A Telihold Úrnője

- Te meg mit keresel itt? - kérdezte hidegen, ám ijedten.
- Dana... Ez itt az edzőterem nem? - feleltem. - Tudod, nagy tehetséged van... Mióta csinálod ezt? - kérdeztem kedvesen.
- Mit érdekel az Téged? - tette fel újabb kérdését lenézően.
- Mért vagy ennyire hideg, és elutasító?
- Te ne törődj velem, ha megkérhetlek! Semmi közöd az életemhez... És különben is! Mi, vagy ki vagy, Te itt?
- Bevallom, én itt egy álmodozó lány vagyok, ki a trapézoknak él... - feleltem nyugodtan. - De úgy gondolom, hogy ameddig egy előadó egy cirkusz, jelenesetben, színpad tagja, akkor olyan, mintha egy család része lenne. Most lehet, hogy nem érted, de ameddig Te itt vagy, addig a testvérem vagy, a családom része. És most, lehet, hogy hülyének nézel, de ez az igazság.
- Ch... testvér? Család? - mondta megvetően. - Már rég elfelejtettem ezeket, a szavakat... és hogy a színpad tagjai egy család? Ne nevettess! Szerinted, mért mentem el innen?
- Ezt nem tudhatom... de ha akarod, elmondhatod.
- Bocsánat, de nem pletykának készült életem története... de ha annyira szúrja az oldaladat a kíváncsiság, kérdezd, meg mondjuk az egyik artistát... biztosan tudni fogja rá a választ. Mellesleg megjegyzem... egyáltalán nem lennék itt... csak a főnököm parancsolta ezt. És ha most megbocsátasz, én megyek!
- Dana! Dana várj! - szóltam még utána, de meg se hallotta. ~ Vajon mi történhetett? Meg fogom tudni, de Tőled, Dana! - jutottam döntésre, majd kisétáltam teremből.
- Sora! Sora! - futott utánam egy világosbarna hajú fiú. - Sora! - lihegett. - A Főnök hivat... megvan az új darab... Mia és Cathy megírta...
- Ez remek! Megyek is!
- Rendben! Megyek, még szólok másoknak is. Szia! - azzal tovább futott. Egy röpke mosolyt engedtem meg magamnak, majd Kalos irodája felé vettem az irányt. Bekopogtam, s a jól ismert "Gyere be!" szövegre beléptem.


A szobában már nagyjából mindenki ott volt. Leon az ablak mellett állt, miközben a kéken csillogó tengert pásztázta. Mellette Vanessa üldögélt, és próbált a szerencsétlen francia agyára menni. A nagy, és kényelmes fa asztal mögött, egy fekete székben Kalos foglalt helyet. Mellette Kenneth úr, kinek kezében a jó öreg sétabot pihent. Az asztal előtt Yuri, és Layla volt, valamint itt volt még Cathy, Mia, Ana, Rosetta és a lányok, meg még egy-két artista.


- Köszönöm, hogy idefáradtatok. Nos, nem is húznám az időt. Mia, tied a szó.
- Rendben. Tehát... a történet egy Japán mondát dolgoz fel. A címe: A Telihold Úrnője .
Volt egy szegény favágó. Az egyik nap, mikor épp dolgozni ment, egy csodálatos hangot hallott, mely egy bambuszfából jött. A férfi odament, és szétnyitotta a fa kérgét, s egy gyönyörű leány pihent benne. Nagyon megörült, hiszen az Isten nem áldotta meg gyermekkel. Elhatározta, hogy hazaviszi, s szeretett feleségével felnevelik. A gyermeknek Kaguya-hime nevet kapja, ami annyit jelent, hogy Telihold Úrnője. Ahogy telt, múlt az idő, Kaguya egy csodálatos, érett nővé változott. Az országban mindenhol elterjedt, hogy egy szegény házaspárnak, egy csodálatos leány gyermeke van. Természetesen kérők hada "támadja" meg a házaspárt, de Kaguya-hime mindegyiket visszautasítja, mondván, neki nem kell férj. Pedig a kérők mind nemesi, és gazdag családból származtak. Egyik éjjelen, a leány elmegy fürdeni a közeli forráshoz. Ám nem tudja, hogy valaki még van ott. Méghozzá nem más, mint a király fia, Raidon. A herceg egyből beleszeret ebbe a csodálatos lányba. Elhatározza, hogy feleségül kéri, akármilyen társadalmi rangban is van. Várt egy napot, majd így is tett... elment a szegény favágó otthonába, s megkérte a lánya kezét. De a lány ismét csalódást okozott, mert a frigybe nem egyezett bele. Raidon szomorúan ballagott haza a királyi palotába.
Az egyik éjjelen, Kaguya-hime ismét elmegy a tóhoz, s Raidon ismét ott van... ám valami megváltozott... Telihold volt. S Kaguya-himének gyönyörű fehér angyalszárnyai lettek, és hófehér ruhában állt a tó partján. Raidon álmodozva figyelte szíve választottját. Hát ezért nem fogadta el a nemesek kérését... mert a lány, nem e világi. Bizony nem. A Hold bolygójáról származik, de nővére Minto a Földre küldte főhősnőnket. Ám valamit még nem tudunk... Kaguya-himének már volt egy jegyese, az ottani bolygó másik uralkodójának fia, Hiroshi. Sajnálatos módon, Raidon-nak is van egy kiszemelt jegyese, Nakamura. De a férfi nem tud másra gondolni, mint Kaguya-himére. Az egyik nap Raidon véletlenszerűen találkozik Kaguyá-val, s egy csókot lop tőle, ezzel megpecsételve Sorsukat.
- Várj Mia! Bocsi, hogy közbeszólok, de... Csók? - kérdeztem és egy picit el is pirultam.
- Igen... ez egy szerelmes történet... kell bele csók is...
~ Mért kell minden szerelmes történetben csóknak lennie? Ha Leon megcsókol, egyszerűen egy másik világba kerülök... és mindent, s mindenkit elfelejtek... még ha csak egy futó csók is, akkor is... áh...
- Tehát... megpecsételték Sorsukat, hiszen mindketten szeretik egymást, még ha a lány nem e világi. Igen ám, de akkor jön a bukkanó, amikor a Földre érkezik Hiroshi és Minto, követelve, hogy a lány jegyesével összeházasodjanak. Ha ez még nem elég, Nakamura is itt van, ki Raidon jegyese. A két fiatal nem bírja ezt tovább... titokban összeházasodnak, majd Kaguya egy levélben elbúcsúzik édesapjától, s édesanyjától, és megszöknek. Csakhogy ezt Hiroshi is tudja. Éppen ezért utánuk megy, majd harcolni kezd Raiodon-nal. De egy nagy szerencsétlenség történik... Raidon-t szíven szúrja, így Kaguya egyetlen szerelme halott. A lány teljesen kétségbeesik, és végül végez magával is, csakhogy szerelmével lehessen. Na, mit szóltok?
- Nagyon jó, Mia!
- Igen, fantasztikus! - mondták többen a kis csoportból.
- Akkor a szereposztás:

Kaguya-hime: Sora
Raidon: Leon
Hiroshi: Nigel
Minto: Dana
Nakamura: Vanessa
Szülők: Layla és Yuri...

- Majd a sminkesek kicsit megöregítenek benneteket... - mosolyogta Cathy. - Na, és Kalos! Tetszik az ötlet?
- Nekem tetszik... És önnek, Mr. Kenneth?
- Haha! - nevetett. - Egy újabb fantasztikus történet!! Gratulálok! Sora, Leon vállaljátok?
- Igen, persze. - feleltem.
- Igen! - biccentett Leon.
- Akkor rendben! Mindenki munkára! Kalos, te beszélj a kellékesekkel, ruha és díszlettervezőkkel, no meg a sminkesekkel! - adta a parancsot. - Akkor én megyek! Premier mikor lesz? - kérdezte.
- Hmm... két hét szerintem elegendő lesz rá. - adta a választ.
- Rendben! Két hét múlva újra itt leszek... most mennem kell! Jó gyakorlást! - mondta, majd távozott a teremből.
- Először az egyedi manővereket gyakoroljátok! Utána jöhet a közös. Értve vagyok?
- Igen, Főnök. - jött a válasz a néptől.
- Akkor munkára!


A munkák szépen haladtak... A jelmezek nagy része már el volt készítve, a díszletek is nagyjából a helyén voltak. Új trapézt is találtak ki, mely a "Hold trapéz" Nekem nagyon tetszik, bár-bár eleinte igen nehéz volt használni. Ezt az eszközt az utolsó jelenetnél használják, amikor Raidon és Kaguya-hime meghal. Van egy nagy körtrapézok, és mellette kisebb ovális alakú trapézok. Ezek össze-vissza forognak. A legnagyobb az legfölül van, ahova a két szerelmes kerül majd. Az összes akrobatikus kellék hófehér színű.


Már este van... Pontosabban 9 óra múlt. Természetesen már mindenki alszik, kivéve én... Mért is ne lennék kivétel? Még mindig eme új trapézon gyakorlok. Ekkor az ajtó nyílt, s egy lány lépett be rajta, akit észrevettem.


- Szia, Dana.
- Hm.... Szia. - mondta szűkszavúan.
- Mi járatban?
- Csak gondoltam megnézem, ki az, aki még ilyenkor is itt van... de mondjuk, gondolhattam volna. - mondta gúnyosan.
- Hmm... hát igen... - vakartam meg a fejemet.
- Sora...
- Hm?
- Azt hiszem, most már elmondom neked, mért is vagyok "ilyen".
- Rendben. - majd leültünk a trambulinba, s elkezdte mondani a történetét.
- 18 éves vagyok... ám 15 éves koromban az egész életem megváltozott. Tudod... nekem soha nem voltak barátaim. Soha nem volt egy olyan partnerem, akibe feltétlenül megbízhattam volna. Mindenki lenézően, és gyűlölködve tekintett rám, pedig nem tettem semmit. Van egy nővérem, akit gyűlölök... A szüleim, 15 éves koromban elváltak... pedig nagyon szerettem az édesapámat. Úgy gondoltam, Ő az egyetlen, aki megért engem ebben az átkozott világban. Igen ám, csakhogy két hét múlva az édesapám meghalt. - szemei könnyesek lettek. - Rá egy évre anyám egy férfival tért vissza. Egy rendkívül kéjes, és undorító férfivel. Nem is szerette anyát, de persze ezt, Ő nem értette. Aztán... 16 évesen... amikor anya munkába ment... és a mostohaapám meg én voltunk csak otthon... megpróbált megerőszakolni... én pedig leütöttem valamivel, és elfutottam. - remegni kezdett. - És csak futottam, futottam, majd véletlenül földöntöttem valakit... egy fiút... egy nagyon helyes fiút... akibe később beleszerettem... teljes szívemből szerettem... annyira... hogy neki is adtam magamat... arra persze nem gondoltam, hogy neki csak arra kellek... hogy csak lefeküdjön velem... és amikor megtörtént... az azt következendő napon egy levelet hagyott, melyben leírta, hogy nem szeretett... és jó voltam az ágyban, de még fejlődnöm kell... egy világ dőlt össze bennem... aztán anyával beszéltem erről az egészről... és semmi sajnálatot nem érzett irántam... Ez után elmondtam neki, hogy az Ő drágalátos "szerelme" megpróbált engem megerőszakolni... a válasza csak egy hatalmas pofon volt... meggyűlöltem őt... és az egész családomat!
- És a nővéred? - kérdeztem halkan.
- Oh... a kis Fiona... - mondta ki gúnnyal, és undorodással a nevét. - Ő pedig azzal a fiúval feküdt le, akibe halálosan szerelmes voltam... és a szemembe tagadta... közben láttam őket... a szobája ajtajában láttam, és ott hancúroztak... elegem lett... édesapám szava jutottak eszembe: "Ha már ember vagy, van egy Sorsod... és ha már van egy Sorsod, van egy álmod is. Csak az álmodat kell követned... és Te leszel a legjobb ember." Én pedig artista szerettem volna lenni... és így is lett... de ezek után nem tudtam emberek közé kerülni... ezek után bezárkóztam a saját kis világomba, és csak magammal foglalkoztam. Pedig annyira vágytam egy barátra... aztán... fölvételiztem a Kaleido-hoz. Akkor még nem ilyen volt... akkor mindenki lenézett, megbántott... pedig joguk nem volt... én pedig tűrtem... de ezután már egyre hidegebben, és bántóan bántak velem... és 17 éves koromban elhagytam eme színpad kapuit, és a, La Royal nevű színpadhoz csatlakoztam... ott sincsenek barátaim... de már nem érdekelt... és most a főnököm vissza küldött... s most újra itt vagyok... hát röviden ennyi lenne... - törölte meg a szemeit.
- Ez szörnyű! - nyögtem ki nagy nehezen.
- Pedig csak megszülettem... ez volt az egyetlen hibám... - mondta sírva. Átöleltem, amin kissé meglepődött.
- Ha akarod, én leszek a Te barátnőd!
- A... Az én barátnőm? - nézett rám hitetlenkedő szemekkel.
- Hát persze... a barátság az egyik legfontosabb dolog a világban. Ha nincsenek barátaid, nincs miért élned... és Te ezért voltál eddig ennyire rideg... mert ezt a keserűséget, melyet három éve magadban hordoztál, nem adtad ki...
- Most már sokkal jobb... köszönöm, Sora.
- Szívesen! - mosolyogtam. - Na, szerintem ideje lenne eltenni magunkat holnapra... Három nap, és premier!
- Hát igen... még egyszer köszönöm!
- Na gyere, menjünk!

Fölmentünk a szállásunkra, majd miután lefürödtünk, és fogat mostunk, álomra hajtottuk fejünket. Ám, még a Színpad Szelleme mondott valamit... Valamit, ami talán az egész életemre ki fog hatni... Melyet egy kártyalapból jósolt...

- "Az áldozat. Elég egyértelmű. Nem buli. Hamarosan valaki a Halál kapuját is megjárja... De a kérdés, hogy Ki lesz az?"

Folytatása következik...