|
Send Me an Angel
2008.06.18. 12:25
Egy újabb gond...
- Leon! Hamarosan gyerekünk lesz! - dermedten állt, és csak a tekintetembe nézett, melyben tiszta boldogság tündökölt.
- Gyerekünk... lesz? - kérdezte szaggatottan. Bólintottam. - A... Apa leszek?
- Igen, Leon! - hajába túrt, és érezte: tekintetét ellepik a határtalan öröm könnycseppjei, melyek szép lassan lefolytak márványarcán. Fölemeltem hüvelykujjamat, s letöröltem arcáról. Kezeit derekamra illesztette, és fölemelt, miközben boldogan kacagott.
- Apa leszek! - pördített meg, majd miután letett egy édes, szerelmes csókot lehelt ajkaimra. - Szeretlek, Sora! - csókolgatott össze-vissza, s kezét hasamra tette. Gyengéden simogatni kezdte.
- Én is! - öleltem át. - Még csak pár hetes - néztem le rá. -, de 9 hónap múlva szülők leszünk!
- Még... még soha nem voltam ennyire boldog... - mosolyogta. - Hol lesz a gyerekszoba? - kérdezte nevetve.
- Fogalmam sincs! - feleltem most már én is úgy, ahogyan Ő.
- Szerelmem, menjünk haza... a gépet így is lekéstem. Istenem, ha nem jössz, komolyan fölszállok rá.
- Mért akartál elmenni?
- Mert... Át akartam gondolni, ezt az Angyalos dolgot. No meg Mark barátom telefonált, hogy egy-két papír ügy van még, meg számla... még régebben kölcsönkért, és azt akarta volna visszaadni. De föl is hívom, hogy nem megyek Párizsba. - előhúzta a készüléket, miközben szorosan átölelt, és bepötyögte a férfi telefonszámát.
- Halló, Leon?
- Szia Mark. Nem megyek Párizsba, egy sokkal fontosabb dolog összejött... majd beszélünk. - hadarta el, és semmi köszönés, vagy válaszvárás nélkül letette a telefont, és kabátja belső zsebébe tette.
- Ez nem volt egy kicsit durva?
- Édesem, most senki nem érdekel! De te képes voltál egy szeptemberi napon egy szál pólóba eljönni? A végén még megfázol! - majd kabátjával átölelt.
- Bocsánat, siettem! - mosolyogtam, és hozzábújtam. - De még augusztus van.
- Nem baj, nem akarom, hogy megfázz... - aggódott. - Hmm... Azt hiszem jobb, ha hozzám költözöl.
- Ezer örömmel! - nevettem. Megfogta csomagját, és elindultunk egy taxihoz, ahol beszálltunk, és hazamentünk.
*
Nem sokára meg is érkeztünk a hatalmas villájához. Nagyon szép volt. Legutóbb nem volt időm körülnézni, de most jobban szemügyre vettem Leon Oswald híres lakhelyét.
Hófehér kovácsoltvasból készült kapuja volt, mely egy gombnyomásra elhúzódott, ha kellett. A háznak kettő garázs volt, egy a limuzinnak, és egy Leon saját, éjfekete Mercedesének. Ha balra tekintettem, egy gyönyörű, márványból készült szökőkutat láthattam, melyen egy angyal volt, ahogyan karját kinyújtva víz folyik le onnan. Nem messze tőle egy kis tér feküdt, ahol székek, és asztalok pihentek, fölöttük tetővel, óvva a rossz időjárás elemeitől. Egy fa is láthatóvá vált, egy hatalmas fűzfa. Viszont, ha jobbra tekintettem láttam a felfelé kanyarodó szintén márványból készült lépcsőt, mely egyenesen a ház ajtajához vezetett. Ha hátrapillantottam, a tenger csillogását láthattam, miközben színe a lemenő Nap sugaraival játszadozik gyönyörű árnyalatokat életre keltve.
Beljebb mentünk a házba, levetkőztünk, s az otthonos, ugyanakkor modern nappaliba leültünk a bőrülő garnitúrára.
- Hmm... nem változott semmit sem a házad. - jegyeztem meg makacsul.
- Kellett volna, szerelmem?
- Nem. - feleltem.
- Kérsz valamit? - állt fel, és a konyhába lépett.
- Egy kis édességet.
- No, és mit? - ölelt át, mikor én is bementem.
- Mondjuk egy kis csokoládétortát vaníliaöntettel, és eperdarabokkal. - csak nézett.
- Azt hiszem, föl kell fogadnom egy szakácsot. - vakarta meg a fejét.
- Haha!
- Sütni nem tudok, de azt hiszem be, kell majd vásárolnunk.
- Ebben igazad van... - ásítottam. - De minden téren! - feleltem sejtelmesen.
- Igen, minden téren! - simított végig arcomon, majd leült az egyik székre, és ölébe ültetett. - Istenem Sora, annyira boldoggá teszel. És ha belegondolok, hogy a gyermekemet hordod, én... annyira...
- Sss! - húztam végig ajkain ajkaimat. - Hidd el, én vagyok a legboldogabb, hogy az a férfi van mellettem, akit elmondhatatlanul szeretek. - mosolyodtam el kedvesen, gyengéden. - Egy picit fáradt vagyok. Ma annyit rohangáltam. És holnap meg ott a munka.
- Akkor gyere, menjünk föl, és pihenjünk le. - felelte démoni vigyorával.
- Oké!
Fölsétáltunk a lépcsőn, ezáltal a második emeletre érkeztünk. Kicsit tanácstalanul néztem rá, nem tudtam melyik az Ő szobája, még ha már egyszer voltam is itt. Csak hátulról átölelt, és vezetett, de nem a szobájába, hanem a fürdőbe. Elmosolyodtam az ötletén.
- Fürödni akarsz? - kérdeztem.
- Nem, csak kényeztetni, leendő anya. - tetszett neki ez a szó.
- Haha! - kuncogtam. - És hogy akarsz?
- Kezdetnek vegyünk egy jó, meleg fürdőt. - nyitotta meg a csapot. - Adjunk hozzá fürdőolajokat, és gyújtsunk gyertyákat is. - közben folyamatosan csinálta, amiket fölsorolt. - Kapcsoljuk le a villanyt, majd vetkőztessük le szerelmünket, - s így is tett. - és lépjünk be a kád meleg vízbe. - nem kellett aggódnunk, hogy nem férünk el a kádban. Szinte, 3 ember is kényelmesen elhelyezkedhetett volna benne.
Hm. Ehhez fogható kényeztetési élményben sem volt még részem. És mindezt egy pillanat alatt előteremtette. Olyan jól esett.
Miután végeztünk a fürdéssel, lágyan megtörölt, miközben egy köntöst adott rám. Út közben fölkapcsolta a villanyokat, és megkérdezett, hogy szerintem, hol legyen a gyerekszoba.
- Most válasszak a 800 szoba közül? - kérdeztem, miközben fejemet, egy picit jobbra döntöttem.
- Igen, légy szíves!
- A szobád melletti helyen.
- Tehát ezen? - kérdezte, miközben benyitott a fehérkés faajtón.
A szoba nagyon szép, és nagy volt. Per pillanat nem volt benne semmi komoly, említésnek való tárgy, csak egy ágy, mellette két éjjeli szekrénnyel, egy ruhaszekrénnyel, asztallal, no meg Tv-vel. Az ajtóval szemben egy hatalmas ablak állt, teraszajtóval, és a hozzá tartozó erkéllyel. A falak egyszerű, fehér színűek voltak.
- Igen. Tökéletes. Itt-ott majd alakítunk rajta.
- Rendben, drágám! - csókolt bele a nyakamba. Megfogta kezemet, majd szobája felé húzott, és leültetett ágyára. Ott én kényelmesen elhelyezkedtem, míg Ő megkerülte a pihenőeszközt, és a másik oldalon bebújt mellém. Betakarózott, miközben szorosan átölelt. Bekapcsolta a Tv-t, amiben valami nyálas, romantikus film ment. A férfi épp most vallotta be, hogy szereti a lányt.
- Mondd csak, Leon... - kezdtem bele.
- Hm?
- Kisfiút, csak kislányt szeretnél? - néztem füstszürke tekintetébe, mely erre a kérdésre ellágyult.
- A férfiak általában fiút szeretnének. De én most inkább egy kislányt, aki ugyan olyan gyönyörű lesz, mint Te. - mosolyogta, s egy futó csókot lehelt ajkaimra. - Te?
- Minden álmom egy kislány.
- És, szerinted, mi legyen a neve? - gondolkodott el.
- Na igen. A nevekkel mindig bajban vagyok! - hajtottam fejemet izmos mellkasára, miközben szíve lágy ritmusát hallgattam.
- Majd valamit kitalálunk, nem? - kérdezte kedvesen.
- De... Leon? Hogy jött ez az Angyalos dolog?
- Legelőször, amikor a bankrabláson találkoztunk valami megfogott benned! Olyan bátor, és őszinte voltál. Aztán az étteremben hallottam, hogy mész erre a Bohóc Fesztiválra. És hát nem bírtam megállni, hogy ne menjek el én is. Csak nem akartam, hogy nagy felhajtás legyen ebből az egészből, így hát elkértem az ottani artista álarcát, amit nagy kedvességgel oda is adott. S mikor láttam az óriáskerekes jelenetet, nem tudom mért, de féltem egy picit, hogy valami bajod esik...
- És akkor, ott csókoltál meg először.
- Igen, ott. - s meg is csókolt.
- Szeretlek, Leon.
- Én is. - majd egy nagyot ásítottam, és lassan átléptem az álmok birodalmába.
Leon egyik kezével ölelt, s gyengéden cirógatott, miközben másikkal, tincseimmel játszadozott. Egyenletes szuszogásomat hallva, rájött, biztosan alszom. Kikapcsolta a Tv-t. A szobára sötétség borult.
De, ez a kis sötétség nem tartott sokáig. Fantom, a Színpad Szelleme jelent meg előtte.
- Jó estét, Leon. - köszönt illedelmesen.
- Fantom... - biccentett a férfi.
- Tudod mi lesz a következő darab címe?
- Nem, még nem. Mi? - kérdezte halkan, nehogy felébresszen.
- A Hattyúk Tava.
- Hm. Érdekes...
- A zárójelenet lesz a legcsodálatosabb.
- Merthogy?
- Mert valóra válhat mind kettőtök álma. Hogy bemutathassátok az Angyalok Táncát.
- Az... Angyalok Táncát? - lepődött meg.
- Így igaz. És Te valamit már nagyon rég óta tervezel, Leon. - mosolyodott el sejtelmesen. - A szíved mélyén már rég megtetted volna. Így hát, ez valóra is válhat ezzel az előadással.
- Ennyi ember előtt? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Igen. - felelte. - Emellett remélhetőleg Sora is végig tudja vinni. Lehet, nehéz lesz a felkészülés, de meg fogja érni. Két hónapos terhesen még ugrálhat. - jegyezte meg.
- Rendben. Én kész vagyok rá.
- Már csak az a kérdés, hogy a Nyilas fénye is képes lesz-e rá? - kérdezte, s szép lassan halványulni kezdett.
Másnap reggel...
- Jó reggelt, szerelmem! - nyomott egy csókot ajkaimra abban a pillanatban, hogy pilláim elváltak egymástól.
- Neked is. - feleltem mosolyogva.
- Hogy vagy? - kérdezte gyermeteg pillantással.
- Hmm... jól... most már nem fáj a fejem, és nincs hányingerem sem...
- Huh... akkor most jönnek a hormonok... - jegyezte meg halkan.
- Ha... minden terhesség más... - feleltem, miközben akaratlanul is végighúztam kezemet hasamon, melyhez hamarosan az övé is társult. - Hány óra?
- 9:04 perc. - felelte.
- Mennyi? - ültem föl. - Nem kéne mennünk?
- Ó, dehogy kell nekünk mennünk... Kalos-t fölhívtam, mondta, hogy maradhatunk addig, ameddig akarunk, de délután mindenképpen menjünk be az új előadás miatt.
- Új előadás? - kíváncsiskodtam.
- Igen, új. A címe pedig a Hattyúk Tava.
- Hattyúk Tava... - ismételtem. - Szép előadás lehet...
- És lesz benne az Angyalok Tánca is. - felelte, miközben hátradőlt, két kezét feje alá téve.
- Angyalok Tánca? - kerekedett ki a szemem. - Tényleg? Ezek szerint...
- Igen. Előadhatjuk. - sóhajtotta. - Végig tudod csinálni? - kérdezte aggódva.
- Igen! - bólintottam határozottan. - Meg fogom tudni csinálni.
- Szerelmem... A felkészülés igen nehéz. Nem szeretném, ha valami bajod esne.
- Nem fog! - bizonyításképp meg is csókoltam. - De most gyere, kérlek. El szeretném mondani a többieknek, hogy gyerekünk lesz! - erre ellágyult tekintettel nézett rám, s halványan elmosolyodott.
- Rendben.
Fölkeltünk, és elvégeztük a reggeli teendőket. Miután megreggeliztünk, beszálltunk Leon kocsijába, és elhajtottunk a színpad felé.
*
Eközben...
- Nos, Rogan, akkor benne vagy? Szét kell választanunk Leon-t és Sorát. Valószínűleg még egy hazugságot nem fognak elbírni... így hát ez kell nekik! - mondta Vanessa, miközben pénzt nyomott a férfi kezébe. - Vállalod?
- Még szép. Sora Naegino egy igazán szép teremtény. Jó lesz vele játszadozni.
- De csak óvatosan. Először is hazudni kell... - figyelmeztette - Ha már Derek volt olyan béna, és nem erőszakolta meg...
- Hohó! Én nem erőszakolom meg... csak eljátszadozom vele... de előtte el kell választanunk Leon-tól. Nem?
- De igen. Gyere az edzőterembe. - utasította.
Mi is beléptünk a Kaleido Színpad kapuin. Leon átölelt, és így sétáltunk. Vállán a saját, kezében az én sportcuccom volt. Pedig mondtam neki, hogy tudom cipelni, gondoltam, de ő erősködött. Az edzőterembe igyekeztünk.
- Sziasztok!
- Sora! - futott oda Yume. - na végre, csak hogy megjöttél. - mosolyogta, miközben Leon megsimogatta feje búbját.
- Szia, Yume! - köszönt kedvesen.
- Hello! - Vanessa bejött, és egy székben foglalt helyet.
- Sora Naegino. - erre mindenki arra kapta a fejét. Egy magas, igen jóképű férfi állt meg ott. Farmernadrág, és egy sötétkék felső volt rajta. Ovális arca, zöldes szeme, és szőke haja volt.
- Ö... Te meg ki vagy? - soha életemben nem hallottam róla.
- Hát nem emlékszel rám? A szeretőd vagyok...
Folytatása következik...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
