Aimer I.

Úgy terveztem, hogy ebben a fejezetben már benne lesz a darab is. Most magyarul nem írtam oda... A számok videóját itt hallgathatod meg:

1. jelenet: Vérone: http://www.youtube.com/watch?v=-oxVZkhqk0M&feature=related
2. jelenet: Un jour: http://www.youtube.com/watch?v=LZWlByF1QvQ&feature=related
3. jelenet: La demande en mariage: http://www.youtube.com/watch?v=JXNJLHS0-a4&feature=related

- Leon... Te vagy... Angyal?
- Angyal? - nézett rám értetlenül. - Ki az az Angyal?
- Angyal... mindegy... nem érdekes...
- Mondd el... kíváncsi vagyok.
- A szerelmem... - suttogtam, és egy kicsit elpirultam, majd másfelé tekintettem.
- Értem... de mért kérded?
- Mert álarcot visel, és nem tudom, kit rejt.
- Oh... - majd alig láthatóan, de megkönnyebbülten sóhajtott. - Én most... megyek... - majd elindult.
- Vá-várj! Hova?
- A temetőbe... Sora... bocsáss meg, hogy ma ennyire... rideg, és érzéketlen voltam veled szemben... de... minden évben, minden ezen napján ilyen vagyok... nem nagyon szeretek ilyenkor emberek között lenni...
- Mért?
- Mert ma van Sophie halálának évfordulója. - hajtotta le fejét. - és most mennem kell.
- E... Elkísérhetlek? - gyengéden megérintettem vállát, majd kérdőn nézett rám, miután visszafordult. - Én... tudom, mit érzel... tudom, hogy milyen az, ha valaki elveszíti a számára fontos személyeket... - az eső folyamatosan esett, mi ketten meg elindultunk.
- Egy pillanat! - haladt el egy virágos mellett, majd be is tért oda. Én is bementem vele, majd három szál fehér rózsával tértem vissza. Amikor kijöttünk, három liliomot tartott kezében. - Édesanyám és Sophie kedvenc virága. - mosolyodott el szomorúan.

1 óra múlva egy temetőhöz érkeztünk, ahol a Marbre du cimetičre* feliratot lehetett olvasni. A férfi párszor végigolvasta ezt a szöveget, majd nagy levegőt vett, s miután sóhajtott belépett a fehér, kovácsolt kapun. Én, pedig utána mentem.
Egy hosszú, poros úton sétáltunk végig, majd Leon hirtelen jobbra lefordult, s ott, a hátsó három sírhoz ment. Követtem. Az egyik virágot a szélsőhöz, a másikat a mellete levőre, a harmadikot, pedig a másik szélső sírhoz fektette le. Mindegyiket fehér márványból készítették. A kőtáblákon szép, ívelt és kacskaringós betűkkel a nevük díszelegtek. Az elsőn Elizabeth Oswald. A mellette lévőn Sophie Oswald. És a harmadikon Matthew Oswald. Alatta, hogy mikor született, illetve hunyt el. A márványtáblán még mindegyiken egy bevésett idézet, s egy liliom volt látható. A francia letérdelt, s csak nézte a sírhelyeket. Lassan melléléptem, és letettem a rózsákat, s egy mosolyt erőltettem arcomra. Majd Leon-ra tekintettem, és láttam, hogy szemei könnyesek. Próbálta visszatartani.

- Leon... ha sírnod kell, akkor sírj... Előttem, nem kell szégyellned! - térdeltem le mellé.
- Úgy hiányoznak! - és nem szégyellte... nem szégyellte, hogy könnyek mardossák bársonyos arcát. Nem szégyellte, hogy a hat év alatt összegyűlt fájdalmas, keserűséges könnyeit egy lány is látja... hat hosszú éve nem sírt. Azt hitte, elfogytak könnyei. De tévedett. Majd átöleltem. - Olyan rossz így nélkülük... rajtuk kívül nem volt senkim... és semmim... kivéve Laylá-t és Yuri-t. - sírta a vállam fölött. - Köszönöm, Sora.
- Szívesen. - mondtam, még mindig ölelve.
- Annyira szerettem Sophie-t. Olyan jó volt hallgatni a nevetését... amikor mindig viccelődtünk... és amikor keményen készültünk egy-egy versenyre... vele mindent megbeszélhettem... és a szüleim... mindenben támogattunk, s soha nem volt egy gondunk sem...

Egy órát voltunk a temetőben. Hallgattam Leon szomorú, fájdalmas szavait, ahogyan kishúgáról, s szüleiről beszél... hallgattam, hogy milyen butaságokat csináltak... Hogy hogyan készültek a versenyekre... Hogy hogy telt egy napjuk... Hogy Sophie kedvenc gyümölcse az eper volt, és hogy mindig elmentek epret csórni, amiért mindig jól kikaptak... Most már értem, hogy mit vesztett el Leon Oswald... nem csak egy szerető testvért... Hanem a kedvforrását. Megértettem, miről beszélt Cécilia... és sajnáltam ezt a férfit... Sajnáltam a partneremet, ki hat év alatt egyetlen egy ölelést és szeretetet nem kapott... Aki ez alatt a hat év alatt elfelejtette a mosoly értelmét. És aki most itt sírt a vállamon. S fájdalmas könnyei az én vállamon haltak meg.

- Köszönöm, Sora. - suttogta.

Két hét múlva...

Két hét telt el azóta, hogy Leon Oswald elvitt szülei, s kishúga sírhelyéhez, s hogy először láttam őt sírni. Azóta kicsit fölengedett... És minden visszatért a régi kerékvágásba. A színpadon közömbösen viselkedett, de otthon... Mosolygott, és kedvesebb volt. És ma... ma volt a premier napja. Ma kellett bemutatnunk azt, amit két hét alatt minden nap gyakoroltunk. Az előadást este 7 órára tették. És most volt 18: 23 perc.
Az öltözőmben voltam. Egy hosszú, relőkelőr1; vérvörös ruhát vettem föl, melynek alja leér a földig, s ujjai bők. Hajamból két tincs hátul össze volt fogva, arcom gyengéden ki volt sminkelve. Egy mikrofon volt jobb arcomhoz erősítve. Idegesen tördeltem kezeimet. Ekkor egy kopogást hallottam.

- Szabad! - egy magas, ezüsthajú férfi lépett be a küszöbön.
- Nemsokára kezdünk. - mondta.
- Igen!
- Sikerülni fog...
- Abban én is reménykedem... csak még soha nem énekeltem közönség előtt...
- Akkor majd fogsz... oh... egyébként ezt valaki küldi. - majd egy vörös rózsát nyújtott át, s távozott.

"Sok sikert, szerelmes Angyalom!" - ez volt ráírva a kártyára. Szemeim kétszer akkorák lettek, s bennük döbbenet tükröződött.

- Ezt mégis... hogy csináltad, Angyal? - maradt tátva a szám.

A fél óra hamar eltelt, s az öltözői döbbenetemet az izgalom váltotta fel. A nézőtér tele volt emberekkel, minden jegy elkelt. A lelátón több mint ötszáz ember tudott helyet foglalni. Erkélyről, és páholyból is tudták nézni a műsort, de természetesen ez csak a gazdagoknak engedett meg. A hatalmas színpadot eltakaró nagy, vörös függöny mögött már szépen minden el volt rendezve az első jelenetnek. A karmester elfoglalta méltó helyét, ahogyan a zenészek is. Pontban 7 órakor a nézőtért megvilágító fények elaludtak, s a vörös függönyelhúzódott.

Az első jelenet...
A színpadot ügyesen rendezték be. Jobb oldalt egy kicsit magasabb szintre volt emelve, ezzel bizonyítva, hogy eme részen az előkelők álltak. Ennek a résznek a legmagasabb pontján a király állt, Vérone királya. Mellette felesége, előttük leánya, s dadája. Nem messze tőlük pedig még több nemes ember. S lent... Ott álltak a szegényebb polgárok. Majd a király elkezdett énekelni, amint belépett a zene megfelelő ütemébe.

1. jelenet
Vérone

Le prince : - Herceg
Vous qui croyez avoir tout vu
Vous qui avez voyagé, qui avez lu
Que plus rien jamais n'étonne
Bienvenue ŕ Vérone

Vous qui trouvez que l'homme est bon
Parce qu'il sait faire de belles chansons
Si vous trouvez que celle-ci est bonne
Bienvenue ŕ Vérone

Bien sűr ici, c'est comme ailleurs Les hommes ne sont ni pires ni meilleurs
Eh! vous qui venez chez nous ce soir
Par erreur ou par hasard

Refrain: - Refrén
Vous ętes ŕ Vérone, la belle Vérone
La ville oů tout le monde se déteste
On voudrait partir mais on reste
Ici c'est pas l'amour des rois
Ici deux familles font la loi
Pas besoin de choisir ton camp
On l'a fait pour toi y a longtemps
Vous ętes ŕ Vérone, on parle de Vérone
Ici le venin de la haine coule dans nos vies
Comme dans nos veines
Bien sűr nos jardins sont fleuris
Bien sűr nos femmes sont belles et puis
C'est comme un paradis sur terre
Mais nos âmes elles sont en enfer
Vous ętes ŕ Vérone. - ennél a mondatnál Roméo et Juliette lement a színpadról.

Vous qui le soir vous endormez
En étant certain d'ętre aimés
Ici, on n'est sűr de personne
Bienvenue ŕ Vérone

C'est vrai nous sommes bénis des dieux
Ici on meurt mais on meurt vieux
Ici chacun ŕ sa couronne
C'est comme ça ŕ Vérone

Bien sűr ici c'est comme ailleurs
Les hommes ne sont ni pires ni meilleurs
Eh! vous qui venez chez nous ce soir
Par erreur ou par hasard

{au Refrain, 2x}
Vérone! Vérone!
Vous ętes ŕ Vérone...

2. jelenet :
Un jour - Egy nap

Roméo és Juliette dala... Juliette a szobájában van, majd az erkélyére tér. Ott el kezd énekelni. Az egészet úgy oldották meg, hogy Juliette szobája sokkal magasabban van, s ezt egy fal választja el, mely előtte van... majd ahogy Roméo belép, így mind a ketten láthatóak lesznek.
A színpad sötétbe borult, majd egy gyönyörű férfi hangot lehetett hallani. Az első két szakaszt a színfalak mögül énekelte, de utána belépett, így mindenki tapsban tört ki.


Roméo:

Je suis aimé par des femmes, moi qui n'ai pas 20 ans
Je connais toutes leurs armes, elles m'ont tué si souvent
Je suis aimé des femmes, sans les avoir aimées
J'ai fait couler leurs larmes, quand elle m'ont vu lassé
De leurs corps blancs, lassé de faire semblant
D'aimer sans aimer vraiment
L'amour, je le veux maintenant

Juliette:

Qu'est c'qu'on sait de l'amour quand on a que 16 ans
Bien sűr on sait qu'un jour mais, un jour ça sera quand
Qu'est c'qu'on sait de la vie, quand la vôtre commence
Et qu'on meurt d'impatience en attendant celui
Qui vous aimera, celui, qui vous dira
Les mots, ces mots qu'on attend
L'amour, je le veux maintenant

Roméo:
Un jour elle viendra bien
Un jour elle sera mon amour

Juliette :

Un jour, il viendra bien ce jour
Oů je vivrai l'amour, un jour

Roméo & Juliette:

Un jour, on oubliera ces jours, ŕ traîner le c¶ur lourd
Un jour ce sera notre tour de nous aimer un ojur
Un jour, on fera le męme aveu
J'étais seule, on sera deux, et on s'aimera si fort
De nos âmes de nos corps
Et quand viendra la mort, on s'aimera encore, un jour ...
Un jour, on fera le męme aveu
J'étais seule, on sera deux, et on s'aimera si fort
De nos âmes de nos corps
Et quand viendra la mort, on s'aimera encore

Roméo :

Un jour...

Juliette :

Un jour...

3. jelenet.

Bejön Benvolio, Roméo barátja, s elmondja neki, hogy édesanyja hivatja. A két fiatal lejön a színpadról, miközben Juliette még mindig az erkélyen áll, s álmodozik. A fal eltűnt, így láthatóvá tette az ott lévő embereket: Juliette édesanyját, édesapját, dadáját, s két barátnőjét, Isabell-t, és Célia-t, Paris-t, és még körülbelül tíz szolgálót.
Paris gróf kérőként jött ide, a Capulet kastélyba. Majd a dada, s Juliette édesanyja fölsétált a lány szobájába, ahova ő már rég visszatért.

Tu Dois Te Marier - Gondolj házasságra!

Lady Capulet:

Ton pčre ne m'aime plus
M'a-t'il seulement aimé
Quand on s'est connus
Il voulait se marier
L'amour lui est venu
Quand il m'a désiré
Quand il m'a vu nue
Ne prends pas l'air choqué
J'étais belle comme tout
J'étais belle comme toi
Il avait les yeux doux
Et ne regardait que moi
Et puis le temps a passé
Et l'amour s'en est allé

Lady Capulet + La Nurse:

On fait toutes le męme ręve
D'aimer jusqu'ŕ la fičvre
Juliette tu as l'âge
De penser au mariage

La Nurse:
lors écoute ta mčre

Lady Capulet:

Alors écoute ta nurse
Les hommes !

La Nurse:

Ah, les hommes !
Les hommes sont si fragiles

Lady Capulet:

Ils ne savent pas qui nous sommes

La Nurse:
Faut dire que c'est pas facile

Lady Capulet:

Les hommes, je les hais

La Nurse:

Moi les hommes, je les adore

Lady Capulet:

Toi ils ne t'ont rien fait

La Nurse:

Je sais mais j'espčre encore
Juliette écoute ta maman
Bien sűr qu'elle a raison
Si elle a pris des amants
Elle avait ses raisons

Lady Capulet:

Ne crois pas cette jalouse
J'étais une bonne épouse
Ton pčre est mon seul homme
Il sait ce que nous sommes

Lady Capulet + La Nurse:

La vie est trop courte
La vie est trop belle
Pour que tu fasses ta route
Sans passer par l'autel

Lady Capulet:

Ta robe est déjŕ pręte

La Nurse:

Je sais, c'est moi qui l'ai faite !

Lady Capulet + La Nurse:

Nous sommes de faibles femmes
Dans une vallée de larmes
Tu vas nous venger
Tu dois te marier

Lady Capulet:

Alors je t'en supplie

La Nurse:
Je t'en supplie aussi

Lady Capulet + La Nurse:

La vie est trop courte
La vie est trop belle
Pour que tu fasse ta route
Sans passer par l'autel
Un jour tu nous diras merci
Tu dois prendre un mari

A két nő távozott, majd mind Juliette barátnőihez rohant.

- Isabell! Célia! Én ezt nem bírom! Én szabad akarok lenni! Szabályok nélkül élni! Megtalálni a szerelmet, s vele leélni életem. - panaszkodott.
- De Moedmosielle. Ezt hogy szeretné elérni? - kérdezte Isabell.
- Szökjünk meg! Életemben először szeretném a napfényt a palota falain kívül látni. Csak egyetlen egy napig, mielőtt apám, s anyám férjhez ad.
- Ez túl veszélyes felség... - de Juliette meg sem hallotta mondandóját...
- Hajnalban megszökünk! - s így tért álomra a lány...

Folytatása következik...

*Marbre du cimetičre - Márvány temető