|
Send Me an Angel
2008.06.18. 12:26
Hattyúk Tava
- A szeretőd vagyok...
- Hogy mi? - akadtak ki egy páran, de köztük én voltam a legdöbbentebb. Leon nyugodtan állt mellettem, karját derekamra helyezve.
- Tessék? - kérdeztem.
- Ó, már nem is emlékszel, mikor a Cirkuszfesztivál után a kis ünnepelésen kicsit többet ittál a kelleténél? - Vanessa gúnyosan elmosolyodott.
- ~ Jól csinálod, Rogan. - gondolta magában.
- Egyáltalán ki vagy Te? - kérdeztem.
- Rogan. Rogan Sweny. Ennyire nem emlékszel rám, kedves? - nézett rám.
- Soha életemben nem láttalak! - majd Leon-ra tekintettem, félelemmel.
- Sora... - suttogta. Arca közömbös volt, semmi érzelem nem rítt le róla. - Ismered ezt a férfit? - kérdezte hidegen. Csak nemet intettem fejemmel.
- Nem. Soha életemben nem láttam.
- Akkor ebben az esetben - fordult a férfi felé. -, szeretném, ha két percen belül eltakarodna a Színpad területéről! - utasította jeges nyugalommal, kíméletlenül.
- Netán nem hiszel nekem? - húzta fel tekintetét.
- Teljes mértékben megbízom a partneremben. És emellett nem érdekel a hazugságotok. Most már senki nem fog minket elválasztani! - bizonyításképpen még szorosabban ölelt.
- Merthogy? Netán ennyire elcsavarta a fejedet, Leon? - kérdezte gúnyosan. - Tudtommal te is egy nőcsábász életet éltél.
- Meglehet! - bólintott, mert volt benne némi igazság. - De megtaláltam azt a nőt, akit szeretni tudok életem végéig. Emellett, Sora Naegino a gyermekemet várja. - újabb meglepett arcok.
- Hogy miiii? - állt fel visítva unokatestvérem. - Teherbe estél, Sora? - üvöltötte.
- Igen. - bólintottam.
- Mekkora egy szajha vagy! - mondta utálkozva, gyűlölködve. Egy hatalmas pofon csattant. Kikerekedett szemekkel meredtünk az előttünk álló, fekete hajú, sötétkék tekintetű lányon.
- May...
- Ide figyelj, Vanessa! Nem érdekel, ki vagy te itt, de légy szíves, ne ócsárold a barátaimat. És jó lenne már, ha elhúznád azt a szép, agyonplasztikázott arcodat innen. Már semmi keresnivalód nincs itt, te kétszínű boszorkány! - oltotta le a kínai lány.
- Nekem te ne dirigálj, te...
- Én? - kérdezte. - Őrök! - mondta, majd két jó nagydarab fickó lépett be, fekete öltönnyel, és napszemüveggel. - Vigye ki ezt a két nem kívánt személyt innen. - utasította.
- Értettük! - s megfogták őket.
- Huh! - sóhajtott fáradtan.
- May! - léptem oda hozzá, és átöleltem. - Köszönöm...
- Ugyan, semmiség. Sora - nézett rám. - bocsáss meg, hogy ennyire lenéztelek téged. Nem akartam ilyen lenni. Emellett, Vanessá-ban meg egy hatalmasat csalódtam.
- Köszönöm! - ismételtem magamat.
- Aszta, May aztán megmondta a magáét. - kezdte Rosetta.
- Mikor lett ennyire... hogy is mondjam, határozott? - kérdezte Ana.
- Fogalmam sincs, kiscicám! - felelte Cathy, majd a kis csapat odalépett hozzánk.
- Sora, tényleg terhes vagy? - tette fel kérdését csillogó szemekkel, Mia.
- Igen! - mosolyogtam, és Leon hátulról átölelt.
- Gratulálunk! - felelték egyszerre.
- Köszönjük!
- De jó, hamarosan lesz egy pici Leon meg egy pici Sora! Á, de jó! - tapsolt Sarah, boldogan.
- Mondd csak, Sora. Ugye a következő darabot végig tudod csinálni?
- Igen, szerintem igen. Sőt, biztos vagyok benne! - feleltem határozottan a fiatal írólány kérdésére.
- Rendben.
- Mia, mivel mindenki itt van, kérlek, ismertesd a darabot. - utasította Kalos.
- Értettem. Szóval, a következő darab, a Hattyúk Tava. - erre csodálkozó, elégedett sóhajok voltak a válaszok. - Tehát, gondolom, mindenki ismeri Odett-et, akit elátkoz a gonosz Odil, hogy nappal hattyú lehessen, éjszaka meg visszanyerhesse eredeti, gyönyörű, emberi alakját. - bólintás volt a válasz. - Rendben. Nos, Odett szerepét Sora karakteréhez formáltam. Remélem, Sora benne vagy!
- Természetesen... semmi kifogásom sincs ez ellen.
- Ennek örülök. Akkor, a gonosz megtestesítője, azaz Odil pedig May.
- Mért mindig én kapom a rossz szerepet? - kérdezte a lány egy sóhaj mellett. Egy páran nevettek. - De benne vagyok! - kacsintott.
- Oké. És a herceget pedig Leon. Benne vagy?
- Igen! - tette fejét az enyémre.
- Rendben. Akkor, a forgatókönyvet ott, az asztalon találhatjátok. És figyeljetek! Cathy-nek az az ötlete támadt, hogy az előadás végén Sora és Leon az Angyalok táncát fogják előadni. Ez lenne a darab fénypontja! Vállaljátok?
- Igen! - bólintottuk.
- Jó. Nos, a jelmeztervezők már dolgoznak a ruhákon, a kellékesek pedig már elő is álltak egy trapézzal. - kezdte Cathy. - Cicáim, ha bemegyünk a másik edzőterembe, ott meg is nézhetitek azt. - azzal a kis csoport átsétált a másik helységbe. Közben mindenki kíváncsian sugdolózott a mellette álló személynek. - Ez lenne az! - mutatott föl. - Az Angyaltrapéz.
- Az Angyal... trapéz! - leheltem, majd végignéztem a hatalmas nagy eszközön. - Szinte pezseg a vérem, hogy kipróbálhassam! Már alig várom! - gondoltam.
- Igen! Még nem szabad kipróbálni, mert dolgoznak rajta. Sora, Leon! - fordult felénk az írónő. - Remélem, tudjátok, hogy az Angyalok Tánca komoly felkészüléssel jár!
- Igen, tudjuk!
- Mikor kezditek a felkészülést? - kérdezte Kalos.
- Ha lehet, minél előbb! - feleltük határozottan.
- Rendben. Akkor kijelentem, hogy a Hattyúk Tava premiere egy hónap múlva bemutatásra kerül! - mondta. - Kezdjetek el próbálni! Cathy! Te legyél Leon-ékkal! Mia, Te a többiekkel maradj, és avasd be a történet apróbb részleteire! A háttértáncosok menjenek a próbaterembe, ahol a tanár már várja. Jelmeztervezők, háttérdíszítők, kellékesek! Munkára! Mindenkinek sok sikert kívánok! - adta ki az utasítást egy jó igazgatóhoz méltóan.
Már vagy egy hete próbáltunk. Az Angyalok Tánca tényleg nehéz, és komoly felkészülést igényelt. Szerencsémre, az egyik elemen már túlléptem: hogy a vízen álljak, egy farönkön, egyenes testtartással, egy lábon úgy, hogy a víz ne fodrozódjon. Igen, nagy gondom volt: az egyensúlyozás.
Az edzőteremben álltam, az egyik rúdon, jobb lábamat hátra téve, derékszögállásban. Leon egy másik szobában gyakorolt.
- Á! - ez a hang volt, mely már oly sokszor töltötte meg a kis termet. Egy fekete hajú lány lépett be.
- Sora! Jól vagy? Úristen! - futott oda hozzám.
- May... persze, minden rendben... - feleltem fáradtan.
- Dehogy van rendben! Mióta gyakorolsz? - kérdezte.
- Pár... órája.
- Mióta?
- 6-tól.
- Reggel 6-tól? - akadt ki. - Sora túlhajszolod magadat, az Istenért! Délután 4 óra van! Ettél te valamit?
- Egy joghurtot.
- Sora, terhes vagy, és nem táplálkozol rendesen? Az edzést most abba hagyod, és eszel valamit! Ha Leon ezt megtudja...
- Jó, jó, May, megyek. - segített fölállni, de kissé nehezen ment a járás.
- Sora... a lábad... - ekkor vette észre a véres balettcipőmet. Leszedte rólam, s ledobta. - Tisztára lehorzsoltad a bőrt. Maradj itt! - azzal a kis szekrényhez sétált, ahonnan egy orvosi dobozt vett elő, és alaposan bekötözte a lábamat. - Sora, pihenned kellene. Egy picit.
- Nem, May, nem pihenhetek. Két hét múlva premier.
- Már így is tökéletesen tudod az egészet! - erősködött, miután segített fölállni. - Nem szeretném, ha valami bajod lenne... - mondta gyengéden.
- May... köszönöm!
- Szereted a kínait? Tudok főzni...
- Per pillanat bármit megennék... Mondd csak, hogy Te hogy haladsz?
- Hjaj, Te lány... Nem tudsz másra gondolni? De kérdésedre a válasz: nagyon jól. Rosetta nagyon jó trapézartista lett. Ő játssza a tündért, aki visszavezeti Odil-t a helyes útra.
- Igen, hallottam, hogy Rosetta nagyon lelkesen gyakorol. - mosolyodtam el fáradtan. - Köszönöm! - mondtam, mikor elém tolt egy jó meleg étellel teli tányért. Azonnal elkezdtem enni.
- Úgy tudom, holnap lesz a sajtótájékoztató, no meg a fényképezés is.
- Igen. A jelmezek is fantasztikusak lettek.
- Aha. De az Angyaltrapéz se semmi. A kellékesek rengeteget dolgoztak vele. - gondolkodott el, miközben teáját szürcsölte. - Sora... - nézett rám, bűntudattal a tekintetében. - Amikor először találkoztunk, annyira szemét voltam veled. Magam sem tudom mért. Talán féltékeny voltam, vagy nem is tudom. De.... Annyira sajnálom. Tényleg. Jóvá szeretném ezt tenni.
- Ó, May. - mosolyodtam el kedvesen, s tekintetem könnyes lett. - Már rég megbocsátottam. - szipogtam. - Bocsánat, ezek a hormonok.
- Tudod mit? Az előadás után, menjünk el vásárolni. Tudok egy nagyon jó helyet, ahol lehet babaruhákat venni! - nevette.
- Igen... - kezemet hasamra tettem.
- Gratulálok hozzá.
- Köszönöm.
Másnap délután járt az idő.
Egy nagy asztal előtt ültünk, egyik oldalamon Leon, a másikon May. Kalos középen ült, mellette a két írónő. Előttünk sok-sok riporter, újságíró, fényképész vágott egymás szavába.
- Mikor lesz a nagy premier?
- Két hét múlva. - válaszolt az igazgató.
- Úgy hallottuk, hogy a Hattyúk Tava fénypontja az Angyalok Tánca lesz, melyet majd Miss. Naegino és Mr. Oswald fog bemutatni. Hogy mennek a felkészülések? - fordultak felém, és Leon felé.
- A próbák jól mennek. Mindenki jól végzi a dolgát, és Sora s én is jól haladunk. Reméljük, a közönségnek tetszeni fog a manőverünk.
- Meg van elégedve partnerével, Mr. Oswald. - Leon rám pillantott.
- Teljes mértékben. - az asztal alatt kezét combomra helyezte.
Még sok-sok kérdést tettek föl nekünk, majd mentünk is a fényképező szobába, hol már jelmezek rengetege, és a fényképek villanása várt ránk.
Mindenki csodálatosan festett ruhájukban. Mintha rájuk öntötték volna, úgy simult rájuk. De a legcsodálatosabb az az én hercegem volt. Ó, Leon olyan fenségesen nézett ki. Lilás ruhája volt, tökéletesen simult testére, megmutatva, kidolgozott, izmos mellkasát, és hasfalát. A ruha egybe részes volt. Sminkje is illet hozzá, s ezüstösen csillogó hajában egy kis dísz tündökölt.
Valljuk be, én sem néztem ki rosszul. Most még csak egy fehér ruha volt rajtam, melynek ujja és oldalamra simuló anyag össze volt varrva egy harmadik anyaggal, ezáltal úgy néztem ki, mintha szárnyam lenne. Hajamon egy fehér szőrme volt. Sminkem egyszerű volt, de mégis természetes. A férfi a kis kialakított színpadnál állt, de a fényképezés még nem kezdődött el. Lassú léptekkel mentem Leon felé, s mikor odaértem egy apró csókot leheltem puha ajkaira.
- Gyönyörű vagy...
- Nem láttad még a jelmez alatti lévő ruhát!
- Ó, igen? - kérdeztem, majd átölelt, s felemelt. - Többet láttam már, szerelmem.
- Tegyél, le! Leon! Leon! - letett, de csikizni kezdett. - Leon! Ne... csikizz! - nevettem.
- Kérem a jutalmamat, Sora Naegino!
- Mit?
- Mondjuk... ezt... - átölelt, s lehajolt hozzám egy újabb csókra. Szenvedélyesen, s szerelmesen csókolt. Észre se vettük, hogy a vakuk villognak, fényképezőgépek kattognak.
- Remek, csodálatos képek! - mondta a fotós.
- Á... - nyitottam ki szemeimet. - Már el is kezdtük?
- Nem, de ezek csodálatosak! Na de, akkor most álljanak be, öleljék át egymást, és mosolyogjanak! - utasított...
Ez a két hónap hamar eltelt. Már azon kaptam magamat, hogy az öltözőben ülök, miközben kezemet tördelem.
- Minden rendben lesz, Sora. Csak bízz magadban. A fényed beragyogja az egész színpadot.
- Köszönöm, Fantom.
- Mondjuk, szívesen megnéztelek volna, amikor átöltözöl...
- Te sosem szoksz le a perverzkedésedről?
- Ó, dehogy. De ezt félretéve, az előadás gyönyörű lett.
- Igen. Szerintem is.
- Sora, kezdés! - futott be Mia.
- Rendben, megyek! - szóltam, s föl is álltam.
"A nyilas fénye készen áll, hogy az emberek szívét egyesítve véghez vihesse a nagy mutatványt. "
Kiléptem, hol Leon átölelt, s együtt mentünk a gyülekezőhelyre.
- Remélem, mindenki készen áll. Arassuk le végre azt a sikert! - mondtam határozottan, s a függöny felgördült.
A nézőtér tele volt. Egyszerűen nem hittem el, hogy hajnalok hajnalán is vannak olyanok, kik eljönnek erre az előadásra. Oly csodálatos érzés volt az egész. És még nem is tudtam, hogy ezt valaki, történetesen a szerelmem meg is fogja fűszerezni.
A kissé fáradt közönség a műsorfüzetet olvasgatták.
- Odett-nek a saját szíve ellen kell harcolnia, mert annak egy darabja már nem hiszi, hogy a herceg szereti.
- A hercegnő hisz abban, hogy Odil szívében még mindig ott van a szeretet, s jóság, és azt akarja kiszabadítani. Vajon sikerrel jár? - olvasták fel itt-ott a közönség emberei.
És ekkor... Elkezdődött.
A trambulinon helyezkedtem el, guggoló helyzetben. Szép lassan fölálltam, karjaimat kinyújtottam. Hármat dobbantottam, majd az egyel lejjebb lévő ugróasztalra érkeztem, hol nagyot ugrottam, s fölfelé szálltam, forogva. Ebben a pillanatban négy háttértáncos lépett ugrott be, szintén a trambulinokon körbe-körbe ugrálva. Visszaérkeztem, s amint az ugróasztalra érkeztem, csillámpór szállt fel. Mind az öten fölugrottunk, s én "emberré" változtam.
Következő jelenet... Odett először pillantja meg a herceget.
Leon jött be, hatalmas nagy őrjöngést maga után hagyva. Egy trapézon szállt, bal lábát behajlítva, miközben engem figyelt. Csillámpor szállt fölfelé. Olyan romantikus volt az egész. A herceg egyből Odett-be szeretett.
A helyszín változott, immár a bál muzsikáját lehetett hallani, s a táncosokat lehetett látni. Mind gyönyörűek voltak.
De ekkor, színre lép Odil, a fekete hattyú. A herceg amint meglátja, szívét a lány bebörtönzi. Odil a démonhercegnő, kinek szívében ott van a szeretet, s a jóság is. De mégis, titokzatos, s merész. Eközben csodálatos ugrásokat, s forgásokat mutattak be. A közönség immár a titkokkal teli, Sötét Erdőben járhatott.
Odil elcsalja a herceget az erdőbe, hogy ne láthassa többé szíve választottját, Odett-et. Ám Odett észreveszi a fekete démon szívében a kételyeket, s a vívódást. Segítségül hívja a tündért, azaz Rosett-át.
- Most jön a manőverük! Hajrá May, és Rosetta! - drukkoltam magamban.
A két lány nagy lendületet vett, miközben a barna hajú a trapéz tartórúdját fogta, addig a fekete azon állt, s Rosetta elengedte az eszközt, s szaltózva átesett a második trapézon, elkapva a harmadikat.
- Örök... Illúzió! - hallhattuk hangjukat.
- Ez az! Sikerült! - örültem, ahogy ők is.
A színpad forgott, s más alakot öltött.
- Itt az idő! - gondoltam magamban, s szerelmemre pillantottam.
A középső trambulint kivilágították, hol csak én álltam. Ebben a pillanatban Leon egy trapéz segítségével leereszkedett. Az utolsó jelenet: Az Angyalok Tánca.
Hátunk mögött a kapuk kinyitódtak, megvilágítva a nyugodt tengert, s az éppen felkelni készülő Napot. Meglepődött sóhajokat lehetett hallani.
Egyre nagyobbakat, és nagyobbakat dobbantottam, míg végül elkaptam partnerem kezét, ki teljes erejéből föllökött. Akár egy angyal, olyan könnyedén szálltam felfelé. Fölvettem az Angyalpózt, tehát jobb lábamat hátrébb engedtem, karomat fölemeltem. S ebben a pillanatban, a Nap fölkelt, bevilágítva testemet, s az egész Színpadot.
- Ó, te nagy bolond, arasd le sikeredet! - mondta Fantom.
Az eddig takaró ruhám most lefoszlott rólam, s csak egy fehérkés, apró melltartóhoz hasonlító topp takarta el melleimet, no meg a hozzá tartozó bugyi. Hajam ki volt engedve, sminkem még csodálatosabb lett. Picit balra tekintettem, s nem hittem szememnek. Könnyes lett tekintetem.
- Anya... Apa... - suttogtam. Fantom mellett ott álltak, miközben a kis lény mosolygott, ahogyan Ők is.
- Büszkék vagyunk rád, Sora. - mosolyodtak el, majd megérintették Fantomot, s eltűntek. A Színpad Szellemének álarca ragyogni kezdett. Hozzáértem, mire az eltűnt, s körülöttem minden csillogni kezdett.
- Meseszép!
- Gyönyörű!
- Tökéletes! - hallhattam közönség hangjait.
Az Angyaltrapézt lehetett látni, s Leon repült mellém. Így még boldogabban szálltam oldalán. Táncoltunk, repültünk, forogtunk. És éreztem: a közönség szíve eggyé válik. Hát végre megtörtént. A mi szívünk egyesült az övéjükkel. S mindenkit elöntött a határtalan boldogság, s a szeretet fogalma.
A végén, Leon és én egy trapézon álltunk, átölelve egymást.
Egy néző fölállt, és tapsolni kezdett. Majd így a többiek is, még végül az egész nézőtéren ülők állva őrjöngött.
Leugrottunk, és így álltunk, egymást ölelve, mosolyogva, miközben integettünk, hajolgattunk. Jobbra tekintettem. May megbökte Leon karját, s kacsintott egyet. Leon izgulva belenyúlt zsebébe, s felém fordult.
A taps abbamaradt, amit én nem értettem. Balra néztem, s akkor láttam meg Leon-t, miként térdel, s kezében egy gyűrű.
- Sora Naegino, hozzám jössz feleségül?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
