|
Send Me an Angel
2008.06.15. 19:51
Ennyit a boldogságról...
- Mit tervezel, drágám?
- Hogy mit? Haha! Sora nem lesz boldog ebben biztos, lehetsz! Tönkre fogom tenni a boldogságát!
- És hogy?
- Hmm... kedves igazgató! Vedd elő Leon Oswald adatlapját! - Ő így is tett. - Olvasd el!
- Hmm... "Franciaországban született, azon belül Párizs városában... volt egy húga, aki..."
- Bolond... hagyd a bevezetőt... olvasd a partnereit...
- "Számtalan partnere volt már, de senkiben nem találta meg azt, ami igazán szükséges volt ahhoz, hogy méltó fényben csilloghasson mellette... de egy lány mégis átment vizsgáján... Melinda Yiranne... ők ketten hihetetlen páros voltak... így, már a színpadon is, és az életben is kiegészítették egymást... csakhogy Melindát egy családi tragédia elszólította, így elment, s több mint két éve nem hallottunk róla..." - olvasta föl.
- Bizony... Melinda... nagyon szép volt, és Leon tényleg szerette Őt... de aztán a csajszi lelépett, Leon összetört, és az óta semmilyen lányt nem engedett mellé... de most az idióta unokatestvérem fölolvasztotta a szívét... - itt ökölbe szorította kezét. - És ismét boldogok! De nem sokáig...
- Tehát vissza akarod hívni ezt a Melindát?
- Pontosan! És tudom is, hogy hogyan! - mosolyodott el ördögien.
Az öltözőmben voltam, és épp átvettem a kényelmesebbik edzőruhámat, amikor két kezet éreztem derekam köré fonódni.
- Tudtommal ez a női öltöző...
- Valahogy nem érdekel! - dorombolta.
- Leon... - megfordított, s megcsókolt. Ha nem ölelt volna szorosan, biztos, hogy elolvadok...
- Ugye tudod, hogy este nálam alszol? - kérdezte démoni mosolyát öltve.
- Tényleg? Jó tudni!
- Aha... - puszilgatott össze-vissza. - Jaj, te lány, tudod, hogy szeretlek? - kérdezte szerelemmel fűszerezett hangján.
- Hmm... az igazat mondjam?
- Az igazat!
- Hát így! - majd szenvedélyesen, szerelmesen, ugyanakkor lágyan megcsókoltam ajkait. Annyira finomak... komolyan... nem... nem is tudom leírni... egyetlen egy férfi csókja sem ér föl az övéhez... istenem... annyira szeretem!
- Mikor végzel?
- Hmm... sokára... egy új darabot nehéz összeállítani... főleg, hogyha három napot kaptunk...
- Mindegy... hogyha végzel, gyere föl a lakásomra...
- A színpadi szállásodra?
- Nem, nem oda... - rázta meg a fejét. - A villámba...
- Öö... rendben, bár a címet nem tudom...
- Majd megmondom... de most... menjél próbálni, mert minél előbb szeretnélek magam mellett tudni...
- Te kis testőr...
- Hmm... Lehet... - csókolt bele nyakamba, ami hatására teljesen megborzongtam.
- Na... egy picit még maradok, utána majd el kell mennem...
- Rendben! Na, akkor megyek edzeni!
Ahogy elterveztem, elmentem gyakorolni drága barátaimmal... Jó sokat nevetgéltünk, de persze kőkeményen próbáltunk... Nem hagyhattuk, hogy Derek, győzzön... Még egyszer nem Ő lesz, aki gúnyosan nevetni fog a végén!
*
- Minden kész?
- Minden! Föladtam a levelet, ahogy kérted, Vanessa... hamarosan megérkezik Melinda... - mosolyodott el ördögien Derek.
- Igen... és vége lesz Sora boldogságának... hmm... már csak azt kellene elintézni, hogy az előadás közben valami baj történjen...
- Drága... Sorát egyszer már majdnem megölted... szerintem ezt hagyjuk... Az előadást hagyjuk... ezt tiszta játékkal szeretném lejátszani...
- Jaj, de lágyszívű itt valaki... de rendben...
- Hidd el, nem mondtam volna ezt, hogyha nem fogadtam volna vele valamiben... ha meg valami baja esik, nem fogom tudni megkapni... és én igazán vágyom rá...
- Jaj, a kéjes beszólásaidat másnak intézd! Most viszont jöhet a következő lépés!
*
A próbának lassan vége lesz... de természetesen én ilyen téren egy hárpia vagyok, tehát addig csinálom, ameddig nem lesz tökéletes!
- És egy, ké', há'! Azaz! Szép volt, Rosetta. - dicsértem meg a barna hajú leányzót.
- Most a tripla forgás jön, Sora?
- Igen, tripla, majd egy nyújtott szaltó.
- Oké! - elég sokáig gyakoroltunk még, de jött a megmentő...
- Sora... - erre mindenki odakapta a fejét, s elmosolyodott. - Mikor is van vége az edzésnek? - tette fel kérdését egy picit dühös hangnemben, miközben az ajtófélfát támasztotta karba tett kézzel.
- Öö... 7... órakor...
- És hány óra?
- Izé... nincs órám... - mosolyogtam zavartan.
- Jó... csak azért, mert fél kilenc van, drágám.
- Eh... Fél kilenc? - vakartam meg a fejemet.
- Pontosan... - bólintott.
- Hjaj, Leon Oswald a megmentőnk! - sóhajtotta fáradtan Easy, miközben leugrott a hálóba. - Köszi, Leon! - kacsintott. Leon válasza csak egy biccentés volt.
- Jössz, Sora? - kérdezte immár haragmentes hangon, miközben lágyan, ugyanakkor őrjítően elmosolyodott.
- Átöltözöm! - mosolyodtam el én is, majd gyorsan berohantam az öltözőbe, s fölkapkodtam ruháimat, végül Leon-hoz siettem. - Mehetünk!
- Rendben! - felelte, majd óvón átölelt, és fekete sportkocsijához mentünk. Ott udvariasan kinyitotta az ajtót, én meg bepattantam az anyósülésre, miközben Ő megkerülte a járműt, s végül beült mellém. Ezután gyorsan beindította az autót, majd elhajtott, egyenesen háza felé. Az út közben nem beszéltünk, mind a kettőnk agya máshol járt... az enyém a darabon, az övé a meglepetésen. Mikor odaértünk, kisegített, majd halkan a fülembe súgta. - Fordulj meg!
- Mért? - kérdeztem kíváncsian, de csak tettem, amit mondott. Egy selyemszalaggal bekötötte tekintetemet, majd megfogta kezemet, s vezetni kezdett. - Hé, Leon, mit csinálsz?
- Css...
- Hova viszel?
- Meglepetés! Mindjárt meglátod, Sora... - fölvezetett a lépcsőn, levette cipőmet, meg a kabátomat, így valami puhára léptem... de... nem szőnyegre... olyan... lágy volt a tapintása.
- Mi ez? - tettem fel újabb kérdésemet, miközben lehajoltam, s puha tárgyakat éreztem ujjaim között.
- Rózsaszirom! - lehelte, majd ismét kezeimet az övébe illesztette, s fölvezetett egy lépcsőn, miközben még mindig éreztem lábaim alatt a virágszirmokat. - Most állj meg... - suttogta, én meg úgy is tettem. Ajtónyitódást hallottam, majd bevezetett, s hátam mögé lopódzott.
- Leon, mire készülsz? - elmosolyodott, bár én ezt nem láthattam. Végigsimított oldalamon, s belecsókolt nyakamba. Ezután kezei elkalandoztak a hátamon, majd megtalálta a kis csomót, mely a szalagra volt kötve, s leszedte rólam, ezáltal újból látást biztosítva nekem. Meglepetten tekintettem körbe a szobában... - E... Ez...
A szoba valami csodálatosan nézett ki... Az ágynemű koromfekete volt - mint ahogy azt Leon-tól elvárhattuk -, és telis-tele vérvörös rózsaszirmokkal, ahogyan az egész háló. A hatalmas franciaágy melletti éjjeliszekrényen behűtött pezsgő volt, két pohárral, s egy tál eperrel megajándékozva. Ha még ez nem volt csodálatos, akkor mit szóljak ahhoz, hogy az egész szoba gyertyákkal volt megáldva, amik gyönyörű narancssárgás fényükkel félhomályt biztosítottak a szobának?
Kezeivel még jobban magához vont, miközben belecsókolt nyakamba, s megkérdezte:
- Tetszik?
- Ez... ez valami... csodálatos! - szemeimbe könnyek gyűltek. - De... De mért kaptam?
- Mert... - majd szembefordított. - Mert leírhatatlanul imádlak, Sora... egyszerűen... nem tudom elmondani, mennyire szeretlek... - mosolygott kedvesen. - És mert... hiányoztál... - homlokát az enyémhez döntötte, miközben kezeimet nyaka köré fontam.
- Te is nekem, szerelmem...
- Mondd még egyszer! - sóhajtotta rekedtes hangon.
- Szerelmem, szerelmem, szerelmem! - s megcsókoltam. Szép lassan az ágyhoz vezetett, majd ledöntött rá.
Szerettem őt... akartam őt... vágytam rá, mint még soha... imádtam, mert Ő volt a mindenem...
Megszakította a csókot, majd levette fölsőjét, megfogta a behűtött innivalót, és töltött az átlátszó pohárba. Kezembe adta, majd koccintottunk.
- Rád... - suttogta.
- Ránk! - javítottam ki, majd belekortyoltam.
Letette kezében lévő tárgyat, majd fejét vállamra helyezte, s így maradtunk pár percig... majd amikor meguntam, letettem én is poharamat, s hátára döntöttem. Lehajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam, Ő meg készségesen viszonozta. Kezeivel benyúlt pólóm alá, fölkalandozott a melltartómig, majd kikapcsolta. Belemosolyodtam a csókba, miközben gyengéden megharaptam alsó ajkát. Fölemelkedtem, s megszabadítottam magamat a fölsőmtől. Sóhajtott egyet a szeme elé kerülő látvány miatt, majd átölelt, s ölébe ültetett. Vadul, szenvedélyesen, s őrjítően csókolt, miközben néha-néha kezeivel megmarkolta fenekemet, vagy egy kicsit följebb, a melleimet kényeztette. Csípőmet lassan mozgatni kezdtem, miközben belenyögött a csókba.
- Boszorka! - lehelte rekedtes hangján.
Halkan kuncogni kezdtem, majd ledöntött az ágyra, s ajkaimról a füleimre tért. Végignyalt érzékeny pontomon, és úgy gondolta, ideje picit lejjebb haladni... a nyakam ívén, s a mellkasomon át elért melleimhez. Kényeztetni, nyalogatni, s szopogatni kezdte a kis halmokat, mik már megkeményedtek, csakis érte... Kezeimmel markolásztam a fekete anyagot, s Ő nem tántorodott meg... még lejjebb haladt, ezáltal elérte nadrágom felső vonalát. Szinte letépte rólam azt a szerencsétlen ruhadarabot, a bugyimmal együtt. Így, már meztelenül feküdtem előtte. Le akart hajolni hozzám, ám én megállítottam, vállait megfogtam, s fölhúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam. A csók közben hátára fordítottam, majd én jártam be ugyan azt az utat, melyet Ő. Halkan sóhajtozott, és én is leráncigáltam róla nadrágját, ezáltal megpillanthattam az értem magasodó vágyát. Ördögien elmosolyodtam, majd elkezdtem kényeztetni... nyalogattam, szopogattam, miközben néha-néha kezemmel is masszíroztam. Majd teste ívben megfeszült, s elélvezett. Ajkaimat megtöröltem, és megvártam, míg légzése megnyugszik. Ráfeküdtem, s átölelt. Most Ő következett. Ingerelni kezdte a kis, duzzadt csiklómat két ujjával, lassan, s óvatosan. Lehajolt, és nyelvével végignyalt a kis ajkakon, és egyszer-kétszer megmerítve a forró barlangomban. Ujjait átváltotta, immár azokkal merült el bennem, s nyelvével kezdett el izgatni. Mutatóujját kivette, s lenyalta gyönyörkönnyeimet. Én, meg mint valami tehetetlen, úgy vergődtem alatta.
De... mielőtt elérhettem volna a Mennyek kapuját, abbahagyta, s lerántott a Pokol legmélyebb, s legtüzesebb pontjába... ugyanis... belém hatolt. Halkan sikítottam, miközben Ő kéjesen fölnyögött. Fölöltötte démoni mosolyát, majd lassan, kimérten elkezdett mozogni. Fölhajoltam, miközben vállaiba kapaszkodtam, s megcsókoltam. Ám ez a kényeztetés nem tarthatott sokáig, mivel légzésünk egyre jobban felgyorsult.
A Pokolból egyre feljebb szálltunk, egyre magasabban, és magasabban, át a kéj, és a szenvedély tengerén, elérve a megváltó Mennyországot és ekkor... elélveztünk... Hüvelyem ritmikusan összerándult, s ennek hatására belém élvezett... Hangosan, és kéjesen fölüvöltöttünk. Testünk izzadt volt, mellkasunk fel-le emelkedett, majd kicsúszott belőlem, s mellém feküdt, miközben szorosan karjaiba zárt, és csókolgatni kezdett.
- Köszönöm, a meglepetést... - mosolyogtam el.
- Szívesen! - majd Ő is elmosolyodott, rám dőlt, s ismét belém hatolt...
Az egész éjszakát végigszeretkeztük... Egyszerűen csodálatos volt...
Másnap reggel...
Egy ezüsthajú, francia démon kezdett ébredezni... elmosolyodott, s megfordult ám... nem találta ott szeretőjét... Ijedten ült föl, magára csavarta a lepedőt, majd berohant a fürdőbe, de... ott sem találta... Lesietett a lépcsőjén, a nappalin át, egészen a konyháig, és ekkor megpillantott engem... Szívéről hatalmas kő esett le, majd halk, ragadozó léptekkel mögém lopódzott, és átölelt, én meg úgy megijedtem, hogy majdnem leejtettem a kezemben lévő narancslevemet.
- Leon! Nem igaz! Majdnem a szívbajt hoztad rám! - mondtam megrovóan.
- Ennyi igazán jár neked, ha már nem voltál mellettem, mikor fölkeltem...
- Reggelit készítettem... 9 óra, én meg éhes voltam...
- És hol az én reggelim? - kérdezte kéjesen, miközben nyakamat megnyalta...
- Az asztalon... - mosolyodtam el gonoszan. Erre csak egy csók volt a válasza.
- Megreggelizek, és utána bemegyünk a színpadhoz...
- Rendben... - feleltem, majd leültem mellé.
Hmm... a mai nap eseménymentesen telt el... természetesen nem volt olyan perc, amikor nem éreztem volna egy ezüstös tekintetet magamon. Néha-néha csókot is lopott Tőlem, de csak módjával...
Este viszont nem vele voltam... a színpadi szállásomra mentem, és ott hajtottam álomra fejemet...
Éjfél is elmúlt már, mikor halk lépteket hallottam. Kinyitottam gesztenyebarna tekintetemet, és... úristen... Angyal.
- A... Angyal?
- Sora... - mosolyodott el, majd egy vörös rózsát nyújtott felém. Remegő kézzel átvettem, majd lehajtottam fejemet. - Mi a baj? - kérdezte kedvesen.
- Angyal... én... bocsáss meg... de... nem... lehetünk együtt...
- Mért? - kérdezte, és némi szomorúságot véltem fölfedezni hangjában.
- Mert... én... én... - majd nagy levegőt vettem. - Mást szeretek! - fejeztem be mondanivalómat.
- Leon-t?
- Igen! - tekintetem könnyes lett. - Bocsáss meg! - közelebb jött, s fölemelte fejemet.
- Remélem, boldog leszel vele... - suttogta. - Én mindig melletted leszek, Sora... ha boldog leszel, a sírnod kell... én itt leszek... És majd talán... meg fogod tudni, ki is vagyok igazából.
- Bocsáss meg!
- Ne kérd a bocsánatomat... csak légy boldog... Vele... - simított végig arcomon. - Az előadáshoz meg sok sikert kívánok!
- K... Köszönöm! - szipogtam.
- Ne sírj! Nem szeretem, ha sírsz! - mosolyodott el ismét. - De nekem most mennem kell... Viszlát, Sora.
- Viszlát... Angyal...
Ez után, a kis jelenet után szomorkodva, s bűntudatosan aludtam el... ám... a másnap... a másnap szörnyű volt... a számomra... hogy mért?
Elvégeztem a reggeli teendőket, majd miután végeztem, Ken-nel találkoztam, aki szólt, hogy menjünk az edzőterembe, ugyanis Derek valamit mondani akar... igazság szerint nem volt sok kedvem hozzá, de hát ez van... Besétáltam, ahol már szinte mindenki ott volt. Derek arcán gonosz mosoly ült ki, ami nekem nagyon nem tetszett, de ahogy Leon-ra pillantottam, mindent elfeledtem.
- Örülök, hogy mindenki eljött... nos... akkor neki is kezdenék... a Szabadság c. előadást, holnap, 7 órakor fogjuk előadni... minden jegy elkelt... remélem mennem a munkálatok.
- Igen... tökéletesen... - mosolyodtam el.
- Ennek örülök... Akkor... ha ez az egyszeri előadás lement, akkor az eredeti tervek szerint fogjuk folytatni az előadást, azaz a Hamupipőkét fogjuk előadni... - ekkor nyílt az ajtó, s egy gyönyörű, fekete, hátközépig érő hajú, és mélykék tekintetű, csinos lány lépett be. Mosolyogva jött előrébb, s csak Derek, és Vanessa vette őt észre.
- Leon! - mondta csilingelő hangján, mire mindenki döbbenten nézett... de legjobban Leon volt az, aki megdöbbent.
- M... Melinda... - a lány boldogan, könnyed, s kecses léptekkel lépett oda a férfi mellé, és átölelte. Kicsit fájt ez a jelenet, mert nem úgy ölelte, mint egy barátot...
- Bocsánat, de Te ki vagy? - kérdeztem.
- Oh... elnézést... - mondta kedvesen. Leon megkövülten állt ott. - Melinda Yiranne vagyok... Leon Oswald barátnője...
Folytatása következik...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
