- Méghozzá Leon-nal!
- Igen-igen! - helyeselték, én meg az ezüsthajú férfira emeltem tekintetemet.
- Leon-nal...? - nyögtem.
- Igen! A sztárpárost! Leon-t, és Sorát akarunk! - üvöltötték.
- Na azt már nem! - állt föl dühösen Melinda, mikor Leon is váltott ülőhelyzetből, álló helyzetbe. - Leon, nem mehetsz föl!
- Mért is, Melinda?
- Talán mert... mert Te az én partnerem vagy!
- Ki mondta? - felelte hűvös nyugalommal. A lány egy kicsit megszeppent.
- Te mindig is az én partnerem voltál! - a nézőközönség minden egyes tagja csendben, és szemüket meresztve figyelte a páros vitáját.
- Eh... ö... sajnáljuk, kedves közönség, de... Leon drága sárkány barátnője magához láncolta a férfit, szóval most nem teljesíthetjük kérésüket! - mondta Easy.
- Ne... - felelték szomorúan. Az ezüsthajú leszedte fekete fölsőjét.
- Leon! Nem mehetsz föl!
- Nem láncolsz magadhoz, Melinda... és mellesleg... már nem szeretlek... szóval...
- Majd ismét szeretni fogsz! - vágott közbe.
- Nem érdekelsz... mást szeretek, és őt is fogom szeretni! - tekintett rám.
- Oh igen? És az ígéreted? - kérdezte gúnyosan.
- Miféle ígéret?
- Már el is felejtetted, drágám? - felelte ugyan olyan hangszínben, majd fölemelte bal kezét, s gyűrűs ujján egy gyönyörű eljegyzési karika díszelgett. - Eljegyeztél két évvel ezelőtt, Leon... az ígéretedet meg nem szegheted meg! - döbbenten tekintettek.
~ Hát... mégis igaz? - tekintetemben észrevétlenül könnycseppek szöktek. Hátat fordítottam, majd elindultam kifelé, de... egy erős kezet éreztem csuklómra fonódni. Megpördültem, s egy ezüsttekintetű férfival találtam szembe magamat.
- L... Leon...
- Gyere! - suttogta.
- De... M... Melinda...
- Melinda egyáltalán nem érdekel! Most az egyszer a szívemre szeretnék hallgatni... és az pedig hozzád húz, Sora... a Te nevedet dúdolja... kérlek, gyere! - lassan húzni kezdett. Oly... lágyan érintett... és azok a szavak... olyan jól esnek... megszűnt körülöttem a világ... És csak Őt követtem. - Legalább... utoljára... repüljünk együtt, Sora! - dobbantottunk egyet a trambulinon, s elkaptunk egy-egy trapézt.


Bemelegítésnek ugrottunk pár egyszerű csavartot, majd én előrébb lévő trapézon helyezkedtem el. Össze voltam zavarodva. Nem is kicsit... Mérjük fel a terepet...
Szerelmes vagyok Leon Oswald-ba... de a múltban Ő már eljegyzett valakit, aki tökéletesen megtévesztett mindenkit a szépségével, és a kedvességével... Aztán... Nekünk ismét el kellett válnunk... És most, a közönség azt kéri, hogy táncoljunk együtt, mert igen, együtt akarnak minket látni... És emellett sírhatnékom van... Azt hiszem, ez a szerelem csak fájdalmat okoz nekem... Beszélnem kell Leon-nal erről az egészről... - jutottam döntésre.
A férfi káprázatosan tündökölt a trapézok közt... és hamarosan, engem is beragyogott fénye.
Elkapta kezemet, s félelmetesen jó ugrásokat mutattunk be. A közönség ajkai elváltak egymástól, de nem is kicsit.
Átölelt, s szorosan úgy is tartott... Erős, kemény mellkasa a hátamnak préselődött, miközben lábával kapaszkodott a trapéz tartó rúdjába.


- Ha visszaforgathatnám az időt, fognék egy radírt, és Melindát kitörölném ebből az egész történetből! - lehelte fájdalommal, s keserűséggel teli hangon. Kezemet az övére helyeztem. Váratlan dolog történt... föntről... vörös rózsaszirmok kezdtek szállni...
- Vörös... rózsák? - kérdeztem meglepetten, majd letekintettem, s Dio kacsintást láthattam.
- Sora... én... - hallottam hangját. Megfordultam.
- Leon... beszélnünk kell... - feleltem határozottan.
- Mondd..
- Most nem épp a legalkalmasabb az idő, és a hely... majd... este... találkozzunk...
- Rendben... - sóhajtotta.


Tovább szálltunk a hulló szirmok között, még nehezebb forgásokkal, csavartokkal, ugrásokkal megajándékozva a nézőket. A végén Leon megfogta kezemet, fölhúzott maga mellé, szerelmesen rám pillantott, s lehajolt hozzám, hogy egy csókot nyomhasson ajkamra... De... Ez nem történt meg. Melinda ugrott föl, s szétlökött bennünket úgy, hogy én leestem, de szerencsémre alattam pont volt egy pörgő trapéz, így elkaptam, s pörögni kezdtem.


- Sora! - mondta hangosan Leon, én meg földet értem. Visszatekintettem rá, de... szívem vérezni kezdett. Ugyanis Melinda megfogta márványarcát, s egy vad, szenvedélyes csókot lehelt szerelmem ajkaira, amit a férfi viszonzott is. A közönség tagjai kikerekedett szemekkel néztek. Könnyeim folyamatosan folytak lefele, majd jobb kezemet ajkaim elé téve, sírva, elrohantam a színpadról.
~ Mért fáj... szorít... itt benn, a szív? A lelkem mért remeg, hogy minden... minden tönkre megy?


Egyenesen az öltözőmbe rohantam, ahol leültem, s fésülködőasztalomon keserves sírásba kezdtem... Sminkem elmosódott, és folyamatosan emlékképek kúsztak szemeim elé... Az első találkozásunk, csókunk, előadásunk, Párizs, az első, szenvedélyes éjszakánk... És minden...


- Sora... minden rendben lesz...
- Hogy lenne minden rendben, Fantom, amikor ő eljegyzett egy álszent libát? - támadtam. - És emellett nem is mondta el nekem ezt... válaszolnál egy kérdésemre? - nem vártam meg, hogy beleegyezés jelét is mutassa. - Mért van az, hogy ha a boldogságot keresem, csak egy rövid ideig kapom meg? Hogy nekem mindig csak a keserűség jár? Hogy mindig csak a boldogtalanságot kapom meg? És mért van az, hogy itt benn, vérzik a szívem, mert egy hatalmas tőrt állítottak belé? Mondd, bennem van a hiba? - ordítottam, miközben sírtam.
- Nem... nem benned van a hiba... de a Sors fordulatai kiszámíthatatlanok...
- Mért voltam a bankrabláson? Mért találkoztam Vele? Mért jöttem a Színpadhoz? Mért? Mért szerettem belé? - üvöltöttem. - Mért... szerettem... belé? - arcomat kezébe temettem.
- Sss... Sora... nyugodj meg!
- Mért...? - s szép lassan elaludtam.


Egy óra múlva fölébredtem, s a velem szemben lévő tükörben egy vöröses, kisírt szemű, elmosódott sminkű lány pillantott vissza.


- Hogy nézek ki? - kérdeztem magamtól gúnyosan, majd sminkemet rendbetettem, s megpróbáltam eltűntetni a sírás nyomait.
Átöltöztem, fölvettem egy rövid short-ot, egy fehér toppal... Annyira siettem, hogy a hajamban lévő díszt már el is felejtettem leszedni...
Végigsétáltam egy folyosón, s egy sztárpárossal találkoztam... Layla Hamilton és Yuri Killien... és a nő kezében ott pihent a kicsi Emily.


- Sziasztok! - köszöntem nekik, elvégre, velük nem is találkoztam ez alatt a három nap alatt.
- Sora! - mondta boldogan Layla.
- Szia! - köszönt ugyan úgy Yuri.
- Ő a kis Emily? - mosolyogtam, s a kis kíváncsi tüneményre tekintettem.
- Igen, Ő a mi büszkeségünk! - felelte elégedetten Yuri. - Mondd csak! Kire hasonlít? - kérdezte kíváncsian.
- Laylá-ra!
- Oh...
- De a tekintete a tiéd! - mosolyogtam. - Megfoghatom? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Persze! - és a kiscsillagot átnyújtotta nekem, én meg a karomba fogtam. Mutatóujjamat szorongatta, miközben nagy, és kíváncsi szemeivel engem méregetett, majd felnevetett.
- Tetszel neki! - nevettek szülei is.
- Aranyos kislány! - majd megszorongatta a nyakamban lévő medált, mire tekintetem elkomorult, melyet Ők is észrevettek.
- Sora... minden rendben lesz... Leon szeret téged, úgy, mint senki mást...
- Akkor mért nem mondta el?
- Tudod... Leon Oswald több emberből áll... és több korszaka is van... - kezdte a Főnix, mire én fölnéztem rá. - Egy kedves, mikor még gyerek volt... Vagy egy olyan éne, mikor megszületett a Halálisten... ez akkor volt, mikor szüleit, s Sophie-t elvesztette. Van egy nőcsábász éne, ez az a korszaka, mikor a nőkben találta meg élete értelmét... van egy átlagos, melyet mindenki felé mutat... és van egy szerelmes... és lehet, hogy Melindát szerette... de az csak egy fiatalkori, fellobbant szerelem... de téged? Istenem, Sora... az a tűz, ami a szemében ég, akárhányszor csak végigmér téged! Ő tényleg szeret téged...
- Akkor mért nem mondta el? - tettem fel ismételten kérdésemet.
- Mert csak egy szó nélkül elment... és két év után nem hittem, hogy visszajön... és az óta beléd szerettem, Sora Naegino! - megfordultam, s ott állt, falat támasztva, zsebre dugott kézzel. A kicsi a kezemben vidáman kacarászott. Visszaadtam őt Layla kezébe.
- Gratulálok hozzá... gyönyörű kislányotok van... - próbáltam nem Leon-ra gondolni, és kedvesen mosolyogni.
- Mi most megyünk! - terelte vissza a témát Yuri, majd feleségét átkarolva elsiettek. Nagyot sóhajtottam, megfordultam, s egy erős, és kidolgozott mellkasnak ütköztem.
- Van fogalmad róla, hogy mennyire rossz ez nekem? Hogy egy hatalmas hibát követtem el, mikor megvettem azt a rohadt gyűrűt, és fölhúztam az ujjára? Van fogalmad róla, hogy szerettem, de Ő elment? És van fogalmad róla, hogy most már te vagy az életem értelme Sora? És egy perc alatt összeomol az a kis vár, mely eddig építettem? - nyomott a falhoz, miközben kezeit derekamon pihentette. - Istenem! Mért szeretlek ennyire? - tekintetem ismét könnyes lett, s ajkaimba haraptam.
- És neked? Hogy mást csókolsz helyettem? Hogy a szívemet már ezernyi darabokra törted? - néztem füstszürke tekintetébe. - Mért? Mért nem lehetünk mi boldogok? Azt hiszem, Leon, neked Melindával kell lenned...
- Nem! - vágott közbe. - Nem szeretem! Csak egy régi szerelem volt.
- De eljegyezted! Leon, ígéretet tettél!
- Akkor fölbontom! Nem szeretem! Téged szeretlek! A hajadat, a szemedet, az ajkaidat, a testedet, mindenedet! Te vagy az, akit szeretek, Sora Naegino! És mindig is Te leszel az! - majd vadul, s szenvedélyesen megcsókolt. Kezeimet nyaka köré fontam, miközben Ő még jobban a falhoz préselt. Egyre jobban mélyítette a csókot, simogatott, ott érintett, ahol csak tudott. - És soha senkit se fogok így szeretni.
- De hát Ő is szeret téged, Leon...
- Nem! Ő csak maga mellett akar tudni!
- Kérlek, fejezzük ezt be! Legyél boldog Melindával! Ő még mindig szeret! És Te eljegyezted... ott van a gyűrű a kezén....
- Tudom! - felelte idegesen.
- Akkor meg? Kérlek, légy boldog vele...
- Nem tudok! Nem lehetek vele boldog, mikor téged szeretlek! Az istenért, mindig te vagy a szemeim előtt, Sora!
- Nem akarok benne lenni ebbe a szerelmi háromszögben, Leon! Kérlek... felejtsük el ez azt egészet!
- Nem tudlak! Hát nem érted? Szeretlek!!
- Én... én meg gyűlöllek! - döbbenten nézett, s egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni. - Gyűlöllek, mert elmondhatatlanul szeretlek, Leon Oswald! - ütöttem kezemmel mellkasát. - Gyűlöllek, mert szeretlek! - érzelmi hullámok közt lebegtem.
- Sora! - érintette ajkait az enyémhez.
- Felejts el, Leon! - mondtam, majd kitéptem magamat kezei szorításából.
- Sora! Sora! - hallottam még hangját, de nem érdekelt! Futottam előre, nem érdekelt merre, a lábam vitt magától. Ekkor véletlenül nekiütköztem valakinek. Föltekintettem. Fekete, tépett haj, zöld tekintettel párosítva.

- Derek... McDowel! - töröltem meg szememet. - Remélem, átadtad a Színpadot a jogos tulajdonosának! - szedtem össze magamat, s feleltem határozottan.
- Igen, cica! - nézett végig rajtam.
- Akkor mire vársz még? Menj innen el! Az alku úgy állt, hogy...
- Nagyon nem érdekel az alku, Sora!
- M... Mit csinálsz? - kérdeztem döbbenten, ugyanis elkezdett simogatni. - Derek! Engedj el! Nem akarom megint! Hagyj békén! - a falhoz nyomott.
- Az enyém vagy, Sora! - lehelte kéjesen...