Álom

- Sora elment, Leon! - hajtotta le a fejét Fantom.
- Engem meg nem érdekel! - mondta magabiztosan, majd gyorsan fölvett egy fekete nadrágot, és egy fölsőt, rá egy kabátot, és rohant lefele.
- Mr. Oswald! Hova megy? Jöjjön vissza! - de Leon meg se hallotta.
- Leon, mit csinálsz?? - kérdezte elképedve Fantom.
- A beszédnek most itt nincs helye! - felelte, majd taxit fogott, és a reptér felé ment.



Az út sebesen haladt alatta... De akármennyire is gyorsan száguldott... Már késő volt...


- Jó estét! Nem látott egy magas, lilás hajú lányt?
- Jó estét... de igen... megmondaná a hölgy nevét?
- Sora Naegino...
- Sora... Naegino... - pötyögte be a számítógépbe a nevét. - Igen... a B34 kapunál szállt be... de attól tartok, el kell, hogy szomorítsam... a gépe tíz perccel ezelőtt fölszállt.
- És hova ment?
- Ez a gép Japánba indult... a Tokiói repülőtéren fog leszállni... de hogy most a kisasszony hova szándékozik menni, azt sajnos nem tudom...
- És... kérem, mondja, hogy még meg lehet azt csinálni, hogy a gépet letegyék??
- Sajnálom uram, de nem... - felelte a férfi. - A gépen 150 utas van... egy ember miatt nem tehetjük meg... sajnálom... - felelte együtt érzően, majd a következő asszony felé fordult - Igen, mit parancsol hölgyem? - szólt a következő nőnek, aki Leon mellett állt.
~ Elvesztettem... Hát ilyen az, amikor a férfi szíve kettészakad... hát ilyen az az érzés, mikor ezernyi kés szurkálja? - gondolta magában, majd sétálni indult az éjszaka csendjében. - Mért? Mért kellett ez az egész? MIÉRT KELLETT EZ AZ EGÉSZ BALESET?? - üvöltötte magában. - Hiszen én mindennél, és mindenkinél jobban szeretem... sőt... már-már imádom... mért nem mondtam meg neki az igazságot? Hogy Ő az a nő, aki kell nekem? - itt belerúgott egy kőbe. - Csak álom volt csupán... csak egy álom... - s visszaballagott a kórházba.



Egy álom, mely befolyásolta az egész életemet... Az álmom, mely a Kaleido Színpadhoz fűződött... Ahol megismerkedtem a legjobb barátaimmal, szinte már-már családtagjaimmal. Hihetetlen, hogy ez az egész csak egy tündérmese volt. Itt ülök a gépen, s bámulom a fehér felhőket... Már több órája utazunk, de ez nekem fel se tűnt. Máshol jártam... Egy teljesen más világban... Ahol nincs szenvedés, parancsolgatás, befolyásolás... Csak boldogság, s szeretet. Igen... Elég kislányos érzés ez, de most erre vágytam. S hogy Vele lehessek... Félek bevallani... De... Igen... Belészerettem... A Nagy Halálistenbe... Szeretem Őt... És erre csak most jöttem rá... Most... Amikor már elvesztettem, s távol vagyok tőle... Nagyot sóhajtottam, majd akaratlanul is emlékek kúsztak szemeim elé...


- "Valami baj van? - kérdezte.
- Nemr30; semmi.
- Akkor mért szorítod annyira azt a szerencsétlen széket? - kérdezte kimérten.
- Csakr30; úgyr30;
- Add ide a kezed!
- Miért? - kezemet az övébe csúsztatta.
- Anya is így nyugtatott, amikor először repültemr30;"


~ Hihetetlen... Amikor először repültem Vele, furcsa érzések törtek rám... És most... Most is repülök... De nem Vele... - majd eszembe jutott egy csók... Az első csókunk... Mely Sergio ügyködése miatt kaptam... - Istenem, milyen csodálatos ajkai íze... Hogy fogom én ezt kibírni? Meddig leszek távol? Mit kezdjek Nélküle? - és még gondolatok ezrei csatáztak egymással.



Másnap reggel, a Kaleido-nál...


- Jó reggelt! - köszönt Ana, aki épp most jött be az edzőterembe.
- Neked is Ana! - felelte mosolygósan Mia.
- Te... nem láttátok Sorát? Vagy Danát? Mert én még nem láttam, pedig már bő tíz óra is elmúlt... az ebédlőben se voltak... - gyanakodott az elsőszámú Bohóc Mester.
- Nem, nem láttuk... de Yumé-t sem... - válaszolta Marion.
- Figyelem mindenki! Kalos mondani akar valamit! - mondta hangosan az imént belépő, Ken, Kalos és Sarah társaságával.
- Ezeknek meg mi a bajuk? Olyan szomorúan! - súgta oda Rosetta Miá-nak.
- Nem tudom! - válaszolta ugyan olyan hangsúllyal.
- Gondolom, feltűnt, hogy három személy nincs itt...
- Igen, Kalos, hol van Sora? - kérdezte Ann.
- Sora, Dana, és Yume... elmentek...
- Öö... oké, és mikor jönnek vissza? - kérdezte Ana.
- Nem jönnek vissza...
- MI? Ezt meg hogy érted? - akadtak ki.
- Sorának el kellett mennie... nem bírt tovább itt maradni... sok fájdalmas pofont kapott a Sorstól... és elment...
- Nem... nem mehet el! Sora búcsúzás nélkül nem megy el soha! Nem ment el! Ez csak valami rossz vicc! - mondta döbbenten Rosetta.
- Mi az, hogy a partnerem elment? - kérdezte felháborodva Nigel.
- Hmm... Nigel... fogd be... a vendégszereplésed így is, úgyis holnap lejár... - felelte Sarah.
- Itt egy levél, amit Nektek hagyott... olvassátok el... - nyújtotta át az igazgató a Diaboló hercegnőnek.


"Hmm... Nem is tudom, hogy hol kezdjem...
Gondolom, most haragszotok rám, amiért nem köszöntem el tőletek... De féltem, hogyha megteszem, nem tudok majd elmenni... Inkább így, levél formájában búcsúzom el Tőletek... Tudjátok ebben a pár napban rengeteg fájdalmat éltem át... De legjobban Leon balesete fájt... Higgyétek el, nem szívesen megyek el... Sőt... Tudjátok, hogy a Színpad az otthonom, Ti pedig a családom... De... Ha nem megyek el, félek, Nektek valami bajotok esik... Ne kérdezzétek mért, ígérem, egyszer el fogom mondani! Ahogy azt is megígérem, hogy még látni fogjuk egymást... Ebben biztosak lehettek... Csak kell egy kis pihenő... Hogy átgondolhassam, mit tegyek...
Kérlek, lányok, vigyázzatok magatokra, és kövessétek az álmotokat... És így boldog emberek lehettek...
Ana, remélem Te továbbra is jó, sokat fogsz viccelődni... Bár igaz, hiányozni fognak a mókás történeteid... Hmm... Mia... Te egy remek írópalánta vagy... És hidd el... Fantasztikus képzeleterővel megáldva... Egy nap, híres írónő leszel... Aztán szeretném majd a könyvedet is olvasni! *kacag* Rosetta, Ann, és a többiek! Ti csodálatos előadóművészek vagytok... Szeretnék majd hallani a gyönyörű előadásotokról! Csak hinnetek kell benne... Marion... Örülök, hogy a Sors összehozott bennünket! Ahogy annak is, hogy Yumé-val olyan jó barátnők lettetek! Ő is nagyon szomorú, hogy el kellett válnotok... De ne keseredjetek el! Egy darabig nem leszünk mellettetek fizikailag! De lelkileg mindig!
Layla és Yuri! Remélem, egy gyönyörű kisbabával fogtok majd megajándékozni! Sok sikert a babázáshoz!
Kalos, és Sarah! Nagyon, nagyon szépen köszönöm, hogy ha bár rövid ideig is, de... Szerepelhettem az Álmok Színpadán! Kívánom Nektek, hogy továbbra is ily pompában tündököljön a Kaleido Színpad.
És a többi előadónak is, hogy remek produkciókkal kápráztassák el a nézőket...

Nos, nekem most ideje mennem... Legyetek azok, akik szeretnétek... Mert az Álmaitok a vágyaitok! Kövessétek őket!

Üdv.:
Sora"



- Nem... Nem mehetett el! - mondta keservesen sírva Rosetta...
- Nem... - zokogta Ana.
~ Hah... Ez az... Végre elment... Így most már szabad a pálya! - gondolta magában Vanessa. - Akkor most bemegyek Leon-hoz... - majd így is tett...
- Kalos! Nem mehetett el! - törölte meg tekintetét Marion.
- Sajnos elment... Ahogy mondta, Ő mindig velünk lesz, még ha távol is van! Nem kell aggódnotok! Vissza fog jönni! Ebben biztos vagyok! - mosolygott szomorúan.
- Gyertek lányok, menjünk! - mondta fájdalmasan, Ken, s átölelte Miá-t.
- Kalos, kérlek, beszélnünk kell! - jött be Kenneth. úr.
- Rendben, Mr. Kenneth... - egyenesen a jól ismert igazgatói irodába mentek.
- Mért ment el Sora? - tért rögtön a tárgyra. Kalos sóhajtott, majd belekezdett hosszú történetembe. Mindent elmondod... S Kenneth úr kifejezéstelen arca egyre jobban átment döbbenté.
- Hogy mit tett Vanessa? - akadt ki.
- Igen... becsapta Leon-t, és Ő meg elhitte... és többek közt emiatt is el kellett mennie... nem szívesen engedtem el...
- És Kalos... tudja már, hogy Te meg Sarah vagytok a keresztszülei?
- Nem... nem mondtam el neki... majd... El fogom mondani... ha megfelelő lesz az idő.
- Értem... és mikor jön vissza?
- Nem tudom... maga se tudja...
- Kár, hogy elment...
- Igen... - sóhajtott.



Egy kocsi állt meg a Központi Kórház előtt... Belőle egy 18 éves, szőkés hajú lány szállt ki. Elégedett mosollyal az arcán sétált be az épületbe.


- Jó napot... Leon Oswald-hoz szeretnék bemenni.
- Miss. Onigean! - mosolygott a recepciós férfi. - Persze, menjen csak.
- Köszönöm! - felelte "hálásan". Fölsétált a férfi szobájába... - Leon drágám! Itt vagyok... és hívtál, meg kérted, hogy hozzam be a Roméo et Juliette DVD-t. Itt van, szerelmem... - mondta mézes-mázas nyálas hangon.
- Köszönöm... - felelte kedvesen. - És ha most megkérhetlek...
- Igen, édesem?
- Takarodj innen! - válaszolta hidegen, lenézően, ugyanakkor szemrehányóan, és parancsolóan.
- M... Mi? Mi? Leon? Szerelmem! Mi a bajod? - döbbent meg.
- Azt mondtam, takarodj innen, te utolsó, senkiházi hazug kurva! - állt föl, és fogta meg a kezét erősen.
- Á... Áu... Leon... Áu ez f... fáj! Engedj el!
- Miattad... te szajha... miattad vesztettem el...
- Miről beszélsz, szerelmem?
- Ne nevettess! Nem vagyok a szerelmed! Soha nem is voltam az... utállak! Őrök! - kiabálta ki.
- Gond van, Mr. Oswald?
- Igen... ezt a lányt, ha megkérhetném, ne engedjék a közelembe... hazug csitrikkel nem beszélek!
- Értettem, Mr. Oswald.
- De... De Leon... én... én kérlek, beszéljük meg! - nyafogott.
- Viheti, uram! - nézett ki az ablakon.
- Igen is! - majd kivezette a lányt. Leon fölállt, s a DVD-t megfogta, majd bele tette a lejátszóba. Még nem is volt ideje megnézni. Nagyot sóhajtott, majd elindította. A képernyőn a bíbor színt lehetett fölfedezni. Majd szép lassan egy animált képet lehetett látni... amikor Roméo megcsókolja Juliette-t... Majd néhány kép az előadásból, és végül a menüket is látni lehetett... Lejátszás, Jelenetválasztás, Extrák és Szerzői jogok - olvashatta. Rákattintott a Lejátszásra és elindult az előadás...


- Látom szomorú vagy... - felelte csendben Fantom.
- Te hogy éreznéd magadat, hogyha a szerelmed távol van? És nem tudod, mikor látod Őt legközelebb? Vagy ha nem is látod Őt többé? Te hogy éreznéd magadat? - kérdezte támadóan.
- Bocsánat Leon... Sora nekem is fontos volt... Ő volt a kiválasztottam - (vazzeg... ha má itt tartunk, mé nem indult mentalistaként? XD).
- Kiválasztott?
- Igen... engem csak azok láthatnak, akiknek vannak álmaim... és Te Leon Oswald azért látsz, mert van egy álmod... - értetlenül nézett rá. - a Te álmod pedig Sora Naegino...
- Ő az álmom... - mondta maga elé...


- Ő az álmom... - szinte hallottam ezeket, a szavakat... - Ő az én álmom... - suttogtam én is. - Leon... - oldalra tekintettem. Yume a vállamon pihengetett, Dana valamilyen Japánról szóló könyvet olvasott... Ha már odamegyünk, tudjunk is róla valamit... Emlékszem, én csak egy évet voltam itt kinn... Amikor 8 éves voltam... De az is már lassacskán 10 éve...
Megszámlálhatatlan ideje utaztunk már... Azt hittem már nem is érünk oda soha... De mégis... Gépies hangot hallottunk...
- Tisztelt utasaink! Kérjük, kapcsolják be öveiket, ugyan is a gép megkezdte leszállását...
- Yume... Yume ébredj...
- Hmm? Megérkeztünk? - kérdezte kómásan.
- Most száll le a gép... - erőltettem egy mosolyt. Dana eltette könyvét, és az utasításnak megfelelően cselekedett, ahogyan mi is. Egy fél óra múlva a gép gondtalanul, s sikeresen leszállt. Most itt, ha jól számolom délután három óra volt. Mikor leszállt, megkerestük bőröndjeinket, és nekivágtunk fölfedezni Tokió zsúfolt városát.
- És hol fogunk lakni? - kérdezte Yume.
- Eh.. eeehh... - csak ennyit nyögtünk, miközben Danával együtt egy hatalmas vízcsepp jelent meg fejünk mellett...
- Ez egy tökéletes kérdés... Először is pénzt kellene keresni... mert mondjuk Kalos adott pénzt, a fizetségünket... de... az nem lesz elég egy hétig... úgy értem... hogy lakhassunk... meg kell kaja, meg ruha, meg még ilyesmi... - mondta el gondolatmenetét Dana.
- Hmm... most ott vagyunk, ahol elindultunk... - mosolyogtam Yumé-ra.
- Ezt hogy érted?
- Emlékszel? Így kezdtem... az utcán... csak kellene még egy korlát is... hmm... szerezzünk egy kis pénzt... ha... - gondolkodtam el.
- Mire készülsz? - kérdezte Dana.
- Ha már artista vagyok, mért ne tegyem azt, amihez értek? - majd fölmásztam a korlátra. - Gyere Dana!
- O... Oké... - majd Ő is föllépett mellém.
- Csináljuk azt, amihez értünk... na mit szólsz?
- Rendben! - mosolyogta, majd úgy tett, mintha kézegyensúlyozást végezne... csak most nem azokkal a kis tárgyakon, hanem korlátokon. Kezeivel megfogta a korlátot, s fölnyomta magát kézenállásba. Törzsét forgatta, majd lábait előretette, így most az a fejénél volt.
- Ügyes! - mondtam, majd én is nekiláttam ilyen produkciókat előadni... Kezeimmel megfogta, majd föllendítettem magamat, s egy szaltó kíséretében egy lábra érkeztem. A bal lábamat kinyújtottam, majd a fejem fölé tettem. Yume mosolygott... egyre több és több ember gyűlt közénk... Kishúgom elővett egy kalapot, és letette... az emberek egyből pénzt dobáltak belé. Dana rám nézett, én pedig bólintottam. A lány végigszaltózott a korláton, majd az utolsónál jól ellökte magát, és egy duplapörgés kíséretében a vállamra érkezett. Az emberek eszeveszett tapsban törtek ki.
- Itt meg mi folyik? - kérdezte egy magas lány, a mellette álló férfit.
- Nem tudom, gyere, nézzük meg... Ikrek! Gyertek Ti is! - szólt a két szőkének, rövid hajú testvérpár felé. A tömegen átvergődtek, majd elképedve néztek minket... - Ez nem lehet igaz! - mondta döbbenten.
- És hopp! Hopp! - mondtam, miközben ugráltunk... Bő fél óráig szórakoztattuk a népet, majd egy kicsit elfáradtunk.
- Nézzétek, mennyi pénz! - mondta hitetlenkedve Yume, és fölvette a kalapot, mely teli volt pénzzel.
- Wow... - kerekedett ki Dana szeme is.
- Heh... a jó öreg módszer, ismét bevált! - nevettem idiótán.
- Akkor most menjünk szállást keresni! - javasolta Dana.
- Rendben...
- Ezt nem hiszem el! - állított meg egy borzasztóan ismerős hang. Meglepetten fordultam hátra. - Sora... Naegino... - mondta a lány, aki egy testvérpár, és két férfi mellett állt...


Folytatása következik...