Amikor a finisbe érsz, és felesel a saját lábadban...

Die fülig érő mosollyal nézett a tarkóját vakargató Gabrielra, Alexiel pedig pirulva markolászta a felsőjének az anyagát.
 - Vacsizni megyünk! – mondta végül Die felvidultan, és jobb kezét az ölében lévő lány térhajlatai alá csúsztatva az ölébe kapta. Alexiel köpni-nyelni nem tudott a hirtelen mozdulattól.
 - Megyünk Rocielékhez? – Gabriel felvonta szemöldökét, amire csak egy cápavigyorral egybeszőtt nagy bólintás volt a válasz.
 - Majd eljátszadozol a macsekjukkal. Mint legutóbb. – Die a sminkes asztal előtti székre tette le Alexielt akinek arcán szintén halvány mosoly futott végig. Nem volt fajtatiszta macskájuk, de ő tökéletesen megvolt a fekete alapon fehér és vörös pöttyös, rózsaszín orrú, puha tappancsos kisállattal. Ám Gabriel… hát ő nem. Akárhányszor a macska nyávogni kezdett, a fiút a hideg rázta. Nem egyszer volt rá példa, hogy még a macska kölyökkorában, amikor a kisállat éhes lett, és szándékát akarta kifejezni azzal hogy nyávogott, és Gabriel ölébe ugrott. Ám a fiú épp ekkor aludt, és hirtelen felindulásból ragadta meg a kismacska bundáját és dobta el magától, miközben ő maga is visított egyet. A macska repült, miközben fület nem kímélő nyávogást adott ki magából, mondjuk jogosan. Die pont akkor lépett be a szobába, a sarkában Raullal. Die még pont el tudott a repülő szőrmegolyó elől hajolni, ám így pont Raul mellkasát karcolta végig. Gabriel pedig csak pislogott az ágyon, hogy Die hason fekvésbe kacsingat fel Raulra, hogy a fiú mikor kezd el torkaszakadtából ordítani. És a macska? Nos, a drága kiscica, mikor már véresre karmolta Raul mellkasát, talpra szökkent és jobb dolga nem lévén a mosókonyha felé vette az irányt.
Die elismerően hümmögött, mikor már a folyosón várakoztak Alexielre, miután újra felelevenítette a rég történt eseményt Gabrielnek, aki fejét fogva krákogott. Nem a kedvence volt.
Még várakoztak 5 percet, mikor Alexiel kilépett. Fehér balerinacipőt viselt, lábára fekete harisnyát húzott, mely enyhén visszaadta fehér bőrének hókás színét. Még látszott a harisnyatartó kezdete, mikor feltűnt a fekete lakozott szoknya, mely helyenként kivolt vágva, és egy másik réteg volt alatta melyen fehér csipke volt, fekete anyagon. Öve egyszerű szegecses öv volt. Felsője egy fekete, mell alá érő fűző volt, melynek Alexiel hátán masniban lelógtak az enyhén meghúzott szalagjai. A fűző felett egy fehér anyagból készült ing volt, ujjai és gallérjai felvágva, a tetejét két szalag tartotta Aleixel nyakában. A lány két kezén könyékig érő csipkekesztyű volt, jobb csuklóján egy szegecses karkötő díszítette. 
Gabriel felvonta szemöldökét, még Aleixel bezárta maga után az ajtót, Die pedig kajánul elmosolyodott, és végigmérte a lányt, majd mikor az végül feléjük fordult elkapta a derekát, és arcára nyomott egy puszit.

15 perccel később.

Az ajtó lassan nyílt ki, de már a folyosóról hallani lehetett a bérház egyik belső házából kiszűrődő zajokat. Hallani lehetett egy serpenyőcsapódást, egy macska elkeseredett nyivákolását, egy fiatal férfi hangos szitkozódását, majd egy lány harsány nevetését, mikor megpillantotta Rocielt a földön hason fekvésben, a  szétesett konyhai főzőeszközöket, és a macskáját, aki játszi könnyedséggel ugrik át bátya felett. Roxiel erőt véve magán nyomta fel kezeivel magát ülésbe, majd a macska után kapott, de az állat megint ügyesebb volt, és szaladt az ajtó felé.
 - ALEXIEL! EZ A ROHADT DÖG MEGINT KISZÖKIK! – mondta a fiú mikor már másodjára állt fel a földről, és húgára nézett. – Olyan kaját csináltam, amit ha nem eszel meg, tuti hogy összeesel – mondta, miközben elkezdte felszedegetni a konyhai kellékeket a fölről. – Ha így folytatod vagy bulímiás, vagy anorexiás leszel. Egyik se szép… vagy még jobb, gyomorfekélyed lesz! Utána meg hordhatlak orvoshoz hogy… - becsukott szemekkel állt fel, és már szembe fordult volna húgával, majd mikor kinyitotta szemét Dieeal találta szembe magát. Pár percig némán nézték a másikat, néha aprót fordítva fejükön. Rociel és Die szemében ugyanaz a döbbent volt felfedezhető. Ám mind a kettőnek más okból.
 - Te tudsz főzni? – Die szinte szó szerint leesett állal nézett az előtte álló fiúra, akin egy csak derékra kötött, a mártások és húsfajták ízesítésére használt fűszerektől maszatos, konyhai kötény volt. Rociel pislogott párat, majd a mellette elmenő Aleixel kezébe nyomta a serpenyőt és a lábast.
 - Mióta Alexiel – itt fejével egyértelműen húga felé bökött, aki csak hangosat ciccentett, ezzel kifejezve nemtetszését, de bátyja nem foglalkozott vele – enyhén szólva cseszte el a lehető legdrágább edényünket az ő speciál-demokratikus-instant tejbegrízével…azóta én alkotom a vacsorát. De most, hogy te és drága Gabrielünk itt van! – mondta nagy hangsúlyt feketetve a Gabriel szóra. A fiú még mindig az előszobában volt, és már majdnem átlépett volna a szőnyegre… -
 - VEDD LE A CIPŐD, MERT PEREG BELŐLE A SÁR! – Aleexiel előbb ordított rá Gabera, majd végigmérte a zavartan mosolygó Diet.
Ahogy a fiú végigmászta a nappali elülső részét, a már megszilárdult sárdarabok végig kipotyogtak cipője recézett talpából.
 - Te… ezt direkt csináltad… - Die óriáslépésekkel hátrált Gabriel mellé és villámgyorsan kapta le lábáról a cipőit még Alexiel egyre jobban közeledett felé. – Te porolod ki! – mondta parancs-szerűen, és már meg is fordult, majd átment a nappalin, hogy a konyhába érjen, mely csak egy boltívvel volt elválasztva a társalgóhelységtől.

 - Addig nem maradunk. – mondta Die és követte a lányt, aki már négy személyre kezdett teríteni. Alexiel mellé sétált, még Gabriel és Rociel a nappaliban ült le.
Nézte, ahogy a lány kiteszi a tányérokat. Még ezt is olyan kecsességgel csinálta, amin már látszott, hogy beleivódott mozdulataiba. A dinamika, a talajtorna…és a ritmusos tánc. Megfordult, hogy a tárolóból poharakat vegyen ki, ám derekaira karok tekeredtek.
Die szorította magához a lány testét, még állát Alexiel vállaira támasztotta.
 - Mit szeretnél? –fordította kérdőn felé fejét.
 - Hallani akarom! – Die elmosolyodott, majd orra hegyével sürgetőn bökdösni kezdte Alexiel állkapocscsontját. Alexiel a kivett poharakat az előtte lévő pultra tette. Mikor érzete, hogy Die kezeinek szorítása a derekán enyhül, megfordult. A fiú lehajtott fejének homlokához illesztette sajátját.
 - Te is hiányoztál. Jobban mint akármikor. Rociel már a macskámmal zsarolt, hogy megnyúzza és sapkát csinál belőle ha nem eszek. – fordította szégyenlősen oldalra fejét.
 - Hülyeséget csináltál. – Die jobb lábáról baljára helyezte át testsúlyát. Nem hitte volna, hogy a lánynál is ugyanolyan tüneteket vált ki a hiányérzet, mint nála. 
 - Tudom.
 - Így is vékony vagy, mellesleg téged azzal a döggel lehet zsarolni. Túlontúl lányos vagy.
 - Tudom. – Alexiel unottan nyögött egyet. Kezeit Die nyaka köré fonta, de még mindig a szemébe nézve, fenntartva a kontaktust.
 - Nem akarom hogy… - már belekezdett volna, de száján érezhette Alexiel mutató-és középsőujját. A lány félszegen lehunyt szemmel nézett szemébe, frufruja játékosan csillogott szemei előtt.
Die mély levegőt véve nézett először mélyen Alexiel szemébe, majd ráemelte tekintetét annak ajkaira, végül megállapodott az előzőn. Jobb kezét felemelve a lány derekáról, nagyujjával végighúzott az alsó ajakrészén. Kellemes bizsergés játra át testét, még fejébe tompa szédelgés ütött bele. Elkezdett ráhajolni a lány szájára, Aleixel pedig lassan hunyta le szemeit. Érezte, ahogy Die nyelve már érinti ajkait.
 - MEGLEPETÉÉÉÉÉS! – egy kb. 14 éves fiú ugrott be a követlen mellettük található nyitott ablakon. A belső párkányon egy 20 éves fiú ült. Kezeit mellkasa előtt összefonva, felvon szemöldökkel nézve a párosra. Die hirtelen kapta el fejét Alexieltől, majd keservesen nyögdécselni kezdett, miközben ütemesen verte homlokát a lány vállába.