Send Me an Angel
2008.06.18. 12:28
Öröm
- Sora Naegino, hozzám jössz feleségül?
Ó, Istenem. Le se tudom írni, mit éreztem akkor, amikor ezt a mondatot kimondta. Örömöt, boldogságot, szerelmet, s szeretetet. Szemeim már könnyesek voltak, s hallottam, hogy itt-ott szipogva várják válaszomat.
- Ez olyan romantikus... - sírta valaki. - Igen. - törölte szemét egy zsebkendővel.
Leon tekintete csillogott. Megtöröltem szemeimet, s kimondtam válaszomat.
- Igen... Igen... Ezerszer is igen! - Ő fölállt, kivette a kis fehér gyűrűtartóból a hozzá tartozó ékszert, s gyűrűsujjamra húzta. Átölelt, s megcsókolt, ígéretét betartva. Ó, a gyűrű egyszerűen leírhatatlanul mesés volt. Ezüst színével ölelte körül ujjamat, s egy csodálatosan szép kőben végződött, mely csak úgy csillogott. Nem bírtam ki sírás nélkül. - Szeretlek, Sora! - csókolt meg, mire mindenki elkezdett tapsolni. - Éljen! Éljen! - mondták innen-onnan. - Én is, Leon! - sírtam vállán. - Ezt minden előadáson meg fogod ismételni? - nevettem. - Ó, a következő előadáson már az esküvőnk lesz... - Persze, nászéjszaka, mi? - Nem-nem - intett fejével. -, azt majd kettesben! - vont magához. - Köszönöm, Leon! - mosolyogva a közönség felé néztem, és integettem nekik. Ennél szebb előadást nem éltem még át. Ő fölemelt, s megpörgetett. - Sok boldogságot! - ezt lehetett hallani, miközben mindenkinek folyt a könnye a meghatódottságtól.
*
- Ezt el sem tudom hinni! Menyasszony vagyok! - jártam örömtáncot házunkban. - Igen, az én menyasszonyom. - ölelt át Leon hátulról. - Nézd csak, már látszik, hogy gömbölyödik a hasad. - Jaj... - simítottam végig hasamon. - Olyan csodálatos. - Alig várom már, hogy a karjaimban tarthassam. - csókolt bele nyakamba. - Mikor szeretnéd az esküvőt? - Ó! Szerintem, majd ha megszületett. - Rendben. Már el is képzeltelek menyasszonyi ruhába. Milyen csodálatos leszel... - közben végigsimított oldalamon, s vállamat kezdte puszilgatni. - Hahaha! De mondd csak, mért tegnap kérted meg a kezemet? Mármint, mért épp az előadáson? - Azt akartam, hogy felejthetetlen élmény legyen. Hogy tegyük még csodálatosabbá az előadást. És mert tudom, mennyit jelentett az Angyalok Tánca. Hát ezért! - fordított meg, s csókolt meg. - Ó, Leon. Annyira boldoggá teszel. - hajtottam fejemet vállára. - Van itthon gyümölcstorta? - kérdeztem kacagva. - Igen, felkészültem mindenből. De nem fogod egyszerre kifosztani a hűtőt, drágám. - Nem, dehogy! - tettem kezemet szívemre. Ekkor csöngettek. - Nyitom! - mosolyogtam, majd az ajtó felé siettem. - May, Layla, Ana, Mia, Yume! - közben mindegyiket arcon csókoltam. - Gyertek beljebb! - a kis női csapat beljebb jött. - Szia Leon! - köszönt Layla, miközben családi puszit adott unokatestvére arcára. - Ugye nem baj, ha elraboljuk pár órára a menyasszonyodat? - Ha visszahozzátok, akkor oké. De mire kellene? - húzta föl egyik szemöldökét. - Elmegyünk vásárolni. - Ó, nyugodtan vihetitek, ha engem nem rángattok el. - A női vásárlás a férfi legnagyobb ellensége... - jött be Yuri. - Én már csak tudhatom! - fogta a kis Emily-t kezében. Erre mindenki nevetett. - Na, akkor megyünk? - kérdezte mosolyogva May. - Igen. - Ne félj, Leon! Mi elleszünk itt ketten. - Hát pont ettől félek én is... - jegyezte meg.
*
- Ezt nézd, Sora. Ez milyen aranyos... - mutatta föl Mia egy pici babacipőt. Fehér színe volt, egy kis madzag, meg apró gyöngyök is díszítették. - Ez olyan gyönyörű. Legszívesebben felvásárolnám az egész boltot. Nem viccelek! - mondtam, amikor elkezdtek nevetni. - Ezt nézd! - mutatott föl Yume egy rózsaszín ruhácskát, melyen egy nyuszi mosolygott vissza. - Na jó. Szerintem, vásároljunk először cumisüveget, meg egyéb ilyen dolgokat, mert én ezt nem fogom kibírni... - Hahaha!
*
- Anyuciiii! - Mi az, tündérkém? - jött le Samantha. - Az az idióta! Az a nyomorult, idióta! - sírta Vanessa párnájába. - Mi történt, édesem? - Leon... Leon megkérte a kezét... Leon megkérte Sorának a kezét. - szipogta, de nem az örömtől. - Nem... ez nem lehet... - De igen... és ami a legrosszabb, hogy az a szajha teherbe is esett... - fordult vissza a párnájába. - De hát ez nem hagyhatjuk... - Tudom, de mit csináljunk? Anya, olyan boldogok! - De mi nem szeretnénk, ha boldogok lennének, igaz? - Nem! Még szép hogy nem... de a Színpadra már nem mehetek vissza, mert eltiltottak onnan... - Hmm... drágaságom. - gondolkodott el. - Most mi a legfontosabb nekik? - Hát... a baba... - És mi van akkor, ha az a baba nem lesz olyan, mint amilyennek egy normális csecsemőnek kell, hogy legyen. - Mire akarsz kilyukadni, anyuci? - Tegyük fel, hogy Sora kisbabája sajnálatos módon beteg lesz...
*
Az idő csak telt, és múlt... Már azon kaptam magamat, hogy 5 hosszú hónap telt el... Ultrahangvizsgálatra mentem. Sajnos, Leon nem tudott most eljönni velem, mert próbája volt.
- Szia, Sora. Hogy vagyunk, hogy vagyunk? - mosolyogta Kate. - Remekül! Csodásan! Mesésen! Milyen fogalmat mondjak még? - nevettem. - Értem én! Na gyere, megvizsgállak.
Fölfeküdtem a kis ágyra, s a fölsőmet fölhúztam. Kate a kis Tv-t bekapcsolta, s krémet kent hasamra. Eleinte hideg volt, de amint elkente, már nem.
- Eddig a nagyon eleven volt a babád. Soha nem mutatta meg magát. Mindig csak háttal feküdt. - tette a kis eszközt hasamra, ami megmutatta a bennem növekvő életet. - De... Várj csak! Nézd, Sora! - mosolyogta. - Ott a szíve. - szemeim könnyesek lettek. - És... Ott a feje. Na, bátor lett a kicsi. Ott a kis keze - közben egy tollal mutatta, mi merre, és hol -, a lába... és... Sora... - majd alaposabban szemügyre vette. - Kislányod lesz! - Kislányom? - kérdeztem, miközben arcomat sós könnycseppek marták. - Képeket kérsz? Hogy megmutasd Leon-nak. - Igen. Biztosan örülni fog. - Kislányt szerettetek volna? - Igen... - Ó, akkor nagyon szerencsések vagytok! - Köszönöm, Kate. - Gratulálok, nektek! A képek hamarosan elkészülnek. Addig várjál, drágám. - Rendben.
Leült asztalához, és elkezdett ott papírokat nézegetni, az ultrahang után.
- Drága, a kisbabátok teljesen egészséges. És gondolj bele, hogy az 5. hónapban vagytok. Hamarosan meg fog születni. - Alig várom már. - De kislány, ugye tudod, hogy most már többször kell ellenőrizésre jönnöd. Emellett, ha bármi fájdalmat érzel, gyere el. - Rendben. - Készen vannak a képek. - vette el őket, és nyomta kezembe. - Ó, Istenem. Olyan szép... Leon hogy fog örülni. - Naná, hogy fog örülni. - Akkor én most megyek, Kate. - Oké. Szia Sora! - Viszlát! - köszöntem el, majd kiléptem, s egyenesen Leon-hoz siettem.
*
- Ch, ez a mai divat. Egyszerűen undorító. Rózsaszínhez a lilát. Ó, anyám, semmit sem értenek ehhez... - dühöngött magában Vanessa, miközben a járókelőket nézte.
Épp egy butikból jött ki, mely közel volt a színpadhoz. Ám, ebben a pillanatban, észrevett egy személyt. Barnás haja volt, olyan 45 éves körüli nő lehetett.
- Hmm? - jobban szemügyre vette. - Ez... Ez nem lehet... Ő... Csak nem... - elővette telefonját, és lefényképezte a nőt. - Igen. Akkor ezek szerint... oda fogja adni Sorának a... - majd bepötyögte anyjának telefonszámát, és fölhívta. - Anya! Gyere gyorsan a Színpadhoz! - utasította.
*
- Leon! - léptem be a terembe, mire mindenki mosolyogni kezdett. - Szia, szerelmem! - csókolt meg. - Hogy vagy? - Nagyon, nagyon jól! Leon, nézd! - nyújtottam át a fehér borítékot. - Mi ez, kedvesem? - Nyisd ki! - a férfi úgy is tett. Kivette a boríték tartalmát. - E... Ez... - Igen, Leon. A kislányunk! - a férfi tekintete homályos lett. - Kislányunk lesz? - kérdezte. - Igen. - bólintottam. - Halljátok? - fordult a többiek felé. - Kislányom lesz! - Éljen! - tapsolt mindenki. - Gratulálunk. - Szeretlek! - mondta, miközben végigsimított gömbölyödő pocakomon. - Én is... jaj. - kaptam hasamhoz. - Minden rendben? - ölelt át aggódóan. - Persze, minden oké, csak néha-néha fáj, amikor megmoccan. Persze, most még nem annyira eleven, de az utolsó hónapokban... - Jól van, engem csak az érdekel, hogy jól legyél... Illetve legyetek. - hajolt le, és adott puszit hasamra.
Nyílt az ajtó. Egy nő lépett be rajta, krémszínű táskája volt karjára illesztve, világosbarna nadrágja, s még annál is világosabb fölsője volt. Mindenki felé nézett.
- Elnézést, maga kicsoda? - kérdezte Kalos, alaposan végigmérve a nőt. Nagyon ismerős volt neki. - Sora Naegino itt van? - válaszolt kérdésével az asszony. Lágy, megnyugtató hangja volt. - Igen, itt vagyok. - Leon óvón átölelt. - Istenem, te jó ég. - csapta össze kezét. - Mekkorát nőttél, kicsi Sora! - nézett rám gyengéden. - Elnézést, maga... kicsoda? Annyira ismerős nekem. - Terhes vagy? - váltott témát. - Ó, de örülök neki. Ki az apa? - Én... - felelte Leon. - Úristen. Leon úrfi? - kérdezte kikerekedett szemekkel, miközben szája elé tette a kezét. - Hát, utoljára ekkora voltál, mikor láttalak... - mutatott egy kb. 10 éves gyermek méretéhez. - Elnézést, de ki maga? - ismételtem magamat. - Hmm... Igen, igen. 12 év hosszú idő, és ez rajtam is meglátszik. - majd kezét vállamra tette. - Martha vagyok. A te volt dadád, Sora...
Folytatása következik...
|