A veszedelmes
2008.06.18. 12:05
Anglia egyik legnagyobb grófságának birtokán egy elegáns hintó hajtott át. Winter- hall már régen ennek a nagyon nagy hírben, és tiszteletben álló család tulajdonában volt. A bársonyos, ápolt pázsit, a rengeteg virág, és a fák stílszerű elhelyezése arról árulkodott, hogy a ház úrnője kiváló ízléssel rendelkezik, emellett odafigyelt a legapróbb részletre is. A hintóban ülő elegáns férfi élvezettel szívta be az őszi szél által hozott virágillatot. A legfelismerhetőbb a rózsa volt. Ebből ki lehetett találni, hogy ez volt a legtöbb. Hamarosan a hintó megállt a kövezett úton, egy hatalmas kastély előtt. A férfi könnyed mozdulattal leszállt, majd elindult a felfelé keskenyedő lépcsőn, amin két oldalt muskátlik voltak. A nap forró fénye megcsillant hosszú, ezüst haján. Holdezüst szemeiben is táncot jártak. Fekete nadrágot és öltönyt viselt, fehér inggel, amit kicsit nyitva hagyott. Kidolgozott testét imádták a nők, csak úgy, mint szépséges, férfias márványarcát, és varázslatos érintését. Egész lényében őrjítő férfi volt. Megbolondított minden nőt 15- től 85 éves korig. Mégsem olyan volt, mint egy- egy hatalmaskodó, tejfelesszájú arisztokrata. Nem volt kikent- kifent ficsúr. Egy igazi férfi volt. Vadászó nagymacskához illő léptei voltak. Könnyed, erőteljes, határozott mozdulatai. Fenséges volt, mégis veszélyes. Nagyon veszélyes. Ám ez volt az, ami a külsején kívül igencsak vonzotta a nőket. Na és nem volt az utolsó helyen a rangja sem. Végül is egész Angliában nem volt olyan híres, gazdag és hatalmas befolyással rendelkező nemes, mint Blackheath hercege. A férfi egy fintort vágott. Ahogy belépett a széles, boltívesre alakított üvegajtón, azonnal egy cselédlány szaladt elé. Pirulva hajolt meg előtte, és a tágas előtérből a nappaliba vezette. Még egyszer meghajolt és elsietett. A herceg elmosolyodott, és ránézett a kényelmes fekete kanapén elhelyezkedő kicsit idősebb, de mégis jóképű, rövid, barna hajú, barna szemű férfira. Winter- hall grófja remekül tartotta magát. Melegen elmosolyodott, és a vele szemben elhelyezkedő székre mutatott. A kastély minden része igényes, és szép volt. Árasztotta az otthon melegét. Leült a kényelmes székre, a kandalló elé, és kinézett az ablakon. Az óriási nappalit, több hatalmas ablak tett igazán széppé, mert a nap állandóan bevilágította. De nem csak ezt a helyiséget, de az összest. A két férfi végül egymásra nézett. A gróf pedig felsóhajtott.
- Nos, minek köszönhetem a látogatásodat?- kérdezte meleg hangon.- Jó vagy rossz hírrel jöttél hozzám, herceg?
- Egyik is, másik is.- válaszolt kimérten, és hátra dőlt.- Nos uram, megvan az elkövető.- majd tartott egy kis szünetet.- Travis Carlen.- majd, amikor a gróf nyugtalanul felállt, és járkálni kezdett, folytatta.- Az ön feleségét, és az én szüleimet is ő ölette meg. Gondolom egyet ért azzal, hogy meg kell fizetnie.
- Egyet.- fordult felé a gróf.- De a módszereiddel, azokkal nem értek egyet, Leon fiam.- majd nagyot sóhajtott.- Tudom, hogy nagyon szeretted a szüleidet, és hajt a bosszúvágy. A bosszúvágy azért, mert elvették a gyerekkorod, mert elvették a szüleidet, s mert saját magadnak kellett boldogulnod. Hogy ne vehessék el, ami ősidők óta a családod tulajdonában állt. Egy kisgyereknek ez borzalmas súly volt. Ráadásul még a húgodra is vigyáznod kellett. Tudom, hogy meg akarsz neki fizetni ezért, s igazad is lenne. De nem érdemes bemocskolni a kezed annak a szemét alaknak a vérével.
- Mylord!- állt fel Leon.- Ha jól emlékszem, a maga feleségét is meggyilkolta. És ha jól emlékszem, maga kért meg arra, hogy keressem meg. Most hogy megvan, hagyná, hogy büntetlenül megússza?- emelte meg a hangját.- Én nem fogom hagyni. És nem érdekel, ki mit mond, de a magam módján intézem el azt a férget, és nem fogok könyörülni.
- Áh... hát mégis csak jól hallottam, hogy maga Blackheath hercege látogatott meg minket .- zengett egy fülbemászó női hang. És belépett egy középkorú, világosbarna hajú nő. Egy élénk lila ruhát viselt, aminek pántjai le voltak húzva a vállára, ezzel kiadva idomait. Derekánál szorosra volt húzva, míg a szoknya bővebb volt. Haját elegánsan feltűzte, hogy csak néhány tincs lógjon le belőle. Szemei élénk zöldek voltak. Egy nagyon szép asszony volt. Lényegében illett Winter- hall urához, ha Leon nem tudta volna, hogy a még mindig vonzó és megnyerő férfi, előző feleségét imádta. S ez soha nem fog szűnni. Elmosolyodott, és kezet csókolt az asszonynak.- Micsoda megtiszteltetés, mylord.
- Enyém a megtiszteltetés, mylady. - villantott rá egy lehengerlő mosolyt, mire az asszony legyezni kezdte magát, és férje mellé lépett.
- Richard, még meg sem kínáltad a vendégünket egy kis frissítővel?- ripakodott a férfira, majd újra elővette az elbűvölő mosolyát.- Nagyon meleg van odakint, herceg.
- Valóban, de csak azért jöttem, hogy egy hírt közöljek a gróffal.- mondta kimérten.- Mennem kell...
- Ugyan, ugyan.- lépett oda az asszony, és leültette.- Maradjon, azonnal hoznak egy italt, és elbeszélgetünk. Ön még nem látta a lányunkat, ugye?- majd amikor a férfi megrázta a fejét kedveskedve felkacagott.- Akkor éppen itt az ideje.
- Clarissa!- emelte meg a hangját a gróf.- A hercegnek mennie kell, ha nem hallottad volna. Ne tartsd fel!
- Ugyan Richard én nem tartom fel.- nézett férjére Clarissa ártatlan pillantással, majd Leonra mosolygott és elsietett.
- Ne haragudj, fiam!- sóhajtott fáradtan, és leült a kanapéra .- Nem olyan, mint amilyen az én Christine- m volt. Ő egy igazi Angyal volt. Egy szépséges Angyal. Az egyetlen vigaszom a lányom, aki bár nem hasonlít rá másban, mint a hajában és a szemében, de azon felül különleges. Csupán más oldalról.- mosolyodott el, majd a belépő két nőre nézett.
Leon hamarosan szembe találta magát egy lenyűgözően szép lánnyal. Fehér ruhát viselt, aminek háromnegyedes ujjai voltak, és a könyökétől átlátszó, tölcsér alakú volt. A válla le volt húzva, így neki is, mint anyjának belátást engedett formás idomaira. A ruha felső része feszes volt, és kiadta a formás alakját, lefelé pedig tölcsérszerű. A lánynak rendkívül szép arca volt, derékig érő, hullámos szőke haja, és élénk zöld szemei. Kacéran a hercegre mosolygott, aki viszonozta a pillantást. Majd kezet csókolt a lánynak, és rápillantott a grófra. A férfi fel sem állt a kanapéról. Érzelemmentes tekintettel nézett a szépséges lányára. Leon összeráncolta a homlokát, miközben felegyenesedett. Nem azt mondta, hogy ő a vigasza, és a... hogy is mondta egyszer... a szikrázó fény a nappaliban, és nyugalmat adó Holdsugár az éjszakáiban. Hát valóban szép volt. Nagyon szép, de mégis volt benne valami megmagyarázhatatlan, ami nem igen vonzotta. Pedig érdemes lett volna. Gyönyörű, csábító és ilyen módon felkínálja magát neki, miközben a szülei is jelen vannak. De nem... nem vágyott rá olyan mértékben, mint ahogy kellett volna. Ismét a grófra pillantott, aki ugyan úgy nézte a lányát, majd tekintetük találkozott. Leon kérdő pillantása láttán a férfi megcsóválta a fejét.
- Mylord!- szólította meg Clarissa.- Ő a lányunk, Pamela.- majd lányára tekintett.- Pamela, az úr Blackheath hercege, Lord Leon.
- Nagyon örülök, felség.- pillantott rá kacéran.
- Részemről a szerencse, lady.- mosolyodott el Leon, mire Pamela csaknem leteperte.- Nos nekem tényleg mennem kellene.- kezdett kifelé araszolni, ám a két hölgy megállította.
- Ugyan mylord, kérem, maradjon még egy kicsit!- kérte Clarissa búgó hangon .- Hisz Pamelával még nem is beszélgetett.
- Nagyon sajnálom, de mennem kell. Tényleg.- mosolygott félszegen, majd kezet csókolt mind a két nőnek.- A viszontlátásra hölgyeim.- hajolt meg és kisétált nyomában a gróffal.
- Bocsáss meg, Leon!- sóhajtott fáradtan Richard.- Nem tudok mit kezdeni velük. Nem is tudom, minek házasodtam meg újra. Kész átok Clarissa is, és Pamela is, még ha a lányom, akkor is. Jobb lett volna, ha maradok a két gyermekemmel.- majd újabb sóhaj szakadt fel belőle.- Ők az igazi értelmei az életemnek. De nem akartam, hogy a lányom vállára olyan súly nehezedjen, mint a tiédre. Már bánom.- mondta, amikor kiértek a kertbe.- Őt lenne érdemes megismerned, Leon.
- Amiket mesélt róla, azok szerint egy igazi Angyal.- mosolyodott el a férfi.
- Angyal? Ó nem.- ejtett meg egy büszke mosolyt.- Ő nem Angyal. Ő egy valóságos Démon. Hasonlít rád.- nézett rá, majd elindult a zöld pázsiton, egy hosszú boltív rács alatt, amikre rózsák voltak futtatva... vörös rózsák.
- A vörös rózsa a kedvence?- szólalt meg váratlanul Leon.
- Igen.- majd egy szökőkút mellett mentek el.- Szeretném, ha végre megismernéd őt. Brandon hamarosan hazajön. De hisz tudod, nem hiába vagytok olyan jóban.- veregette meg a hátát. - Féltem a lányomat Leon. Félek, hogy a következő, akit akarnak, az ő lesz. És nem csak azért, aki. Hanem azért, amilyen.- majd a távolba nézett. Egy alak közeledett feléjük.
Egy női alak. A nap lemenő, bíbor színei különlegessé, és fenségessé tették. Leon érezte, ahogy a szíve egyre hevesebben kezd dobogni. Vére, mint a tüzes láva áramlani kezdett az ereiben, és mindene lüktetett. Akárhogy akarta hamarabb látni, mint ahogy eléjük ér, lehetetlen volt. Látta, ahogy a mellette lévő férfi gyengéden elmosolyodik. Szemei megteltek büszkeséggel, és mélységes szeretettel. Ó igen. Ez a férfi volt az, aki neki is segített. Ott és akkor, amikor és ahol szüksége volt rá. Mindig is támogatta, akármit akart tenni. Míg kicsi volt megvédte a nemességtől, nehogy elvegyék azt, ami az övé. És mindig is apjaként szerette és tisztelte. Valóban voltak kisebb vitáik, de azok eltörpültek azok az érések mellett, amiket táplált a gróf iránt. És most így látni, ahogy várja szeretetteljesen szépséges lányát, miközben a büszkeségtől majd' kicsattan, valahogy jó érzés volt. Pillantása újra a közeledő lányra esett. Mozgása kecses, elegáns volt, mintha csak királynőnek született volna. Csípője lágyan ringott, és Leon még soha olyan kívánatosat nem látott, mint az. Sok nőt látott szépen menni, de ez a lány egyszerre volt kecses, és határozott. Könnyed, óvatos, mégis ugrásra kész ragadozó. Puha, finom mozdulatokkal. Majd hamarosan azon kapta magát, hogy izgalmában ökölbe szorította a kezét, s ujjai csaknem eltörtek az erős szorítás alatt. Nem soká a nap bíbor, és arany színeiben ott állt előtte Winter- hall valódi úrnője. A lány egy sárga ruhát viselt. Vállai le voltak húzva, mély dekoltázst kölcsönözve ezzel. A feszes felső rész, és a kivágás látni engedte a formás, dús melleket. A ruha ujja lefelé szűkült, és a szoknya része lágy esésben ölelte körbe lábait. A szoknya része nap sárga volt, de a felső inkább vajszínű. Leon szinte eltátotta a száját. Soha ilyen szépet még nem látott. A lány tíz centivel lehetett alacsonyabb tőle. Kecses, csábító, és szörnyen kívánatos volt. Karcsú derék, formás, dús mellek. Páratlan arcvonások, amiket még egy szirén vagy egy istennő is megirigyelhetett volna. Hosszú, bársonyos, csípőig leomló, hullámos lilás haj. És csodálatos, érzelmektől túlfűtött, csokoládészínű szempár. Az egész lány maga volt a megtestesült csábítás. Valóban jól mondta az apja: egy fenséges Démon. A lány ragyogott. Hibátlan volt minden része. S Leon úgy érezte, belehal a fájdalomba, amit feszülő ágyéka okozott neki. Ereiben dübörgött a forró vér, szemei elsötétültek, ágyéka pedig kőkemény volt, mint a gránit. Soha nem tapasztalt ilyen érzést, és soha nem hitte fog. Na de azt sem hitte, hogy létezik egy ilyen lány egyáltalán. Az előtte álló szépség is végigmérte, majd csábító mosolyra húzta ajkait, amitől minden férfi tűzbe jött volna.
- Végre előkerültél kicsim.- szólalt meg Richard.- Leon, ő a lányom, Sora. Sora, ő Leon Oswald, Blackheath hercege.
- Nagyon örülök, mylord.- szólalt meg dallamos, érzéki hangján.- Apám már nagyon sokat mesélt önről.
- Nem kevesebbet a szépséges lányáról.- vette kezébe a lány kezét, majd forró csókot lehelt rá.- És azt hiszem, egy cseppet sem túlzott.- nézett a csokoládészínű szempárba.- Ön valóban páratlanul, és ellenállhatatlanul szép, lady Sora.
- Nagyon kedves.- mosolygott rá, majd elsétált a két férfi mellett, és a házba indult.- Gondolom, már megismerkedett a testvéremmel.
- Nos... mondhatjuk. - jutott Leon eszébe az a kínos jelenet a kacér kislánnyal. Ám az a nő, aki itt volt mellette sokkal jobban elbűvölte. Egy tüzes és szenvedélyes szirén volt.- De nekem mennem kell.
- Sejtettem.- kacagott fel Sora dallamos hangon.- Csak nem megkörnyékezte őt Pamela, apa?
- De igen, drágám.- sóhajtott a gróf.- Sora kérlek, kísérd a mylordot a hintójához. Én pedig megbeszélem ezt anyáddal és a testvéreddel.- majd egy csókot nyomott lánya homlokára, és a lépcsőn felfelé indult, amikor Sora jegesen csengő hangja megállította.
- Ő nem az anyám.- mondta fagyosan, és látszólag nyugodtan. Belül azonban zokogott.- Az én anyám meghalt, és kérlek, ne is mond ezt többé.- majd megfordult és a hintóhoz ment. Majd felnézett az ezüst tekintetbe.- Sajnálom.
- Ne aggódjon!- mosolyodott el Leon.- Megértem .- majd a hintóba ült .- Ha legközelebb eljövök, kérem, ön fogadjon, mert a kedves húga nem éppen a... kedvemre való. Annál inkább ön.- mosolyodott el dévajul.
- Vigyázzon a nyelvére, mylord!- mosolyodott el Sora gonoszan.- Mert ha ezt a mostohaanyám meghalja nem lesz több alkalom.- majd megremegett, amikor a herceg forró ajkai a kezét érintették. Sokáig ott tartotta, miközben a Holdezüst tekintet a csokoládébarnába fúródott.- Azt hiszem ennyi bőven elég volt, kegyelmes uram. - mondta gúnyosan.
- Én ennél többet akarok.- rántotta oda.- Sokkal többet.- majd egy gyors csókot lehelt a lány ajkaira, és nevetve távozott a hintójában.
Sora ott állt megkövülten. A férfi forró, kemény ajkai csak egy pillanatra találkoztak az övével, mégis szinte perzselt. Az egész szája bizsergett. Önkéntlenül is odaemelte a kezét, majd egy lusta mosollyal nézte a jegenyefák között eltűnő hintót. Még mindig hallotta a férfi vággyal feltüzelt, bársonyos nevetését. Blackheath hercege messzire merészkedik. Nagyon messzire. De Sorának semmi kifogása nem volt ellene. A férfi vonzó volt. Őrjítően kívánatos, és férfiasan szép. Még Adonisz is megirigyelhetné, futott át az agyán. Soha nem találkozott ehhez fogható férfival, pedig volt egy pár. És az a veszély, ami körbe lengte, valósággal vonzotta. Rejtély volt a számára. És az a Holdezüst tekintet, ami átcsapott vihar szürkébe, szinte elkábította. A férfi tökéletesen tudta, hogyan kell érinteni egy nőt. Tökéletesen biztos, határozott és erős volt. A kidolgozott felsőtest jutott az eszébe, ahogy a zakó megfeszült rajta. Beleborzongott a gondolatba, hogy még egyszer érintheti. De már nagyon várta a következő viszont látást. És bármennyire nem akarta bevallani, de hihetetlenül felizgatta. Már őrülten várta a következő találkozást... a következő csókot. Hisz első csóknál még jobb... a második. Hangosan felkacagott ám a következő pillanatban már az arcára fagyott a mosoly.
- Sora!- szólították meg.
Folytatása következik...
|