Send Me an Angel

  2008.06.15. 19:52

- Melinda Yiranne vagyok... Leon Oswald barátnője. - mondta mosolyogva, ugyanakkor büszkén.


"Leon Oswald barátnője... Barátnője... Barátnője..." - visszhangzott ez a szó füleimben.
Ez... Nem lehet...

- B... Barátnője? - kérdeztem döbbenten... a levegőben érezhető volt a feszültség.
- Igen! Jaj, Leon... - fordult felé. - Bocsáss meg, hogy csak most tudtam visszajönni, de édesapám súlyosan beteg volt... és sajnos... nem tudták megmenteni... pár napja elvesztettem... - arca elkomorult. - Hívtalak téged, de egyszerűen nem vetted föl! Új telefonszámod van, Drágám? - átölelte nyakát, majd egy gyöngéd puszit lehelt ajkaira. - Mindegy, most már itt vagyok, és minden olyan lesz, mint régen! - tekintetembe kristálycseppek szöktek.
- M... Melinda... - suttogta megkövülten Leon, majd rám nézett.
- Nem szabad sírnom... nem szabad... sírnom... - üvöltöttem magamban, s észrevétlenül megtöröltem szememet.
- Sora... - lehelte, de az előtte álló gyönyörű lány mégis meghallotta.
- Sora? - kérdezte. - Ő ki? - kérdezte mosolyogva.
- Én... - feleltem lehajtott fejjel. Az a keserűség, mely a szívemet ellepte... annyira... fájt...
- Sora... - lépett mögém Dio, s kezét vállamra tette. - Jól vagy?
- Persze... minden rendben! - tekintetemet nem vettem le Leon-ról... Megbánásért, és bocsánatért esedező füstszürke szempárral találtam magamat. - Melinda?
- Igen? - kérdezte még mindig kedvesen, mosolyogva, kíváncsian.
- Boldog voltál Leon-nal? - tettem fel kérdésemet.
- Igen! - felelte őszintén.
- Akkor... legyetek... továbbra is... boldogok! - erőltettem mosolyt, fájdalmat tükröző arcomra. Vanessa és Derek gúnyosan, s elégedetten néztek. Barátaim szomorúan, Leon bocsánatkérően.
- Köszönjük! - karolt bele.

Nem hibáztattam a lányt... Elvégre nem tudhatta, hogy mi együtt voltunk... Ha csak egy kis ideig is... Úgy látszik... A Sors tényleg úgy akarja, hogy mi útjaink ne keresztezzék egymást...
De ez a lány gyönyörű... És kedves is... Emellett, tényleg szereti Leon-t... nem küzdhetek ellene... Nem állhatok közéjük... Nem lehetek a harmadik személy ebben a szerelmi háromszögben... Nekem a legeslegfontosabb az Ő boldogsága... Akármennyire is fáj... el kell engednem...
Lehunytam tekintetemet, majd megfordultam.

- Próbáljunk... Elvégre... Este előadás... - majd nekifutottam, s egy hatalmasat dobbantottam az ugróasztalon.


Mindenki sajnálattal tekintett rám... De én nem akartam, hogy sajnáljanak... Elvégre mért is? Mert életem értelme azt a kis tényt elfelejtette mondani, hogy van barátnője? Igen... Ez valahol kimaradt...
Senki nem jött utánam... Egyedül táncoltam ott fenn, mint valami megtört angyal...

- Szegény Sora... - mondta sajnálkozva Mia.
- Igen... azért erre nem számítottunk...
- Hiszen... Melinda... egy szó nélkül elment... - felelte Ana.
- De ki ez a Melinda? - kérdezte kíváncsian Pamela.
- Leon volt partnere, és szerelme... - adta a választ Rosetta. - Leon tényleg, igazán szerette, meg minden... de a csaj szó nélkül elment... és most csak így feltűnik... pont, mikor minden sínen volt... mikor mindenki boldog...
- Nézd Sorát... - mutatott Dana fölfelé.


Egyedül szálltam... Egyedül, keserűséggel, és fájdalommal... Nélküle... Mire való a bizalom szó? Mért nem mondta el? Mért? Pedig... Én bíztam benne... Szerettem őt... Lehet, hogy Ő nem is szeretett? Lehet, hogy hamisak voltak a szerelmes szavak, melyet azon azokon a szenvedélyes éjszakákon, fülembe suttogott?
Egyre messzebbre mentem... Egyre nehezebb, és hihetetlenebb mutatványok követték egymást...

- Ügyes a lány... - ismerte be Melinda, majd Leon-ra nézett. ~ Mért néz így? Hisz rám is így tekintett anno, annak idején... Csak nem? - majd szemei kikerekedtek. - Nem... Nem hagyhatom, hogy ezé a kis libáé legyen Leon Oswald... Ő az enyém!! - jutott döntésre, majd elmosolyodott, s elindult, de még visszaszólt állítólagos szerelmének. - Drágám... Mindjárt jövök... Megmutatom, mennyit fejlődtem... - kacsintott, miután megcsókolta az ezüsthajút - melyet persze, hogy láttam, s úgy éreztem, szívembe egy tört szúrtak... igen.... ha a szerelem mámorító tengerében fürdesz, előbb-utóbb elérsz egy vízeséshez, s ott belezuhansz a mélybe. Levette csinos, sokat mutató fölsőjét, és nadrágját, belebújt balettcipőjébe, és gyorsan bemelegített.


Eközben én még mindig fönn voltam... Próbáltam táncommal levezetni feszültségemet... Ám ez még jobban nőtt, amikor egy nem várt személy ugrott a tőlem nem messze lévő trapézra. Kicsit megijedtem... Szerencsére - vagy inkább sajnos(?), ki hogy nézi -, nem hallották a lentiek a következő párbeszédet...


- Mi van közted és Leon között? - kérdezte mogorván. Hát hova lett az előbbi ártatlan kis Melinda?
- Köztem és Leon között? - húztam föl egyik szemöldökömet.
- Igen, közted és Leon között... Leon úgy néz rád, mint rám... csak nem szeret téged? - mért végig.
- És ha igen, mi van akkor?
- Ha igen? Akkor erre egyszerű a válasz... felejtsd el Leon Oswald-ot! - mosolyodott el gúnyosan.
- Merthogy?
- Drágaságom... mióta ismered Leon-t?
- Egy éve. - feleltem bizonytalanul.
- Egy éve? Na látod? Itt a bibi... ugyanis... én már több éve vele voltam... nem tudom, hogy Leon-ban mi fogott meg téged, aranyom... a pénze? A híressége?
- Nem...
- Oh, akkor mi?
- Maga Leon...
- Leon? Jaj, drágám... Leon már rég nem létezik... neki csak két arca van... a Halálisten, és a Cirkuszherceg... Leon már nem él.
- De igen! - álltam föl, s mondtam határozottan.

*

- Vajon miről beszélhetnek?
- Nem tudom, Ana... - felelte Rosetta.

*

- Nocsak, milyen bátor vagy... akkor mondjak valamit? Ismered Leon csábító énjét? Mert igen... ilyen énje is van... nem egy nőt vitt az ágyába, hogy kielégíthesse vágyait... gondolom... benned is megtalálta ezt, és ezért volt veled... de téged nem szerethetett...
- Nem... - erősködtem.
- Mert Leon több nővel is lefeküdt már... de engem mindig is szeretett... És szerinted... mért nem mondta el neked, hogy én is voltam az életében? - nem tudtam felelni, s erre csak gúnyosan elmosolyodott. - Mert... tudta, hogy vissza fogok jönni... és tudta, hogy ismét boldogok leszünk... jaj, nem mondta neked? Amikor 20 éves volt... azt mondta, hogy meg fogja kérni a kezemet... és hogy tőlem akar gyereket... így boldog család lehetünk majd... - csak úgy dőltek belőle a hazugságok.
- Nem... nem.... - kristálycseppek csordogáltak arcomon.
- De igen, Sora... szóval te is csak egy nagy kaland voltál... Remélem, élvezted az együtt töltött éjszakákat... mert többé nem lesz ilyenben részed... - mosolygott gúnyosan, majd közelebb ugrott, én meg nem számítottam erre, s elvesztettem egyensúlyomat, ezáltal elkezdtem zuhanni. Mint holmi csillámpor, könnyeim úgy szálltak.
~ Ez nem lehet igaz... nem használhatott ki... "Szeretlek" - jutott eszembe hangja. - Nem! Leon nem hazudott, amikor ezeket mondta! - harcoltam a bennem háborgó vihar ellen... láttam Melinda gúnyos mosolyát, s hallottam a lentiek apróbb sikolyát, amiért zuhantam. De nem! Nem fogok ilyen könnyen meghátrálni! Nem fogom hagyni, hogy egy jött ment csitri csak ilyen könnyen elvegye tőlem azt, amiért eddig keményen dolgozzak. Most én öltöttem föl azt a mosolyt, melyet ő, majd 180C°-ban megfordultam, elkaptam egy trapézt, s teljes erőmből föllöktem magamat.

- Ha... Hana? - lepődött meg Kalos, ahogy Sarah is.
- Mintha Hanát látnám! - mondta keresztanyám.


Úgy szálltam felfelé, olyan könnyedséggel, és ártatlanul, akár egy angyal... Magam sem tudom mért, de... Fölvettem egy bizonyos pózt, azaz az Angyal pózt, ezzel még jobban segítve, hogy följebb emelkedhessek. Annyira hasonlítottam édesanyámra...
Melinda döbbenten nézett, ahogy a többiek is.

- Nem fogom hagyni, hogy megalázzál... - köptem oda határozottan, miután elkaptam egy trapézt. - Pokoli nagy szerencséd van, hogy vannak sokkal fontosabb dolgaim is jelen pillanatban... De... Engem nem érdekel ki vagy te... És ígérem, nem fogok közéd, s Leon közé állni... De szerintem Leon döntse el, kivel akar lenni, és kivel nem, kedves Melinda... Tudod, eleget szenvedtem... és nem fogom hagyni, hogy te is csak úgy megalázzál! Szereted Leon-t? Akkor, tessék, az út nyitva áll... nem fogok gondot okozni a boldogságotokban... gyereket, és családot akarsz? Hát, tessék, ott az oltár, mond ki a bűvös szót, és máris Happy End-es lesz az életed... De azt viszont tényleg nem hagyom, hogy gúnyolódj rajtam... És ha most megbocsátasz, mennék próbálni... este előadásom lesz... remélem, eljössz majd... - mosolyodtam el, s leugráltam a trapézokon, hajamból kivettem a hajgumit, ezáltal tincseim táncot jártak arcom körül. - Dio... menjünk ebédelni... utána gyerünk edzeni... - majd Derek felé fordultam. - Akkor majd este találkozunk...
- Rendben, cica. - fölnéztem Melindára, majd Leon-ra emeltem tekintetemet... a férfi még mindig mozdulatlanul állt... nem tudott mit mondani... megfordultam, s kiléptem a nagy, és híres kékes ajtón. Amint kiértem, elfojtott könnyeimet útjukra engedtem.
- Sora... nővérkém, jól vagy? - ölelt át kishúgom.
- Persze... Minden rendben... - töröltem meg arcomat...


" A Nyilas képe a keserűség tengerébe fulladozik, míg a Skorpió csillagját a kétségbeesés ködje lepi el... Vajon kibírják ezt a megmérettetést, hogy rátalálhassanak a végső boldogságra? Ezt már csak rajtuk múlik..."


Folytatása következik...