|
Send Me an Angel
2008.05.17. 21:11
Vihar előtti csend
Leon még mindig ölelt. Szorosan, óvóan. Ám ezt a jelenetet más is látta. Egy hidegkék tekintetű férfi, kinek világosszőke haja volt, s párja, ki tengerkék szemével, és kissé sötétebb aranyszőke hajával dicsekedhetett.
- Van egy zsepid? - kérdezte meghatódva Yuri.
- Yuri! Neked meg mi a bajod?
- Ez olyan meghatóóóó! - sírta, miközben kezével megtörölte szemeit.
- Ki vagy Te, és mit csináltál Yuri-val? És mióta vagy Te ilyen?
- Nem tudom... oly csodás, amikor egy szerelmespár együtt van...
- De Leon és Sora... együtt vannak? Vagy nem?
- Hát... gyakorlatilag nem... de elméletileg... mert ugyebár Leon valójában... - majd befogta a száját. ~ Yuri, hogy lehetsz Te ennyire ütődött???
- Valójában?
- Valójában...
- Igen? - nézett rá kíváncsian.
- Valójában a... a... a Halálisten! Igen, a Halálisten... és amíg ez az éne nem szűnik meg, addig nem lehetnek együtt nem?
- Kezdem azt hinni, hogy megőrültél! - fogta meg a fejét, majd egy kicsit megszédült.
- Layla! Layla kicsim jól vagy?
- Igen, csak egy picit fáradtan... meg egy picit fáj a hasam.
- A legjobb az lesz, ha hazamegyünk...
- Oké. - azzal a szőke páros hazaindult.
Eközben mi bent az edzőteremben elengedtük egymást. Leon mélyen a szemembe nézett, s ködszürke tekintetéből érzések kavalkádját láttam.
- És hogy akarod elintézni Nigel-t?
- Hmm... Nem is tudom... attól függ, mit fog csinálni... majd meglátjuk.
- Kíváncsian várom.
- Na ja... a rejtett kamerákat elrejthetjük... ez lesz az év kabaréja! - nevettem, mire Ő is elmosolyodott. - Leon! - néztem újra gyönyörű tekintetébe.
- Hmm?
- Mért nem mosolyogsz többet? Sokkal jobban áll neked... mármint érted? - pirultam el.
- Az a baj... - nyúlt állam alá. - Hogy sajnos már elfelejtettem mi is a mosoly fogalma... hogy mi az igazi nevetés... a szívem érzelmeire már nem hallgatok.
- Lehet, hogy pont ez a baj. Ha akarod, én segítek neked meg tanulni újra nevetni.
- Mért akarsz ennyire segíteni nekem?
- Mert meg akarom ismerni Leon Oswald-ot. Mert ismerni akarom azt a rég eltemetett embert, ki tudott nevetni, és mosolyogni. Ki boldog volt. És nem egy rideg jégtömbbel akarok szembe nézni... hanem egy boldog, és szerető partnerrel. Ezért. - adtam neki a választ. Ujjaival végigszántotta arcbőrömet.
- Köszönöm... - felelte.
- Szívesen... - mondtam. - Nos, mivel az ebédlő tele van, vagyis biztos, hogy nem jutunk be. Mit szólnál egy kis edzéshez?
- Te sosem pihensz?
- Öö... izééé... élvezni akarom a trapézok világát... úgy hallottam, Miá-ék most valami szerelmes darabot akarnak összedobni. És mivel mi vagyunk a főszereplők, nem gyakorlunk rá? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Ahogy óhajtod! - majd levette melegítő fölsőjét, s a trambulinhoz sétált, ahol ugrott egyet, és utána egy trapézt fogott karmai közé. Elmosolyodtam, majd én is fölugrottam. - Nos, mit szeretnél, mit gyakoroljunk?
- Haha... - nevettem, ami miatt fölhúzta egyik szépen ívelt szemöldökét. - Ameddig nem kell begyakorolnunk valamit, addig... adjuk elő magunkat.
- Hm! - morgott egyet. Fölült a trapézában, s várakozóan rám tekintett.
~ Én kezdjem? - kérdeztem magamban, s ajkaimat lusta mosolyra húztam.
Fölmásztam a trapéz tartókötelén, de nem túl magasra. Kezeimmel megtartottam magamat, majd átfordultam, így szemeimmel láthattam a trapéz rúdját. Lábaimat a kötelekre fontam, ezáltal kezeimmel elengedtem azokat. Leon végigtekintett karcsú, hajlékony testemen, és ennek hatására egy nagyot nyelt. Elengedtem lábaimmal a fehér kötelet, majd kezeimet a tartóra helyezve, ellöktem magamat, s átlendültem egy másik trapézra. Így csak egy trapéz választott el bennünket. Leon elismerően bólintott. Most Ő következett. Föllendítette magát, majd egy szaltó kíséretében az előtte lévő akrobatikus eszközre érkezett. Szemtől szemben álltunk egymás előtt. Elmosolyodtam. Hátrahajoltam, és egy tripla forgással az alattam lévő forgó trapézt kaptam el, ami következtében gyorsan forogtam a tengelyem körül. Elengedtem, s egy sima trapézt kaptam el. Leon is így tett. Elkapta az alatta elhelyezkedő speciális trapézt, ezáltal ő így forogni kezdett. Elugrottam, ahogyan ő is, majd egyszerre kaptunk el egy-egy sima eszközt.
Ekkor lépett be a terembe Ana, Mia, Marion, s mögöttük kullogott még Dana is. De mi nem vettük őket észre...
- Ezek meg mit csinálnak odafönt? - kérdezte Rosetta.
- Nem tudom. De nézzük meg. - javasolta Ana.
Amikor elkaptuk a trapézokat, egyszerre löktük vissza magunkat, s innentől mindent egyszerre csináltunk. Egy kifeszített kötélre érkeztünk. Leon balra, míg én jobbra fordultam, majd helyzetet cseréltünk. Leon belenézett gesztenyebarna tekintetembe, s közelebb jött. Jobb kezemet felé nyújtotta, melyet Ő készségesen el is fogadta. Így a köteleken kezdtünk el táncolni, szebbnél szebb akrobatikus elemekkel megfűszerezve szenvedélyes táncunkat.
- E... Ez nem semmi! - ámuldozott Marion. Dana csak csendben figyelte az egyik székből a fönti eseményeket.
- Igen... ilyen tűzzel táncolni. - mondta Mia. - Megvan! - majd elővette laptopját, melyet még a széken hagyott, mielőtt el nem ment volna ebédelni. Gyorsan gépelni kezdett. - Remélem, Kalos-nak tetszeni fog az ötletem! - majd egyre gyorsabban, és gyorsabban kezdett írni.
- Mit találtál ki?
- Még Cathy-vel beszélnem kell! Ez az! Megyek is! - ragyogott a szeme.
Leon átölelte a derekamat, s közel hajolt hozzám. Jobb lábamat a dereka köré fontam, s kissé hátradőltem. Először egyik, majd a másik kezemet tettem erős, és kidolgozott mellkasára, s az ő kezei a hátamra siklottak, így közelebb vont magához. Ajkaink már súrolták egymást, amikor...
- JÉZUSOM! - kiáltott föl Cathy. - EZEK CSODÁLATOSAK! - erre mi meg ellöktük egymást, s kb. három, vagy netán-tán négy méter távolra is kerültünk egymástól.
- Cathy. - mondtuk.
- Ezt a tüzet, ami köztetek, van kiscicáim! Istenem!! És Mia ötlete! Egy mondát keverve egy előadással! Fantasztikus! Holnapra kész lesz! Leon, Sora! Továbbra is maradjatok ilyen tüzesek, rendben?
- O... Oké... - nyögtük ki nagy nehezen.
- Na Mia, gyere velem! Bezárkózunk, és addig ki se jövünk, amíg meg nem írjuk! - majd karon ragadta szerencsétlen lányt, és kivonszolta az edzőteremből.
- Te... ezek mikor jöttek be? - kérdeztem a franciát.
- Fogalmam sincs... - rázta meg vállát. Egy szaltó kíséretében ismét talajt érezhettem a lábam alatt. - Jössz? - kérdeztem.
A válasza csak az volt, hogy Ő is lejött, majd elsétált mellettem, én pedig követtem, egyenesen az ebédlőbe. Ott még mindig elég sokan voltak. Majd Leon megpillantott valakit... egy fekete, kék szemű "Nők álmai" férfit. Rámtekintett, majd ezután a szokásos kis helyére ment, miután elvette a finom ebédet. Én is így tettem, majd a helyemre ültem le, azaz Rosetta elé, és húgom, Yume mellé.
Már ebédem felét elfogyasztottam, amikor egy férfi ült le mellém.
- Szia Sora! - köszönt "kedvesen".
- Nigel! - mondtam kicsit hangosabban, hogy egy ezüsthajú férfi meghallhassa. - Szia! Hogy vagy? - kérdeztem, miközben egy erőltetett mosolyt varázsoltam arcomra.
- Köszönöm, jól, és Te? - nézett végig rajtam éhesen.
- Köszi, én is megvagyok! - feleltem, majd tovább ettem. Ám ekkor egy kezet éreztem a hátamon végigsimítva, amitől egy kicsit kikerekedtek a szemeim. Próbáltam nem rá figyelni, de eme férfinak a keze lejjebb kalandozott... pontosabban a combom belső részéhez. Udvariasan megfogtam, majd arrébb tettem, s próbáltam tovább enni, de nem tágított. ~ Rendben, drága! Te akartad! - gondoltam magamban, majd ismét megfogtam kezeit, de ezúttal fölálltam.
- Baj van? - kérdezte egy kaján vigyorral.
- Igen, Nigel. Tudod... nem szeretem az olyan idiótákat, akik nem tudják, mit jelent a tisztességes távolság, és nem tudják fékezni magukat! - mondtam visszafojtott dühvel.
- Ezt nem igazán értem... - tettette a hülyét.
- Oh, igen? Akkor kérlek, hűtsd le magad! - majd megfogtam a vizeskancsót, és a jó kis, finom, és friss vizet a nyakába öntöttem. Mindenki döbbenten nézett, Leon pedig alig bírta visszafogni a röhögését. A végén leporoltam magamat, majd távoztam az étkezőből, de még tekintetemmel megkerestem egy füstszürke szempárt. Kacsintottam, majd távoztam.
~ Szép volt, Sora! - nevetett magában Leon.
Nigel dühösen, és megalázkodva állt fel, s a "közönség" alig bírta visszatartani a röhögést.
- Mi az Nigel? Nem jössz be Soránál?
- Hát ez pech... - mondta egy-két artista a tömegből.
- Fogjátok be! - mondta ingerülten.
- Hahaha! - nevettek, majd a csurom vizes férfi kivágta az ajtót, s a szállására ment.
Eközben én, az edzőterembe mentem... Azt hittem, hogy üres volt... De tévedtem... Ugyanis ott volt egy lány, kinek mélybarna haja, s kissé világosabb barna tekintete volt. Egy jégkék tornadressz-t viselt, haja föl volt fogva. A lány nagyon hajlékony volt, és ez látszott is. Kézegyensúlyozást gyakorolt (angolul: Hand balancing).
Egy körülbelül tenyérnagyságú téglalapra helyezte tenyerét, mely egy körülbelül fél-egy méter magasságú rúdon pihent. Egymás mellett, és fölött több, mint négy volt elhelyezkedve. Nagyon ügyes volt. Föltornázta magát spárgaállásba, majd csak az egyik kezével tartotta az egész testét. Csípőjét, és törzsét forgatta mindenféle nehezebb alapállásba. Tudni kell, hogy ezeket, a téglalapokat még lehet fordítgatni is. Dana így is tett. Lassan, de biztosan elkezdte forgatni, ezáltal az egész teste forgott. Egyik lábát a mellette lévő eszközre helyezte, majd fölállt, s csak lábujjhegyen tartotta magát. Bal lábát fölemelte a nyaka fölé, teljesen egyenes testtartással. Ismét elkezdett - lassan - forogni. Majd úgy gondolta elég volt, így leszállt az akrobatikus eszközről. (Azért, hogyha valaki nem tudta elképzelni, itt van egy nagyon tehetséges 'artista': http://youtube.com/watch?v=FhHixicVS4k )
Ekkor egy tapsot hallhatott... Az én tapsomat...
Folytatása következik...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
