|
Send Me an Angel
2008.06.15. 19:46
Mindent, vagy semmit?
- Ki vagy rúgva! - mondta keményen, és ellent nem tűrő hangon. Mindenki döbbenten nézett.
- Hogy miiii? Ezt mégis hogy érted, Kalos? Nem rúghatsz ki!
- Dehogy nem! Én vagyok a főnök... emellett több ezer ember előtt megaláztál... ekkora szégyenben még nem volt részem! - célzott arra, amikor leleplezett engem. - Estére hagyd el a színpad területét, a kulcsot pedig add le Sarah-nak.
- De... De Kalos, nem küldhetsz el! - erősködött nyafogva, miközben jobb lábával dobbantott egyet.
- Mondtam valamit! Igyekezz!
- Ezt még megbánod Kalos! - akarta mondani fenyegetően, de inkább csak nyivákolás lett belőle. Sarkon fordult, és elrohant a szállására.
- Kalos drágám! Mért rúgtad ki?
- Majd elmondok mindent, Sarah. De kicsit fáradt vagyok... Mia! Az edzések hogy mentek az új darabra?
- Minden tökéletesen ment! Már mindenki tudja a szerepét... már csak Leon úrfinak, meg May-nek kell gyakorolnia! És minden tökéletes lesz! - felelte a barna hajú lány.
- Rendben! Akkor én most mentem! - majd átkarolta Saráh-t, és elindul a szállások felé.
Leon is elindult saját szállása felé... Ám hogy odaérhessen, el kellett mennie egy bizonyos szoba előtt... Az én volt szobám előtt. Mosolyra húzta a száját, majd egy nagyot sóhajtott. ~ Várni foglak! - gondolta magában, s tovább ment. Lefürdött, és fölvett egy hosszú, fekete, kényelmes pizsamaalsót. Ledőlt ágyára, majd bekapcsolta TV-jét. Bal kezét feje alá tette, s így válogatott az adók között. Ekkor hirtelen abbamaradt a távirányító nyomkodása, ugyanis megpillantott egy lilás hajú lányt, miközben egy nagy csokor rózsát fog a kezében, és válaszolgat a riporternőnek.
- Milyen érzés a Cirkuszfesztiválnak győztesének lenni?
- Hmm... Nagyon felemelő... igazság szerint nem hittem volna, hogy a mi csapatunk fog győzni.
- Értem. A felkészülések nehezen mentek? Jól összeszoktak a csoporttársaival?
- Abszolút! Minden tökéletesen ment! Az összhang megvolt, és ezért könnyebben ment minden egyes felkészülés... bár ez a manőver két alapra fekszik...
- Igen... ha jól hallottam a Feltámadt Főnix, és az Angyalok Tánca. Igaz?
- Igen... bár, ha jobban belegondolok, inkább a Feltámadt Főnix az, amit nagyobb részben látni lehetett. Az Angyalok Tánca egyik eleme pedig az volt, amikor partnerem föllökött, s én így szálltam felfelé.
- Nem volt nehéz ezt megtanulni?
- Az Angyalok Tánca egy csodálatosan gyönyörű produkció. És ezt én tudhatom a legjobban, ugyanis láttam már az igazi Angyaltáncot. De hazudnék, ha azt mondanám, könnyű, hogy a partnere teljes erejéből föllökje a magasba, tökéletes testtartással. Mondjuk, ez csak egy részlet volt. Az igazi felkészülés sokkal, de sokkal nehezebb.
- Mint említette, Ön már látta az igazi Angyaltáncot. Mikor, és kivel?
- Hmm... még kiskoromban, talán 9 vagy 10 éves lehettem, mikor édesanyám bemutatta. De én mondom, az valami leírhatatlan esemény volt. Ha tehetném, partneremmel bemutatnám ezt a manővert, mert mind a kettőnknek ez az álma, hogy előadhassuk.
- És ki a partnere? - Leon itt érdeklődve felhúzta egyik szemöldökét.
- Lehet, hogy most a Tsugumi Cirkusz előadója vagyok, de az én partnerem Leon Oswald. - mosolyogtam, ahogy Leon is.
- Leon Oswald? Hmm... Érdekes. S milyen érzés a Halálistennel szerepelni?
- Tudja, nem tudom, mért mondják rá azt, hogy Halálisten... órákig regélhetnék a jótulajdonságairól. De mindegy... Örülök, hogy a partnere lehetek...
- Értem. Köszönöm a riportot, és még egyszer gratulálok Önnek, s társainak.
- Köszönjük!
- Hh... Hogy én mennyire szeretem! - sóhajtott, miközben a plafont nézve gondolkodott. - Sora... Naegino. - démonian elmosolyodott. - Várni foglak, szerelmem...
Eközben Vanessá-nál...
- Te nyomorult féreg!! Kalos! Hogy merészeltél kirúgni? Ezt még nagyon megkeserülöd!!! Neked véged lesz! Ahogyan a drágalátos Színpadodnak is! Már csak azt kell elintéznem, hogy önként, és dalolva add oda nekem! Mindig elérem, amit akarok! - mérgelődött magában, majd elüvöltötte magát. - Anyuciiiiiii!
- Édes drágám! Mi történt? - jött le Samantha az ezüstmárvánnyal díszített lépcsőn.
- Az a rohadék kirúgott a Színpadtól! - sírta keservesen.
- Na de édesem, mért? - simította végig arcát.
- Mert... mert... A miatt a hülye Sora miatt!
- Sora?
- Igen... Azzal az idiótával találkoztunk Párizsban. - szorította ökölbe kezeit.
- És most mihez kezdesz, kislányom?
- Óh... bosszút! - mondta fenyegetve. - Csak azt nem tudom, hogyan.
- Hmm... - gondolkodott el, majd pár perc múlva megszólalt. - Édesem! Tudnod kellene, hogy minden férfi imádja a nőket... némi elragadott vágy, és máris kész a galiba.
- Feküdjek le, Kalos-sal? - döbbent meg. - Soha... - mondta undorodva.
- Soha ne mondd, hogy soha! Mellesleg... - állt fel. - Nem kell lefeküdnöd... elég, ha csak úgy teszel...
- De anyuci! Kalos nem olyan férfi... neki van egy szerelme, és... - majd leesett neki. - Anyuci! Te zseni vagy! - öltött ördögi mosolyt arcára, miután édesanyja is. - Imádlak! De... már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan...
- Óh... azzal még várhatunk... most csak higgyék el, hogy elmentél... felejtsenek el! De majd... majd el fog jönni a Te időd.
- Tudod... eredetileg úgy volt, hogy el akartam venni tőle a színpadot...
- El is tudod majd venni... hogy van Adam barátod?
- A fotós?
- Igen. Kellenek fotók is a fenyegetéshez... és kell, mondjuk egy új igazgató... mert neked nem fognak szót fogadni...
- Jó-jó, de ki legyen az? - gondolkodott el.
- Oh, drágaságom! Erre a legmegfelelőbb alak, Derek McDowel...
"A Rák elkezdte szövögetni gonosz terveit... És hamarosan a Szűz képe is csatlakozni fog hozzá... De mennyi időre van szükség, hogy végre megszűnjön a színpadi harcok, és ármányosságok fogalma?" - nézte Fantom a jól ismert kristálygömbjét.
1 hónap múlva...
Este volt már... Egy szőke, derékig érő lány lépett ki sportkocsijából. Egy találkája lenne egy bárban, a volt főnökével, Kalos Eido-val. Rózsaszín, kihívó topja volt, mély dekoltázzsal, melyhez egy fehér nadrágot vett fel. Ajkait vöröses rúzzsal kente ki. A férfiak megfordultak utána, ahogyan végigrázta magát a kocsi és a bejárati ajtó közti távon. Ám észrevétlenül egy másik férfi is bement mellette, egy napszemüveggel takarva arcát. Nem messze ült le attól a helytől, ahova Vanessa. Asztalára egy fekete telefont tett le, miközben rendelt magának egy üdítőt. Ebben a pillanatban megérkezett a várva várt személy, Kalos Eido. Leült Vanessá-val szemben, majd kérdőre vonta.
- Mit akarsz, Vanessa?
- Én... Én csak... csak bocsánatot szeretnék kérni Tőled... tudod... nagyon megbántam. El tudom képzelni, mennyire megalázottnak érezted magadat ott, mindenki előtt. De kérlek, Kalos! Bocsáss meg! A Színpad az életem! Nem veheted el az álmomat! Mindent megbántam! - mondta olyan nagy hihetőséggel, hogy Kalos-nak még egy kis bűntudat is furdalta oldalát.
- Vanessa... - kezdte, majd a lány alig észrevehetően jelzett a tőlük nem messze ülő férfinak, aki megfogta telefonját, bepötyögött egy számot, és megnyomta a hívás gombot. Kalos telefonja csörögni kezdett. - Egy pillanat! - mondta, majd fölállt, s kiment, hogy fölvehesse a villogó készüléket. Eközben Vanessa elmosolyodott, majd egy kis szert vett elő, melyet drága, szeretett igazgatójának az italába kevert bele, mindezt úgy, hogy senki nem vette észre. Az alak bólintott, majd letette a telefont, fölállt, s kiment az épületből. - Téves hívás! - ért vissza Kalos.
- Nos... mit mond, Főnök... visszavesz a Színpadhoz?
- Hjaj... - sóhajtott. - Rendben! Kapsz még egy utolsó esélyt!
- Köszönöm! Akkor eme alkalom emlékére, koccintsunk! - emelte föl poharát, ahogyan Kalos is, majd mind a ketten beleittak, de sajnos a férfi nem látta a gúnyos mosolyt a lány arcán. Fizettek, majd fölálltak, s kisétáltak az épületből. Ám Kalos eléggé furcsa volt. - Kalos! Minden rendben? - kérdezte raggódvar1; Vanessa.
- I... Igen! - mondta fáradtan. - Csak nagyon fáj a fejem... - majd majdnem elesett.
- Kalos! Jaj, Te így nem mehetsz haza!
- De... haza tudok menni! - erősködött.
- Nem, drága főnököm! Gyere, ülj be a kocsimba! Majd én hazaviszlek.
- De én...
- Semmi de! - majd beültette kocsijába, és mellette Ő is helyet foglalt. A férfi lassan elaludt az anyósülésen. - Haha! Ez lesz a Te veszted, Kalos Eido. Istenem, hogy én hogy utállak téged!! De dupla, vagy semmi! És itt most én fogok győzni! - telefonjáért nyúlt, és tárcsázott. - Jöhet a következő lépés! Hamarosan megérkezünk! - csak ennyit mondott, majd szélsebesen elhajtott.
Alig egy fél óra múlva már villája garázsában parkolt le...
- Segíts Adam! - szólt oda.
- Jövök már! - futott le a lépcsőn, s segített kiszedni a férfit, s fölvinni egy szobába. Ott letette az előkészített ágyra, majd leült egy székre, és várta Vanessá-t.
- Itt vagyok! - vette le kabátját. - Minden kész van? - kérdezte.
- Abszolút. Samantha mindenben segített! Most már csak a képek kellenek...
- Rendben! - majd levette fölsőjét is, és nadrágját, így melltartóban, s bugyiban állt Adam előtt, aki aligha legeltette a szemét rajta. - Hé! Te majd később kapod meg a részedet! Addig fényképezz! - majd Vanessa lovagló ülésben Kalos-ra ült, és levette a fölsőjét. - Egyszerűen undorodom ettől a pasastól! - köpte oda. - De hát ez van! A cél szentesíti az eszközt! - mondta, majd a takarót derekára húzta, és különféle pózokat vetett be.
Fél óra múlva végeztek is.
- A képek jók, és hihetők lettek! - mondta Adam. - Mikorra kell?
- Egyelőre legyen csak meg... majd meglepetés céljából fogom használni őket...
- Rendben! Akkor találkozunk majd...
- Még szép! - majd szenvedélyesen megcsókolta. - Viszlát, Adam.
- Viszlát... - azzal kilépett az ajtón, és eltűnt az éjszaka csöndjében.
- Készülj, Kalos! A Színpadot hamarosan elveszted! De előbb, még egy gyors telefon! Hívjuk fel Derek-et.! - gondolta, majd így is tett.
- Halló? - szólt bele egy álmos és fáradt férfihang.
- Derek! Milyen rég nem hallottam rólad, édesem.
- Vanessa?
- Pontosan.
- Van róla fogalmad, hány óra van?
- Képzeld, tudom... de lenne egy ajánlatom...
- Hmm... és mi lenne az?
- Mondd csak... mit szólnál, ha a Cirque du Soleil színpadnál sokkal, de sokkal híresebb színpadot vezethetnél?
- Mire akarsz kilyukadni?
- Én? - kérdezte ártatlanul, majd gúnyosan elmosolyodott. - Csak arra, hogy mi lenne, ha a Kaleido Színpad igazgatója lennél?
- A Kaleido-é? - kérdezte hitetlenkedve. - Mit terveltél már ki megint?
- Drágaságom! Én semmit... csak kölcsön kenyér visszajár! Na tehát... a tárgyra visszatérve... Vállalod?
- Persze!
- Rendben, édesem! Akkor majd találkozunk... de nem mostanában lesz ez az egész... pár hónap múlva... addig barátkozz meg a gondolattal, hogy a világ leghíresebb színpadának a feje leszel! - nevetett gonoszan.
- Ahogy akarod, drágám! Most leteszem! Akkor hamarosan találkozunk.
- Hamarosan... - tette le a készüléket Vanessa, majd a szobájába ment, és levett egy vaskos könyvet, fogott egy tollat, s elkezdett beleírni...
Senki nem sejtett semmit... Senki nem gondolta volna, hogy hamarosan a Színpad elveszti eddigi fényét...
Folytatása következik...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
