- Sora Naegino... - mondta karba tett kézzel.
- E... Ez... Ezt nem hiszem el... Ti...
- Na... azért nem ilyen fogadtatást vártam! - dobta be a durcit a fekete hajú, tengerkék szemű férfi.
- E... Easy (jelentése: könnyű)... - tekintetem könnyes lett.
- Nem... Difficult (jelentése: nehéz)! Hjaj kislány, gyere már ide, és ölelj már meg! - mondta, majd elindult felém.
- Easy! - mondtam szinte könnyes szemekkel, majd odarohantam, és szorosan átöleltem. - D... Ti... Ti meg mit kerestek itt?
- Mi itt vagyunk előadók... A Tsugumi Cirkuszban... - felelte Pamela, kinek szürke haja, illetve tekintete volt. Magas, és hihetetlen jó artista... ha úgy adódik a helyzet, a nyelve fel van vágva, és megmondja a magáét. De emellett egy nagyon szerető barátnő.
- És Te, vagyis Ti? - kérdezte érdeklődve Dio, kinek barna tekintete, illetve haja volt, mely fél arcát eltakarta, így még helyesebbé téve őt. Megbízható barát volt, és tisztelte, a partnerét.
- Öö... ez egy hosszú történet... - hajtottam le a fejemet.
- Mi az, cica? - kérdezte Easy. - Ez nem stimmel! - majd fölemelte fejemet. - Hékás! Minden rendben? - ugyanis találkozott könnyes gesztenyebarna szemeimmel.
- Hé Sora...
- Mi a baj? - kérdezte a mondat egyik felét Mila, a másikat Milo.
- Persze, minden! - válaszoltam nem éppen meggyőzően.
- Kislány! - jött már ide Pamela és Dio is.
- Sora kicsit szenvedett ebben a pár napban... - jött oda Dana. Easy jól megnézte a csokoládébarna hajú, elég szép lányt. ~ Nem rossz. Dana el is pirult.
- Ezt hogy érted, kedves... - kérdezte udvariasan Dio.
- Dana... Dana Dellow.
- Kedves Dana.
- Hmm... Van egy Vanessa Onigean nevű lány és...
- Vanessa? - akadt ki Pamela. - Mit csinált már az a minden lében kanál idióta hülye fruska? - szorította ökölbe kezeit.
- Ti... ismeritek? - nézett kikerekedett szemekkel Dana.
- Hah... még szép... egy idióta szőke hajú ribanc... óóh, csak kerüljön a kezeim közé, és én megfojtom! - és kezeivel be is mutatta.
- Eh... oké... - hátrált pár lépést.
- Egyébként Pamela vagyok! - mosolygott immár kedvesen.
- Dana... - felelte.
- Dio...
- Milo...
- Mila...
- Easy... - mondta egy elbűvölő mosollyal a fiú, ami hatására szegény lánynak immár másodjára kellett elpirulnia.
- Öö... H... Honnan jött ez az Easy? - kérdezte.
- Ó... a mi drága barátunk mindent félvállról vesz... - válaszolta Pamela.
- Hát persze! - rivallt rá a kérdezett.
- Ez így igaz... - helyeselt Dio. mindig mindent a könnyű oldalról nézi...
~ Hmm... milyen jól elvannak... vajon most mit csinálhatnak otthon? - tűnődtem el.




- Nem hiszem el, hogy elment... teljesen üres a Színpad... már nem olyan, mint volt... komolyan... most hogy Sora elment... olyan, mintha, a Színpad sírna... Ti ezt nem érzitek? Vagy csak én vagyok ilyen idióta? - kérdezte Ana.
- Nem, Ana... mi is érezzük...
- És ha ez még nem is elég, ez az idegesítő Vanessa egész nap csak itt vigyorgott... Szerinted, tud valamit? Vagy köze van hozzá? Tényleg, hol van most? - kérdezte Rosetta.
- Fogalmam sincs... de May sincs itt...
- Lehet, hogy a karja miatt... - érvelt Ana.
- De akkor is... - erősködött Mia.




- Ezt nem hiszem el... Ezt egyszerűen nem hiszem el! Hogy merészelt leszajházni? Leon... - nyafogott Vanessa. Fölment a villájában, ahol találkozott rdrága édesanyukájávalr1;. - Anyuci! - nyivákolt.
- Drágaságom, mi a baj? - a nőnek egy természetes porcikája sem volt... szilikon mellei voltak, műkörmei, és mondjuk, nem éppen egy szépségkirálynő... szőke haja, és zöldes tekintete volt, magas, kissé kövérke. Olyan 38 éves lehetett... imádta a pénzt, a férfiakat, és a csillogást... de mondjuk ez látszott is rajta... mégis volt, akit gyűlölt... Engem... engem, és az édesanyámat... mindennél, és mindenkinél jobban gyűlölt... hogy mért? Ez még a mai napig megválaszolatlan kérdés...
- Sorát sikerült elintéznem, de Leon mégsem szeret! Most mondd meg! Nem vagyok szép? - kérdezte dühösen, cseppet sem beképzelten.
- Drágaságom! Te vagy a világ legcsodálatosabb lánya... de be kell, hogy valljam, nálad még én is szebb voltam! - mosolygott. - Mellesleg... nincs új pasi a láthatáron?
- Anya! Nekem Leon kell! És meg is fogom kapni!
- Drágám! Ha Sorát elűzted...
- Igen... de jobb lett volna, ha meghal! - tette kezeit ökölbe.
- Hmm... lehet... de akkor nem tudtad volna szívatni...
- Egyébként... A drága barátnőm hol van?
- Oh.. May-re gondolsz? A drágát nagyon kiütöttük... erős mérget adtunk neki... de jól van... csak alszik a Csipkerózsika... - mosolygott ördögien Samantha.
- Imádlak, anyuci! - majd fölbaktatott a szobájába. Ott benyitott, és az ágyán pihenő lányra nézett. Gúnyosan elmosolyodott, majd odament hozzá, és ráüvöltött, és megbökdöste - de nem éppen kedvesen...- - Ébredj fel!
- A... - nyögte. - H... Hol vagyok? - kérdezte kissé kómásan, majd megfogta a fejét, s enyhén köhögni kezdett. Miután látása kitisztult, undorodva figyelte az előtte ülő elégedett képű lányt. - Vanessa! Mit csináltál? És Sora?
- Haha! - kacagott gonoszan. - Én nem csináltam semmit... Csak elájultál... és Sora? Öö... Ő elment.
- Ugye... Ugye nem ölted meg? - kérdezte félve.
- Nem... haha... nem... a drága megúszta.
- Hál' Istennek! - sóhajtotta.
- De elment... már nincs a színpadnál! - mondta tettetett szomorúsággal.
- Hol van?
- Oh... nem tudom... de már nem jön vissza... soha!
- Akkor megkeresem! És visszahívom... különben is... el kell neki mondanom, hogy milyen egy hazug némber vagy!
- Haha! Nocsak, milyen szókimondó lettél, drágaságom... de csak hogy tudd... csak egyetlen szót is mersz szólni egy embernek... az édes kis pici testvérkéidnek és neked, annyi! - nyomta meg az utolsó szót.
- Ne merj hozzájuk érni, különben...
- Különben mi? Drága, itt én vagyok az, aki parancsol... te csak egy jött ment kis senki vagy, akit fölkapott a Kaleido... Ch... Itt én vagyok a sztár! És én is leszek... oh... ja... és szerintem ideje lenne visszamenned a Kaleido-hoz... különben a végén még szimatot fognak... - majd megállt, és a háta mögött még visszaszólt - és ne feledd, amit mondtam...
- Ez nem lehet igaz!




- Na jó... Azt hiszem már egy ideje itt állunk! - mondta unottan Easy.
- Igen... - helyeselte Pamela. - Nem jöttök a cirkuszunkhoz? Találkoznátok egy pár jó fejjel... meg a régiekkel is! - itt sejtelmesen elmosolyodott.
- Oké! Benne vagyok... - feleltem.
- Rendben, akkor menjünk! - adta ki a vezényszót a fekete hajú, majd elindult, Dana követte.
- Hé... pszt! Dio! Pamela! - suttogtam.
- Mi az, Sora? - kérdezte a lány.
- Gyertek ide... hagyjátok ezt a kettőt elől menni... - kacsintottam.
- Mi van? - kérdezte Dio egy vízcseppel a feje mellett.
- Hé... Nem emlékeztek? Harmadállasban Társkereső vagyok! És én mondom... ez a kettő össze fog jönni! - húztam huncut mosolyra a számat.
- Ja, tényleg, el is felejtettem... - nevetett zavartan a fiú.
- Hékás, nem jöttök? - állt meg hirtelen Easy, és emiatt Dana nekiment. A lány el is esett volna, ha megmentője nem segített volna.
- Öö... izéé... Öö... - a lány arca pirosos színben tündökölt. - Én...
- B... Bocsi... Eh... - majd elengedte.
- Mondtam én! Tudtam! - mosolyogtam mindentudóan, és tapsoltam egyet.
- Haha! - nevettek mellettem régi barátaim. - Na menjünk... - fordult feléjük a szürke hajú lány. - Hé gerlepár! Ha elengedtétek egymást, akár utánunk jöhetnétek. - több se kellett, eleresztették egymást, de arcuk még vörösebb lett.
- Nem tudom, miről beszéltek... - kezdte Dana.
- Emellett nem vagyunk gerlepár! - majd egymásra néztek, de még jobban elpirultak. - Khm... - majd Easy előre futott.
- Haha!
- És Sora...
- ... mi történt veletek ez alatt a két év alatt? - néztek kíváncsian az ikrek.
- Uh... hát... készülj... eléggé hosszú történet... de nem beszélhetnénk meg ezt egy másik helyen?
- De... akkor menjünk a cirkuszhoz... Van egy meglepink! - kacsintott Pamela.
- Eh... milyen meglepi? Kell félnem?
- Ó, nem... csak akkor, ha nem okád tüzet, meg nem lesz nagyon szigorú... egyébként imádni kell... nagyon megértő, és segítőkész egy öcsi pók! - kacsintott Easy.
- Eh... o... ké...
- Na gyere kisanyám! - majd Pamela megfogta a kezemet, és húzni kezdett. Dana jött mögöttünk, mellette az örökmozgó ikrek, és Yume, majd Dio és Easy. Alig 15 perc járkálás után egy hatalmas nagy sátorhoz értünk... A nagy zászlóra szép betűkkel ez volt írva: Tsugumi Cirkusz. Igen... emlékszem, a régi cirkuszunk neve a Cirque du Soleil* volt... De... amikor egy bizonyos személy miatt elvesztettük... áh... mindegy...
- Menjünk beljebb... nyugi nem harap itt senki... - bátorított Pamela, de halkan még hozzátette. - annyira...
- Köszönöm! - betértünk, és láttuk, hogy több mint 50 ember gyakorolgat. Volt, aki trapézokon, volt, aki talajgyakorlatot végzett, vagy volt, aki diabolózott. A porond nem volt túl nagy, de kényelmesen el lehetett rajta férni. Egyszer csak egy füttyszót hallottam, melyet Mila és Milo hangoztatott.
- Figyelem nagynép! - kezdte Milo.
- Ő itt Sora Naegino... - fejezte be Mila. Erre mindenki rámnézett.
- Ja, és Yume Naegino...
- ... illetve Dana Dellow.
- Sziasztok! - integettünk.
- Hello! - köszöntek.
- A bőröndjeinket hova tegyük? Elég hülyén nézünk ki, hogy itt húzogatjuk magunk után... eh... - vakartam meg a fejemet.
- Persze, hagyjátok csak ott! - mosolygott a szürke hajú. - Na de most gyere... nem ez a meglepink... - majd ismételten húzni kezdett. Átvágtunk a porondon, és egyenesen a lakókocsikhoz értünk. Ott a tizenhármas kabinhoz vágtattunk, majd Dio bekopogott. Halk mocorgást hallottunk, majd nyílt az ajtó, de az illető nem nézett ránk, csak visszaült az asztala mögé tovább rendezni az iratait. Sötétbarna haja volt, kissé sötétebb tekintettel. Olyan 36 év körüli lehetett, tehát Kalos-sal egyidős.
- Ö... Főnök... - kezdte a barna hajú fiú.
- Mit szeretnél, Dio? - kérdezte elfoglaltan.
- Van itt valaki... - jött be Pamela is.
- Ki? Mit akar? - fel sem nézett ránk. Ekkor beléptem, s ledöbbentem.
- Hát Ő! - mondta egyszerre a Mila és Milo. Föltekintett, s ugyan olyan döbbenten nézett rám, mint én Őrá.
- S... Sora? - állt föl egyből.
- C... Carlos! - futottam oda, és szorosan átöleltem.
- Mondtam én, hogy jó fej, csak néha hasonlít egy sárkányhoz! - jegyezte meg Easy.
- Köszi Easy! - mondta Carlos. - De te kislányom - fordult felém -, Te mit csinálsz itt? Istenem, hogy megnőttél! Hogy vagy? És mi történt Veled? - tette fel kérdéseit egymás után.
- Ez egy hosszú történet! - nevettem, miután megtöröltem szemeimet. - De elmondom majd... és Te? Jaj, annyira hiányoztatok...
- Még szép! Az én jelenlétemet mindenki hiányolja... - mondta kicsit sem egósan Easy.
- Haha... - nevettünk. - Van még valami meglepetésetek? Mert ez igen nagy meglepi! - nevettem zavartan. Yume is csatlakozott az ölelkezéshez, és a puszi osztogatásokhoz.
- Öö... van még itt egy-két emberke, akit ismersz... De mond csak! Van szállásotok? Vagy csak pihenni vagytok itt? Vagy mi? - kérdezte Carlos.
- Öö... Hát... szállásunk nincs. És sajnos nem pihenni jöttünk ide. Sajnos.
- Ezt hogy érted?
- El fogom mondani! - mosolyogtam szomorúan.
- Rendben! Munkátok van?
- Nincs... semmink nincs! - vakarta meg a fejét Yume.
- Eh... kösz... - néztem rá.
- Jó... akkor ezen túl a Tsugumi Cirkusz előadói vagytok! Ha persze megfelel!
- T... Tényleg? - néztünk rájuk döbbenten.
- Hát persze! Csak egy-két szerződés, meg ilyenek, de az ráér... a következő darabban pedig fölléphettek.
- Köszönjük!
- Na... ne hálálkodjatok! Akkor... szállás... Öö... Megkaphatjátok a kilences számút. Az tökéletes, úgyis nagy, meg három személyes! - mosolyogta.
- Köszönjük szépen, Carlos! - öleltem át.
- Akkor pihenjétek ki magatokat, meg ismerkedjetek a környékkel... Dio! Mutasd meg nekik, hol lesz a szállásuk!
- Értettem! Na gyertek lánykák! - majd kiment a kabinból.
- Oh, majd elfelejtettem! Vacsora 20: 00-kor...
- Rendben! - mondtuk egyszerre, majd kiléptünk.


"A Nyilas rátalált régi családjára, s immár boldog. De szívét még mindig tépi a fájdalom. A Skorpió kétségbeesés, és a bánat tavában fürdőzik... Szép lassan elmerül... De vajon képes lesz majd ismét a felszín fölé emelkedni? A választ csak Ők tudhatják! "