|
Send Me an Angel
2008.06.15. 19:50
Egy kis boldogság
- Szabadság! - döbbenten nézett rám.
- Nem engedélyezem! - mondta dühösen.
- Merthogy? Netán csak nem azért, mert ez volt az a darab, amit akkor elő akartunk adni? Akkor, amikor elvetted a színpadot?
- Nem... ebben a darabban csak én lehetek a partnered! Mert azt a manővert csak velem tudod megcsinálni! - mosolyodott el elégedetten.
- A-a, Derek! - ráztam meg a fejemet. - Egyedül is meg tudom csinálni! Nem kell aggódnod, drága!
- Nem tudod!
- Akkor majd nézd meg az előadásban! - ökölbe szorította kezét.
- Oh, és lehet, hogy egy picit átalakítjuk... elvégre... szemetek nem játszanak benne! - köpte oda gúnyosan Pamela.
- Jól van! Akkor három nap múlva premier! - majd kivágta az ajtót, mi pedig megkönnyebbülve sóhajtottunk.
- Sora Naegino! - hallottam egy fülsiketítő hangot. Megfordultam, és kivel találtam szembe magamat? Naná, hogy Vanessá-val! - Mit keresel itt? Nem meg mondtam neked, hogy maradj távol a színpadtól? - sziszegte.
- Engem akár elküldhetsz a világ másik felére, vagy föl lőhetsz az űrbe! De mindig vissza fogok térni ide!
- Ch! Még mit nem? Gyűlöllek! Utállak, Sora! Ha rád nézek hánynom, kell! Undorodom Tőled, te utolsó, senkiházi kurva! - majd lendítette a kezét, én meg vártam, hogy csattanjon a pofon, de... ez nem következett be, ugyan is valaki erősen megszorította jobb kezét. - Á... Áu... Á... e... engedj... el! - nyöszörögte.
- Csak egyetlen egy ujjal nyúlj hozzá, és eltöröm a kezedet! - felelte egy mély, kellemesen borzongató férfihang. - És most takarodj innen! - utasította hideg nyugalommal. Vanessa gyorsan, és sértődötten eliszkolt. Kinyitottam gesztenyebarna tekintetemet, így találkoztam az Ő páratlanul csodálatos szemeivel.
- L... Leon... - suttogtam boldogan, s könnyek szöktek szemeimbe. Lágyan, s halványan elmosolyodott, majd a kis távolságot csökkentette, és szorosan átölelt, miközben fejemre egy csókot lehelt.
- Te tényleg mindig a legváratlanabb pillanatban jelensz meg... - mosolyodott el elégedetten.
- Nem meg mondtam? - töröltem meg tekintetemet.
- Pont ezt szeretem benned, Sora! - puszilta meg arcomat. - De ki ez a Derek? Azon kívül, hogy egy idióta.
- Valahogy a mai nap folyamán elegem van abból a fickóból! Mi lenne, ha egy sokkal kellemesebb dologra gondolnék?
- Mire?
- Természetesen, Rád! - csókoltam meg, mire, akik nem tudták, hogy szeretjük egymást, döbbenten néztek.
- E... Ezek ketten... együtt? - kerekedtek ki Mia szemei.
- Ez a mai nap tele van meglepetéssel!
- Az már igaz!
- Annyira, de annyira hiányoztál! - simított végig arcomon.
- Nekem mondod? Nem volt olyan nap, mikor nem gondoltam Rád! - súroltam ajkaimmal ajkait. Erre a válasza csak az volt, hogy fölemelt, s megpörgetett.
- Na a drága szerelmespárunk is együtt! - jött oda Pamela. Én meg csak Hozzá bújtam.
- Sora... a szálláson leszünk! - jelentette be terveit Carlos.
- Rendben! - feleltem, bár mondjuk per pillanat, egyáltalán nem érdekel, ki mit csinál, csak Ő legyen mellettem.
- És, mit szeretnél, mit csináljunk? - suttogta kellemes hangján.
- Hmm... - gondolkodtam el. - Először is köszönök rég nem látott barátaimnak.
- Utána?
- Utána megyek edzeni...
- És én hol leszek? - kérdezte tettetett sértődöttséggel.
- Te? Te mindenhol ott vagy! - mondatommal egy mosolyt csaltam ajkaira.
- Ennek örülök! - dorombolta nyakamba, majd belecsókolt.
- Hé! Itt többen is vannak! Ne most...
- Nem tehetek róla, hogy ennyire szeretlek! Emellett fél évet vártam rád...
- Oh igen? Akkor menjek el, és akkor már nem csak fél évet kell várnod!?
- Azt próbálnád meg! Meg is őrülnék!
- Segítség, merre van az elmeosztály? Orvost!
- Nem kell nekem elmeosztály... Te tökéletes gyógyír vagy a problémámra! - majd lassan megcsókolt.
- Artista vagyok... és nem orvos... - leheltem ajkai érintése után.
- Aha... meg a szerelmem! - öltötte föl démoni vigyorát.
- Mi ez a sok bókolás? - incselkedtem vele.
- Bókolás? Drága... én boldog vagyok, hogy ismét itt vagy mellettem. És többet nem is mész el!
- Hát, remélem is! - szedtem ki márványarcából egy kósza ezüst tincset. - Na de most had köszönjek a többieknek...
- Jó! - fordított meg, majd hátulról átölelt, s odavezetett, de még előtte gyorsan fülembe súgta: - De gyorsan, ha lehet. - erre csak gyengéden oldalba böktem, miközben elmosolyodtam.
- Sziasztok!
- Sora! - futott oda Mia, Ana, meg a többiek, és szorosan átöleltek. - Istenem, annyira, de annyira hiányoztál! - már majdnem megfojtották, mikor Leon közbeszólt.
- Khm... Légy szíves hagyjatok békén... - mondta jegesen, amitől mindenki rémülten hátrált pár lépést. - ... nekem is kell valami! - ölelt át. Erre mindenki csak elmosolyodott.
- Bocsánat, szerelmes Cirkuszherceg, hogy meg mertük ölelni szíved választottját! - mondta gúnyosan Cathy.
- Azt hiszem, megbocsátok! - tette fejét fejemre.
- Sora... és mi történt Veled? - kérdezte Mia boldogan.
- Igen, mesélj! - helyeselte Ana.
- Huh... hát rengeteg minden! Majd tartok egy mesedélutánt, de most szerintem örüljünk, hogy együtt vagyunk... aztán mennünk kell edzeni... elvégre... 3 nap múlva premier.
- Ha már itt tartunk, jól kiosztottad azt a beképzelt idiótát! - mondta Ana.
- Hát, ja, kiscica! Ügyes voltál! - kacsintott Cathy.
- És mond csak, honnan ismered? - tette fel újabb kérdését Mia.
- A Cirque du Soleil-nél Ő volt a partnerem... és nagyon jó párost alkottunk, egészen addig, amíg Ő el nem árult, és be nem csapott minket... emellett elvette tőlünk a Cirkuszunkat... na de mindegy! Hagyjuk a múltat! Veletek, mi történt?
- Semmi különös! Hallgattuk Ana hülyeségeit, rengeteget éjszakáztunk Cathy-vel, Vanessá-t egyenesen utáltuk... - itt megvakarta a fejét. - És halálra untuk magunkat! - fejezte be mondanivalóját Mia.
- Magyarul a szokásos! - bólintottam.
- Amint látom Mila, Milo, Yume és Marion igen elvan! - biccentett feléjük Rosetta.
- Igen... Yume már nagyon vágyott haza... nem mintha én nem! - mosolyodtam el ismét.
- Sora... Beszélhetnénk? - jött mögénk Kalos, mire mindenki ránézett.
- Persze, Főnök! - hajoltam meg. Picit arrébb mentünk, miközben csatlakozott hozzánk Sarah is.
- Sora... el sem tudom hinni, hogy tényleg eljöttél! - ölelt át az említett.
- Én is örülök, Sarah.
- Nagyon, nagyon szépen köszönöm, amiért segítettél nekünk, Sora... nem is tudom, hogy hálálhatnám meg... és... még fogadni is mertél!
- Ugyan már... Derek McDowel könnyen elintézhető típus! Meg egy új darab is jöhet! Végre itt szerepelhetek! - mosolyodtam el. Kalos csak odasétált és átölelt.
- Köszönöm, drága keresztlányom! - az utolsó szóra kikerekedett szemekkel néztem, s egy picit eltoltam magamtól Kalos-t.
- M... Mi... Mi volt az utolsó szó?
- Keresztlányom!
- Madárkám... - majd nagy levegőt vett. - Kalos meg én... vagyunk... a keresztszüleid! - mondta kis félve, ám könnyes tekintettel.
- Hé, mi történik Sorával? Könnyes a szeme... - mutatott Rosetta rám, mire mindenki felém fordult.
- T... Ti vagytok... a... az én keresztszüleim?
- Igen! - bólintottak, én pedig örömkönnyekkel arcomon a nyakukba borultam. Ők pedig szorosan, és mosolyogva átöleltek.
- A keresztszüleim... - suttogtam. - De hogy, és...
- Már vagy 10 éves korod óta láttunk téged utoljára... - felelte Sarah.
- A megfelelő pillanatot vártuk, hogy elmondhassuk Neked.
- Köszönöm... - sírtam. - Akkor ezen túl... hívhatlak keresztapának és keresztanyának?
- Igen! Ennek örülnénk a legjobban! - törölte le könnyeit Sarah.
- Hát itt meg mi van? - lepődött meg Easy.
- Nem tudjuk... Sora boldog, de mégis sír... meg Kalos-ék is... - adta a választ Ana.
- Kérdezzük meg! - javasolta Mia.
- Oké! - helyeselték, majd a kis csapat odalépett hozzánk.
- Sora...
- Tessék? - fordultam meg mosolyogva.
- Mi a baj? - kérdezte húgom.
- Hogy mi? Yume... Kalos-ék...
- Igeeen? - néztek kíváncsian.
- Kalos-ék a keresztszüleim. - döbbent arcok. Ez volt a válaszuk.
- A... keresztszüleid? - kérdezte Yume.
- Igen! El tudod képzelni, hogy van még olyan családtagom, akire számíthatok? - mosolyogtam sírva.
- Ez nagyon jó!
- Főnök... - lepődtek meg a többiek. - ... Sora keresztapja.
- Mik ki nem derülnek! - felelte ugyan ilyen hangszínben Easy.
- Na jó... azt hiszem ebből a nyálas-romantikus-happys jelenetből elég! Ideje lenne gyakorolni... elvégre, hamarosan előadás, nem?
- De igen! És nem Derek fog győzni! - mondta elégedetten fekete hajú artistatársam.
- Rendben! Akkor edzésre fel! - emeltem fel jobb kezemet, s elmentem az öltözőbe.
Eközben az igazgatói irodában két alak beszélget... Az egyiknek fekete vállig érő, a másiknak szőke, derékig érő haja van. Mind a ketten dühösek voltak.
- Most mi legyen, Vanessa? Erre igazán nem számítottunk!
- Hát nem! - felelte idegesen.
- Sora Naegino... még mindig olyan tüzes, és gyönyörű, mint három évvel ezelőtt... de... mégis... hogy fogunk győzni?
- Hogy hogy? - kérdezte ördögi mosollyal az arcán.
- Drága, nekem nem tetszik ez a mosoly...
- Ne is... Sora Naegino ha annyira itt akar maradni a Színpadnál, akkor itt marad... de nem lesz boldog, ezt garantálom!
- Mit tervezel, édesem? - húzta kéjes mosolyra száját a jelenlegi igazgató.
- Ez legyen még az én titkom... de mond csak! Te ugye meg akarod Őt kapni?
- Még szép!
- Akkor hamarosan meg is fogom! - felelte határozottan, ördögien...
"Egy újabb bukkanó a sztárpáros életében... A Mérleg csillagképe közeledik... A Rák ismét egy gonosz tervet szőtt a Nyilas képe ellen... De itt van még a Szűz is! Vajon a Nyilas és a Skorpió szerelme elég erős lesz ehhez a megmérettetéshez?"
Folytatása következik
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
