Előadás

Másnap reggel, az ebédlőben...

Már szinte mindenki ott volt. Nigel dühösen, ám éhesen felejtette rajtam tekintetét. Leon magában mosolygott "vetélytársa" balszerencséjén. Ana valamilyen viccet mesélt, amin most mindeni nevetett a kis csapatunkból. Ekkor egy mélybarna hajú leány lépett be az étkezőbe. Páran megnézték Őt... Most nem hidegkék ruhát öltött magára, hanem narancssárga nadrágot, és citromsárga árnyalatú toppot. Haját fültűzte, pedig eddig nem volt szokása. Ránéztem, majd büszkén, és barátságosan elmosolyodtam. Egy tálcát vett magának, majd a számára megfelelő reggeliét tette rá.

- Danával mi történt? - kérdezte hitetlenkedve Mia.
- Nem tudom... de... boldog? - mondta ugyan olyan hangsúllyal Ana.
- Erre jön! - súgta Rosetta.


A lány el akart mellettünk sétálni, de én nem engedtem.

- Dana! - mondtam, majd a mellettem levő széket kihúztam, s egy kicsit megpaskoltam. - Gyere, ülj le. - na, most mindenkinek tátva volt a szája.
- Köszönöm! - felelte mosolyogva.
- Jól vagy?
- Aha, most már sokkal jobban! - válaszolta ugyan úgy.
- Vá-várjatok! Ki vagy Te, és mit csináltál Dana Dellow-val? - kérdezte Ana.
- Én vagyok Dana...
- Jaja, Ő! - mondtam én is. - Gyerekek, mi az? Mosolygott, és mindenki tátott szájjal nézi? Komolyan... csukjátok már be a szátokat! Látom a tegnapi vacsorátokat! - ezen mindenki elkezdett nevetni.
- Na de, mi ez a nagy változás? - mondta ki Mia a mindenki oldalát furdaló kérdést.
- Az kielégítő válasz, hogy Sora van a dologban? - kérdezte kedvesen.
- Sora... Sora... - rázta a fejét- Te mindenkit, megváltoztat... ez egy tény! Ennyi! - felelte Rosetta.
- Eh... izéé! - nyögtem, miközben egy vízcsepp jelent meg a fejem mellett.
- De épp ezért szeretünk! - mosolyogta Mia.
- Oó! Leon Oswald 12 óránál... neked 6, Sora. - mondta Ana, én pedig hátrapillantottam, ahol tényleg a francia isten állt. Megállt mögöttem, majd a fülemhez hajolt, és belesúgta a következő mondatot, melynek hatására kellemes borzongás cikázott végig testemen:
- Ugye tudod, hogy Nigel majd' felfal a tekintetével?
- Ó, tényleg? - súgtam vissza. - És ezt most azért mondod, hogy az idegeit tépkedd?
- Többek közt, moedmosielle. Jössz edzeni? - mondta immár hangosabb hangnemben.
- Oké. Csak egy pillanat! - mosolyogtam. - Az edzőteremben leszek, ha kellenénk. Te meg barátkozz össze a kibírhatatlan csapattal! - kacsintottam Danára, majd fölálltam. A tálcámat kivittem, és egy erős kart éreztem derekamra fonódni.
- Mondtam már, hogy aljas vagy? - kérdeztem mosolyogva, gúnyosan.
- Aha... szeretek nőcsábászokat alázni... főleg egy olyat, akinek 'N' betűvel kezdődik a neve.
- Óh, tényleg?
- Aha. És olyanokat, aki a partnernőmön felejtik a szemüket.
- Nocsak, Mr. Oswald. Csak nem féltékeny?
- Na de Miss. Naegino. Hogy érti ezt?
- Úgy, hogy... menjünk edzeni...
- Rendben! De a Hold illúziót gyakoroljuk!
- Mért is?
- Az az egyik kedvencem. - na persze... én is ezt mondtam volna, ha akkor anno Leon Oswald helyébe lettem volna. Ugyanis ez Raidon és Kaguya-hime első csókját mutatja be... és bizony, itt el kell, hogy csattanjon egy csóknak.

Beértünk a terembe, s egyből a trapézok közé mentünk. Eltáncoltuk szinte az egészet, majd amikor a csókos részhez értünk, Leon gonoszan elmosolyodott. Lehajolt hozzám, és szenvedélyesen, vadul s mohón ízlelte meg ajkaimat. Kezei a hátamon pihentek, míg az enyém az ő nyakán. Kicsit jobbra döntötte fejét, s nyelvével szétfeszítette ajkaimat, ezáltal utat nyerve. Vad, szenvedélyes, és forró csatát vívtak nyelveink. Majd a csók átment egy kicsit lágyabbá, kedvesebbé, s végül apró puszikat nyomott csókjától duzzadt ajkaimra. Ujjával végigszántotta arcomat, majd hüvelykujjával számat. Olyan jól esett... De... Istenem... Már megint szinte egy másik világban éreztem magamat... Mindenkit elfeledve... Csak Ő volt számomra... Ő és ajkainak kényeztetése. Nem tudtam nemet mondani... Nem tudtam nemet parancsolni a szívemnek... A lelkemnek... A testemnek... Készségesen viszonoztam mindent, amit Ő adott nekem. Ő... csakis Ő! Átölelt, s így tartott egész végig... Mintha soha nem akarna elengedni...



Eközben Vanessa és May beszélget...

- Nos... két nap múlva Sora Naegino el fog menni innen...
- Mit tervezel, Vanessa?
- A Telihold Úrnője valószínűleg közelebbről is láthatja majd a Holdat.
- Miről beszélsz?
- Sora Naegino... két nap múlva... meg fog halni! - nevetett fel ördögien.
- De... Vanessa! Ez nem teheted! Ez már akkor is... gyilkosság.
- Majd a kellékesekre fogják... mindig tökéletesen dolgozom!
- Én ebbe nem megyek bele... megyek, és elmondom Sorának az egészet...
- Dehogy mondod Te el! - majd egy fehér zsepit nyomott May orrához, ami hatására pár lélegzés után a lány ájultan esett össze...


Két nap múlva este, hét órakor a Telihold Úrnője c. előadásán...

Mindenki nagyon izgult, bár nem volt miért... Minden tökéletesen be volt állítva, fény, dísz, háttér, és kellékek. A sminkesek, és ruhatervezők javába elmerültek munkájukban. Leon mondta - mint szokásához híven -, hogy a trapézokat saját maga ellenőrizte... Mindent rendben talált... Hát, most már csak be kell mutatni a darabot teltház előtt. Egy kis csengő jelezte, hogy mindenki a helyére.

- Sok sikert, Leon.
- Neked is, Sora. - mosolyogta.

A színpadon egy szegény házacska, és annak két lakosa állt. Yuri-t, és Laylá-t igen jól megöregítették.
Koszos ruhákat hordtak, arcukat összemaszatolták. Különböző krémekkel kenték be Őket, ezáltal sokkal öregebbnek néztek ki... Olyan 5-6 évvel idősebbek voltak most. A ház ura, most elment fát vágni... Ekkor meghall egy csodálatos hangot... Yuri elkapta a következő trapézt, s egy zöldes árnyalatú eszközhöz ért, melyet kék selyemfonalak takarták. Ez szimbolizálta a bambuszfát. Majd a bambuszfa kinyílt, s egy kislány volt ott. Lilás haja volt, s kedvesen tekintett a világba. Marion nagyon jól játszotta a szerepét. A kislányt hazavitték... Majd a fények kialudtak... S össze-vissza cikáztak, minden féle árnyalatban. Mire újra a fehér szín világított, én álltam ott...
Az idő csak telt és múlt. Már annál a jelenetnél tartottunk, amikor Raidon először pillantja meg Kaguya-himét. A lány a forrásban fürdik. Ezt pedig úgy oldották meg, hogy a fények most kék színűek voltak, s tengerkék színű selyemszalagok lebegtek mindenütt. Az egyik trapézon Leon állt meg, miközben vágyakozva tekintett rám. Majd a kékes anyagok eltűnnek, immár teljes pompájában áll a lány előtte. "Másnap reggel" elment a szegény családhoz, s megkérte a lány kezét... De a lány visszautasította.
Egy újabb jelenet... Kaguya-himének hófehér ruhája volt... Háttérnek egy Holdat állítottak be. Elrugaszkodtam egy trambulinról, s elkaptam egy újabb trapézt, melyről tovább löktem magamat, s amikor a kellő magasságot elértem, ruhám egyik fehér szalagját megfogtam, s kihúztam, ezáltal Angyal szárnyaim megjelentek. A herceg előjön, s csodálva figyeli szíve választottját. Majd megcsókolja... Szenvedélyesen, s szerelmesen.
A földre érkezik Hiroshi és Minto. Hiroshi éhes pillantásokat küld Kaguya felé... Mintha csak magát kellene eljátszania...
Majd egy éjjelen, Kaguya és Raidon elszöknek, s titokban összeházasodnak. Menekülnek, nehogy megtalálják őket. Ám Hiroshi utánuk eredt, s párbajra hívta Raidon-t. Kaguyá-nak most egy körtrapézra kellene érkeznie...
Fönn, a kellékeseknél egy szőke hajú lány áll.

- Viszlát, Sora Naegino! - mondta ördögien a lány. Igen ám, csakhogy Leon-nak feltűnt, hogy az én trapéz nem olyan, mint a többi.
~ A francba! Ha annak a tartókötele nem jó, Sora meg is halhat! - gondolta magában idegesen. - SORA! - ordította.
- Tessék? Mi az?
- Kapd el a trapézom! Ne ugorj arra! Ne!
- Mi a bajod, Leon? - kérdezte Nigel.
- Mért? Nekem most... - mondtam, de közbeszólt.
- Kapd el! - majd elrugaszkodott, miután odalökte hozzám a trapézát... Amikor látta, hogy biztonságosan elkaptam megkönnyebbült. Csakhogy Ő nem tudott semmilyen eszközben megkapaszkodni... Így csak az én eredeti trapézom maradt. Elkapta, ám a trapéz elszakadt... És Leon zuhant lefele... a mélybe... ahonnan nincs vissza út... Majd csak azt láttam, hogy Leon egy nagy koppanás kíséretében a földre érkezik... és vérbe fagyva, mozdulatlanul fekszik...

Folytatása következik...