- Sora Naegino terhes! - vigyorodott el. Kalos kikerekedett szemekkel bámulta a doktornőt.
- T... Terhes? Mi? Kitől, és... hogy? - ehhez hasonló értelmetlen kérdéseket tett fel.
- Hmm... még csak pár hetes terhes... úgy a második hetében jár... Az apja? Kivel van mostanában együtt?
- Leon-nal... volt.
- Volt? - húzta föl egyik szemöldökét.
- Igen, volt... - tette fel kezét az asztalra. - Leon még régebben eljegyzett egy lányt, aki mellesleg elment. De most újra itt van, és szétszakította ezt a kis párocskát.
- Hát pedig a terhességet nem lehet sokáig eltitkolni...
- Igen... de most még ne mond el neki. Legalább is addig ne, ameddig meg nem oldják a gondjaikat.
- Értem én! - emelte föl kezét. - És csak Te fogod tudni?
- Nem... elmondom még Sarah-nak is...
- Sarah? Hogy van a díva?
- Köszönöm, jól vagyok, Kate! - mosolygott a belépő nő, és Kalos mellé sétált. - Ugye Sorának nincs semmi baja? - kérdezte.
- Ami azt illeti... - kezdte Kate, de félbeszakította a nő hangja.
- Ugye nincs? - aggódott.
- Sora terhes. - ahogy Kalos kimondta ezt a két szót, szemei ugyan úgy a kétszeresére nőttek, mint az imént a férfinak.
- Terhes? - kérdezte hitetlenkedve. - Leon-tól?
- Igen, Leon-tól. - bólintott.
- Elmondjuk neki? - kérdezte mosolyogva.
- Nem... még nem. Had, rendezzék a dolgaikat... Előbb utóbb Sora így is rá fog jönni... és akkor majd elmondja, ha akarja...
- Rendben... - lehelte, miközben megfogta kedvese kezét.


*

- Ez így most olyan jó... - suttogta Leon, miközben az ágyon feküdtünk.
- Igen... - bújtam hozzá szorosan.
- Amikor visszajöttem a Cirkuszfesztiválról, azon gondolkodtam, milyen jó lesz, ha újra itt lehetsz mellettem... és... megkérnélek, hogy légy a feleségem, azután házasság, és szülnél nekem egy tucat gyereket... két lányt, akik úgy néznének ki, mint Te, és egy fiút... hm... szép kis álom lenne, nem? - könnyes tekintetemmel felnéztem rá. - Hé, ne sírj, édesem... - lassan lehunytam pilláimat, és megcsókoltam. - Sss! Na!
- Szeretlek... és nem bírnám el, ha még egyszer becsapnál!
- Többet nem foglak... ígérem... soha... - mondta miközben kezünket összekulcsolta, és egy csókot lehelt rá. - De szerelmem, pihenned kéne! Én meg beszélek Melindával, hogy bontsuk fel a jegyességet. - szóra nyitottam volna számat, de ujját ajkaimra helyezte. - Nem! Nem fogsz tiltakozni... szeretlek, Sora, és nem érdekel senkinek sem a véleménye! Te vagy a partnerem... minden téren! - ismét könnyesek lettek szemeim, melyeket Ő szépen letörölt. - De most pihenj! - nyomott ajkaimra egy futó csókot. - Pihenj!


Így aludtunk el...


*

Másnap reggel, Leon Oswald első dolga volt, hogy beszéljen Melindával... Fölvett egy fekete nadrágot, egy papucsot, no meg egy szürke inget, felső gombját kigombolva, hagyva. Ezüstös hajába néha-néha belekapott a szél, ragadozó látványt nyújtva. A Kaleido Színpadhoz igyekezett, ahol az egyik folyosón épp elkapta a fekete hajú lányt.

- Szia szerelmem! - köszönt mosolyogva Melinda. Eldöntötte magában: lehet, hogy tegnap látott minket, de harcolni fog Leon szívéért, még ha kevés is az esélye...
- Fölbontjuk az eljegyzést - mondta hideg nyugalommal. A lány arcáról egy pillanat alatt lefagyott a mosoly.
- Mi? Nem! Nem bontom föl!
- Dehogynem! Melinda, az Istenért! Hogy élnénk egy olyan házasságban, ahol egyik fél sem szereti egymást?
- De én szeretlek! - szemei könnyesek lettek.
- Nem, Melinda, Te nem szeretsz engem... Két éve elmentél, semmi üzenet nélkül, és pont most visszatértél, amikor Sorával boldogok voltunk...
- Amiatt a csitri miatt, igaz?
- Ne merészeld leszólni! - sziszegte, miközben megszorította a lány karját. - Szeretem őt, mint még senkit! És nem fogsz a boldogságunk útjába állni!
- Rendben, Leon! - lehúzta ujjáról a gyűrűt, és a férfihoz dobta. - De ettől még nem leszel boldog! - könnyeivel küszködött. - Viszlát, Leon!
- Nagy meglepetésben lesz részed, Leon! - mondta egy kis lény.
- Merthogy?
- Nem mondhatom el... - intett nemet Fantom. - De vigyázz! Mert komoly következményei lesznek cselekedetednek! - figyelmeztette, majd eltűnt.
~ Nem értelek, Fantom! - gondolkodott el. Telefonja jelezte, hogy föl kéne venni. - Halló?
- Szia Leon!
- Mark? Mit akarsz?
- Semmi különöset, csak lenne egy megbeszélés...
- Hol, és minek?
- Itthon, azaz Párizsban, és egy-két számlák, meg egyéb papírokat kellene átnézned, aláírnod.
- Mikor kell indulnom? - kérdezte unottan.
- Hmm... Holnap jó lenne, ha itt lennél.
- Már holnap? Nem lehetne kicsit később?
- Nem, minél hamarabb végzünk, annál jobb!
- Ebben igazad van... akkor foglalok jegyet...
- Oké! Akkor hamarosan találkozunk!
- Rendben! Viszhall!
- Viszhall! - mondta Mark, majd eltette készülékét.
~ Sora végre megbocsátott... már csak egy nagyon nehéz dolgot kell neki elmondanom! - gondolkodott, majd elment.



Eközben, pár óra múlva, olyan délután 2 volt. Kate-t annyiszor fűztem, hogy semmi gondom, hogy nagy-nagy szerencsémre, kiengedett a kórházból, bár nem szívesen tette, hisz Ő tudta, hogy még vissza fogok menni, már csak a rosszulléteim miatt.

Most az ebédlőben ültünk. Mindenki más a megszokott kis ebédeket ette, de én nem. Az egész tálcám tele volt mindenféle ételekkel. Azt hiszem, húslevest ettem, rántott csirkével, sült krumplival, meg valami öntetet hozzá. Desszertet is ettem, finom csokis-vaníliás süteményt.

- Öm... Nem sok neked ez mára? Már másodjára repetáztál a sütikből. - kezdte Mia.
- De hát, ha annyira finom! - mosolyogtam, miközben megállás nélkül kanalaztam a falatokat. - Meg így is éhes vagyok... - nevettem, majd egyszer csak két kezet éreztem, melyek átöleltek. A többiek döbbenten néztek.
- Látom, már teljesen meggyógyultál... - dorombolta fülembe.
- Igen... - súgtam vissza.
- Jössz edzeni? - kérdezte immár normál hangszínben
- Igen, cica, menned kéne... le kell dolgoznod az ebédet! - mondta gúnyosan Cathy.
- Ó, köszönöm! - feleltem csípősen. - Már az is baj, hogyha éhes vagyok? Hah... - tettettem felháborodásomat.
- Nem, nem baj, édesem! - csókolta meg arcomat.




- Te meg mégis mi a fenét keresel itt? Mért nem vagy Leon-nal! Az az idióta meg csak úgy ölelgeti Sorát!
- Talán azért, Vanessa, mert már nem vagyok neki fontos...
- Hogyhogy nem? Hisz a menyasszonya vagy! - háborgott.
- Nem... fölbontatta az eljegyzésünket...
- Hogy mi? És te hagytad? - akadt ki.
- Vanessa... ők... tényleg boldogok!
- Engem egyáltalán nem érdekel! Épp az a célom, hogy szenvedni lássam!
- De...
- Semmi de! Visszaszerezzük Leon-t! - húzta ajkait gúnyos, gonosz mosolyra.



Hmm... Talán le se tudom írni azt az érzést, milyen boldog vagyok, hogy ismét egymás oldalán ragyoghatunk.

- Megvagy! - mosolyogta, miközben fölhúzott maga mellé.
- Mért szédülök? - kérdeztem, miközben szorosan belékapaszkodtam.
- Ezt nem tudom, drágám! - csókolt bele hajamba. - Nem akarsz lepihenni?
- Most, hogy mondod, hányingerem is van...
- Túl sokat ettél... - jelentette kis egyszerűen.
- Ne gyere te is ezzel! Éhes voltam... de mondjuk most is, ennék némi epertortát, csokoládéöntettel, de... na jó, abba hagyom... - ugrottam le a hálóba, Ő meg gúnyos mosollyal utánam.
- Hjaj, te lány! - ölelt át.
- Most meg mi van?
- Semmi... csak olyan jó, amikor átölellek! - felelte, miközben arcát hajamba fúrta, kisebb kuncogást kiváltva belőlem. Eközben valamin elgondolkodott... nem is kicsit... úgy érezte, el kell nekem mondania.
- Sora... figyelj... - fordított meg, hogy tekintetem az övével találkozzon. - Én...
- Sora! Gyere! Kész az új jelmez! - jött be Mia, mire Ő nagyot fújtatott.
- Rendben! Egy pillanat, szerelmem! - nyomtam ajkaira egy csókot.
- Sora... most el kell mennem! - mondta.
- Ö... oké! - válaszoltam, majd mentem is, hogy megnézzem az új ruhákat.


Úgy, egy óra múlva vissza is tértem az edzőterembe, mely akkora már üres volt. Mivel most már jobban voltam, elkezdtem bemelegíteni, majd éreztem, valaki megfogja kezemet. Hátrapillantottam.

- Angyal! - mosolyogtam kedvesen.
- Sora! Hallottam mi történt... - célzott a Derek-es ügyre.
- Hát... igen... - feleltem. - De most már minden rendben! - öltöttem újabb mosolyt arcomra.
- Ennek örülök! Leon-nal kibékültél?
- Igen! Szerencsére.
- Újabb jó hír! - láttam, egy vörös rózsát szorongat. - Átölelhetlek?
- Persze! - karjaimat hátára simítottam, miközben egy fáradt sóhaj szakadt ki tüdejéből.
- Elveszed a vőlegényemet, és más férfikkal ölelkezel, Sora Naegino? - jött be dühösen egy fekete hajú lány.
- M... Melinda? Te... Te félreértesz valamit!
- Ó, ne játszd meg nekem itt az ártatlan kislányt! Egyáltalán ki vagy te, és mért viselsz álarcot. - mérte végig.
- Melinda! Mi csak beszélgettünk, kérlek, menj innen!
- Na azt már nem! Leleplezlek! - mondta elégedetten, majd határozott, erős léptekkel odalépett Angyal mellé, és letépte róla az álarcot, mely halk suhanással a földre ért, megmutatva, kit rejtett ez idáig...