókoltam a mamádat? - újabb mosoly az arcán. Szerelmem kisujját kezdte szorongatni, miközben nagy szemeit lehunyta, s elaludt.
- De gyönyörű. - hatódtam meg.
- Mind a ketten azok vagytok! - felelte, miközben óvatosan megfogta, s a nagy ágyon közénk tette, lágyan betakarva a kis selyemtakaróval. - Köszönöm, Sora! - adott még egy puszit, majd Ő is pihenni kezdett. Boldogan elmosolyodtam, majd megfogtam Hana kezét, s én is átléptem az Álmok Birodalmába...
Folytatása következik...
|